Skam (Szégyen) – Barátság, szex, identitáskeresés, vallás, avagy a sorozat, ami meghódította a világot

Szerző:

-

2018. febr. 21.

2015, Oslo, Hartvig Nissen Iskola – körülbelül másfél évnyi előkészületek és fiatalokkal töltött idő után kezdte meg csapatával a munkát Julie Andem rendező és forgatókönyvíró. A fiatal rendezőnő sorozata a norvég NRK TV neve alatt futott, amely jelenleg az ország egyik legnagyobb médiahálózata.

Nem kis rizikó volt a sorozat elkészítése. A rendezőnek csekély költségvetésből kellett gazdálkodnia, s talán még ennél is kisebb volt az a stáb, ami a rendelkezésére állt, a csapatot ugyanis rajta kívül csupán egy fotós és egy hangmérnök alkotta. A színészek a sorozatbéli szerepeik előtt mindannyian ismeretlen, fiatal középiskolások voltak, elhanyagolható színházi vagy televíziós tapasztalattal, illetve szinte azonos korúak az általuk alakított karakterrel. Témáját illetően egy újabb tinidráma látszik kibontakozni, amiből kiindulva az ember nem feltételezné, hogy sohanemlátott produkcióra kell készülnünk. Bár a rendezők bíztak a sorozatban, a tapasztalt átütő sikerre mégsem számítottak. Hogy mi az oka, hogy négy évaddal később teljes sikerrel zárták a projektet?

Andem az újításainak köszönhetően világhírnévig vitte a showt. A sorozat a saját online felületén volt megtekinthet és a nézők számára valós időben zajlottak az események. Egy teljes epizódot egy héten keresztül kis részekben töltöttek fel, hogy a hét végére összefoglalóként adhassák le az egész heti történetet. Emellett a szereplők között folyó Instagram posztokat, Facebook beszélgetéseket osztottak meg szintén valós időben, így a nézők még közelebb érezhették magukat a karakterekhez.

Évadok és karakterek

Megvalósítás és téma szempontjából sokaknak már az elején a brit Skins című sorozat juthatott eszébe, hiszen a két műsor nagyon hasonlít egymásra. Míg a britek két évadon keresztül követtek egy adott társaságot és részenként változtatták azt, hogy kinek a szemszögéből vizsgálják az eseményeket, addig a Skam egyazon társaság életét követi végig, azonban évadonként más a vizsgált téma és a szereplő, akinek a nézőpontjából figyelünk, illetve végig a valóság talaján maradnak. Nem akartak világmegváltó, megközelíthetetlen csodakaraktereket alkotni, hanem az átlagosabb és szerethetőbb szereplőket hozták el, akikkel bárki tud azonosulni.

Figyelem! A következő szöveg nyomokban cselekményleírást tartalmaz.

1. ÉVAD – EVA (Lisa Teige)

Az első évad főszereplője Eva Mohn, akinek köszönhetően megismerhetjük a Nissent és a sorozat szereplőit. A fő cselekményszál a lány és barátja, Jonas (néhol labilis) kapcsolatát mutatja be, illetve az új barátaival (Noora, Vilde, Sana) szövődő kötelékeit, annak minden szépségével és hibáival. Együtt éljük át velük a gimnázium első évének nehézségeit, miközben betekintést kapunk a norvég gimnáziumok őrületes időszakába, a Russba, ami az utolsó év legnagyobb buliidőszaka a végzősök számára, és amire már elsős koruk óta készülnek.

Ennek az évadnak a mondanivalója a kapcsolatok és identitásunk keresésének fontossága, ahogy feltesszük a kérdést: kik vagyunk mi és kik szeretnénk lenni?

2. ÉVAD – NOORA (Josefine Frida Pettersen)

Meglepő, hogy Julie Andem eredetileg ennek a történetnek a bemutatását tervezte az első évadnak, ám később meggondolta magát, hogy addigra ne kelljen a karakterek bemutatására koncentrálni. Noora Amalie Sætre a csapat hűséges, feminista, független tartóoszlopa, aki első komoly kapcsolatában találja magát a végzős Williammel. A fiú már az első évad során felfigyel a lányra. Egy részeg éjszaka következtében a fiú bátyja zsarolni kezdi a lányt, ami először bizonytalanná, majd újra erőssé teszi őt. A színészek közötti kémia és ellentétek teszik különlegessé ezt az évadot, miközben rájövünk, hogy bármilyen nehéz időszakot is élünk meg, a barátaink és az őszinteség csak segíthetnek rajtunk. Emellett a jelenet, melyben Noora szembesíti a fiút tettei következményével, akkora siker lett a norvég médiában, hogy sokan kötelezővé tennék a megnézését a fiatalok számára.

