Kezdőlap Blog Oldal 314

Dürrenmatt A fizikusok című műve a Spirit Színházban

Szerző:
Vincze Bence
-

„Egy történetet akkor gondolunk végig következetesen, ha lehetőségei közül a legrosszabb következik be. Ez a lehetőség szerinti legrosszabb fordulat sohasem látható előre. Véletlenül következik be” – írta Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című komédiája befejezéseként.

Az 1962-ben megjelent mű az egyik legmegdöbbentőbb világirodalmi alkotás, amely a mai napig aktuális kérdéseket feszeget, legyen szó az írástudók felelősségéről, a tudomány morális határairól. A fizikusokat január 23-án a Spirit Színházban Rozgonyi Ádám rendezésében mutatják be.

Egy elegáns, svájci elmegyógyintézetben különös gyilkosságok történnek. Az egyik beteg, aki Einsteinnek képzeli magát megfojtja az ápolóját. A felügyelő helyszínelés közben kifaggatja az ott dolgozókat, s kiderül, hogy egy másik beteg – képzete szerint Newton, aki igazából Einstein, csak Newtonnak adja ki magát, hogy meg ne bántsa társát – korábban már megfojtotta az ápolóját az állólámpa zsinórjával. Az osztályon egyébként három beteget ápolnak: Einsteint, aki folyton hegedül, az iszákos Newtont és Möbiust, akinek látomásként megjelenik Salamon király. Dürrenmatt kifordított világában a végső tudományos kérdések megválaszolása után a végső erkölcsi kérdésekre keresik a válaszokat a tudósok. Bár maga az író szerint is „egy fizikusokról szóló dráma természetszerűleg képtelenség”… 

Gubík Ági

A fizikusokat a Spirit Színházban Rozgonyi Ádám rendezésében mutatják be, akinek neve sokaknak a Barátok közt vagy a Família Kft. stáblistájáról lehet ismerős, de színházi rendezőként is többször dolgozott már. 1998-ban Psota Irén szereplésével rendezte Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című előadást, s most újra a szerző darabja került kezei közé. „Imádom Dürrenmattot, aki bölcs, távolságtartó, de szeretetteljes, humorral és gondolattal egyaránt remekül gazdálkodó szerző. A Fizikusok szarkasztikus hangvételű mű, ami a morál és az etika, a felelősségvállalás és a valódi lemondás kérdésköréről, vagyis a „nagy” kérdésekről szól. Ezek a teljesség igénye nélkül: az egyén, a tehetséges individuum lehetőségei és korlátai, a lemondás, az önfeláldozás végletes vállalása, a szeretet és szerelem, s az ezekről történő lemondás fájdalma, a hatalommal való visszaélés embert és jellemet átalakító pusztító ereje. A rendezői munkám fő célja, hogy ne veszítsük el a szerző bölcs és gunyoros humorát, egyszerűen szólaljanak meg a fentebb említett súlyos ügyek, s – ahol ennek helye van – gazdagon jelenjenek meg az érzelmek. Nevessen, sírjon, drukkoljon a néző, miközben szembesül azokkal a komoly kérdésekkel, amelyeket Dürrenmatt feszeget.” – meséli.

Dürrenmatt A fizikusok című komédiája 2018. január 23-tól látható a Spirit Színházban, Sztárek Andrea, Simonyi Krisztina, Gubík Ági, Varju Kálmán, Jantyik Csaba, Perjés János, Zsiga László, Perjési Hilda és Somorjai Tibor szereplésével.

Szereposztás:

Dr. Mathilde von Zahnd, ideggyógyász: Sztárek Andrea

Martha Boll, főnővér: Simonyi Krisztina

Monika Stettler, ápolónő: Gubík Ági

Herbert Georg Beutler, más néven Newton, páciens: Varju Kálmán

Ernst Heinrich Ernesti, más néven Einstein, páciens : Jantyik Csaba

Johann-Wilhelm Möbius, páciens: Perjés János

Oscar Rose, misszionárius: Zsiga László

Lina Rose, a felesége: Perjési Hilda

Richard Voss, detektívfelügyelő: Somorjai Tibor

 

Fordította: Ungvári Tamás

Jelmez: Szűcs Beatrix

Rendezőasszisztens: Vajdai Veronika

Rendező: Rozgonyi Ádám

Előadások: 2018.01.23., 01.26., 01.30., 02.07., 02.17.

 

Gyermek szemmel, felnőtt realitással – A napköziről interdiszciplináris kontextusban

Szerző:
Sárközi Balázs
-

Mélylélektan alkalmazása.  – Olvastam, hogy a családok tagjai a gondjaikat a mélylélektanászok segítségével tudják megoldani. Furcsa, a lélek nem mélyen van eleve? S miféle válaszokat tud adni a lélektan, a sima, ha van mély is. Az ember azt hinné, hogy a lélektan az tudomány, vagyis magaskultúra. Akkor a pszicholodzsi az mélykultúra. A mélyfúrást csak nagy fúrótornyokkal tudják végrehajtani, és azok, akár a tengeren vannak, akár az arab sivatagban, elég magasak. De az igaz, hogy mindegyik a felszínen van, a föld, meg a tenger felszínén. Csak mélyre döfnek; biztos a családterapeuták is ilyen mélyet döfnek a pácienseikbe, azért mély a lélektanuk.

Persze a lélek nem is mérhető, szóval mélysége sem hiszem, hogy volna, és hát a lélek, akárhogy is tekingetjük, inkább a vallás, mint a tudomány terepe, és morbid elképzelni, hogy akkor a léleknek milyen a tudománya. Akkor nézzük a vallástudomány felől? – pedig azt hiszem az is azt mondja, hogy a vallást és a természettudományokat külön kell szedni. És az, aki egy vallásos regényt, vagy verset elemez, irodalomtudományi szemszögből, fi-lo-ló-giával, az tudós, esetleg mélylélektantanulmányozó?

A jó anyák pszichológusok, vagyis mélylélekbúvárok a rosszak meg csak felszíni kaparászók? Az apák nem foglalkoznak a lélekkel, akkor már inkább a testtel, de nem testnevelő mind.

… egy kisfiú ír. Egy teremben meleg van, sok egykorú gyerek, meg van engedve, hogy a tanító megkérdezése nélkül igyanak. Mindenki ír, és az a kisfiú szenved, rózsaszín belű, zöld, hajlítható borítású ceruzája van, a tetején fém foglalatban radír, a foglalat összerágva, a gumi összenyomva egyenletesen. Nem túl hegyes. Nyitva az ablaktáblák, három van, egy utca kezdeményeire néz, hallatszik sok markoló meg két úthenger zöreje. Az a baj, hogy a fiú lerágta a jobb keze mutatóujján a körmét. Mindig lerágja. Most olyan meleg van, hogy ihatnak engedély nélkül, és a ceruza is tompa, meg írni kell sokat. Csíp az ujja. Vagy a körme. Szép hosszú padsorokban ülnek, többen egymás mellett, kevesebben egymás mögött, sorakoznak a teás műanyagüvegek (csirkemellből sonka, műanyagból meg üveg) lehet, hogy küszködik a többi is, nem látni.

