Elsa Bleda francia születésű, de sok városban élt művész anyjával, végül a Dél-afrikai Köztársaság legnagyobb, legnépesebb városában telepedtek le. Elsát elbűvölte a város, a neonfények változatossága, sokfelé járt a világban, Isztambulon át Johannesburgig és míg mások aludtak ő a fényképezőgépével járta az utcákat, sokszor olyan helyeken, ahol nappal sem tanácsos egyedül mászkálni. A képek számos témát bemutatnak, ám mégis van egy összetartó erő, a neon: az izzó, ember alkotta színes fények.
„A Terror Háza Múzeum megnyitása történelmi mérföldkő. Azért jött létre, hogy örökre emlékeztessen az emberiség által azelőtt nem tapasztalt mértékű, intézményesített gonoszságra” – szólnak a lengyel származású politikus, politológus, Zbigniew Brzezinski szavai. A Terror Háza – már több mint tíz éve – eleget is tesz ennek a direktívának: éles, jól átlátható és átérezhető képet állít a betévedőnek a XX. század eleven gonoszságáról.
Ezt a célt szolgálják/szolgálták időről időre az intézmény olyan időszaki kiállításai is, mint a Hálózat – Ügynökvilág Magyarországon; a Katyn – tömeggyilkosság, politika, erkölcs; vagy a A magyarok lelkiismerete – Mindszenty József (1892-1975) című tárlat. De ez az iránymutatás hozta létre a Múzeum aktuális rendezvénye is, mely Az akció fedőneve: Lenin nevet viseli.
– ezt már Békés Márton kutatási igazgató mondja nekem. Ő vezet végig a kiállításon, narrációja pedig segít behatóan értelmezni a látottakat.
A kiállítás az előbb említett történelmi tényt igyekszik illusztrálni és a szélesebb rétegek közt is elterjeszteni. Ugyanis – jórészt a kádári örökségnek köszönhetően az idősebb korosztályok közül – sokan a mai napig forradalomként tekintenek az 1917 októberében/novemberében lezajlott eseményekre. Pedig ma már a német titkosszolgálat dokumentumainak napvilágra kerülésével tűpontosan behatárolható nem csak a vonat útvonala, melyen a németek Lenint Svájcból Finnországon keresztül Szentpétervárra csempészték, hanem az utazás körülményei is.
A vonat szimbóluma magában a kiállításban is nagy szerepet játszik: falakat körben egy stilizált vagonforma borítja, melyet a különféle korabeli alakoktól (Lenin, Churchill, Hintze) származó idézetek tarkítanak (a „legcsekélyebb ellenállás esetén rögtön tömegkivégzésekhez kell folyamodni” különösen jól revelálja Lenin fanatikus kegyetlenségét). „Ezzel nem csak Lenin vonatútjára akartunk utalni, hanem arra a vonatra, amely visszatérő motívuma XX. századi történelmünknek; gondoljunk csak a gulág-vonatokra vagy akár az auschwitzi transzportokra” – meséli Békés Márton. A gulág szörnyűségeit próbálja még jobban test közelivé tenni néhány eredeti használati tárgy is, de még jobban demonstrálják a megtörténtek borzalmát a „vonatfalon” virító Szolzsenyicin-idézetek, melyből csak azt az egyet emelném ki, mely nem csak a történelmi kontextusában rendelkezik súlyos igazságtartalommal, hanem általánosságban összegzi mindazt, amit a XX. század traumáiból megtanul(ha)tunk:
A galériát Juhász Péter készítette:
Lassan közeleg a karácsony, az év egyik legnagyobb és legfontosabb ünnepe. Házak ezreit tölti be a frissen sült ételek illata, számos sütemény és más finomságok készülnek a meleg konyhákban. A rohanós vagy éppen idilli készülődésben sokszor sajnos nem jut eszünkbe, hogy vannak olyanok, akik még meleg ételt sem tudnak az asztalra tenni, ajándékot sem kapnak. Számos lehetőségünk nyílik arra, ha szeretnénk segíteni ezeken az embereken. Összegyűjtöttünk ennek érdekében egy listát, hogy hol, mikor tudjuk ezt megtenni.
