Kezdőlap Blog Oldal 361

Mondd, mit ér…

Bár a Galaxis útikalauz stopposokból tudjuk, hogy az élet értelme, a válasz a kérdések kérdésére 42. Mégis sokakat foglalkoztat, hogy mégis miért élünk. Talán ez az egyik legtöbbeket foglalkoztató kérdés is a világegyetemben, s biztos vagyok benne, hogy te is, kedves olvasó sokszor agyalsz, hogy mégis mi értelme van létezésünknek. A következő cikk általánosítást és a lehető legszubjektívabb véleményt takarja, és a legszigorúbban tartalmazza az örökzöldnek számító „akinek nem inge, ne vegye magára” bölcsességet. Megértésed előre is köszönöm.

Rengetegen földi létünk alapküldetését, vagyis a fajfenntartást tartják egyetlen célnak, és modern indiánokként gyűjtik a skalpokat, amik mögött valós, őszinte dolgok ritkán rejtőznek. Szomorú látni, hogy sokan kitartanak eme primitív cél mellett és csak ezen élvezet elérése felé fókuszálnak. Semmi másra nem koncentrál csak erre és ehhez járuló szövődményekre, ami alatt például a napi betevő megkeresését értem. Legyen meg az a kevéske cél, élvezzem az életet a párommal és (esetleg) a gyerekeinknek is legyen boldog élete.

20141008szex

Most egy kis kitérőre invitálnálak, remélem nem baj, de erről muszáj beszélnünk. Ha te is férfi vagy gondolom érzékelted, hogy mennyire is fáj a visszautasítás, amikor a kiszemelt nő egy lágy mondattal lepattint. (Bocsi lányok, de a ti álláspontotokról nem tudok nyilatkozni.) És manapság ez egyre többször előfordul, mert elfogadott norma lett a kicsit bunkó, sportosabb testalkatú férfiideál. A sokadik visszautasítás után pedig egyre jobban elkedvtelenedünk, nem látjuk értelmét a párkeresésnek, és bár egyáltalán nem megoldás de az interneten hemzsegő pikáns tartalmakhoz fordulunk. Kérlek ne nevess, ez egy létező probléma, nem én találtam ki, továbbá a Stanfordi börtönkísérletről elhíresült Philip Zimbardo se véletlenül írt egy könyvet, erről a témáról. Ez bizony ha tetszik, ha nem mindenkit érint, mert ettől nem kisebb dolog függ, mint a jövőnk. Ha ugyanis mi nem leszünk hajlandóak az egyre elfogadottabb férfiideálnak megfelelni, akkor nagy esély van rá, hogy egyre kevesebben találunk párt, ami gondolom már kitaláltad hova vezet. Ez a nagy harci helyzet drága olvasó. De erről talán majd máskor, most kanyarodjunk el ettől és nézzük tovább, hogy én miben látom az élet értelmét.

Disconnected

Sosem feledem azt, amikor még középiskolában, nyelvtan órán kérdezte meg tőlünk az osztályfőnökünk (aki egyben az irodalom és nyelvtan tanárunk is volt), hogy mi az életcélunk. Mindenki rávágta a szokásos kliséket, a családot, a pénzt, az egészséget, a boldogságot. Mint ha Coelho telepatikusan irányította volna őket dőlt belőlük az átlagember vágya. És ez a lényeg, hogy ezek inkább vágyak, s nem célok, amik örökre szólnak. Mivel én már ekkor is szerettem eltérni az átlagtól rávágtam, hogy nyomot akarok magam után hagyni életem során. Mai napig ezt tartom fő csapásiránynak, hogy ha valami aprócska dolgot is de hagyjak ennek a barátságosnak és nyugodtan közel sem nevezett bolygónak a történelmében. Vannak dolgok amik erre sarkalltak és e mellett mai napig is szikla szilárdan kitartok. Egyszer volt olyan időszak, amikor egy valakiért feladtam volna az egészet.

8

Azóta tudom, hogy legyen bárki is az életemben, amit szeretek, sosem adhatom fel érte a célom. Mert ez ha még nem is teljesült be, de minden nap érzek magamban annyi szikrát, hogy egy aprócska lépéssel közelebb kerülhessek ehhez. Mert biztos, hogy sem te, sem én, sem senki céltalanul jött a világra. Mindenkinek van valami küldetése, s ha nem is ő, de egyik utódja befogja azt teljesíteni. A világ túl hatalmas gépezet ahhoz, hogy bár tehetségesnek titulált ember kormányozza. Igenis mindenkinek jár egy szelet ebből a hatalmas tortából, még ha az pár falatra is elég. Többen kellünk ahhoz, hogy helyreállítsuk a történelmünk helyes útját, amitől véleményem szerint egyre jobban kezdünk elkanyarodni. Átveszik felettünk az uralmat a technológiai vívmányok és a személyes kontaktus csupán antik rom a régi értékek fellegvárában.

