Idén a munka ünnepe egy napra esett az anyák napjával, ami ugyan véletlen, de ha belegondolunk, jól passzol a munkavállalók nemzetközi szolidaritási napja az anyákhoz, akik rengeteget dolgoznak napról napra megállás nélkül bármilyen anyagi ellenszolgáltatás igénye nélkül.

Ez a cikk most viszont nem az anyáké lesz (akik persze nem elhanyagolandóak), hanem május 1-é, ez év 122. napjáé.

Mik történtek ezen a napon?
I. Mátyás feleségül vette Podjebrád Katalint
Az első budapesti telefonközpont (Puskás Tivadar találmánya) megkezdi működését
Megnyílik a budapesti Vígszínház
Megkezdi működését a Magyar Televízió
Megszületik Zrínyi Miklós költő és Landerer Lajos nyomdász és Joseph Heller (A 22-es csapdája)

És a lista mehetne szinte a végtelenségig…

Mindezek ellenére a mai napot a munka ünnepeként ismerjük leginkább, amikor nem kell dolgozni menni és zárva tartanak a boltok.

Honnan ered?

1817-ből, amikor  Robert Owen gyártulajdonos a brit ipari forradalomban közzétette a munkások követeléseit a 10-16 órás munkaidő nyolcra való csökkentését illetően. A követelések mellett több tüntetést és sztrájkot is szerveztek, azonban a mozgalom hamar kudarcba fulladt a sorozatos elbocsátások miatt. Az ekkor munkanélkülivé vált dolgozókat más gyárak sem voltak hajlandók alkalmazni, amivel nagy nyomást tudtak a munkaadók a munkásokra gyakorolni. Az első előrelépés Nagy-Britanniában történt 1847-ben, amikor a nők és gyermekek munkaidejét 10 órára csökkentették. Ez megmutatta, hogy a rövidebb munkanapok talán mégsem olyan elérhetetlenek. 1856-ben Melbourne-ben kőművesek és építőmunkások vonultak utcára 8 órás munkanapokat követelve. Követeléseiknek eleget téve a munkaidőt rövidítették, viszont a fizetésük nem csökkent. Ez a siker adta az alapját a munka ünnepének.

Dátum

Május 1-én több tüntetés is zajlott a nyolc órás munkaidőért. Először 1886-ban Chicagóban vonultak utcára, majd 1890-ben Franciaországban a négy évvel korábbi haymarketi zavargás néven elhíresült chicagói 11 ember halálát követelő eseményre emlékezve.

Hogyan lett nemzeti ünnep?

A korabeli szocialista mozgalmak eredményeképp egyre több jogot küzdöttek ki maguknak a munkások, mígnem fokozatosan nemzeti ünneppé nőtte ki magát a 20. századra.

Íróink Pécsett egy diákot, és Marcsó-Molnár Gabriellát, magyar, irodalomszakos tanárt kérdezték a jelenlegi helyzetről. A tanárnő nagyon összetetten és minden szemszöget figyelembe véve fejtette ki véleményét, érdemes végigolvasni a gondolatmenetét.

Tátrai Farkas (19): Ez a dolog nagyon összetett. Az alap probléma szerintem az, hogy rengeteg olyan dolgot kérnek számon, ami például a lexikális tudáshoz tartozik, és a mindennapokban nem vesszük hasznát. De az embereket logikusan gondolkodni sem tanítja meg senki; pedig szerintem, ha valaki ezekhez lenne szoktatva (összefüggések meglátása, logikus gondolkozás) akkor ez miért ne lehetne tanítható és alkalmazható?

Marcsó-Molnár Gabriella: 

Elöljáróban:
Jómagam egy olyan közel másfél évtizedet felölelő időszakban voltam gimnazista és egyetemista, amikor minden megváltozott: a rendszerváltáskor kezdtem a középiskolát. Meg kellett változtatni a nevét, mert szegény Komarov egy szovjet űrhajós volt, de hát kellett és kész. Akkor még ez elnézhető volt, a nagy változtatni akarás mindenre kötelező érvényű volt. Nem tanulhattam tovább oroszul, jóllehet csaknem folyékonyan beszéltem: ezt mondjuk már kevésbé értettem, de végül az olasz nyelvtudásom eljuttatott Rómába, és valljuk meg páratlan két hét volt! Végül is ideológia mentes oktatásban volt részem a gimiben is, az egyetem pedig maga volt a „kánaán”. Már ami a szabad tanár és tantárgyválasztást illeti, szerintem színvonalas képzésben volt részem, hagytak a magam ütemében haladni – pedig osztatlan képzésben tanultam, a bolognai rendszer csak később talált meg, és abból is csak profitáltam: egy két féléves mesterképzésben megszereztem a harmadik diplomámat – igaz már önköltségesen – és jelenleg is egy ilyen rendszerű képzésben veszek részt. Szóval az alapdiplomáimat – mondjuk mindegyik egyetemi – két féléves kiegészítéssel kiteljesíthetem. Meglátásom szerint ezek a konstrukciók igen is jók, jobban igazodnak a hallgatók igényeihez, és életszerűbb megoldásokat hoznak a felmerülő hallgatói igények megválaszolásában.