Egyik személyes kedvencem (ezzel nem vagyok egyedül az országban) a MikulásGyár nevű kezdeményezés, amely Budapesten, az Ötvenhatosok terén található. Minden nap reggel kilenctől este kilencig lehet vinni tartós élelmiszereket (olaj, liszt, cukor, tészta), ruhákat, takarókat, játékokat és könyveket. Ha nem élünk a fővárosban, az ország bármely pontján a legtöbb postában feladhatjuk a csomagokat, amelyeket az önkéntesek később szétválogatnak és a megfelelő helyre juttatnak el. A programot a Magyar Vöröskereszt is támogatja.
2004 óta önálló programként működik a Cipősdoboz akció, ami az egész országban elérhető. A program lényege, hogy egy cipősdoboznyi ajándékot rakunk össze beteg vagy csonka családban felnőtt gyermekeknek, rászorulóknak és azt elvisszük a megadott gyűjtőhelyre. A hivatalos honlapon tudunk tájékozódni, főként arról, hogy hova tudjuk elvinni dobozunkat és miket lehet belecsomagolni.
A Gyermekétkeztetési Alapítvány szervezésében akár a hétvégi bevásárlókörúton is végrehajthatjuk a napi jótettet. Budán, a Fény Utcai Piacon december 15-éig több helyen is találkozhatunk olyan dobozokkal, amelyekbe tartós élelmiszert, ruhát, játékokat lehet elhelyezni. Ezeket a csomagokat később az Alapítvány osztja szét a rászorulók között.
A Szent István Bazilikánál megrendezett adventi vásárban idén is megtaláljuk december 23-ig a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat adománypontját, ahol pénzzel és az itt kapható szeretet.éhség. termékek megvásárlásával segíthetünk.
Idén hatodik alkalommal indul el az MTVA szervezésében a Jónak lenni jó! nevű kezdeményezés, ami december 17-én kerül megrendezésre. A műsor egész nap várja a felajánlásokat, amelynek fő támogatója idén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Egy kis irodalom is segíthet: idén jelent meg Boldizsár Ildikó meséjével, Szimonidész Hajnalka illusztrációjával, Farkasházi Réka és a Tintanyúl albumával az Igazi karácsony című mesekönyv. Ennek megvásárlásával a Kórházsuli akció keretein belül lehet támogatni a súlyosan beteg gyermekeket, akiknek sajnos a szentestét is a kórház falai között kell tölteniük.
Karácsonykor kedvenceinkről sem felejtkezünk el, viszont vannak olyan állatok, akik menhelyen töltik az ünnepeket és nem kapnak sok szeretet és törődést. A Noé Állatotthon december 9-én délelőtt 11-től délután 15-ig szeretettel várja Budapesten a Csordakút utca végén azokat a gazdikat, akik szeretnének adományozni a menhelyen lakó állatoknak. A takarókért, plédekért, tápokért cserébe forralt borral és süteményekkel kedveskednek az adományozóknak.
Természetesen az egyházak is segítenek a téli időszakban. Szombathelyen a Magyar Vöröskereszt Mikulásgyári adományokat a Savaria Plázában várja december 4-től 13-ig. Az evangélikus egyházmegyénél azoknak a gyermekeknek gyűjtenek, akiknek az egyik szülője börtönben van. Ezeket az adományokat a lelkész Gödöllőre viszi, ahonnan kiszállítják az ország különböző pontjaira. A Baptista Szeretetszolgálat élelmiszercsomagokat vár a rászorulóknak. A Máltai Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász pedig bármilyen felajánlást elfogad, legyen az ruha, élelmiszer, takarók, tisztálkodási szerek.