3. ÉVAD – ISAK (Tarjei Sandvik Moe)

A szexualitás és a homoszexualitás kérdésköre áll a harmadik évad középpontjában. A barátok, a család és a kívülállók véleményének jelentőségét – vagy éppen lényegtelenségét mutatja be Isak és Even kapcsolata. A sorozat igazi sikerét ez az évad hozta meg világszerte, miután finoman és valóságosan ábrázolta a szerelmet, egyáltalán nem arra fókuszálva, hogy ez mind két férfi között történik, hanem bizonyítva, hogy a szerelem mindenkinek szerelem, és nemtől függetlenül az. Az Isakot alakító Tarjei Sandvik Moe a norvég filmtörténet legfiatalabbjaként jelölve is lett a Gullruten-díjra (az Emmy-díj hazai megfelelője) legjobb férfi színész kategóriában, amit később annak ellenére elnyerhetett, hogy fiatal kora miatt először még a jelölés is kétséges volt.

4. ÉVAD – SANA (Iman Meskini)

A negyedik és egyben utolsó évadot világszerte rengetegen várták, hiszen a muszlim, szókimondó Sana története már a kezdetektől foglalkoztatta a sorozat követőit. Az évad fő témája, hogy milyen mai tinédzserként egy másik életmódot élni, miközben ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe, mint mások. Megfelelni a vallási elvárásoknak, miközben a társadalom elfogadására is vágyunk. A mindeddig magabiztos és bölcs Sana-t olyan oldalról ismerhetjük meg, ami bizonyítja, hogy hiába a keménység és az érzelmek elnyomása, mindenkiben rejlik gyengédség.

A sorozat nézettségével sorra döntögette a norvég rekordokat, és sikere a 2017 nyári finálét követően sem csillapodott. Olyannyira, hogy a dán Aveny-T Színház jogokat vásárolt, hogy színdarabot készítsen belőle. Az amerikaiak is szemet vetettek rá; lassan kezdetét veszi a saját verziójuk elkészítése, szintén Julie Andem vezetésével, jelenleg pedig a francia változat fut – szintén online.

Gyakran nézek sorozatokat és ez a legkülönfélébb műfajokat fedi le; a Black Mirrortól a Szex és New York-ig bármire kapható vagyok, számomra mégis a Skam lett az egyik legmeghatározóbb mind közül. Szerettem, hogy nem próbált lenyűgözni, inkább bevont és meglepett. Aggódtam a karakterekért és nem azért, mert egy őrült gyilkos kergette őket, hanem mert ismertem a problémáikat, és tudtam, hogy tényleg bárkivel megeshetnének – akár velem, akár a barátaimmal, akárkivel… A sorozat nem akarja azt bizonygatni, hogy tinédzserként egyedül vagyunk és senkire nem számíthatunk, inkább ösztönöz, hogy ne féljünk a szüleinktől, a felnőttektől, vagy éppen a hatóságoktól segítséget kérni, ha a szükség úgy hozza, de ha más nem is, a barátaink mindig ott lesznek és meghallgatnak minket. Ez a fajta felfogás az, ami a Skamet annyira jóvá és szerethetővé teszi.

Kiemelt kép: denofgeek.com

Kaleidoszkóp szemű lányok vigyáznak most rád – Zaporozsec lemezbemutató az Akváriumban

Szerző:

Zsófia Feigl

-

2018. febr. 20.

A szentgotthárdi Zaporozsec zenekar 2004-ben alakult, és azóta egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert. A köztudatba az Azon az éjszakán című számokkal kerültek be, ami a 2015-ben megjelent Sok szerencsét Mr. Grosky! című albumukon hallható. A zenekar fennállása óta két nagylemezzel jelentkezett, az említett korong után ebben a hónapban Pixelek címen jelent meg a következő, amely 13 számot tartalmaz, köztük két korábbi dal remix változatát. Ennek a lemeznek a bemutatójára február 17-én került sor az Akvárium Klubban.