A kép csak illusztráció (forrás: Felvidék.ma)

A tanító egy férfi, az nem ír. Néz ki, néz az írásokra. Iszik. A kisfiú odanyomja, hogy látszódjon, mert nem csak az ujjakörme csíp, de a rágás miatt a ceruzáról, vagy a meleg miatt a kezéről, de akárhogy is nyomja rá, meg tompa is, maszatos lesz, olyan halvány az írása. Ne kelljen otthon újraírni. Újraírni az újraírást. A szöveget délelőtt írták le, miután elolvasták az olvasókönyvben. Olvasni sokkal könnyebb, nem baj, ha izzad a keze és rágni se tud közben. Azután leírták a füzetbe, pedig egy bácsi már leírta egyszer, aztán beleírták az olvasókönyvbe is. A tanítóbácsi megnézte, bejelölte a hibákat. Lenn voltak az udvaron, fociztak, olyan poros volt most a pálya is, meg mellette a két nagy jegenye közötti kitaposott másodpálya is. A pályán a nagyok voltak. Kezet kellett mosni, de az ingről, meg a könyöktől kezdődő részről nem jött le a por. Megint leírják a füzetbe, újraírják az olvasókönyvbe újraírt, füzetbe újraírtakat.

Ha a nyál a ceruzáról, a verejték a kézfejről – esetleg a megengedett ivás miatt ki-kicsöppent tea(?) – elhalványítja a tompa betűket, mi lesz, hogyha a könyöktől felfelé is izzadni kezd, és rámaszatolódik a papírra? Újra kell írni otthon? Nyomja inkább a tompa ceruzákat, mert van több is neki, de hát mind tompa már, délután van, hátha nem lesz halvány. A kisfiú nem gondolkodik rajta, hogy most ők írók-e, mert hát azok is szövegeket csinálnak, bár lehet, hogy azok nem nyolc órában, nyolctól négyig, és a tanító se képzeleg ilyenekről: megengedte, hogy igyanak. Íródeáknak nem lehet hívni őket. Ennek több oka is van. Ki mondja már azt, hogy deák különben is? Az író diák meg már külön írandó. És innen úgy is látszik, hogy nem latinul írnak. A tanító sem tud latinul. Arra se gondol a tanítóbácsi, hogy ez reprodukciós vagy félreprodukciós íráskészség-fejlesztő, kulcskompetencia-alkotó ceruzavég-rágás-e, vagy fontosabb, hogy megengedte az engedély megtagadását. Pisilni nem lehet kimenni kérdés nélkül.

A kép csak illusztráció (forrás: Femina)

A napköziben, amelyet nem tudni miért így hívnak a nap végén, délutánba nyúlóan, a félig már kiürült iskolában – a nagyok elmehetnek – zajló reprodukciós feladatvégzést jelölve, már nincs csöngetés. A fiú nem író kezén van óra, vastag műanyag szíjas, digitális, az a keze mégjobban izzad, lehet, hogy az halványítja az írást, ahogy leszorítja vele a füzetet. Süt be a nap. Ezerkilencszázkilencvennyolcban még erősebben és narancssárgábban süthetett. Egyik gyerek sincs kész a másolás másolásával. Nem látni, hogy a tanító pontosan mit csinál, de most ő tanít. Komoly engedményeket tett az írás kulcskompetenciának sőt, az alkalmazásának végletekig történő fejlesztésére. Zümmög az úthenger, zakatol a markolótraktor, elment a három óra tizenötös hármas busz, az visz hazafelé. A másodikon lehet a terem, valami sarokban, szabálytalan négyzetes alakú.

A tanári asztal – ez tanítói asztal tulajdonképpen(?) – van a legközelebb az ablakhoz, közvetlen mellette. A többi egy osztályméterrel beljebb, így a tanítóbácsi nem csak az első ablakon tud nézni, de fel tud állni a tanítói asztaltól és végigmenni a hosszú padsorok és az ablakok közötti kiparkettázott ösvényen, és nézni a többi ablakon is. Ki. A másodikon van, nem hallatszik fel az útépítő-szakemberek alkalmazott tudományi beszélgetése, pedig az élőnyelvi ismereteket adna a kisgyerekeknek. De nem látni, hogy a tanító ezt nézi-e az ablakon. Most mintha nem maszatolna annyira, érdemes rányomni. Lehet, hogy amiatt tisztább a lap, hogy hűvösebb van, vagy elfogyott a tea. Vagy azért, mert az órás keze a fejét támasztja már. Így a négyórai plity-plity a műanyagszíjas karórából egyébként is jobban észrevehető lesz. Nincs már a napköziben – a naputániban? – csengetés, de a négyórai plity-plity jelez. Legpontosabban az úthenger leröffenése, meg a traktorok csendje jelzi, hogy vége van a napközinek. Lehet menni haza. Enni. Inni, mert így nem volt jó inni, hogy bármikor lehetett. Cigizni – ezt a tanítóbácsi gondolja. Lehet menni haza, nem megmondani, hogy csúnya lett a füzet, és nem is lett kész – úgyse értenék, hogy tompa volt, meg csípett meg minden – és akkor nem kell újraírni a lemásolt újraírást.

Paganini & Csajkovszkij – Baráti Kristóf telt házas koncertje a Müpában

Szerző:
Hézer Luca
-
forrás: deutschlandradio.de

A visszaszámlálás már hetekkel ezelőtt elkezdődött a Müpában és azon kívül. Baráti Kristóf első magyarországi koncertje 2018-ban egy olyan esemény, amelyet nem szívesen hagynánk ki hallgatói repertoárunkból. Különösen akkor, ha végigtekintünk az est programján: a világ talán két leghíresebb hegedűversenye egy estén a világ talán legkiválóbb hegedűművészének előadásában. Imponáló kezdet…

Elsőként Paganini D-dúr hegedűversenye (op. 6.) hangzott el az est folyamán. „Paganini I. hegedűversenye közel áll hozzám, hiszen pályám fontos állomása volt a moszkvai Paganini Verseny megnyerése. Paganini művei azóta is gyakran szerepelnek repertoáromon, a koncerten elhangzó hegedűversenyt lemezre is játszottam. Paganini az előadót szinte embertelen követelmények elé állító hegedűversenyeit a közönség százkilencven éve imádja, miközben a kritikusok fanyalognak. Amikor őt játszom, az a cél lebeg előttem, hogy bizonyítsam: a kritikusok is tévedhetnek.” – mesélte a Müpának Baráti Kristóf a koncertet megelőzően. A darab valóban igazi közönség kedvenc a mai napig, ami elsősorban a könnyen felismerhető és megjegyezhető alaptémának köszönhető.

Ebben a hegedűversenyben már rögtön az első tétel elején kiemelt szerephez jut a zenekar. A darab elindítása, bevezetése, valamint az első kisebb egység lezárása az ő feladatuk, s ez meghatározza a továbbiakban is az előremenetelt, amikor a szólista bekapcsolódik. A kísérő zenészeknél tehát az általánosan elvárt pontosság mellett előtérbe kerülnek a belépések, intonációk már a hegedűverseny elején, így egy esetleges hiba, disszonancia rányomja a bélyegét az egész műre. Szerencsére ez nem mondható el a Danubia Zenekar előadásáról. Az első tételben szabályosan remekeltek,  emellett megmutatták, méltóak egy ilyen nagy zenész kísérésére. Baráti Kristóftól szinte már szokásosnak mondható, magas színvonalú játékot hallgattunk. Teljes koncentráció, tiszta üveghangok és játékos ritmus uralta a színpadot. Annak ellenére, hogy a szólista számtalanszor előadta már a darabot, képest volt új színben feltüntetni azt. A szólóhangszer visszatérő motívuma sokkal vadabb, pergőbb stílusban tűnt fel újra és újra, megváltoztatva ezzel a már megszokott hangzásvilágot. Ez azonban koránt sem tette zavaróvá az előadást, a közönség kifejezetten örült annak, hogy másképpen hallhatja ezt a klasszikust. A zenészek tehát már itt ellőtték azt a bizonyos tűzijátékot, így az elvárt színvonal tovább emelkedett a hallgatóság részéről.