Adakozni önmagában és önmagáért jó. Segítsünk nélkülöző embertársainkon!
Borítókép: Eisenstadt, Esterházy-kastély, karácsonyi forgatag, frisss.hu
József Attila művészetét lehet nagyon szeretni vagy rettentően utálni, a köztes állapot kevésbé jellemző. Egy biztos: nyugatos költőnk olyan életművet hagyott maga után az utókorra, amely kihagyhatatlan, ha a 20. század magyar irodalmát szeretnénk tüzetesebben megismerni. Elkeserítően magányos- talán ezen szavakkal jellemezhetnénk a tragikus körülmények között elhunyt költő nem hosszú, de annál eseménydúsabb életét. Halálának 80. évfordulója alkalmából saját versével emlékezünk József Attilára, a magyar líra mesterére.
Tintába mártom tollamat
És tiszta, kék égbe magamat.
Félrerángatom a harangkötelet,
Falbaverdesem szegény fejemet.
Ki látja meg, hogy már látszanak
Kilógó nyelvünkön az igért utak,
Hogy nincsen hiába semmi és a minden
Nem siklott ki föltépett ereinken,
Hogy kristály szeretne lenni a patkány is
S a darabkább utálja már a darabkát is,
Hogy magadat tisztán találod meg másban
És nyugalom van a szükséges rohanásban,
Hogy leheletünktől kigyúlnak a házak,
És engesztelő vízzel már locsolgatnának,
Hogy hidak robbannak a szegényemberekben?!
Ó, barátaim, hét napja nem ettem.
1924. máj.
Nem szeretem a telet – mondom minden ősz végéhez közeledve – hideg. Most mégis melegséggel öntötte el a lelkem. Gyermekded önfeledtséggel futottam a hóba már reggel korán, s rúgtam szerteszét. Ez a hideg világ olyannyira tiszta, mintha angyalok borították volna be. Mondjuk vattaangyalok – „keringő vattazápor…”
Öt év után ismét szenzációval készül karácsonyi árverésére a Virág Judit Galéria, hiszen egy különleges Csontváry-műre is licitálni lehet, amely 100 millió forintos, rekord kikiáltási árról indul. Emellett a magyar festészet számos kiemelkedő alkotása is felsorakozik majd; többek között Tihanyi Lajos Szajna parti látképe és Aba-Novák Vilmos itáliai kikötőt ábrázoló festménye.
Nem volt még példa a rendszerváltást követő hazai műkereskedelem történetében arra, hogy egyetlen aukción egyszerre három, ilyen kiemelkedő fontosságú remekmű szerepelt volna. Érdekesség továbbá, hogy több festmény leütési ára is esélyes a 100 millió forintos álomhatár átlépésére. A 224 tétel 716 millió forintos összkikiáltási ára szintén rekordnak számít.
Több mint hetven év lappangás után a közelmúltban került elő Csontváry Kosztka Tivadar Olasz halász című képe. Az egykor a Fränkel szalon 1936-os Csontváry kiállításán bemutatott alkotást az utókor mindössze egy fekete-fehér reprodukcióról ismerhette csupán. A szakirodalom hosszú ideig úgy vélte, hogy a festmény 1945-ben orosz hadizsákmányként tűnt el Budapestről. A kép egykor feltehetően a rejtélyes körülmények között New Yorkban meghalt Neményi Bertalan gyűjteményébe tartozott, és szerencsés módon elkerülte a háborús fosztogatást. A festmény 2009-ben már a szűkebb művészettörténész szakma látókörébe, majd publikálásra is került, azután évekre ismét eltűnt egy magángyűjteményben. A kép tulajdonosa most látta elérkezettnek az időt arra, hogy aukcióra bocsássa a festményt. Csontváry mintegy 100 alkotásból álló életművéből alig húsz festmény van magángyűjteményben. A festmény 100 millió forintos kikiáltási ára rekordnak számít a magyar árverések történetében.