A hangulat megalapozására az eXtensive zenekar volt hivatott. Ez többé-kevésbé sikerült is, bár a zenéjük még kicsit nyers, nem teljesen kiforrott. Van még hová fejlődniük, de megtalálják a saját hangjukat, akkor még többre is vihetik.

A terem mérete és befogadóképessége miatt a hangulat egy családias, vidéki klubkoncertre emlékeztetett. A zenekar végig tartotta a kapcsolatot a közönséggel, így még közvetlenebbé tették a légkört. Az új lemezen található egy Quimby szám, a Szellő feldolgozása, ez az online albumon ez nincs rajta, de a koncerten ezt is eljátszották. Található még a korongon egy megzenésített vers is, József Attilától a De szeretnék… Kedves Jocó! címmel. Az új dalokon kívül a régiek közül is játszottak, amiket a hallgatóság is teli torokból énekelt.

A hangzás és a koncert felépítése is jól átgondolt, jól strukturált volt. Főleg hogy az Emszercéanégyzeten után a Négyzetek közt következett, micsoda szóvicc, hogy az énekes, Varga Bence szavaival éljek. A hangzás nagyon változatos, a rock’n’roll, blues, gitárzene és pop hatását is felfedezhetjük benne, így nem lehet unatkozni koncert közben. Otthon, lemezről hallgatva talán nem tűnik annyira rockosnak, inkább dallamos a hangzás, de élőben sokkal jobban érvényesül a zene, sokkal rockosabb a hangzás. Emellett persze ugyanolyan dallamosak a dalok, nagyon jót lehet rájuk táncolni, ugrálni.

A terem és a színpad méretei miatt a vetítés nem érvényesült annyira, mert a dobos nagyrészt kitakarta a képeket, videókat, de azért hozzá tudott tenni az élményhez. Inkább a fénytechnika volt hatásosabb. Összességében egy jó hangulatú, jól felépített produkciót láthatott a közönség. Remélem egyszer egy teltházas koncerten is viszontlátom majd őket a NagyHallban.

Szollár Zsófi fényképei:

Mi kell a nőnek? De most tényleg!

Szerző:

Horváth Kata

-

2018. febr. 20.

Nagyon sokat gondolkoztam, hogy honnan is kezdjek neki ennek a témának. Felmerült kiindulópontként a feminizmus, prostitúció, szerelem, de mindegyik annyira megfoghatatlannak bizonyult. Így hát kezdem a legeslegelejéről.

Talán egy fél éve egyik barátnőm mutatott egy általa nagyon érdekesnek talált Instagram-oldalt, a profil tartalma mindennél többet elárul. Az oldal lényegében a kávéimádó hölgyek szórakoztatására készült. A megosztott képeken ugyanis kigyúrt férfiak szürcsölgetik reggeli kávéjukat eléggé hiányos öltözetben, illetve öltözet nélkül. A képeken látható férfiak mondhatni egy az egyben megtestesítik korunk „szépségideálját”. Erősen izom test, hatalmas szemek, borostás arc, mindez beállítva az IKEA katalógusának egy díszletébe, ráadásul ruha nélkül.

https://www.instagram.com/p/Bd8bOZ0lSUz/?taken-by=menandcoffee

Bevallom meglehetősen sokat nézegettem ezeket a képeket. Ez a teljesen nyilvánvaló okon kívül másnak is betudható. Egy idő után már csak a hibát kerestem bennük, mert nekem valami nagyon nem stimmelt ezekkel a tökéletesre szerkesztett férfitestekkel. Aztán valahol a századik kép után rájöttem – vagyis akkor még azt hittem rájöttem. Ezek a férfiak nekem nem voltak elég valóságosak. Túlságosan művi volt az egész beállítás, a túl nagy és csillogó szemek, a túl szálkás izmok, a túl markáns állak – és még sorolhatnám a végtelenségig, a lényeg ugyanaz marad; ezek a férfiak nem léteznek.