Válassz hát kedves barátom. Szenvedsz és célt keresel az életedbe, amit ha nem is biztos, hogy elérsz de mégis azon fáradozol, hogy megvalósuljon, vagy tétlenkedsz és hagyod, hogy átvegyék feletted az uralmat. Legközelebb is várlak egy kis eszmecserére.   Σ. D.

Tarantino filmes univerzuma

 

„A film a vallásom és Isten a pártfogóm. Ha filmet csinálok, azt akarom, hogy az jelentsen nekem mindent. Hogy akár meg is halnék érte.”
Quentin Tarantino

Quentin Tarantino rendező, színész, forgatókönyvíró, producer, a filmtörténelem egyik legmegosztóbb alakja, sokan szeretik filmjeit, mások nézhetetlennek tartják az eltúlzott, véres jeleneteteket és kritizálják a sok filmes utalás miatt, másolónak, összeollózónak tartják. Az mindenesetre biztos, hogy a filmes mogul ma ünnepli születésnapját, 53 éves lett, Isten éltesse sokáig, boldog születésnapot Tarantino!

tarantino

Tarantino a Kutyaszorítóban című filmjével lett ismert, amit 1992-ben mutattak be. A film stílusával, zenéjével, humorával, erőszakosságával és nem-lineáris történetvezetésével bombaként robbant a köztudatba, formabontó volt az akkori filmes világban. Régi vágya teljesült, amikor Uma Thurmannak csinált kétrészes filmet, a Kill Billt, aminek első része a kung-fu filmeknek, második pedig a spagetti westerneknek állít méltó emléket. Eleget vitatkoztak már azon, hogy vajon melyik a legjobb Tarantino film, mindenki döntse el maga.

Vannak visszatérő elemek Tarantino filmes univerzumában, most ezeknek járunk egy kicsit utána.

Vér, vér és vér,  fröcsögjön a vér, terítsen be mindent és mindenkit

Tarantino valószínűleg a steaket medium rare felkiáltással kéri, ahol a hús még inkább véres. Ugye senki nem hiszi el, hogy két revolvergolyótól megsemmisül egy fej és robbanásszerűen terít vérrel, agyvelővel vagy egy lövéstől kettészakad az ember, ugye senki?! Nem azt állítom, hogy minden filmjében megjelenik, „szerves elem” a vér, de vér van a Kill Billben, a Django elszabadulban, az Aljas Nyolcasban, a Ponyvaregényben, a Sin Cityben, a Kutyaszorítóban vér van a télben, a nyárban, a házban, csak a halottakban nem marad egy milliliternyi se. A vér az erőszakkal kéz a kézben járnak, vagy fordítva, viszont a legtöbb filmjében túlzó erőszak jelenik meg, Tarantino nem finomkodik, nála nincsenek tabuk, kínzás, skalpolás, akasztás, bármi jöhet. Azt senki ne mondja, hogy Tarantino filmjeinek semmilyen mondanivalója nincs, csupán az erőszakról, a mérhetetlen brutalitásról szólnak, van, csak a legtöbb esetben a vizuális hullahegyen, vér óceánon keresztül kell eljutnunk odáig.

Tarantino mostanában elővette a fekete-fehér ellentétet (egyébként is sok film készült ilyen és ehhez hasonló témában: Komornyik, 12 év rabszolgaság, Selma), a Django nem is szólt másról, ott rabszolgát tépettek szét kutyákkal, Ku Klux Klán is megjelent, feketéket korbácsoltak, erőszakoltak meg, persze a végén a rosszak elnyerték méltó büntetésüket, Django a felszabadított rabszolga, fejvadász elszabadul és vérontást rendez. Az Aljas nyolcasban Samuel L. Jackson (a Djangoban még hűséges, öreg rabszolgát alakít), játssza a feketét, akinek nehéz a kor (polgárháború utáni) Amerikájában élnie, még egy levelet is hamisít és azt állítja levelezőtársak voltak, Abraham Lincolnnal, így könnyítve meg saját helyzetét.  Ugyan nincs annyira markánsan jelen a rasszizmus, de csíráját (annál azért jóval több) felfedezhetjük, viszont nem ez a film központi témája. Hiába a fekete az elnök (Barack Obama), azért a fajgyűlölet a mai napig jelen van az amerikai társadalomban (is), gondoljunk csak a legutóbb nagy vihart kavart kihipózott Oscarra, ahol minden kategóriában minden jelölt fehér volt, úgy tűnik nehezen kopnak ki az évszázados sztereotípiák.

Tarantino

Úgy jó a bosszú ha édes, véres és látványos

 A Tarantino filmek egyik legalapvetőbb eleme, a történetek mozgatórugója a bosszú, az ellened elkövetett vétkeket meg kell torolni, elgáncsolt a kis Pista, legközelebb felrúgod te is, ilyen egyszerű az emberi lélek (persze a filmekben nem ilyen bagatell, csip-csup ügyek vannak). A Kill Billben olyan hosszú lett a  bosszú, hogy az már hadjárat, sikerült kreálni egy két részből (négy órás) álló öldöklés sorozatot. Persze volt mit megtorolnia az egykori mennyasszonynak, Fekete Mambának (Uma Thurman). Végső soron a Django se szól másról, végső soron, ha igazán le akarjuk egyszerűsíteni a dolgokat. Django a felszabadított rabszolga bérgyilkos bosszút áll a felesége meggyalázásáért, a feketék ellen elkövetett gaztettekért.