 

A második tételben kissé visszafogottabb előadásmódot tapasztalhattunk. Az első tétel katarzisa után egy levegővételnyi nyugodt részhez érkeztünk, amelyben igazán nehéz feszültséget gerjeszteni, felülmúlni az ezt megelőző perceket. Baráti Kristóf virtuozitásában és precizitásában azonban ezúttal sem csalódtunk, ugyanazt a pontos és fegyelmezett, mégis élvezetes és felszabadult játékot hallhattuk tőle, amely minden alkalommal fogad bennünket koncertjein. A hegedűművész tehetsége a szólórészeknél teljesedett ki igazán, ahol magára maradva az ő egyéni elképzelései valósulnak meg minden kíséretet és instrukciót mellőzve. Az összhangzás valóban lenyűgöző élményt nyújtott. Az üveghangok és balkezes pizzicatok között elmerülve elérkeztünk az utolsó tételhez, amely még tartogatott néhány izgalmas pillanatot Baráti révén. Ennek ellenére a befejezés már közel sem volt fogható az első tétel zárásához és megteremtett atmoszférájához. Mindent összevetve egy rendkívül szerethető darabot egy kifejezetten jól újragondolt, korrekt előadásban hallgattunk a zenekartól. Ezek után azonban felmerül a kérdés, hogyan tudja ezt a Csajkovszkij-darab felülmúlni?

„Csajkovszkij versenyműve minden hegedűs kedvelt repertoárdarabja. Hozzánk, magyarokhoz különösen közel áll ez a remekmű, hiszen a szerző Auer Lipótnak ajánlotta. Ez az én esetemben sincs másképp, de számomra azért is kedves mű, mert nagyon magaménak érzem, próbálok ebben a mindenki által ismert népszerű darabban saját koncepciót, előadásmódot megmutatni. „ – nyilatkozta Baráti, akinek stílusához valóban rendkívül közel áll ez a darab. Csajkovszkij D-dúr hegedűversenye (op. 35.) elsőre talán nem tűnik olyan ígéretesnek, mint a Paganini-darab, a koncerten azonban éppen az ellenkezőjét tapasztalhattuk.

 

Az első tétel elején a zenekar lágy és harmonikus felvezetése után Baráti Kristóf már az első néhány másodpercben bebizonyította, valóban rendkívül könnyen azonosul ezzel a darabbal. Meglepő módon ugyanez elmondható a zenekarról is, akik valósággal kiteljesedtek ebben a műben, különösen a második tételben. A technikai bravúrok ellenére leginkább az érzelmek és a lendületes, könnyed hangulatváltások uralták az est utolsó fél óráját. A Paganini által megteremtett, megőrülést kívánó témák jobban lekötik a hallgató figyelmét, míg a Csajkovszij-féle hegedűversenynél inkább az összképre koncentrálhatunk. Elsőre talán túl egyszerűnek – sokak számára unalmasnak – tűnhet ez a fajta állandóság. Ennek az ellenkezője volt érezhető azonban a közönség reakcióján. Sokkal élvezetesebbnek és izgalmasabbnak bizonyult a koncert második fele, ami valóban meglepő fordulat.

Az utolsó tételben, különösen a cselló szólam búgó, lágy kíséretében, a hegedűszólam szinte a semmiből tárt elénk egy új, ismeretlen érzést. A fő dallamra irányult minden figyelem, majd hirtelen a fuvola, a klarinét, az oboa, majd a többi fúvós hangszer adta tovább egymásnak ezt az áramlatot, amely végül a szólóhegedűben teljesedett ki és zárult le ismét, elindítva egy újabb folyamatot. Ezek az érzések pillanatok alatt váltakoztak anélkül, hogy realizálni tudtuk volna, mennyire megragadott minket ez a kétkedéssel, előítéletekkel várt darab. A hegedűverseny zárlata viszonylag rövid, kevés előkészítés után éri el a tetőpontot. Ennek ellenére mégsem támadt hiányérzetünk, hiszen a megteremtett atmoszféra pontosan ezt a hirtelen ébresztőt követelte meg. Nem sok pillanat van, amelyet vissza tudnánk ebből a hegedűversenyből idézni, másnap valószínűleg a Paganini-darabot dúdolva emlékszünk vissza az elmúlt estére. Mégis az utolsó húsz perc az, amelyre visszagondolva úgy érezzük, megkaptuk azt az érzelmi többletet, amelyet vártunk.

Üzenet Magyarországnak – Kedves kicsi országom!

Szerző:
Viola Szűcs
-

Kedves kicsi országom!

Régen beszéltünk. Te küldözgeted a nemzeti konzultációkat, én Walesben vagyok, de te ezt nem tudod, mert te nem kérdezted, én meg nem szóltam. Azért én még szoktam rólad érdeklődni családoknál, barátoknál. Szomorúan hallottam, hogy mióta eljöttem, szeptemberben, azóta nem javult az állapotod. Legalábbis nem mindenki számára. Ne érts félre, én látom, hogy vannak, akik próbálkoznak, csak hát… ez így nem az igazi, ugye?

Bár te nem nagyon érdeklődsz, azért hadd meséljek egy kicsit magamról! Miután tavaly egy évet Angliában dolgoztam, szeptembertől Walesben járok egyetemre, drámát és nemzetközi politikát tanulok, és nagyon élvezem. Azóta egészen más szemszögből nézek rád. Találkoztam másokkal is, akik elköszöntek tőled, hogy ebbe a tengerparti, kis városkába költözzenek, hogy új dolgokat tanuljanak. Ne félj, próbálom nem elfelejteni a dolgokat, amiket tőled tanultam, a nyelvet, a himnuszt, közmondásokat és népdalokat és még sorolhatnám. Nyilván vannak dolgok, amikre nem emlékszem már annyira tisztán, de megesik ez az emberrel ilyen távolságból.

Viszont amellett, hogy szívesen mesélek neked, más oka is van annak, hogy írok. Egy cikk, amit a 444-en olvastam. Remélem nem haragszol meg, hogy nem olvasok magyar médiaplatformokat olyan szorgalmasan, mint korábban, de idő és relevancia híján egy kicsit nehezebb. Azonban amikor ezt a cikket olvastam ma reggel kicsit összeszorult a szívem, egy könnycsepp legördült arcomon és arra gondoltam, mi lesz itt… illetve ott. Kicsi Országom! Te neveled két kistestvérem, tartod el a szüleimet és barátaimat úgy-ahogy, de eltartod őket – mi lesz így veled? Ki marad neked, ha mindenki, aki nyelvet tanul, elköltözik és bárki, aki egy kicsit belelát a politikába, elszörnyed? Tegnap a telefonban mondtam néhány rosszat valakinek rólad, de sok jó is van ott!

El lehet éldegélni, de hogyan? Te tanítottad a mondást, „Aki másnak vermet ás, maga esik bele” meg, hogy a „Hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát” és lám, lám, mennyien ásnak gödröt, hányan hazudoznak, nem tanítod őket? Lehet, hogy jobb lenne a 18 éves tankötelezettség? Lehet, hogy nem ártana megreformálni az oktatási rendszert? Lehet, hogy a legklisésebb módon össze kellene fogni, mert „Sok lúd disznót győz”? Nehogy már egy 21 éves leánykának kelljen megmondani, aki bár próbál feminista lenni, van benne egy jó nagy kanál – magyar – szexizmus!