E felismerésem után érett meg bennem az elhatározás: egy valós gyűjtemény létrehozásába tűztem ki célul. Vagyis az eredeti koncepciót megőrizve akartam bemutatni a valóságot. Ennél kevésbé fellengzősen megfogalmazva; valódi kávézó férfiak fotózásába kezdtem, a késztermék egy részét pedig itt szeretném bemutatni, mindenféle szerkesztés, korrigálás vagy csinosítás nélkül. Ugyanis ezzel a kis gyűjtésemmel értettem meg igazán, hogy mi nem stimmelt a már említett Instagram-oldalon megjelenített izzadtságszagúan tökéletes férfiakkal. Hiányzott belőlük az élet, a valóság. Hiányzott mögülük egy történtet, ami által elhihetném, hogy ilyenek tényleg sétálnak az utcán és ugyanolyan életet élnek, mint te vagy én. Hiányzott egy hiba, ami emberivé teszi őket.

Meglehetősen sok furcsa dolgot csináltam már tizenkilenc év alatt, de az egyik legnagyobb élményem az, hogy leülhettem ezekkel az emberekkel beszélgetni. Láthattam őket zavarba jönni, amiért egy idegen fényképezőgéppel megszólítja őket, példának okáért az egyik „modellem” olyan ideges volt, hogy véletlenül leöntött a kávéjával. Elmosolyodhattam, mikor mindegyik- és tényleg mindegyikőjük – azt kérte, állítsam be őket egy jó pózba. Megleptek egy-egy jó történettel vagy csak az érdekes munkájukkal, találkoztam például egy hivatásos csavargóval.

Ezáltal volt szerencsém megtapasztalni mit is akart olyan görcsösen átadni az az Instagram-oldal, amibe végül belebukott. Ezért zárásképpen csak annyit mondhatok, ajánlom mindenkinek, hogy a közösségi és egyéb médiák által megteremtett és nekünk eladott „tökéletes” csodálása helyett inkább keresse meg a saját, VALÓDI kincsét.

Színi ajánló: Home Bank a Weöres Sándor Színházban

Szerző:

Palotai-Kóbor Zalán

-

2018. febr. 19.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház Home Bank című darabja egyre ritkán tapasztalt, katartikus élménnyel szolgálhat mindazoknak, akik hajlandóak alávetni magukat az élet valamennyi területének kissé negatív és pesszimista – vagy talán éppen realista – ábrázolásának. Számomra a Home Bank összefoglalta mindazt, amit egy színházi darab nyújthat és nyújtania is kell: az élet kritikus bemutatása fiktív, ebben az esetben kifejezetten absztrakt elemeken keresztül, gondolkodásra sarkalás, valamint a tiszta és általános művészet értékekeinek közvetítése.

A művet áthatja végtelen kettőssége és kétértelműsége, a színjátszás valamennyi elemét és annak hiányát kifejezetten jól használja fel. A dialógusok lényegre törőek, frappánsak, olykor komikusak. A párbeszéd hiánya is mesterien kivitelezett – a rendezői bravúrok többsége mögött számos értelmezés rejlik. A Home Bank-ban a jelenetek közötti váltások is élesek, hirtelen következnek be, olykor-olykor nem egyértelműek. Az összekötő kapcsot elsősorban a szereplők és a bank helyszínének állandósága adja, persze végül a cselekmény főbb szálai is összefonódnak a jeleneteken keresztül.

Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

A teljesen közhelyes, világi jelenetekből néhány pillanat alatt egy pszichotikus rémálom elevenedik meg a nézők szemei előtt, majd ismételten visszatér a megszokott, egyszerű banki környezetbe. Különleges esztétikai élményt párosít az élet megfejthetetlenségének és abszurditásának, valamint aljas természetének bemutatásához. A Home Bank-nak nincsen a klasszikus értelemben vett főszereplője, valamennyi szereplő egyenrangú és egyformán fontos, illetve jelentéktelen. Valamennyiük életébe (sőt, elméjébe) betekintést nyerhetünk munkahelyük által, elénk tárulnak félelmeik és démonaik, összefüggően felépítve.

Mindettől eltekintve, a színdarab sok, a nézőben akaratlanul is megfogalmazódó kérdést szabadon hagy. A bank nem több, mint egy intézmény, a szereplők életéből csak egy szeletet kínál. A mű kegyetlen, egyben jogos társadalomkritikával is illeti mindennapi életünk főbb színtereit anélkül, hogy egyértelműen állást foglalna mellettünk. Többek között az alapvető emberi értékek hiánya, az egyéni érdekek, valamint a pénz és a siker motiválta világ hűen tükrözi sajátunkat, érzékelhető, hogy korántsem (csak) a pénzügyi világ kritikája fogalmazódik meg benne.