Tarantino becsempészi magát a filmekbe

Saját bevallása szerint egyik legnagyobb vágya az volt, filmes színész legyen, ezért jó érzékkel helyet szorít magának a színészek listáján. Kutyaszorítóban Mr. Brownt játszotta, Ponyvaregényben Jimmie Dimmicket, Alkonyattól pirkadatig-ban Richard Geckot, a Django elszabadul-ban rabszolga kísérőt és a többi és a többi.  Ha már színészek, vannak kedvencei, akikkel szívesen dolgozik, ezek szerint az abszolút kedvenc Samuel L. Jackson, hat filmjében is játszott, egyben pedig a narrátor szerepét töltötte be (Becstelen Brigantyk), többen vannak négy Tarantino filmmel, Michael Madsen, Tim Roth, Michael Parks.

Az embernek olyan érzése lehet, hogy minden zene, hang, hanghatás (kard csengése , szög beverésének hangja) oda való, ahova vágva, keverve lett, még a látszólag teljesen oda nem valók is. Nem kerülhetőek ki a kultikussá vált filmzenék. Gondoljunk csak a Kill Bill-ben elhangzó zseniális zenékre, minden bizonnyal a leghíresebb (és talán legjobb) ezek közül a Bang Bang.
Személyes kedvenceim a Kutyaszóritóban (Reservoir Dogs) elhangzó zenék közül a Stuck in the middle with you  és a Little Green Bag. Nehéz lenne az összes zenét felsorolni, az ismert videómegosztón ezernyi válogatás van TOP Tarantino soundtracks címszó alatt.

Ki tudja hány film van még a tarsolyában, egyszer azt nyilatkozta: ” Úgy gondolom, talán egy zsáner maradt ki, egy harmincas évekbeli gengszterfilm, olyan John Dillinger-féle dolog. Valami kortárs is érdekelne, amiben a hős egy autóban ül, szól a rádió, így forgathatnék egy menő autózós montázst. És ha korlátlan idő állna még a rendelkezésemre, nagyon szeretnék egy igazán, de igazán ijesztő horrorfilmet készíteni, olyat, mint Az ördögűző.”  Ezek szerint minimum három filmet kellene még forgatnia, hogy teljesnek érezze az életművét, de ezekből a tervekből vajon mi valósul meg, a jövő megadja a kérdésre a választ. Egy időben pedzegette a visszavonulását, a tizedik film után, ami az Aljas nyolcas lett, valószínűleg egy jó ötletet nem hagy a képzeletbeli fiókban és megcsinálja. Így legyen.

maxresdefault (1)

Isten az ember ellen, Snyder a nézők ellen

Zack Snydernek úgy érzem, van egy varázstükre, és a 2011-es Álomháború óta minden egyes nap megkérdezi tőle: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legmegalomániásabb a vidéken?”. Nos, a rendező urat bizonyára irritálhatta, hogy ez a Warner Brothers nevezetű tükör azt mondta neki, hogy Michael Bay, ezért úgy döntött, megmutatja, hogy ki is a pusztítás és robbantások koronázatlan királya. Három évvel járunk az Acélember eseményei után. Zod (Michael Shannon) és Superman (Henry Cavill) harca, és főleg Superman ezzel párhuzamos bemutatkozója a Földet örökre megváltoztatta. Bruce Wayne (Ben Affleck) látta, ami történt, emiatt pedig potenciális veszélyként tekint Supermanre, aki számára látszólag az emberi élet semmit sem jelent. Eközben Superman Batmant egy öntörvényű igazságosztónak tartja, aki semmiben nem különbözik a bűnözőktől, akiket elkap. Lex Luthor (Jesse Eisenberg), ügyeletes antagonistánk gyűlöli mindkettőt, miközben metahumánok után kutat és szeretné minden ok nélkül elpusztítani a világot, szerintem maga sem tudja miért.

b08.jpgMielőtt belelovalnánk magunkat a film milyenségébe, szeretném leszögezni, hogy nem DC utáló vagyok, nem is Marvel fanboy, csakhogy minden vádat tisztázzunk. Sőt, a szívem inkább a DC-hez húz, mint a Marvelhez (nem a filmes univerzum részlegről beszélünk). Három éve vártam erre a filmre, és folyamatosan követtem a híreket, így hatalmas csalódás volt az, hogy mekkora erőlködéstől bűzlő trágyahalmazt bocsájtott ránk a DC és Zack Snyder, akinek lassan kijár interjúiban egy mekis sapka. Vizuálisan valóban érti a dolgát (bár a kamerarángatás néha túllőtt a célon), egyébiránt viszont nem képes történetet mesélni, ha éppen nem képkockáról képkockára másol egy képregényt a dialógusokkal együtt. Volt ideje bebizonyítani, nem sikerült. Úgy pedig főleg, hogy rögtön egy ennyi szereplővel megtűzdelt filmmel folytatta az Acélember után.