Azt olvasom, hogy aki nem tudja, nem érdekli vagy érdekében áll a mostani helyzet, az elmegy és választ neked jó erős despotizmust, míg a többiek csak legyintenek és beletörődve sétálnak tovább. Ha valaki ismer, az tudja, hogy belőlem sokszor még az egészségesnek mondható nacionalizmus is hiányzik, de ezt már nem lehet nézni. Most majd azt mondod nekem, hogy miért jöttem el, ha most meg segíteni akarok? Meg, hogy te sem futkározhatsz mindenki után, aki eljön, és ebben igazad is van. De miért akarod azt is elüldözni, aki maradni akar? Miért nem bátorítod az ottmaradtakat, hogy higgyenek benned? Miért rúgsz bele azokba, akik mozgásban tarthatnák gazdaságodat és segíthetnének felemelni téged?

Ezért szorult össze a szívem, kedves, Kicsi Országom! Félek, hogy hazamennék én látogatni téged, de nem ismerek majd senkit ott. Félek, hogy akit érdekelsz, azt becsapod és megfojtod, a többieket meg elüldözöd. Félek, hogy amire feleszmélsz, hogy a szegények éhen haltak, a gazdagok meg nem viselik gondod, késő lesz. A nap mindig felkel majd keleten, de mire elér nyugatra, szomorúan hajtja álomra a fejét, ha téged figyel, mert a szegedi doktorok németül ügyelnek, a Budapesti fiatalság csak nemzetközi, és a budai várban azt a húst kotorják a kukába, amit a borsodi kisgyerek kezéből ráncigáltak ki.

Negatív lennék és általánosító? Miért is lepne meg ez pont téged? Erre is te tanítottál? Én nem leszek öngyilkos, mint az ország elég jelentős százaléka, tudom még hitegeted magad, de igaz, sokan választják azt az utat… az egyetlent, amelyik nem Rómába vezet. Ezért írok neked magyarul, Magyarország! Mert senki más nem beszéli ezt a nyelvet, úgy se fogják megérteni, de te értetted mindig, de figyeltél rám egyáltalán? „Habár fölűl a gálya,/S alúl a víznek árja,/Azért a víz az úr!” – írta Petőfi és írom neked én is. Negatív vagyok és általánosító, de mégis van remény. Tarts ki! Légy erős, mint a víz, mert „Lassú víz partot mos” és ha egyszer elmerül a gálya és ki van mosva a part, vissza nem építi azt senki!

Jó lenne felőled valami jót hallani most már! Örülni veled és nem szomorkodni. Nekem már van véleményem, elmegyek választani neked jót, (szerintem jót). Csak szólj a többieknek is, hogy mindenki elmehessen és segíthessen neked. Mert nevelni a kistestvéreimet és eltartani a szüleimet és barátaimat, úgy-ahogy, de eltartani, senki nem végzett még olyan jó munkát, mint te, mert még nem volt lehetőségük próbálni. Ne hagyd nekik! Mert, ha egyet tudok rólad, kedves Kicsi Országom, akkor az az, hogy legyen jó, vagy rossz, feladni nem fogod!

Szeretettel: általad nevelkedett leányod, Viola

Énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba

Szerző:
f21.hu
-

Az idei év is tartogat még a Kodály-emlékévhez kapcsolódó nagyszabású programot. – Kiváló fiatal énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba, amely a Kodály-emlékév egyik 2018-ra áthúzódó nagyszabású eseménye a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete szervezésében.  A kórus a július végi egyhetes felkészítő kurzus után egy öt koncertből álló turnéra indul, amelynek lesznek határon túli helyszínei is.

A 60 fősre tervezett kórusba itthoni és határon túli 18-26 éves kiválóan képzett énekesek jelentkezését várják, és számítanak a tengerentúli magyarság fiataljaira is.  A jelentkezők közül a legjobbak meghívást kapnak a felkészítő táborba, amely július második felében kezdődik Kecskeméten.  A kórus ez után egy öt állomásból álló koncertturnéra indul, amelyen ősbemutatók is elhangzanak.  A tervezett koncerthelyszínek: Keszthely, Bécs, Galánta, Budapest és Kecskemét, ahol a kórus fellépése zárja a Kodály Művészeti Fesztivált.  Mindkét karnagy – Erdei Péter és Nemes László Norbert, a Kodály Intézet korábbi és jelenlegi igazgatói – nemzetközileg is elismert és számos szakmai díjjal rendelkező szakember.

„A kórus ’nemzeti’ jelzőjének kettős jelentése van – hangsúlyozza Nemes László Norbert. „Egyrészről jelenti azt, hogy mindenhonnan a világból várjuk a magukat magyarnak vagy magyar származásúnak valló fiatalokat, másrészről kiválóságot és minőséget is jelent, egy korosztály legjobbjainak magas szintű művészi produkcióját.  A programban tanulás, élmény és közösség hármasa fonódik össze.  A repertoár megtanulása mellett közösségi élményt is jelent majd a résztvevő fiataloknak a tábor és a turné a szabadidős programokkal, de színvonalas koncertjeikkel ők is élményt nyújtanak a közönségnek.

A Nemzeti Ifjúsági Kórus nyári kurzusa és koncertturnéja létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Kodály-emlékévhez nyújtott támogatása teszi lehetővé. Ez azt is jelenti, hogy a kórustagok számára a részvétel ingyenes.   A kórus tevékenysége projektjellegű, csak a 2018. július 15-e és 23-a közötti időszakra vonatkozik, így jól összeegyeztethető más kórustagsággal is.  A jelentkezéseket 2018. március 31-ig várják. A pályázat részletei a kodaly.hu oldalon olvashatóak.

További információ:

Kállai Erzsébet

Telefon: +36202930930

E-mail: nik@kodaly.hu

Borító: (MTI Fotó) Reprodukció

A testről a bőr is lekerül – Body kiállítás Budapesten február 15-től

Szerző:
Lóránt András
-

Február 15-től lesz látható Budapesten a világhírű Body kiállítás, ami az emberi testet mutatja meg teljes valójában. Több mint 2000 négyzetméteren 200 eredeti preparátumot tekinthetnek meg a látogatók. A kiállítás olykor sokkoló lehet hiszen tényleg mindent megmutatnak az emberi test működéséből.

Itt nem marad titok

A testről lehúzták a bőrt, megmutatják az ereket, vázrendszert, egy dohányos tüdejét, rákos ember máját, az agyat, a szív működését. A biológia könyveken túlmutatva 3D-ben ismerkedhet az ember az emberrel, ha nem is önmagával, de egy sajátjához hasonló testtel. Ha ez nem lenne elég a kiállításon animációkon mutatják be mi zajlik a testben különböző folyamatok során, sportolás, munkavégzés közben. A magzati fejlődés külön tárlatot kapott, a „Magyarok a világ orvostudományában” részleg pedig a legnagyobb hazai tudósok előtt tiszteleg.