Csontváry 1901. és 1905. között többször járt Taorminában, ahol, topografikus hűséggel festette meg a városba vezető út helyszíneit, a Taorminai görög színházat, valamint az óvárost. Taormina óvárosát keresztül szelő Corso Umbertón végig sétálva négy képet festett, ennek a képciklusnak első stációja az Olasz halász.
Érdekesség, hogy Tihanyi Lajos 1908-ban festett Pont Saint Michel című képe is majd száz év lappangás után, 2004-ben bukkant fel a nagyközönség előtt a Virág Judit Galéria magángyűjteményeket bemutató tárlatán. A festmény a korai magyar modernizmus, a magyar Vadak korszakának egyik fő műve. A merész színek és a még merészebb perspektíva alkalmazásával Tihanyi alkotása a francia fauve nagymesterek, Matisse, Derain és Vlaminck művei között is előkelő helyen áll, nem véletlenül szerepelt a festmény valamennyi, a magyar modernizmust itthon és külföldön bemutató tárlaton az elmúlt másfél évtizedben. A kép további meglepetést is rejt: a vászon hátoldalán Tihanyi néhány hónappal korábban, 1907 nyarán Nagybányán festett korai alkotása található: az Ádám és Éva. Ritka eset, hogy egy vászon mindkét oldalán olyan festményeket találunk, amelyek organikusan kapcsolódnak a magyar modernizmus egyik vezető művészének korai munkásságához.
Aba-Novák Vilmos monumentális, 1930-ban festett Olasz kikötője, a gyönyörű olasz veduták összefoglaló fő műve. A művészt lenyűgözte az olasz tenger vakító kékje, az olasz élet káprázatos színessége. A mű harmonikusan ötvözi a magyar és itáliai klasszikus festészetet az 1920-as évek avantgard kompozíciós megoldásaival.
A remekművek aukcióján, december 17-én a Kongresszusi Központban összesen 224 műtárgy kerül kalapács alá. Az aukciós kiállítás december 2. és 16. között tekinthető meg a Virág Judit Galériában.
A további neves, aukcióra bocsátott művek:
Nyakunkon a december és vele együtt érkezik az új Csillagok Háborúja-film is. Talán ez az a széria, melyhez senki nem viszonyul közönyösen. Lehet szeretni illetve utálni is, főleg a kétes megítélésű hetedik epizód után. Néhány hónapja megkaptuk az előzeteseket, így a várakozást tényleg nehéz elviselni. Most vegyük nagyító alá mi volt az, amit az előző részben elfuseráltak és mit várunk a soron következő epizódtól!
A hetedik rész tette le az alapot az új trilógiához. Ez egy nehéz feladat, hiszen újra fel kellett építeni azt az univerzumot, amely szinte csak az animációs sorozatokban élt tovább. Új és régi szereplőket, történéseket kellett szinkronba hozni és emellett még az izgalmakkal teli cselekményt sem szabadott kihagyni. Hatalmas elvárások közepette megérkezett a hetedik epizód és sokan szemöldök ráncolva jöttek ki a vetítőteremből – köztük én is.
A legnagyobb problémám az epizóddal a hangvétel volt. Oké hogy nem lehet korhatáros Star Wars-t készíteni, mert az mekkora bevételkiesés. De könyörgöm a Disney-nél senki nem gondolt arra, hogy a nézőközönség nem csak 14 vagy az alatti életkorú személyből áll? Legégetőbb példám a problémára: a film végén összeillesztik a megtalált térképet, erre C-3PO felkiált, hogy „de jó most már teljes a térkép!”. Ennél a pontnál nekem égett az arcom, hogy hogyan lehetett ekkora baromságot belerakni a filmbe. Mintha valamelyik Dóra, a felfedező részt néztünk volna Star Wars témával.