b07.jpg

A Batman Superman ellen nagyszerűen nyit. Az első negyed óra talán a mozi legjobban sikerült pontja, azután pedig át is csapunk az elképesztően amatőr módon megvágott filmbe. Össze-vissza ugrálunk, mintha kínosan ügyeltek volna arra, nehogy el tudjunk merülni a látottakban. Ha ez nem lenne elég, maga az, amivel összehozzák ezeket a hősöket, egy hatalmas alibizés, csak azért, hogy minél előbb itt legyen az Igazság Ligája. Volt ebben a filmben bőven potenciál, és ez három-négy fantasztikus jelenetnél meg is mutatkozik, de látszólag fogalmuk nem volt mire fókuszáljanak. Természetesen a legtöbbet két címszereplőnkből kapjuk, és itt jön a csavar: egyikük sem szerethető. A készítők elvárják, komolyan elvárják tőlünk, hogy  szeressünk egy Batmant, aki úgy gázol át a bűnözőkön, mint úthenger a hangyákon vagy egy Supermant, aki szomorkodáson kívül mást nem csinál? Oké, a brutális Batman egész jó, hisz „elvileg” valahogy nem haltak meg célpontjai, de messze túl keveset kapunk belőle.

A cikk folytatását itt találod.

The Immigrants – I Need Help albumkritika

Az együttes 2013-ban adta ki első albumát, a Best Of The Immigrants-et. Az album első felét hallgatva csak egy egyszerű garázs rock zenekarnak tűnhet az Immigrants, de a második felén komolyabb dalok is szerepelnek. Összességében a The Best Of The Immigrants egy fogyasztható rockalbum, de néhány igazán erős dal is szerepel rajt.

A banda most új albummal jelentkezett, I Need Help címmel. Ez az album az előző lemeztől eltérően nem bővelkedik bulizós rock’n roll dalokban, sokkal inkább kísérletezgetős irányt vett. A zenekarnak ez az irány ugyanolyan jól áll, mint a 3 évvel ezelőtti egyszerűbb, garázsrockosabb stílus. Az első dal, a Forever Young még emlékeztet a régi albumra, de a további dalok sokkal inkább egyfajta útkeresésről fognak szólni.

A második, Grapefruit címet viselő dal, egyből megteremt egy kicsit pszichedelikus hangzást. A Ducktape Manufacturer ezt csak megerősíti, egy jól összerakott, de mégis néhol elborult szám. A People Die Alone megteremti azt a lírai hangzást, ami az albumon még gyakran vissza fog köszönni . Ezután következik az album címadó dala, az I Need Help, amit talán az album legerősebb száma. Hitelesen a címhez, a dal egy segítségkérés, de ugyanazzal az elementáris rock n roll lüktetéssel, ami a műfaj autentikus előadóit jellemzi. A következő szám, a Thrill of the Hunt visszatér a lírai stílushoz. A Heart Of a Girl az I Need Help mellett kiemelkedő dal az albumról, ami nagyon jól bemutat egy keserves és kiszolgáltatott állapotot. A Wake Me Up At Midnight visszahozza a megszokott kísérletezgetős lírai hangzást. A következő egy akusztikus dal, a Times We Have, ami a legegyszerűbb dal az albumról, de ezzel az egyszerűséggel válik az album egyik legőszintébb dalává. Az utolsó szám, a Kings and Queens hangzása merőben elüt az Immigrantstől megszokott hangzástól. Ugyanúgy jelen van a kísérletezgetős jelleg, de már sokkal inkább elnyúlik a pszichedelikus irányba.

Az I Need Help albumon látszik a zenekar fejlődése, összeszedettebb lemez mint a Best Of Immigrants. Nem korszakalkotó mű, de nemzetközi szinten biztosan megállja a helyét, itthon pedig ritkán találkozunk ilyen jó lemezekkel.

Mit olvassunk kötelezően? – Avagy a kötelező olvasmányok áttekintése

forrás: demotivalo.com

A kötelező olvasmányok nem aratnak osztatlan sikert a diákok körében, sokkal inkább osztatlan elégedetlenséget okoznak. De vajon tényleg reformra szorul ezen könyvek listája, vagy egyszerűen lehetetlen mindenki igényét és ízlését kielégíteni ebben a témában?

Második osztályos koromban első kötelező olvasmányom, és talán az első önállóan, úgy „igazából” elolvasott regényem a Két Lotti volt. A történetet nem kell senkinek sem bemutatni, a kis ikerlányok meséje nagy klasszikus. Nekem pedig örökre belopta magát a szívembe. Annál is inkább, kitűnően tudtam azonosulni a szereplőkkel, ugyanis nekem is van egy egypetéjű ikertestvérem. Tehát ezzel a több, mint kellemes olvasmányélménnyel indult az én saját „pályafutásom” ezen a téren.