A színészi alakítás egyetlen szóval jellemezve: pazar. Egy jelenetben az egyik ügyintézőnő arca kivetítésre kerül kollégái – valamint a nézők – elé egy projektoron keresztül a színfalra. A színésznő valódi, bámulatosan autentikus módon adja vissza karaktere szorongó, ideges lelkivilágát, amelyik éppen az összeroppanás szélén állt. A zárójelenet méltó módja a mű betetézésének, számos értelmezési lehetőséget nyújt a befogadónak, roppant sötét hangulatú és borzongató.

A Home Bank egy kivételes darab a kortárs művek között, igazi zsáneregyesítő. Absztrakt természete miatt ösztönzi, sőt, megköveteli a nézőtől a hajlandóságot a komfortzónájából való kilépésre annak érdekében, hogy igazán élvezhető legyen.

Lukács László 50 – „És én még mindig ugyanúgy állok a színpadon”

Szerző:

Lóránt András

-

2018. febr. 19.

Debrecen, 2013. december 29. Lukács László, a Tankcsapda együttes énekes-basszusgitárosa a zenekar Rockmafia Tour 2013 elnevezésű turnéjának utolsó koncertjén a debreceni Főnix Csarnokban 2013. december 29-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

„Azóta is csak jönnek, mennek az évek
És én még mindig ugyanúgy állok a színpadon
És ugyanúgy velem vannak a hangok is meg a fények
És már az sem fáj, ami akkor még fájt nekem nagyon”

Ez a négy sor a Tankcsapda: Új Nap Vár számában van, ami a 2009-es Minden jót című album egyik dala és most Lukács Laci 50-dik születésnapján (február 19.) mennyire aktuális, mert még mindig mennek az évek, de ő ugyanúgy áll a színpadon.

Lukács László a Tankcsapda frontembere, alapítója, (Debrecenben 1989-ben hozták létre a együttest, Buzsik György dobossal és Tóth Laboncz Attila „Labi” basszusgitáros, napjainkban már csak Lukács László maradt meg az alapító tagok közül) és mára már az ország legnépszerűbb rock bandájává nőtték ki magukat, immáron Fejes Tamással (2000) kiegészülve és Sidlovics Gábor József ‘Sidi’-vel (2012).

A kezdetek, Lukács László gitáros/énekes, Buzsik György dobos és Tóth Laboncz Attila „Labi”. Kép forrása: www.24.hu

21 évesen alapította a Tankcsapdát, de előtte már két zenekarban is szerepet vállalt, megfordult 1985-től Vörös Kakasban énekes, basszusgitáros alapító volt, míg a PG csoportban 1986-tól, mely a debreceni Kossuth Egyetem hallgatóiból alakult, szintén basszeros és énekes. A Tankcsapda legtöbb dalának szövegét ő szerezte, néhány feldolgozástól eltekintve, azt többször hangsúlyozta, hogy nem tartja magát képzett zenésznek, inkább amolyan „énekmondó” (régies jelentése: a középkori világi (nem egyházi) zene, hangszeres kíséretű ének szerzője, előadója).

Egy korábbi interjúban, Lovász Lászlónál vendégeskedve a Lakástalkshowban elmondta, hogy ő már 13 évesen is gitározni és énekelni akart, ezt válaszolta arra kérdésre, amit a felnőttek úgy szeretnek feltenni a gyerekeknek, mi leszel ha nagy leszel, mit fogsz csinálni?. Annyira zenész, hogy sehol nem találtam arra vonatkozó adatot, mit tanult, hol tanult (annyi azért elérhető, hogy a debreceni Csokonai Gimnázium diákja volt) és mi volt a b opció, ha véletlenül mégse jön össze. Van olyan mondás, hogy mindenki rendőrnek születik, csak van, aki továbbtanul, nos, akkor Lukács László zenésznek született és ettől senki és semmi nem tudta eltántorítani.