A történet nagy vonalakban teljesen ugyan az, mint amelyet az Új reményben láthattunk. A Baljós árnyak féle történetvezetéssel nem volt semmi probléma (azért ezt az epizódot említem, mert szintén egy trilógia első része), ott is rengeteg újdonságot, szereplőket kellett bemutatni, mégsem nyomtak az arcunkba egy Ős-Halálcsillagot.
Második probléma pedig Adam Driver. Meg lehet kövezni, de a srác egyáltalán nem az akit elképzeltem a kemény fémsisak alatt. Oké, fiatalnak és bizonytalannak kellett tűnnie, de szerintem megjelenése egyáltalán nem illett a karakterhez. Színészi játékára viszont nem lehet szót emelni, teljesen korrekt alakítást produkál. Maga Kylo Ren jellemrajza pedig egyszerűen zseniális.
Az utolsó gyengesége a filmnek a túlzott rohanás. Nem hagyott időt a történetmesélésre, nem mutatta be kellően a szereplőket. Szerintem túlságosan elkapkodták a filmet, egy hosszabb játékidőt simán megért volna. A történetvezetés helyett viszont nagyon látványos jeleneteket, akciódús csatákat kapunk, tehát azért kárpótolnak minket rendesen. Ennek ellenére én várom, hogy ezeket a hibákat kijavítsák, ha már Adam Driver maradt a helyén.
Nem kertelek: Az utolsó Jedik előzetese teljesen ledöbbentett. Az eddigi pörgős akciókhoz egy epikus történetet sejtet, talán végre megismerjük Rey háttértörténetét, hogy mi történt a Luke-féle Jedi Akadémiával, és nagy vágyam, hogy magukat a jedi és sith ellentéteket is árnyalják (mióta elolvastam a Darth Bane trilógiát éhezem egy sithekkel foglalkozó filmre). Reméljük nem készültek el az újabb halálcsillag tervrajzai és egy érdembeli fenyegetést kapunk a galaxisra nézve, amelyet csak jedi lovagjaink tudnak megoldani. A történethez még jól jönne, ha bemutatnák az Első rend és az Ellenállás párharcát elindító folyamatot, de erre tényleg kevés az esély. Egyszerűen nem értem, hogyan alakulhatott ki megint ez a kardoskodás. A Jedi visszatér részben konkrétan lefejezik a Birodalmat, ezután a lázadók ölbe tett kézzel várták, hogy hamvaiból megszülessen az Első rend? Szerintem itt van pár kérdés ami válaszra vár.
A soron lévő epizódhoz intézett „követeléseink”:
Az első rész hibáit jóváírhatjuk a trilógia felvezető szerepének számlájára, de remélem azokat nem láthatjuk viszont a következő epizódban. Én bízom benne és várom a Az utolsó jediket, szinte biztos vagyok benne, hogy nem egykönnyen felejthető alkotást kapunk kézhez.
A múlthét péntek nem épp egy átlagos, megszokott, unatkozós este volt az pesti ELTÉ-s gólyák számára, hiszen 2017. november 17-én került megrendezésre az ELTE Bölcsészettudományi, Természettudományi és Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai karának közös gólyabálja. A rendezvényt az ELTE Lágymányosi Kampuszán található Gömbaulában bonyolították le, ahol olyan neves sztárvendég léptek fel mint az Animal Cannibals, Blahalouisiana és a Hősök.
A dresszkód elegáns volt, az ELTE újdonsült gólyáinak apraja-nagyja ellátogatott a rendezvényre, hiszen még a bál előtt az összes jegy elkelt, így a helyszínen már nem lehetett jegyet kapni. A gólyabál a megszokottakhoz híven keringővel kezdődött, ahol a három kar önkéntes diákjai csillogtathatták meg tánctudásukat, majd ezután egyéb táncbemutatókat is tartottak. A buli egészen hajnalig tartott, a neves fellépők után az egyetemen már jól ismert PlattenZ biztosította a zenét és a jó hangulatot a szórakozó fiataloknak.