De bizony nem minden kisdiák számára megy ez ilyen zökkenőmentesen, és tapasztalataim szerint az egyre idősödőbb tanulóknak sem. – Mert mindig is voltak (és lesznek is) az osztályban olvasni szeretők, az olvasásban örömüket lelök, de akárhogy nézzük, a kötelező olvasmányok hallatára jobbára gondterhes sóhaj a reakció.

forrás: demotivalo.com
forrás: demotivalo.com

De miért ez a fogadtatása az egyébként remek irodalmi alkotásoknak? Elavultak a kötelezők? Vagy csak kötelező jellegüknél fogva vannak nyűgként kezelve?

Hiába a sok ellenkező meglátás, a kötelezőkre akkor is szükség van. Olvasni jó dolog, és az olvasással megszerzett bölcsesség, élmények, választékos kifejezésmód, gazdag szókincs, erkölcsi tudat, és egyéb előnyök hasznos erényévé válnak az embernek, és hol és mikor lehet legkönnyebben megalapozni a felnövekvő ifjúság értelmi és érzelmi intelligenciáját, ha nem gyerekkorban az iskolában?

Forrás: libri.hu
Forrás: 24.hu

Talán a legelvetemültebbek ebben is találnak kivetnivalót, ami vitatkozásra ad okot, de összességében a többségnek inkább a kötelezően elolvasandó könyvekkel van problémája. Ezek a művek leginkább szépirodalmi alkotások, a diákok szemében pedig sokszor unalmasnak, hosszúnak, idejét múltnak hatnak.
Pedig hiába történtek a múltban, a Pál utcai fiúk, az Egri csillagok, vagy épp a Kőszívű ember fiai mondanivalója a mai világba is átültethető, és az akkoriak viselkedése a ma emberének is példával vagy intő példával szolgálhat.

Tény azonban, hogy jóval célravezetőbb lenne egy kis vérfrissítés az olvasás megkedveltetése szempontjából. Egyértelmű, hogy egy 21. századi könyvet, amely modern témákat dolgoz fel, közelebbinek érez a diák, mint a nagy klasszikusokat.

Mert kapásból tudja, mi az a Főnix Rendje, de, ha a Gittegyletről van szó, már zavarba jön.

De rendelkeznek-e, teszem azt az időszerű tiniregények annyi lényegi és morális tartalommal, mint a jó öreg és bevált kötelezőink, amelyek kétségkívül igen? Vagy nem is az a dolguk? Hanem fő profiljuk a szórakoztatás? Akkor végül is ez sem a legjobb megoldás a kötelező olvasmány-probléma kezelésére.

De ez esetben mit tehetünk? A válasz adja magát: A megszokott kötelező olvasmányok mellett (amelyek az intelligencia gyarapításáért fontosak) legyenek modern, közkedvelt, de irodalmilag megbecsült és színvonalas művek is a szórakoztatás érdekében, nem csak ajánlott könyvi minőségben.
Ez pedig további kérdésekhez vezet: Voltaképpen – ilyen lépésekkel együtt – rá lehet-e venni az iskolásokat az olvasásra? Ki lehet-e törölni a fejekből az általános nézetet, miszerint a kötelezők csak nehézségnek vannak? Vagy egyáltalán a tanárok kaphatók lennének-e ilyen változtatásokra?

Hiszem azt, hogy ez a helyzet egyre jobb lesz az idő múlásával (hisz már így is javulófélben van), és majd helyet kapnak új, más jobbnál-jobb regények is.

Amint ezek a dolgok körvonalazódtak a fejemben, körbekérdezgettem néhány gimnazistát, hogy ők mely könyveket tennék kötelezővé, és igazán megnyugtató eredményre jutottam, ami azt bizonyítja, hogy van igény a változtatásokra, de valószínűleg ezek a változtatások valóban pozitívan hatnának a fiatalság olvasáshoz való hozzáállására.

A Harry Potter sorozat, a Gyűrűk Ura, a Twist Olivér, Orwell: 1984, Sherlock Holmes novellák, Jane Austen: Értelem és Érzelem, Szabó Magda: Abigél, Kosztolányi: Aranysárkány, Charlotte Bronte: Jane Eyre, John Green: Alaska nyomában, Jane Teller: Semmi, Ottlik Géza: Iskola a határon, Heller: 22-es csapdája, Babits: Gólyakalifa…

Forrás: vatera.hu

Mind-mind méltán híres művek, sőt néhány azon kívül, hogy ajánlott irodalom, iskolákban már kötelező olvasmány is (vagy emelt szintű érettségi követelmény).Természetesen ez a lista végtelen hosszú is lehet, és színes, akárcsak mi magunk, aszerint, hogy kinek mi az ízlése. Mindazonáltal kell egy keret amely közé beszoríthatjuk az általunk kedvelt irodalmat.

Véleményem szerint amikor megválogatjuk, hogy mely könyvek lennének jó kötelezők, némely szempontot figyelembe kell vennünk: Fontos az, hogy ezek a regények valóban rendelkezzenek olyan értékkel, amelyek gazdagítják a diákokat, valamint az, hogy a tantervbe beépíthetőek legyenek. Szem előtt kell tartani az irodalmi minőséget, és végül nem szabad elsiklani afelett, hogy a fiatalságnak igazából mire van igénye.