Kép forrása: JSV GROUP/ www.bodykiallitas.hu/

A titok maga a kiállítás preparátumaiban van

A kiállítás 2005-ben nyílt és a világ különböző pontjain emberjogi szervezetek kifogásolták a preparátumok, az emberi maradványok bizonytalan eredetét. Beperelték a kiállító céget, majd két évvel az ügy kezdete után a cég elismerte, hogy nem tudja bizonyítani, a kiállított emberi testek nem olyan kínai elítéltektől származnak, akiket kínoztak és akik nem járultak hozzá a preparálásukhoz. De azt is hozzátették, hogy a kiállítót teljes testek preparálása közben nem találtak idegenkezűségre vagy kínzásra utaló nyomokat, ám ez külön testrészekre nem feltétlenül lehet igaz. Az emberjogi szervezetek odáig mentek, kijelentették, a testek mentálisan sérült emberektől, elítéltektől származnak, akik nem járultak hozzá a preparálásukhoz, plasztinációjukhoz, vagyis testük kikészítéséhez, konzerválásához. Így ilyen érdekes, misztikus bizonytalanság is körüllengi a Body kiállítást.

A Body kiállítás 2018 júliusáig tart nyitva, minden nap 9:00-20:00-ig a KOMPEX-ben, 1061 Budapest, Király utca 26. szám alatt.

https://www.youtube.com/watch?v=JRzHTYT3zuU


Kiemelt kép forrása: JSV GROUP/ www.bodykiallitas.hu

Havonta, gömbökkel – Előadás az RS9 Színházban

Szerző:
Faragó Fanni
-

Kivettem a fejemből egy gömböt, a Nézőművészeti Kft. kivett a fejéből egy gömböt. Abszurd, zenés, orfeumhangulatú, ilyen-olyan összeollózott zenés kabaréestet az RS9 Színházban. Rusznyák Gábor rendezése.

Szemjon Szemjonovics felveszi a szemüvegét, kinéz a fenyőfára, és azt látja, hogy ül egy muzsik a fenyőfán, és az öklét mutatja neki.
Szemjon Szemjonovics leveszi a szemüvegét, kinéz a fenyőfára, és azt látja, hogy senki nem ül a fenyőfán.
Szemjon Szemjonovics felveszi a szemüvegét, kinéz a fenyőfára, és megint azt látja, hogy ül egy muzsik a fenyőfán, és az öklét mutatja neki.
Szemjon Szemjonovics leveszi a szemüvegét, és megint azt látja, hogy senki nem ül a fenyőfán.
Szemjon Szemjonovics megint felveszi a szemüvegét, kinéz a fenyőfára, és megint azt látja, hogy ül egy muzsik a fenyőfán, és az öklét mutatja neki.
Szemjon Szemjonovics nem óhajt hinni ebben a jelenségben, és e jelenséget optikai csalódásnak tartja.

Danyiil Harmsz a huszadik századi orosz abszurd erős alakja. Varázsol, megfigyel, elidőz, kinevet, szomorkodik, görbéket kanyarít. Rövid írásaiból nemrég összegyúródott egy előadás, sok kis gömbbel, amik fejekből érkeztek és fejekbe érkeznek.

Pohár víz, vörös hajú senki, kár is róla beszélni, hatalmas méretű uborkák, testnedvek. Kóstolni engednek egy keveset mindenből, furcsa helyzetekben. Ez a furcsaság pedig megnevettet, ha rákapcsolódunk a hangulatárra. Az abszurd humor kicsit krumplicukor, valaki vagy nagyon szereti, vagy nagyon nem. Mondjuk inkább, megérti az ízét. Megérzi. Mert ha nem, akkor érdekesen kínos lehet nézni, ahogy két felnőtt ember lámpabúraszoknyában és színes bogyósorral a nyakában énekli, hogy kivettemafejembőlegygömböt, tegyedvissza. 

Aki ezen túllép, az valahogy mégis rendben marad lelkileg. Vagy csak azért, mert félrerakta a komfortérzetre való igényét, vagy mert idefelé a villamoson rátapostak a lábára, meg a hírekben már megint, még mindig, a járdán pedig éppen oda köptek, ahová lépett és olyankor jó leülni, és képtelenségeket hallgatni. És azért is elhinni, hogy nem képtelenség, hanem csak egyszerűen rendben van. Az abszurd szöveg előhoz valami rejtett hajlamot, az embernek valami titkos igényét, szomjúságát erre az össze nem illőre, látszólag funkciótlan, céltalan semmiségre, arra, hogy muzsik módjára jól öklöt mutasson az egész világnak, mert semminek nincs értelme és ezért mindennek van értelme.

És zene, az is van, ráadásul. Darvas Kristóf munkái ismeretlenül is ismerős világot idéznek, a megzenésített szövegek újra és újrateremtik az orfeumok fűtött-pezsgőkortyolós hangulatát és visszaadnak kicsit az elvesztett vagy meg sem kapott komfortérzetből. A dalokat a prózai részekkel pepitában hallgatjuk. A szöveg a mozgatórugó, a leghangsúlyosabb alkotóelem. Minden más – a díszlet, a jelmez, a színészi játék, a zene – annak továbbgondolása helyett, inkább illusztráció.

Úgy ad, hogy fölerősíti a szöveg szövegségét. Mintha olvasnánk a szemünkkel és a fülünkkel egyszerre. Egy akusztikus könyv. Katona László mozgáskultúrája miatt külön érdemes ott ülni. Roszik Hella énekhangját pedig más műfaj is nemcsak eltűrné, de kérné, hogy maradjon, egy kicsit még, legalább. Jó páros, különböző karakterek, nagyon passzolnak az abszurd közegbe. Mint két figura egy padláson felejtett társasjátékból. Az előadás tehát megosztja saját változatát a harmszi írások feldolgozásából. Csak úgy, nekünk. Jók az ilyen abszurdkortyok. Havonta, gömbökkel, az RS9 Színház hosszúkás téglaorfeumában.

CSI Vincent Van Gogh edition – Szerető Vincented (élmény)beszámoló

Szerző:
Korsós Brigitta Bodza
-

Hogyan lehetne méltó módon bemutatni egy olyan rendkívüli művész életét, mint Vincent van Gogh, aki még a csillagokat is féltékennyé tette saját Csillagos egével? Erre a feladatra vállalkozott Hugh Welchman és Dorota Kobiela rendező házaspár Szerető Vincented (Loving Vincent) című filmjével, melynek különlegessége, hogy az élőszereplős forgatást olajfestményekbe oltva a világ első festővászonról filmes vászonra vitt animációja.

 

forras – lovingvincent.com_2

Diehard van Gogh rajongóként a bejelentése óta követem a produkció készülődését, így érthetően fellegekbe épített elvárásokkal vártam az exkluzív, magyarországi premier előtti vetítést – ám ha ez lehetséges, még így is pozitívan „csalódtam”.

A Szerető Vincented esetében egy minden szempontból formabontó, páratlan vállalkozásról van szó. Bár filmes alkotásoknál a tartalom fontosabb, mintsem a látvány, melybe csomagolva van, ennek a mesterműnek jár a megérdemelt kivételezés, ugyanis a világ első „vászonról vászonra” vitt, csupán festményekkel készült animációs filmjéről van szó. A hagyományos, kézzel rajzolt rajzfilmek, és napjaink 3D-s technikáival készült animációi is hatalmas munkát igényelnek, viszont ez esetben még magasabb a léc, hiszen egy 65.000 filmkockából álló projektről van szó, melyek mind különálló, van Gogh stílusának mintájára készült festmények. Ezen az óriási produkción 125 képzőművész dolgozott, elkészítése pedig hat évet vett igénybe. A bemutatót megelőző legégetőbb kérdés mindenki számára az volt, hogy meddig tudja megtartani az újdonság varázsát a mozgó festmények nyújtotta különlegesség, és vajon nem lesz-e fárasztó a nézők szemének a dinamikus, intenzív látvány. A végeredmény felháborítóan lenyűgöző lett, az első filmkockától az utolsóig magával ragadó, és libabőrt követelő.
S bár a film egyedi és rendhagyó ábrázolása a legnagyobb érdeme, mégsem ez az egyetlen, hiszen a látványtól lecsupaszított történet élőszereplős adaptációként is megállná a helyét.