A gólyabálon készült képeket itt tekintheted meg:
A képekért köszönet az ELTE Onlinenak.
Mint általában mindenkivel, velem is egészen fiatalon közölték a szüleim: nem baj, ha kipróbálom az alkoholt és a cigarettát, de a drogokra még csak rá se nézzek. Természetesen ez nem volt nagy kérés, így is cselekedtem, és szerintem egészen normális fiatal lett belőlem. De sajnos ez nem mondható el mindenkiről…
Az igazság az, hogy sokan a mai napig tévesen úgy gondolják, hogy a kábítószerezés a nyomor kultúrájának szerves része, és semmilyen kapcsolatban nincs a jó környezetből származó fiatalokkal és felnőttekkel. Ez azonban hatalmas önámítás. Sajnos egyre több tizenéves próbálja ki a különböző tudatmódosító szereket, ez a fiatal lányok számára különösen sok veszélyt rejthet.
„Szerencsére” az alkohol mellett még mindig a fű a legnépszerűbb ilyen anyag, viszont egyre nagyobb figyelmet kapnak a különböző biofüvek – ismertebb néven a herbál. Ez leginkább arra vezethető vissza, hogy ehhez az anyaghoz sokkal olcsóbban hozzájuthat az ember, mintha marihuána árut vásárolna, viszont annál veszélyesebb is. Egy, a szüleiből élő fiatal nem engedheti meg magának heti vagy akár napi szinten, hogy több ezer forintot költsön tudatmódosítókra, ezért fordul a herbál felé, amelyet szinte bagóért adnak – ráadásul legálisan. Sajnos ez így igaz: a legtöbb biofű a mai napig legális az országban, sőt, valószínűleg az egész világon. Ez azért lehetséges, mert az összetételük folyamatosan változik. Csak elrettentésképpen: a patkányméreg rendszeresen fellelhető ezekben a szintetikus anyagokban. Továbbá súlyos szívproblémát okoz a rendszeres használatuk, nem egy halálesetet kötnek a herbál használatához.
Arról már meséltem, milyen anyagokat próbálnak ki a mai fiatalok legtöbbször, most pedig beszéljünk arról, miért is teszik ezt. Minden bizonnyal a szüleik és a tanáraik őket is felvilágosították a drogok káros hatásairól. Ha így van, mégis miért lesz egy tizenévesből kábítószerhasználó? Ennek igen sok oka van. Manapság a gyerekek egyre korábban akarnak felnőttek lenni. Minden egyre előrébb tolódik az életükben. Kétezer-tizenhétben már gáz tizenöt évesen szűznek lenni, kinéznek, ha ennyi idősen még nem ittál legalább egyszer alkoholt. Az utcán sétálva már nem bírom megállapítani, a szembejövő lány vajon tizennégy vagy húsz éves. Ilyen korban az ember még sokkal inkább gyerek vagy tinédzser, mint felnőtt. Nem tud éretten dönteni, és ez nem is várható még el tőle. Azonban nem kötelező ostobának lennie.
De mégis hogyan kapcsolódnak ide a drogok? Gondolkodjunk egy tizennégy éves lány fejével, akinek rettenetesen szörnyű élete van, és ezt rendszeresen tudatja is velünk a Facebookon:
„Hát, az alkohol már nem menő. Manapság már mindenki iszik. A cigi se menő, már mindenki szívja. Hogy legyek akkor menő? Hogyan tűnjek ki a tömegből?”
Valahogy így kezdődhetett ez az egész. Sajnos az, hogy a tizennégy és tizenhat év közötti lányoknál egyre népszerűbb a „sadgirl” státusz, még inkább belekergeti őket a drogozásba. Persze nem azért, mert az életük ténylegesen olyan rossz, mint ahogyan azt az interneten hangoztatják, ez csupán egy díszlet a szerepükhöz. Az pedig, hogy manapság minden sarkon hozzá lehet jutni az olcsó drogokhoz, lényegesen megkönnyíti a fiatalok dolgát.
