– Mesélnél magadról?

– Kovács Tihamérnak hívnak, Zalaegerszegen születtem, ott is éltem eddig, csak idejöttem Szombathelyre tanulni. Az előző két, középiskolás tanévemet Zalaegerszegen töltöttem, mert akkor még nem tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni. Két évembe telt, hogy fel tudjak készülni a felvételire, és azóta itt tanulok, a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában.

 

– Mikor kezdtél el gitározni, és miért?

– Körülbelül öt és fél éve kezdtem el, amikor egyik barátom hatására én is elkezdtem eljárni egy másik általános iskolának a gitár-szakkörére, és ott tanultam három évig, de csak akkordozni, misedalokat lekísérni, meg hasonló alap dolgokat. Ott annyira nem mentünk bele a dolgokba, de magamtól annál inkább próbáltam otthon bővíteni a tudásomat. Ez után kezdtem el zeneiskolába járni, ahol megismerkedtem a klasszikus zenével, és eldöntöttem, hogy ide jövök a Művészeti Szakközépiskolába tanulni.

 

– Bandaalapítással mi a helyzet?

– Régen volt egy bandám, de sajnos már feloszlottunk, azonban most van egy új, a neve pedig Május. Nemrég volt egy fellépésünk Zalaegerszegen egy cafeban, és nemsokára ismét lesz egy ugyanott, majd Sárváron. Illetve fellépünk majd Szombathelyen is, de csak augusztusban.

 

-A te gitárodnak is van neve?

– Hát igen, van. Még nagyon régen neveztem el, Rose-nak. Igazából azért, mert elhatároztam, hogy kell egy név a hangszeremnek, és ezt úgy döntöttem el, hogy ránéztem, és az első dolog ami eszembe jutott, az lett a neve.

Mik a jövőbeni terveid?

– Gitározásból szeretnék megélni, szóval nem csak hobbi szinten folytatnám. Az a jövő zenéje, hogy pontosan mihez szeretnék kezdeni, de a gitár az egyik fő vonulat, amiben gondolkozom, illetve tanulunk karvezetést, és emellett szolfézs (zeneelmélet, és éneklés, hallásgyakorlatok) szakos is vagyok, szóval ebből is származhatnak dolgok, de igen, zenei főiskolára szeretnék továbbtanulni, de pontosan nem tudom, hova. Még van pár évem ezt eldönteni, mert ez még csak az első évem itt, ezen kívül még három lesz, szóval nem sietem el.

– Igaz, hogy a gitárosok után bomlanak a nők? Mi a véleményed erről? 

– Ez nem a gitártól függ, hanem magától a gitárostól. A gitár nem biztosíték arra, hogy valaki után futni fognak a csajok, de attól még meg lehet próbálni!