Összefoglalásul úgy gondolom, hogy nem lehet ignorálni és elfelejteni az eddigi halhatatlan kötelezőket, de teret kell hagyni az új szükségleteknek is. Hogy csakugyan valamennyiünk számára ugyanazt jelentse az olvasás: csodálatos időtöltést, újabb és újabb kalandokat, fejlődést, fantáziánk és gondolkodásunk élesítését.

Kiemelt kép: karolinaiskola.hu

Ma este New Yorkban meghalt egy komédiás

Az Alan Moore (V for VendettaThe League of Extraordinary Gentlemen, Batman: The Killing Joke) által alkotott Watchmen címre keresztelt képregény nem véletlenül foglalja el helyét a popkultúrában és a New York Times 100 legjobb könyvét (!) tartalmazó listáján. A történet egy alternatív 1985-be kalauzolja el a befogadót, ahol az amerikai és szovjet ellentétek (a saját világunkhoz hasonlóan) egy harmadik világháború felé terelik a világot, vagy legalábbis hatalmas pusztulás felé. Ebben az univerzumban azonban számos hős képviseli az amerikai rendet, s ezzel el is veszik a rendőrök munkáját. Hétköznapi, pusztán kiváló fizikummal és harctudással rendelkező emberekről beszélünk, akik a Percrekészek csapatát alkotják. Mire elérünk 1985-ig, addigra ez már mind a múlt, pont ahogy a címszereplő Őrzők is, mely többek között Dr. Manhattan felbukkanásának is köszönhető. Itt vesszük fel nagyjából a fonalat, s a rendezés tisztjét 2009-ben az akkor még csak a 300-at és a Holtak Hajnala remake-t jegyző Zack Snyder kapta.

w2.jpgA szuperhősök történelme rettentő részletes és hosszú, melyet a képregény külön szöveges részekben tárgyal. Snyder ezt egy zenés intró montázzsal oldja meg, ami gyakorlatilag egy felgyorsított történelemórának felel meg. Mikor először háttérismeret nélkül láttam a filmet, akkor is esztétikailag nagyszerű látványt nyújtott, ám a képregény után rettentő módon felértékelődik ez a jelenetsor. Ez épp így igaz a film egészére, mely megtekinthető egy 2 és fél órás, egy 3 órás és egy 3 és fél órás változatban. Jelen esetben a 3 és félórás verzióról lesz szó, mely az Ultimate Cut névre hallgat.

Bővebben

„Le az esernyőkkel! Hogy állunk maholnap esetleg golyók elé, ha az esőcseppek is terhünkre vannak?”

Történelemkönyvekből, iskolai ünnepségekről minden magyar ember tud valamit, a 168 évvel ezelőtt történt legfontosabb eseményekről. Mikszáth Kálmán által írt „Jókai Mór élete és kora” című életrajzi mű, rengeteg olyan érdekességgel szolgál, ami nem szerepel a köztudatban. Az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc emlékére, valamint Jókai tiszteletére ezen érdekességek közül mutatunk be párat!

Forrás: youtube.com

Jókai több mint egy évvel a forradalom kitörése előtt költözött Pestre. Első dolga megérkezésekor barátja, Petőfi Sándor felkeresése volt. S, hol máshol tehette mindezt, mint a később a március 15-i események egyik legfőbb szimbólumává váló, Pilvax kávéházban.

„Nyakába vette a várost, Petőfit felkeresni, akiről komolyan kezdtek már akkor beszélni az emberek. A Pilvax-kávéházba ment, tudta, hogy odajön Petőfi, gondolta, ott várja be. Megkérdezte a pincérektől, melyik asztalnál szokott ülni, mire azok odamutattak egy nagy kerek asztalra a szögletben, mely a »Közvélemény asztala« címen válik ismeretessé nemsokára ebben az országban.”

A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok a zaol.hu-n.

Kiemelt kép: art7.hu

Egy feltörekvő gitáros – Kovács Tihamér interjú

– Mesélnél magadról?

– Kovács Tihamérnak hívnak, Zalaegerszegen születtem, ott is éltem eddig, csak idejöttem Szombathelyre tanulni. Az előző két, középiskolás tanévemet Zalaegerszegen töltöttem, mert akkor még nem tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni. Két évembe telt, hogy fel tudjak készülni a felvételire, és azóta itt tanulok, a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában.

 

– Mikor kezdtél el gitározni, és miért?

– Körülbelül öt és fél éve kezdtem el, amikor egyik barátom hatására én is elkezdtem eljárni egy másik általános iskolának a gitár-szakkörére, és ott tanultam három évig, de csak akkordozni, misedalokat lekísérni, meg hasonló alap dolgokat. Ott annyira nem mentünk bele a dolgokba, de magamtól annál inkább próbáltam otthon bővíteni a tudásomat. Ez után kezdtem el zeneiskolába járni, ahol megismerkedtem a klasszikus zenével, és eldöntöttem, hogy ide jövök a Művészeti Szakközépiskolába tanulni.