Megtaláltuk tehát a választ a miértekre: a droghasználat egy eszköz, státuszszimbólum a tizenéveseknek. Mártírok akarnak lenni a társaik közt, ezzel növelve a népszerűségüket, hogy tovább sárguljon a többi kislány/kisfiú az irigységtől. Tulajdonképpen ők érettet „játszanak”. Úgy gondolják, attól lesznek nagyok, hogy cigiznek, isznak és drogoznak. A legtöbben nem is tudják, milyen következményekkel járhat az, amit művelnek vagy ha igen, úgy gondolják: „Áh, én úgysem szokok rá!” Ez olyan náluk, mint amikor egy dohányzó ember azzal védekezik: „a nagypapám is egész életében cigizett, mégis több, mint nyolcvan évig élt”. A különbség az, hogy ezek a szerek fél év alatt tönkre tehetik egy ember életét. De ez csak akkor tudatosul a fogyasztóban, amikor már túl késő. Egy másik jelentős probléma, hogy a kábítószerfogyasztó fiatalok másokat is arra buzdítanak, hogy próbálják ki ezeket a szereket. Ha Ilonka azt látja, hogy Sári drogozik, és mindenki sajnálja, akkor Ilonka is ki akarja majd próbálni.
Azt már tisztáztuk, miért drogoznak a lányok. De egy kissrác miért nyúl a szerhez? Igazság szerint a fiatal fiúk védettebbek, mint a lányok. Ugyan náluk is jelen van a facebookos önsajnáltatás, de ez általánosságban véve mégsem jellemző.
Azonban van egy sokkal súlyosabb probléma, amely minden társadalmi csoportban egyaránt fellelhető: a fiatalkori dealerkedés. Sajnos elég sok gyerek fordul a drogeladáshoz. Még rettenetesebbé teszi a helyzetet az, hogy a legtöbben egyáltalán nem a pénz miatt teszik ezt, hanem mert ettől „keménynek érzik magukat”. A legérintettebb települések nagyrészt Borsodban vannak, de ez nem jelenti azt, hogy máshol nem fordul elő hasonló eset. Ez egy hatalmas probléma – és itt nem kizárólag a nyomorfalukról vagy a Hős utcához hasonló helyekről beszélünk. Számos jómódú fiú áll be a sorba, hiszen ilyenkor „felkaphatja a kapucnit”, hallgathatja a gangster rappet, és végre menőnek érezheti magát.
Vajon régen miért nem létezett ez a probléma? Létezett, csak nem ilyen mértékben. Az utóbbi években, ha nem is rohamos tempóban, de folyamatosan növekszik a drogfogyasztók száma Magyarországon. Annak idején azért lehetett összekapcsolni a kábítószerezést a nyomorral, mert nem volt jelen a köztudatban, hogy ilyen egyáltalán létezik. Mondjuk ki: a szocializmus idején boldog tudatlanságban éltünk.
A megoldást ezekre a problémákra a korai felismerés jelenti, hiszen csak akkor tudnánk megvédeni az embert a drogoktól, ha karanténba zárnánk. A drog rossz, értem – akkor nem lehet vele mit kezdeni… Na, de emberek! Ha nehéz a sorsod, kérj inkább bocsánatot anyukádtól, hátha visszaadja a mobilod. Ha pedig kemény akarsz lenni, azt ajánlom, kezdj el sportolni – az még mindig egészségesebb, mint tizennégy évesen és negyvenöt kilósan gangstert játszani. Gondolkodjatok mielőtt cselekedtek!
Pedofília, ügynökkérdés, Kádár-korszak, árulás, Aczél Gyuri bácsi és a művészsors – fájdalmas témák, amelyeket Pintér Béla elsöprő erővel visz színre a Trafóban.