Így van jól, mennyi zseniális dalszöveg nem született volna meg. Mert van olyan, aki még egy átmulatott éjszaka végén nem énekelte azt, hogy „Üljenek a fiúk ölébe a lányok Ha másképp már nem férnek el!” vagy „Mi Atyánk ki vagy a mennyekbe’ mondd csak melyik ajtón menjek be?” esetleg az alkoholmámoros estékhez annyira passzoló, hogy a péntek, szombat esték himnusza is lehetne Be vagyok rúgva dalszövegét: „Többé az sem érdekel ha ki vagyok rúgva Már eleget ittam és most már be vagyok rúgva” És ez csak Lukács László agyának esszenciája, hány dalszöveg pattant ki már a fejéből. Bárki bármit mondhat, ő a magyar rockzene állócsillaga (bár ez a megfogalmazás nem tetszene neki), szóval inkább egy egyszerű alföldi gyerek, akinek a tehetsége és a helye a zenei életben megkérdőjelezhetetlen.

Sokáig a zene mellett volt egy másik szerelme (bár a zene az élete saját bevallása szerint), az ejtőernyőzés, de 2004-ben majdnem halálos ejtőernyős balesetet szenvedett, eltörte az egyik gerinccsigolyáját (emiatt elmaradt a Szigetes fellépésük), de ez még kevés volt ahhoz a döntéshez, amit később meghozott, hogy a Tankcsapda érdekeit figyelemben tartva felhagy az ugrásokkal és helyette futással tartja fitten magát. Ami kell is, hiszen Lukács László ötvenedik születésnapja alkalmából két koncertet is ad, május 4-én és 5-én lép fel a főváros legnagyobb szabadtéri klubjában, a Budapest Parkban. Mi mást kívánhatnánk erre a jeles fél évszázados születésnapra, minthogy Adjon az Ég még legalább ennyit, ha Örökké tart(ani) nem is tud.

Ők nyolcan jutottak A Dal döntőjébe

Szerző:

Viski Ádám

-

2018. febr. 19.

Szombaton lezajlott a hazai eurovíziós válogató, A Dal második középdöntője is, így kiderült, hogy melyik nyolc dal maradt talpon. Ők nyolcan azok, akik a jövőheti döntőben tovább küzdhetnek az Eurovíziós dalfesztiválon való szereplésért.

Az Eurovíziós dalfesztivál Európa legnagyobb könnyűzenei dalversenye, ahol minden európai ország – bár az utóbbi időkben már az óriási fannak számító Ausztrália is – egy-egy dallal képviseli saját hazáját. A versenyt 1956 óta minden évben megrendezik az előző év győztesének az országában, így Salvador Sobral tavalyi elsöprő győzelme után idén a portugál főváros, Lisszabon ad helyett a dalversenynek.

A magyar dalok az utóbbi években egyre jobban szerepelnek a nemzetközi versenyen, ez talán annak is köszönhető, hogy Magyarországon más európai országokhoz hasonlóan egy showműsor keretein belül választják ki azt a szerencsés előadót, aki több százezer ember előtt elénekelheti saját dalát. Ezt a műsort kreatív módon A Dal névre keresztelték, és szombat esténként tekintheti meg a nagyérdemű a Dunán. A válogató több fordulós, a dalok több rostán mennek keresztül, végül a legjobb négy dal közül a döntőben magyar közönség választja ki a végső nyertest. A versenyben szakmai zsűri és a közönség is egyaránt pontozza a dalokat.

Az idei legjobb harmincas keretet különböző stílusú és műfajú dalok alkották, hallhattunk líraibb balladákat, kemény metál számokat, tipikus popnótákat illetve magyar és roma népzenei motívumokkal díszített zenéket is. Maga a hangszerelés mellett fontos szerepet kap még a vizuális megjelenés is, a színpadkép formálása, a dal mondanivalójának egyéb kifejezőeszközei. Sok produkció színesíti repertoárját kortárs- vagy épp néptáncosokkal.

Az elő és a középdöntők után végül nyolc egyedi dal maradt versenyben, nyolc különböző előadótól – vannak köztük hazai porondon kifejezetten ismertek és még a karrierjük elején álló fiatalok is. Ő nyolcuk közül kerül ki jövőhéten a nyertes.