Forrás: BBc

Van Gogh életéről és munkásságáról számos dokumentumfilm készült, pl. a 2010-es, Szavakkal festve (Panited with words) című adaptáció, a Sherlockból ismert Benedict Cumberbatch főszereplésével. A Szerető Vincented viszont egy friss, új megközelítéssel meséli el kedvenc festőnk életét. Nem egy porszagú dokumentumfilmként, a történéseket meglepően nem van Gogh szemszögéből követjük, a fő szál még csak nem is életében játszódik: a mi történetünk halála után egy évvel, Arles városában kezdődik. Vincent ugyanis hátrahagyott egy közvetlenül a halála előtt írt, rejtélyes levelet, melynek címzettje szeretett bátyja, Theo. Az Arles-i postamestert -aki Vincent közeli barátja is volt-, nem hagyja nyugton van Gogh halálának öngyilkosságként bélyegzett története, ezért a levél rendhagyó kézbesítésével – és remélhetőleg az igazság kiderítésével – fiát, Armand Roulin-t bízza meg. A sárga kabátos fiatalember először szkeptikusan áll a feladathoz, azonban hamarosan kiderül, hogy Theo olyannyira belebetegedett öccse elvesztésébe -hiszen ő még egy öngyilkosságának okát megmagyarázó üzenetet sem hagyott maga után-, hogy fél év után követte Vincentet a sírba… Roulin-t az említett levelet kezében tartva megérinti a van Gogh fivérek tragikus története, és elhatározza, hogy tovább indul Párizsba, majd Auvers-sur-Oise városkába (ahol Vincent utolsó éveit töltötte), hogy a hátrahagyott levélnek új, méltó címzettet találjon. A film alapvetően a fiatalember további utazását követi, azonban Vincent történetét viszi végig, egy frappáns megoldással: más szereplők emlékeiből építve. Roulin -nem véletlenül- van Gogh volt szállójában bérel szobát, és felkutatja a városban azokat a személyeket, akik valamelyest kapcsolatban áll(hat)tak Vincenttel: az ő történeteiken keresztül ismerhetjük meg a neves festő életét.

forras – lovingvincent.com

A történelemre jellemző homályos pontok van Gogh életében is jelen vannak, rejtély fedi az ominózus fülcimpa-levágást, és halála köré szövődött mendemondákat is – a film ezekből a misztikummal felruházott történetekből merít, és roppant ügyesen épít rájuk. A kivallatott karakterek történetei egyre jobban ellent mondanak egymásnak, így Roulin-nak – és a nézőknek is – lassan úgy tűnik, hogy Vincent öngyilkosság helyett gyilkosság áldozata lehetett, melynek elkövetésével a történet folyásával mindig más a gyanúsított. A valódi okokat és körülményeket kutatva – munkahelyét és saját testi épségét is kockáztatva – Roulin olyan komoly nyomozásba kezd, hogy úgy érezzük, mintha egy igazi detektívtörténetet látnánk, vagy egy az 1800-as években játszódó részt a CSI helyszínelőkből.

Ügyes történetvezetéssel és dramaturgiával, a rejtélyek, új információk és váratlan fordulatok egymásba oltásával, még azok is izgalommal követik a történetet, akik már ismerik Vincent életrajzát. Bár a történet középpontjában maga van Gogh áll, még a mellékszereplők karakterei is meglepően részletesen ki vannak dolgozva: erős karakterjegyekkel, és saját háttértörténetekkel ismerjük meg őket, mely kivétel nélkül ad valamit a rejtély megoldásához, és a nagy képhez. Ezek a szereplők – legyen szó egy csónakosról, a helyi fogadós lányáról, vagy a festő kedves barátjáról: Gachet doktorról -, a valóságban van Gogh festményeiből ismertek, személyiségüket pedig Vincent levelezései alapján formázták meg. Az film készítésének alapos munkáját ez mellett dicséri, hogy a –rajongók örömére – a karaktereken kívül több Van Gogh festményről ismert helyszín és jelenet is megjelenik a filmben, ügyesen beleillesztve a történetbe.

forras- indiwire.com

A lenyűgöző látvány és fantasztikus történet mellett a film alaphangulata –Vincent életére mintázva – keserédes és végtelenül szomorú. Nem volt szerencséje a magánéletében – sem szüleivel, sem barátaival, de még a nőkkel sem-, képzőművészeti pályája is sikertelennek tűnt, hiszen amellett, hogy egy alkotását sem tudta eladni, Párizs nagy művészei nem fogadták be a magát festőnek képzelő, szegény és rongyos holland csavargót. Van Gogh azoknak a művészeknek élén áll, akiket csak haláluk után becsültek meg: azért halt meg, mert életében nem tartották semmire, viszont halála után a történelem egyik legnagyobb festőjeként tartják számon, és talán a valaha legkedveltebb, milliók imádott művésze lett. A filmnek sikerül ennek a keserédes, és tragikus emberi sorsnak az esszenciáját érzelmesen, mégis minden giccstől mentesen bemutatnia.

forras – lovingvincent.com

A film egyetlen feltűnő hiányossága van Gogh karakterének kissé valószerűtlenül heroisztikus, mártír szereppel való felruházása; a depressziójának és mentális betegségei ábrázolásának teljes hiánya – az elmegyógyintézetben töltött évét csupán egy mondattal említik, majd szó szerint legyintenek is rá.

A Szerető Vincented egy figyelemre méltó és rendkívül fontos kezdeményezés: egy kegyetlen élettörténet példátlan bemutatása aprólékos és kemény háttérmunkával, az utolsó filmkockájáig kitartó, lélegzetelállító látvánnyal, a történet új megközelítésével, és az izgalmas történetvezetésével garantáltan többszöri újranézésre kínálja magát.

„És arra gondoltam, milyen magányos lehet ez az ember, hogy annyira örült neki, amikor az a ronda madár odament hozzá.” – részlet a filmből

A Szerető Vincented december 22-től a magyarországi mozikban országszerte megtekinthető, és DVD-n is megvásárolható.

Jegyzetek és források
Loving Vincent – a film hivatalos oldala
http://lovingvincent.com/

Chris O’Falt: ‘Loving Vincent’: How 125 Artists and 65,000 Paintings Made the World’s First Oil-Painted Movie(IndieWire)
http://www.indiewire.com/2017/08/loving-vincent-125-painters-first-hand-oil-painted-animation-1201867696/

A Painted With Words ingyen megtekinthető a vimeo oldalán: https://vimeo.com/109538758

 

Borítókép: smithsonianmag.com

Perényi 70 – Schumann és Újvilág szimfónia a Zeneakadémián

Szerző:
Hézer Luca
-
forrás: Concerto Budapest

Ünnepi hangulat, régi barátok, ismerősök, valamint egy rendkívül hálás és aktív közönség – ez fogadta az immár hetvenedik életévét betöltött csellóművészt, Perényi Miklóst születésnapja alkalmából rendezett koncertjén. A Zeneakadémia Nagyterme nemcsak kíváncsisággal és szeretettel, hanem valódi nagybetűs művészettel telt meg a tapasztalt és elismert zenész révén. Az est folyamán elhangzott három Dvorák és egy Schubert-mű, amelyek még felejthetetlenebbé tették ezt a különleges alkalmat. 