Azt mondhatom, hogy mázlim volt. Eddig. Most tanárként és szülőként veszek részt az oktatási folyamatban, és döbbentem tapasztalom, hogy a dolgok nem a szereplők (diákok, tanárok és szülők) miatt vállnak egyre nehezebbé.  Innentől csak vázlatosan fogalmazok, talán azért is, mert ezen még nem vagyunk túl, nincs még mögöttünk.

Szülőként:
Nem igazodik a tanagyag mennyisége az életkori sajátosságokhoz, vagy a gyerekek egyéni képességeihez. Papíron van csak integráció és differenciálás. A tanítók minden tőlük telhetőt megtesznek, de a körülmények ellenük mennek: túl nagy osztálylétszám, pedagógiai asszisztencia teljes hiánya, fejlesztő – és gyógypedagógusok óraszámának radikális csökkentése, miközben az ő óraszámuk növekszik.

Tanárként:
Az adminisztráció indokolatlan növelése. Két lehetséges válasz: a gyerekekkel való foglalkozás terhére, vagy hazaviszi a pedagógus, akkor meg a családja látja kárát!
Az óraszámok – ha lelkiismeretes a tanár – soha nem fedik a teljes valóságot. A 22 – 24 óra is rengeteg, mert arra fel is kell készülni, a dolgozatokat ki kell javítani, mondjuk jó lenne kicsit pihenni is, de ez lehetetlen: mert korrepetálunk – itt nem a magánórákra gondolok – és versenyre készítünk fel. Ha még jól is csináljuk, akkor a gyerek továbbjut, esetleg országos versenyre, kísérni kell – a fene vigye! (Mondjuk itt is csak azokat finanszírozza a fenntartó, amit az év elején beterveztünk – és ma van azzal, ami évközben adódik? )

A kimeneti standard az érettségi. Ehhez gyártják évekre visszamenőleg a tudnivalókat, de itt is vannak változások, vagy szándékok az alakuló ideológia miatt – mi van? Tanítanom kellene Nyírő Józsefet? Félreértés ne essék, nem Nyírővel van bajom – bár akár lehetne is – hanem azzal a „hatalmi gesztussal” ami megszólít!

Bármiféle változtatás nem feltétlen alulról jövő szándékú szakmai igényből, kezdeményezésből adódik, hanem felülről „rendelettel” szabályozva, és nem felmenő rendszerben; így lehetetlen erre szakmailag vállalhatóan felkészülni, pláne úgy, hogy időben nem érkezik szakmai segítség. Például a jövő évi egészen új rendszerű érettségi „megoldási mintáit” teljes homály fedi; mondjuk így igazi kihívás minden szereplő számára.

Nem tartom magam bozótharcosnak, és az alapvető pedagógiai elvem az, hogy mindig meg kell hallgatni mit és hogyan képzel a másik fél, de ehhez valós dialógust kell folytatni. Ami mindkét felet kritikával és józanul épít, és ami a legfontosabb: nem korlátoz alapvető emberi jogaimban, nem kelt félelmet, és nem akar semmiféle ideológiai nyomásnak alávetni.

Szeretem a hazámat – nem akarok elvándorolni és gazdaságilag bevándorolni valahová – büszke vagyok a nyelvre amit bírok, de soha nem tagadnék meg segítséget attól, aki kér, legyen az akár cigány, migráns vagy homoszexuális.

Az interjúkat készítette: Szalai Barbara, Óvári Dorka és Dénes Kamilla.

Az utóbbi hónapokban az oktatásbeli problémáknak jelentős hangot adtak mind a pedagógusok, mind a diákok. Tüntetéseket, akciókat szerveztek ennek jobbá tételének reményében, az ország valamennyi pontján. A kezdeményezések látszólag sikeresek, de hosszú utat kell még végig járni a komoly eredmények eléréséért, a javulásért.

Megkérdeztük a Debrecen városában lakókat arról, véleményük szerint mi az oktatás legnagyobb problémája?

Különböző válaszokat kaptunk, eltérő korosztályban lévő diákoktól. Egy dolog azonban egyezett mindegyiküknél; változtatni kell!