A mi sorrendünk:

1. Dánielfy Gergő: Azt mondtad

2. Horváth Tamás: Meggyfa

3. yesyes: I let you run away

4. Király Viktor: Budapest Girl

5. AWS: Viszlát nyár

6. Heincz Gábor BIGA: Good Vibez

7. Leander Kills: Nem szól délben harang

8. Süle Zsolt: Zöld a május

Jazz Európa szívében – Oláh Kálmán és a Middle-European Quintet a Zeneakadémián

Szerző:

Hézer Luca

-

2018. febr. 18.

A közép-európai jazz legjavát vonultatta fel a Zeneakadémia Solti Terme. A szlovák, cseh, osztrák és természetesen magyar zenészt is magába foglaló zenei formáció igazi feledhetetlen élményt és hangulatot teremtett, amelyet a közönség teljes koncentrációval és aktív részvétellel hálált meg. Hazánkat a kiváló zongorista, Oláh Kálmán képviseli a kvintettben, mellette az Ausztriában élő amerikai Andy Middleton növeli a projekt színvonalát. Az alap tehát adott volt egy jó hangulatú, különleges koncerthez…

Oláh Kálmán a hazai jazz egyik ékköve, aki szerzeményeivel, játékával és zenei formációival mindig képes újat mutatni. Kreativitása mellett szakmai tudása is megkérdőjelezhetetlen, ezt számtalan elismerés, koncert és elégedett hallgató tanúsíthatja. Legújabb projektje, a Middle-European Quintet második állomása Budapest volt, ahol zenésztársával, Andy Middletonnal már mindketten otthonosan mozognak. A formáció célja a közép-európai jazz értékeinek és lehetőségeinek bemutatása, amelyet saját szerzeményeikkel juttatnak el a közönséghez.

A Solti Terem rendelkezik egyfajta privát, meghitt atmoszférával, ezért is biztosított tökéletes helyszínt a koncertnek. A darabokat követő, hangulatukat visszatükröző, egyszínű háttér pedig hozzájárult ahhoz, hogy átadjuk magunkat a szabadság és a könnyedség érzésének – ahogyan azt a jazz megköveteli. A bensőséges hangulatot tovább fokozta, hogy a zenészek saját darabjaikat vonultatták fel az est folyamán.

Oláh Kálmán a hazai jazz egyik ékköve. Kép forrása: www.papageno.hu

A természetes összhang és kommunikáció szinte áradt a színpadon, köszönhetően annak, hogy a zenészek rendkívül közel állnak egymáshoz. Minden darab ugyanazt a kellemes, meghitt hangulatot teremtette meg, függetlenül attól, melyik zenészt hallhattuk benne. A kvintett összetévesztehetlen stílusa egyszerre idézte meg az amerikai jazzbárok világát, a free jazzt, valamint Közép-Európa mentalitását. Számunkra ezért is olyan könnyű azonosulni Oláh Kálmán játékával, hiszen gondolkodásmódja, előadása visszatükrözi a hazai jazzélet minden motívumát – nemzetközi színvonalon.

Andy Middleton műveire leginkább a szabadság, lendületesség, valamint a mély gondolatmenet jellemző. Első hallásra a kellemes motívumok, amelyek végigvonulnak a szaxofon és a trombita szólamán, magával ragadnak minket, s átadjuk magunkat a sodródó hangoknak. A rézfúvósok után a zongora, majd a nagybőgő rendre szóló szerephez jut, továbbfűzve az előző hangszer által elindított gondolatot. A zenei párbeszédek ebben nyilvánulnak meg leginkább, nem pedig az összhangzatokban. A másikra való reflektálás és továbbgondolkodás talán még nagyobb kihívás, mint a közös hang megtalálása egymás kísérésében, a kvintett azonban tökéletesen teljesítette feladatát.

Lukáš Oravec, szlovák származású trombitaművész. Kép forrása: www.jazz.sk

Lukáš Oravec, szlovák származású trombitaművész szintén nagyban hozzájárult az est magas színvonalához. A zenész élénk, virtuóz és őszinte játéka kellemes fénypontja volt az estnek szólóival, emellett Andy Middletonnal is tökéletes párost alkottak fúvós hangszereikkel. Thomáš Baroš, bár nagybőgőjével a színpad hátsó részét foglalta el, játéka kitöltötte az egész színpadot. Erőlködéstől és túlzásoktól mentes előadása igazi profizmusra, valamint kiváló egyéniségre utal. Annak ellenére, hogy a koncerten nem az ő hangszere állt a középpontban, mégis képes volt fenntartani a közönség érdeklődését, nem lehetett figyelmen kívül hagyni a szólamát egyetlen pillanatra sem.