A koncert már hónapokkal az esemény előtt óriási érdeklődést váltott ki a zeneszeretők körében, nem meglepő tehát, hogy Perényi Miklós két előadással is kedveskedett a Zeneakadémia közönségének. A Nagyterem viszonylag jelentős befogadóképessége ellenére a szabad jegyek mindkét időpontnál pillanatok alatt elfogytak. A többek között Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas csellóművész iránt támasztott hatalmas várakozás oka a hazai és nemzetközi szinten is elismert zenész életműve, de a felvonultatott darabok előzetesen garantálták a magas zenei színvonalat az est folyamán.

„A zenei megszólalásnak az az eszménye született újjá, amelyet a platóni ideák honából Pablo Casals hozott emberlakta földünkre… Ez a hang a semmiből érkezik, és ahogy kiteljesedik, az egész világegyetemet átfogja…”  (Kroó György)

Elsőként Dvořáktól hallhattuk Az erdő csendje (no. 5, op. 68) című, eredetileg zongorára írt négykezest, amelyet a Concerto Budapest kíséretében adott elő a csellista Keller András vezényletével. A darab igazi lágy, harmonikus és barátságos kezdésnek bizonyult, mely elővetítette az egész este gondolatmenetét. Perényi koncertjei nem a vad szenvedélyektől és szélsőségektől, hanem az intelligens, tartalmas zenétől válnak különlegessé, amely a nagy kontrasztokat és hangulatváltásokat nélkülözve is képes fenntartani a hallgató érdeklődését. A határozottan érezhető, mégis finom átmenetet az élénkebb intermezzo biztosította a két lírai szakasz között.

 

A második Dvořák-mű – Rondó csellóra és zenekarra (op. 94.) – szintén a szerző eredeti átirata, melyben a zongora szólamot száműzve a cselló és a zenekar került előtérbe. Ez a darab nemcsak a szólóhangszernek ad lehetőséget a kibontakozásra, a virtuozitás és élénkség elengedhetetlen részévé vált a mű előadásmódjának szinte minden szólam számára. A koncerten azonban ez másképpen történt. Mint azt korábban előre vetítettem, Perényi úr szívesen hagyatkozik az emberek zenei érzékenységére ahelyett, hogy ránk zúdítaná a témákat uraló energiákat. A kevesebb néha több, s ez ebben az esetben ez be is bizonyosodott. Az eredetileg gyors és váratlan hangulatváltozások helyett egy tudatosan felépített és végiggondolt előadást hallhattunk, amelyhez a zenekar is tökéletesen asszisztált.

A Concerto Budapest – amely nemrég egy másik híres csellistával, Várdai Istvánnal működött közre egy produkció erejéig – az egyik legszínvonalasabb és legmegbízhatóbb zenekar a hazai színtéren. Stabil és pontos belépések, feszes tempó, kiváló szólamvezetők és élvezetes összhang – talán ezzel lehetne a legjobban jellemezni őket. A zenészek ezúttal sem okoztak csalódást, minden produkcióban aktívan és hatékonyan kísérték Perényit, reflektálva stílusára, amelyet a karmester, Keller András elképzelése kiválóan egészített ki. Sok esetben a szólista elnyomja, háttérbe szorítja a zenekart, s ilyenkor hajlamosak vagyunk figyelmünk megoszlását elhagyni és kizárólag egy szólamot követni – a harmonizáló kíséret mellett persze. A koncerten azonban végig figyelemmel tudtunk kísérni minden egyes szólamot, s nemcsak az összképet, hanem a zenészek egyéni megnyilvánulásait is kellően értékeltük.

forrás: Müpa

A harmadik darab egy igazi érdekesség: Schumann Csellóversenye (op. 129) gyakran alábecsült, mellőzött mű a zenészek körében, ám annál ígéretes, ha egy olyan tapasztalt művész kezei közé kerül, mint Perényi Miklós. Való igaz, hogy hallhatunk sokkal dallamosabb, virtuózabb csellóversenyeket is, mégis ez a darab valódi katarzisként hatott a korábbi két Dvořák-előadás után. A csellista itt teljesedhetett ki igazán megmutatva különleges stílusát, amelynek köszönhetően méltán soroljuk a legjobbak közé.

Keller András vezénylete fontos szerepet játszott az egész est folyamán. Kevés olyan karmestert látni, aki összhangba tudja hozni a lendületet és a nyugalmat, ám ezen a koncerten pontosan ennek lehettünk tanúi. Rendkívül kommunikatív, laikusok számára is élvezetes interpretációja valósággal megkoronázta a Schumann-darabot, mely ezáltal teljesen egyedi és megismételhetetlen formát öltött.

https://www.youtube.com/watch?v=dn-zZls0kdk

 

A szünet után Perényi Miklóstól elbúcsúzva egy mindenki által ismert és kedvelt klasszikus következett, ez foglalta keretbe az estet is. A Dvořák IX. „Újvilág” szimfónia (op. 9) a lehetőségek tárháza. Lágy, fülbemászó dallamok váltakoznak a drámai, lendületes rézfúvós szólókkal. Ebben a zenei tengerben ember legyen a talpán, aki meg tudja őrizni nyugalmát, és nem ragadják el az érzelmek. A visszaköszönő motívumok és témák végigjárják szinte az összes szólamot különböző variációkban és hangmagasságban. Többek között ez teszi olyan élvezhetővé ezt a darabot. Egyes tételeit többször is adaptálták filmek aláfestő zenéjeként, hiszen annak ellenére, hogy nagy szakértelmet és pontosságot igényel az előadás a zenészektől, mégis könnyen befogadhatják a hallgatók. A Concerto Budapest számára ez a darab a lehető legjobb választás. Lehetőséget ad a precizitás és összhang, valamint az érzelmi bőség bemutatására is, melyek közül a zenekar egyiknek sincs híján. Nem sok karmestertől és zenekartól hallani ezt a szimfóniát ilyen kiváló tempóban és intonációval. Ezért az élményért utólag is hálásak lehetünk nekik!

 

 

5 ok, amiért a Győri Audi ETO KC jó eséllyel megvédheti címét

Szerző:
Lóránt András
-

A BL holtszezonjában (január 26. 19:30 a Győr következő Bajnokok Ligája meccsének időpontja, idegenben a CSM Bucurest otthonában, igazán parázs csatának ígérkezik) jöjjön egy kis esélylatolgatással egybekötött múltidézés. Egyszer, nem is olyan régen már sikerült a címvédés, 2014-ben és most 4 évvel később a csapat, a szurkolók ismét arra készülnek. De miért nem olyan egyszerű címet védeni, az öt rendkívül pozitív ok ellenére sem?

Hazai pálya

A Final4-t nem Győrben rendezik, de Magyarországon, egész pontosan Budapesten a Papp László Sportarénában immáron ötödik alkalommal. A szurkolók pedig nem restek megtenni százhúsz kilométert, hogy kedvenc csapatuknak drukkoljanak a győzelem,  a címvédés reményében. Ehhez a döntő hétvégéjén két meccset kell nyerni, két nap alatt. Valószínűleg 2018 májusában is magyaroktól lesz hangos a Sportaréna, ha pedig a Győr nyer, akkor valósággal felrobban a csarnok.