 

– Bandaalapítással mi a helyzet?

– Régen volt egy bandám, de sajnos már feloszlottunk, azonban most van egy új, a neve pedig Május. Nemrég volt egy fellépésünk Zalaegerszegen egy cafeban, és nemsokára ismét lesz egy ugyanott, majd Sárváron. Illetve fellépünk majd Szombathelyen is, de csak augusztusban.

 

-A te gitárodnak is van neve?

– Hát igen, van. Még nagyon régen neveztem el, Rose-nak. Igazából azért, mert elhatároztam, hogy kell egy név a hangszeremnek, és ezt úgy döntöttem el, hogy ránéztem, és az első dolog ami eszembe jutott, az lett a neve.

Mik a jövőbeni terveid?

– Gitározásból szeretnék megélni, szóval nem csak hobbi szinten folytatnám. Az a jövő zenéje, hogy pontosan mihez szeretnék kezdeni, de a gitár az egyik fő vonulat, amiben gondolkozom, illetve tanulunk karvezetést, és emellett szolfézs (zeneelmélet, és éneklés, hallásgyakorlatok) szakos is vagyok, szóval ebből is származhatnak dolgok, de igen, zenei főiskolára szeretnék továbbtanulni, de pontosan nem tudom, hova. Még van pár évem ezt eldönteni, mert ez még csak az első évem itt, ezen kívül még három lesz, szóval nem sietem el.

– Igaz, hogy a gitárosok után bomlanak a nők? Mi a véleményed erről? 

– Ez nem a gitártól függ, hanem magától a gitárostól. A gitár nem biztosíték arra, hogy valaki után futni fognak a csajok, de attól még meg lehet próbálni!

Da Vinci, Dalí, cselló – Varga Luca interjú

A tervezőgrafika tekinthető a képzőművészet egy modern kori utódjának is. Ugyanúgy igénybe veszi a fantáziát, a tehetséget, precizitást – csak digitális formában. Varga Lucával, a fiatal egyetemista tehetséggel beszélgettünk.

Varga Luca, aki lassan betölti a huszadik életévét, Nyíregyházáról származik, azonban  Szombathelyen lakott élete nagy részében. Nagy ritkaságnak számít az, mikor valakit felvesznek első próbálkozásra a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ám kemény munkával (és azért jó adag tehetséggel) Lucának tavaly sikerült.

3

Mikor kezdtél el foglalkozni a grafikával? Egyéb művészeti ágakhoz hogy állsz?

A művészeti képzésem Szombathelyen, Masszi Ferenc szabad iskolájában kezdődött, itt tanultam meg rajzolni, ismerkedtem a különböző művészeti ágakkal. A grafikával konkrétan talán gimnázium 10. osztályában kezdtem el foglalkozni. Sokáig az autonóm ága, a képgrafika sokkal inkább érdekelt, de ahogy telt az idő, egyre jobban beleástam magam a modern alkalmazott grafika tudományába.

Elkezdett érdekelni és nekiálltam tanulmányozni. Magában a tervezőgrafikában, ami a legjobban lekötött, az a “manipuláció művészete” volt. Ami megfogott, hogy mégis hogyan lehet pusztán egy termék csomagolásával rávenni a vásárlót, hogy megálljon, levegye a polcról, megvegye… A plakátok, hogyan állíthatnak meg egy nézelődőt az utcán; a könyvborító, hogy ragadhatja meg egy ember érdeklődését. Sokkal komolyabb módon befolyásolja az életünket, mint azt legtöbbször gondolnánk.

Egyéb művészeti ágak szintén fontos helyet foglalnak el az életemben – sajnos a rajzon kívül nem értek igazán egyikhez sem, de örömmel és lelkesen figyelem a festészetet, a szobrászatot, a fotográfiát és egyebeket. Sokáig nagy kedvencem da Vinci volt, anatómiai tanulmányrajzai és kutatásai órákig le tudtak kötni. Jelenleg két nagy kedvencem van, az egyik Alfons Mucha cseh plakátművész, nagy hatással volt rám a művészete a grafika irány választásában, míg a másik Salvador Dalí, akinek a bizarr és izgalmas művei mindig fel tudják kelteni a figyelmem. Vizuális művészeteken kívül még a zene is elég fontos helyet foglal el az életemben. Nyolc évig csellóztam, tanultam dobolni, valamint a gitárral is ismerkedtem, elég sokat.

A családod hogyan viszonyult a művészi beállítottságodhoz? Mindig támogattak?

A családom alapvetően támogat abban, amit szeretnék csinálni. Abszolút orvos családból származom, egy művészt nem tudnék mondani a rokoni körömben, önálló döntések és némi harcok árán tudtam eljutni oda, ahol most vagyok velük; be kellett bizonyítanom nekik, hogy tényleg ezt akarom csinálni, tényleg ezzel akarok foglalkozni, hogy eltökélt vagyok és biztos. Miután ezek megtörténtek, mindenben támogattak. Hiába mondanám, hogy “orvos család”, a művészet mindig is nagyon érdekelte a szüleimet. Könyveink, albumaink vannak kedvenc művészekről, művészektől, a házunk falán festmények lógnak.