Pintér Bélát azóta a legnagyobb élő rendezőnek és drámaírónak tartom, amióta végigborzonghattam Szutyok című darabját még gimnazista koromban. Pintér a Titkaink című darabban rá jellemzően sebészi pontossággal tenyerel bele az ország fájó, lüktető, kibeszéletlen vagy épphogy mellébeszélt témáiba: a meddőség és az örökbefogadás problematikája; a vidéki Magyarország bigott képmutatása és előítéletessége – és a cigányság, zsidóság sokszor ezen sztereotípiákat alátámasztó viselkedése.
Katartikus élmény volt: végre egy művész egy olyan látásmóddal, amely nem egyfajta lövészárokból szórja átkait, hanem a különféle szekták kereszttüzében állva konokul és kendőzetlenül tárja fel az igazságot. Végtére is ez lenne a színház feladata: görbe tükröt tartani, amelyben szemtől szemben találkozunk saját démonainkkal és titkainkkal. Egy tükröt, amely elől nem fordíthatjuk el a fejünk.
A titkok pedig – a darab címéből prognosztizálhatóan – itt is nagy szerepet játszanak. A darab főszereplője, Balla Bán István (Friedenthal Zoltán) ugyanis sötét titkot hordoz magában: képtelen leküzdeni a testében tomboló nemi vágyat nevelt lánya, a kisiskolás Timike (Enyedi Éva) iránt.
Titkát hosszas faggatás után egyedül legjobb barátja édesanyjának, Szádeczky Elvirának képes bevallani. Azonban a diktatúra működik: beszélgetésüket lehallgatja az állambiztonság. Nem kell hát sokat várni, hogy István hamar Aczél… vagyis Pánczél elvtárs irodájában találja magát, ahol meg is kapja opcióit „a valóság józan fanatikusától”: vagy jelentéseket készít barátjáról, a táncház-mozgalom vezető alakjáról, Tatár Imréről, vagy börtönbe kerül pedofíliáért. Így indul István kálváriája – és a néző közel két órás hullámvasútja.
Ahogy már fent említettem, Pintérben az az igazán nagyszerű, hogy elfogulatlanul, objektíve a maga valójában képes bemutatni a különböző, legtöbb esetben kényes kérdéseket. Ha a darab hollywoodi verzióját látnánk, valahogy úgy nézne ki, hogy megjelenne egy teljesen ártatlan kislány, akit egy pszichopata vadállat arcán kéjes vigyorral véresre erőszakol. Ehelyett itt kezdésként maga a pedofíliában szenvedő deviáns kapja a főszerepet – kvázi ő a darab „főhőse”. Nem hiába használtam a „szenvedő” kifejezést, ugyanis itt tényleg egy emberi sorstragédiát látunk. Egy olyan embert, aki tisztában van a saját szexualitásának aberáltságával, természetellenességével – mégsem képes változtatni saját ösztönein. Végső soron az emberi lélek tehetetlenségének tragikumát látjuk, a test és az ösztönök kontrollálhatatlanságának ősproblematikáját.
Ugyanezzel a teljességigénnyel találkozunk a darab másik fő témája, az ügynökkérdés taglalása közben is. Az ügynököket, besúgókat hajlamosak vagyunk kígyónyelvű, sötétben leskelődő, velejéig gonosz férgeknek képzelni. Pintér pontosan ezt a naiv sztereotípiát próbálja lerombolni: az ügynökök nem feltétlen politikai hazardőrök, hanem sokszor maguk is áldozatok – ahogy azt látjuk István esetében is.
A tragikum mellett azonban – olyan Pintér Bélásan – ott van a komikum is. Bár Pintér esetében talán adekvátabb humorról, azon belül is kifejezetten intelligens abszurd humorról beszélni. Az abszurdum ott rejlik a bunkó pincérben, a pörköltet hazakobzó ÁVH-sban vagy a „sanyibazdmegfogdmármegapogácsámatozós” kultúrpolitikusban. Végső soron ott rejlik magában az életünkben.