– Petruska Fatima, 17:

– Az a meglátásom, hogy a jelenlegi követelményrendszer túl nagy hangsúlyt fektet a száraz, lexikai tudásra. Ellenben a gyakorlati, alapműveltségi kompetenciákra nem jut kellő figyelem. A sok tanóra és tanórák utáni vagy előtti foglalkozás miatt, kevés idő marad részletesebben elmélyülni a számunkra érdekes témákban. Túl feszes a tanterv, mindig rohanni kell az anyaggal, de így is lehetetlen utolérni a tanmenetet. Nemcsak a diákok, hanem a tanárok is le vannak terhelve.Ettől függetlenül mindenki igyekszik a tőle elvárható maximumot nyújtani.

– Hamar Vivien, Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, 22:

– Véleményem szerint az oktatási rendszerünk egyik legnagyobb buktatója az elmélet orientált képzés. Szakképzéseknél, egyetemi és főiskolai képzéseknél is egyaránt az elméleti tudás átadását tartják elsődlegesnek, annak ellenére, hogy a gyakorlatban sokszor másképpen kell alkalmazni a tanultakat. Ezért én úgy gondolom, hogy a sok elméleti órák és képzések mellett időt kellene szakítani a gyakorlati oktatásokra is. Talán ez lehet oktatásunk egyik fő problémája.

„A legjobb tanár az, aki megmutatja merre nézz és nem azt, hogy mit láss!”

– Fülep Csaba, 16:

– Szerintem ez a probléma nagyon komplex. Két szemszögből is meg lehet közelíteni, a tanárok oldaláról és a diákok szempontjából. Nyilván a problémák sok része közös. Én a diákok szemszögéből látom ezt az egészet, így csak erről tudok véleményt formálni.
Csak néhány probléma azok közül, amikkel én is szembesülök nap, mint nap: A túlterheltség egy nagyon nagy gond. Haza érek az iskolából általában 4 körül és egészen este 10-11-ig, van, hogy éjszakába nyúlóan tanulok és bevallom, még így is vannak olyan házi feladatok, amire nem jut időm. Szerintem ez annak tudható be, hogy nagyon sok az olyan tantárgy, és tananyag, amire alapjában véve nem is lesz szükségem. Nem azt mondom, egy alap intelligenciára mindenkinek szüksége van, de a tömérdek tananyagot, amit tanulunk, át lehetne máshogy csoportosítani, úgy, hogy az sokkal tematikusabb legyen. Természetesen lehet rám is mondani, hogy tudtam mivel fog járni egy gimnázium és ezt én vállaltam. Ez így is van, és ebben igazat adok bárkinek, de az agykapacitásunk is véges, és a legtöbb ember úgy tanul sajnos, hogy azt egy fél év múlva vagy akár hamarabb már el is felejti, mert annyi új anyagot kell megtanulnia.
A túlterheltség mellett a másik fő problémával az iskolába szembesülök. Szerencsére nálunk mindig található kréta és szivacs is (más helyen még ez se nagyon), de az új interaktív táblához olyan kellékek, amik nélkül nem tudnánk használni azok nincsenek, valamint a megfelelő tankönyvek hiánya is fellelhető gond. Az oktatási hivatal által kiadott kísérleti tankönyvekben nagyon sok hiba található, és sokszor nem lehet rajtuk kiigazodni, valamint ezek mellett ugyanúgy be kell szereznünk azokat a tankönyveket, amiből tudunk normálisan tanulni és felkészülni az érettségire. Arra az érettségire, amit lassan évente módosítanak, azzal az indokkal, hogy megkönnyítsék a helyzetünket.
Ezek a gondok csak töredékei annak a nagyon összetett problémának, ami már évek óta egyre csak gyűl és oldalakat lehetne írni róla.

„Én nem tudnék egy, a legnagyobb problémát kiválasztani, hiszen ezek szorosan kacsolódnak egymáshoz. Nem posztom megállapítani, hogy mivel lehetne ezen változtatni, de szerintem ezt az egész oktatási rendszert a gyökerétől kezdve újra kéne gondolni, mindenkinek az érdekeit figyelembe véve. De ezt a hozzáértő emberek majd eldöntik. Én reménykedek abban, hogy ez a helyzet meg fog oldódni és megteremtenek minden körülményt ahhoz, hogy a jövő generációja megfelelő körülmények között alapozhassa meg az életét.”

Ide kattintva te is kifejtheted a „Tegyük jobbá az oktatást! A te véleményed a legfontosabb!” nevű űrlapon a véleményed és hozzátehetsz a szavazatoddal ahhoz, hogy legyen egy kézzel fogható eredménye annak, amiért küzdünk, hiszen a te véleményed a legfontosabb! Köszönjük!