2

Alapvetően hogy érzed magad a Képzőművészeti Egyetemen? Tudnál mesélni a felvételiről?

Az iskola érdekes, izgalmas. Először találkoztam az alkalmazott grafika valódi oldalával. A tanárok bármikor a segítségünkre vannak, ha szükségünk van rá, rengeteg pályázati és egyéb lehetőséget nyújtanak, kiállításokra és egyéb programokra mehetünk. Mondhatnám úgy, hogy belecsöppentem a művészvilág sűrűjébe – eleinte kicsit ijesztő volt, kikerülni egy reálgimnáziumból egy ilyen világba.

A felvételi maga megterhelő volt. Nagyon sokat kellett dolgoznunk és maximumot nyújtanunk közel két hétig. Szerencsére azok az emberek közé tartozom, akikből a kellő mértékű nyomás kihozza a legjobbat. Most is büszke vagyok azokra a munkákra, amiket beadtam, egyiket sem csinálnám másképp. Ami talán nagyon keményen rátett a nehézségére egy lapáttal, hogy a második forduló első napján beteg lettem – a többi napot bedugult orral és fájó torokkal vittem végig, minderre rá fullasztó nyári meleg is volt. Őszintén örülök, hogy olyan jól sikerült, ahogy és nem kell többet végigcsinálnom. Bár, ha nem lenne más választásom, természetesen nekifutnék.

Milyennek találod a pesti életet?

Pest nagyon mozgalmas és soha nem alszik. Érdekes volt eleinte egy ilyen városban kikötni a kis vidéki Szombathely után, ahol semmi nem történik. Miután elvégeztem az egyetemet, nem szeretnék a belvárosban lakni, de szerintem dolgozni maradni fogok.

Az utolsó kérdésem az lenne, hogy mik a céljaid a tervezőgrafikával?

Konkrét célokat nem tudok lefektetni – talán annyit, hogy szeretnék valami újszerűt alkotni, élvezni amit csinálok, kötöttségek nélkül dolgozni (akár szabadúszó grafikusként), vagy ha nem is kötöttségek nélkül, egy laza, jó, kellemes munkakörnyezetben. Mindig is azt mondtam, hogy nekem egy célom van az életben, ez pedig az, hogy szeressem azt, amivel foglalkozom. Én a hobbimat próbáltam meg hivatássá tenni és az, hogy itt vagyok a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, szerintem elég jó kezdés.

Eszter volt, hol nem volt – Horváth Eszter portré és fantasztikus művei

Ő maga igazi jelenség, csakúgy bugyog belőle a művészet. Mintha minden kósza göndör fürtje közt találhatnánk egy Rembrandtot vagy egy Degast. Biciklivel járja Kőszeg utcáit, ha örökítésre méltót lát, lefotózza, noteszába- melyet mindig magával hord- minden jónak tűnő gondolatot feljegyez, mint alapanyagot, amiből később valami még jobbat gyúr.

Kívülről szemlélve, mintha nem ezen a világon volna, pedig nagyon is a földön jár. Keresi a harmóniát, önmagát és a festékhígítóját. Egyszerre vágyik  a múltba és a távoli jövőbe, ahol  a fürdőkádban sajt és szőlő társaságában áztatja majd magát, miután hazaért a műterméből…Vagy a sarki boltból. Mert ha a művészi pálya nem jön be, bolti eladó lesz, hisz Eszter szerint a dolgok vagy nagyon jól vagy nagyon rosszul sülhetnek csak el, nincs köztes állapot

De egyelőre a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakára jelentkezik,  mert mozgóképeket is készít, a képi ábrázolás mellett rendkívül fontos neki a szöveg és a zene, amelyeket sokszor együtt jelentet meg egy-egy művön. Alkotásának célja az önmagán való túllendülés, gondolatainak megjelentetése, mindezt teljes őszinteséggel teszi, képein szinte meztelenre vetkőzteti lelkét.

Írásaiban olyan hétköznapi szituációkat skiccel az olvasó elé, amelyeket legtöbben csak át- és nem megélünk. Talán Eszter ehhez ért a legjobban – megélni a pillanatot , összegyűjteni minden apró benyomást és új formába önteni a művészet által. Stílusa már egészen kiforrt, kedveli a groteszk elemeket, képein olykor teljesen elrugaszkodik a realitás talajától, olykor viszont a dolgokat a maguk egyszerűségében ábrázolja. Képes minden rosszat fanyar jóvá változtatni. Ez a szélsőségesség és kaotikusság-egy Yann Tiersen dallal a háttérben- Horváth Eszter, maga.

További műveit IDE kattintva tekinthetitek meg!


A műveiről a galériát a képekre kattintva tekinthetitek meg:

LEGUTÓBBI CIKKEK