Nora Mörk, Stine Bredal Oftedal játékkapcsolata

Nora és Stine gyerekkoruk óta együtt játszanak, megjárták a norvég utánpótlás csapatokat, évek óta a norvég válogatott meghatározó játékosai, 2016 őszétől pedig végre klubszinten is egymásra találtak a barátnők. Ennek a Győri Audi ETO KC szurkolók örülhetnek a legjobban, hiszen kis túlzással becsukott szemmel érzik egymást a pályán, ráadásul mindketten gyorslábú játékosok, így rendkívül nehéz ellenük védekezni. Stine a világ egyik legjobb irányító játékosa, ráadásul neki ez az első BL szezonja, így extra motivált lehet. Míg Nora a jelenleg legjobb jobbátlövő, aki mentalitásából adóadóan mindig győzni akar.

Világsztár játékosok

Eduarda Amorim (brazil, balátlövő) aki 2009 óta Győrben játszik, nemcsak kiváló védőjátékos, de támadásban is vezére a csapatnak, már háromszoros BL győztes és mindezt a Győr színeiben érte el. A két holland kiválóság irányító Nycke Groot és a beállós Yvette Broch, előbbi a tavalyi döntő MVP-je lett vagyis a legértékesebb játékosa, utóbbi pedig a decemberi világbajnokság álomcsapatának tagja, aki számos alkalommal bizonyította (Heidi Löke (norvég) távozása után elsőszámú beállóssá nőtte ki magát), hogy komoly játékos. A norvég vonalat tovább erősítve a kaput Karim Grimsbö védi. Természetesen ne feledkezzünk meg a magyar játékosokról se, a klub ikonja Görbicz Anita (irányító, balszélső) mellett számos játékos vállal részt a sikerekből, Kiss Éva (kapus), Puhalák Szidónia (balszélső), Bódi Bernadett (jobbszélső), Tomori Zsuzsa (balátlövő) és olykor a fiatal tehetségek is megvillantják tudásukat. A világsztárság önmagában nem lenne elég a sikerhez, rendkívül motivált, jó szellemiséggel rendelkező játékosok, akiknél egyetlen elfogadható cél létezik, a győzelem.

Tudják hogyan kell nyerni

A világsztárok attól lesznek világsztárok, hogy kulcsszituációban tudják mit tegyenek, az esetek többségében jó döntést hoznak, gólt lőnek, hetest harcolnak ki vagy gólpasszt adnak. A Győr pedig tele van ilyen játékosokkal, akik egyedül is képesek eldönteni egy találkozót, az utolsó percekben magukra vállalni a felelősséget és nem roppannak össze a felelősség súlya alatt. A norvég válogatott játékosok folyamatosan döntőket, elődöntőket játszanak, a holland kézilabda is egyre magasabb szintet képvisel, Eduarda Amorim is nyert már világbajnokságot és a Győrben eltöltött évei alatt megtanulta akár a hátán cipelni a csapatot. A magyar játékosok válogatott szinten kevesebb sikerrel büszkélkednek (legutolsó komolyabb eredményünk egy 2012-es EB bronz), de nem véletlenül az ETO játékosai, mind  kiváló adottságokkal rendelkeznek, akik nehéz BL találkozókon is biztos kézzel az ellenfél kapujánál, jó védekezéssel a saját hatosuk előtt segítik társaikat.

Az edző és a szakmai stáb

Évek óta nagyon komoly munka folyik Győrben, mindig tudnak jó, mit jó, kiváló, klasszis játékosokat igazolni és lehetőleg a legjobbakat megtartani. Ambros Martin nagyon érti a dolgát, 2012 óta a Győr edzője és 2013-ban egyből jött a siker, majd egy évvel rá újból, de a korábbi csapatát az Itxako-t (spanyol) is majdnem sikerre vezette 2011-ben. Persze az edző elképzeléseihez játékosok is kellenek, adott.

Ezek szerint nincs más hátra, mint tavasszal elhódítani a BL serleget, címet védeni, azért a képlet nem olyan egyszerű.

és három, ami nehezítő körülmény:

Sok a sérült

Győrben már sajnos hagyománnyá váló sérüléshullám újra elérte a csapatot, bár ez nem meglepő ilyen fokozott intenzitású menetelésnél. Sérült a dán átlövő Anna Mette Hansen, akit nyáron igazolt az Eto és még csak a csapatba építése zajlott, amikor térdsérülést szenvedett. Tomori Zsuzsa (balátlövő), Jana Knedlíková (cseh, jobbszélső) szintén a lelátóról nézték eddig a meccseket (Tomori Zsuzsa azóta visszatért, teljes értékű edzésmunkát végez), míg Anja Althaus (német, beálló) novemberben sérült meg, és felépülése várhatóan 3-4 hónapot vesz igénybe, ami bizony azt jelenti, hogy a klubvezetésnek sürgősen meg kell oldania a pótlását, hiszen beállós posztra Yvette Broch (holland) az egyetlen BL szintű játékos.

A többi csapat

Evidensnek hangzik, hogy pont a többi csapat miatt nehéz címet védeni a női kézilabda Bajnokok Ligájában, de ez ebben az évben hatványozottan igaz, van négy csapat, amely jó eséllyel indul a trófeáért, a Győr mellett. Rosztov-Don, CSM Bucurest és a Vardar Szkopje, persze ez még nem jelenthető ki egyértelműen, sok múlik majd az egyenes kieséses szakaszon, de a jelenlegi erősorrend szerint szinte mindenki ezt a négy csapatot várja a budapesti Final Fourba.

A CSM Bucurest tavalyelőtt BL-t nyert, azóta csak erősödtek, két norvég játékossal  (Amanda Kurtovic, Marit Malm Frafjord) kötöttek szerződést és hazacsábították a román Cristina Neagut, aki háromszor (2010, 2015, 2016) lett a legjobb női kézilabdázó.

A Vardar Szkopje tavaly paraszthajszállal veszítette el a döntőt, az idei kiirásban azonban jó eséllyel vágtak neki az újabb döntős szereplésért. Amellett, hogy sikerült megtartaniuk kulcsjátékosaikat, (Andrea Lekic (szerb, irányító), Andrea Penezic (horvát, balátlövő), Leynaud Amandine (francia, kapus), megszerezték a széteső Podgoricából a szerb Dragana Cvijicet beállós posztra, aki komoly erősítést jelent.

A címvédés mindig nehéz

Címet védeni nem csak azért nehéz, mert sok a sérült, vagy erős ellenfelek vannak, hanem ott bizony lelki dolgok is közrejátszanak (nem vagyok sportpszichológus, de ezt is ki szokták emelni). Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a női BL történetében (pedig 1961 óta van Bajnokok Ligája, csak korábban Bajnokcsapatok Európa-kupája volt a neve és 1994-2013 között oda-visszavágós rendszerben zajlott a döntő) eddig négyszer történt címvédés, az osztrák Hypo Nö (1995), majd tíz évvel később (2005) a dán Slagelse és 2010-ben a szintén dán Viborg ismételte meg egy évvel korábbi eredményét. Illetve a Győrnek is sikerült már egy ízben, 2013 után 2014-ben is ők bizonyultak a világ legjobb női klubcsapatának.  2012 óta 5 döntőben volt érdekelt a Győr és ebből hármat megnyert, ha más nem, ez biztosan imponáló adat, komoly esélyesnek számít idén is a Győri Audi ETO KC.

Kiemelt kép: 24.hu
1...313314315...368314. oldal a 368-ból

LEGUTÓBBI CIKKEK

f21.hu - a fiatalság százada
Facebook Instagram Twitter Youtube
0RajongóTetszik
© f21.hu 2017 Minden jog fenntartva