Az igazi meglepetést azonban a formáció dobosa, az osztrák Klemens Marktl nyújtotta az est folyamán. Nemcsak játékára gondolok – ami szintén megérdemelné a dicséretet – hanem a zenész saját darabjaira is, amelyek elhangzottak a kvintett előadásában. A legkülönbözőbb érzelmek, hangulatok kavalkádja jelent meg egyszerűen követhető, mégis változatos formában. Oláh Kálmán zongorajátéka pedig tökéletesen kiegészítette ezt. A művek másik pozitív tulajdonsága az volt, hogy nem próbálták meg lenyűgözni a közönséget. A melankolikus és vidám mozzanatok egyaránt természetes formában bukkantak fel újra és újra, mellőzve az éles kontrasztokat. A hangsúly az örömzenére helyeződött, ami mind az öt zenész számára talán a legfontosabb. A zene szeretetének közvetítése az az elem, amely igazán emlékezetessé teszi ezt a zenei felállást.

https://www.youtube.com/watch?v=m-8hcZJIv0o

Forte Társulat a Trafóban – Vaterland bemutató

Szerző:

Vincze Bence

-

2018. febr. 18.

Thomas Bernhard Az olasz férfi című elbeszélése és más művei alapján.

A Forte Társulat új bemutatójában Horváth Csaba koreográfus ezúttal a felső-ausztriai uradalmak titkait, a vidékies, mégis gazdag birtokok hátterében megbújó komoly vétkeket kutatja – Thomas Bernhard, az osztrák irodalom nagymesterének szövegein keresztül. A Vaterland című előadás nem törekszik időrendi sorrendek felállítására, vagy akár egy adott történet elmesélésére. A darab sokkal inkább a szembenézés gesztusát választja az állásfoglalásra késztető, fájdalmas témákat feszegető bernhardi univerzum tükrében.

Egy család készül itt az öngyilkos családfő temetésére, különféle vendégek érkeznek a szomorú eseményre. A ház mögötti tisztáson lengyel munkaszolgálatosok tömegsírja található – az SS lőtte őket halomra a második világháború idején. Az említett udvarház vigalomháznak nevezett különálló kis épületében van felravatalozva az elhunyt apa, itt rejtőzött el a két tucat lengyel munkaszolgálatos annak idején, a család tagjai itt készítenek nyaranta különböző színházi előadásokat. Ebbe a miliőbe érkezik az olasz férfi, aki szimbolikus alak, térben a többiek felett áll, hiszen egy toronyszobából szemléli az udvarházban zajló történéseket, titkokat, a temetésre való készülődést, s nem mellesleg Bartók vonósnégyeseit hallgatja. (…) Direkt el szeretném kerülni, hogy bármit előre megfogalmazzak. Bernhardra sem jellemző az üzengetés, holott nagyon fontos hétköznapi, társadalompolitikai kérdésekkel foglalkozik a saját originális stílusában

– fejtette ki Horváth Csaba a színház.org megkeresésére.

Az előadás leginkább a Bartók vonósnégyeseivel szellemi közösséget vállaló, töredékként aposztrofált Az olasz férfi című elbeszélésre épül, ugyanakkor támaszkodik a Kioltás, a Megzavarodás című kötetekre, és természetesen a múltfeldolgozás kiemelkedő drámájára, a Heldenplatz-ra is. Rokonságot mutat továbbá Elfriede Jelinek: Rohonc, avagy az öldöklő angyal című egyfelvonásosával.

A Vaterland Rácz Attila szövegmontázsát használja fel. A nemrég díjat kapott Antal Csaba díszletének legmarkánsabb jellemzője az absztrakt építkezés: a színpad közepén egy manuálisan forgatható térelem uralja majd a teret. A tiroli vadásztáncok világát megidéző koreográfiában csontok és emlékek kerülnek felszínre.

Szereplők:
Andrássy Máté
Barna Lilla
Fehér László
Földeáki Nóra
Horkay Barnabás
Kádas József
Molnár G. Nóra
Nagy Norbert
Pallag Márton
Widder Kristóf

Dramaturg: Rácz Attila
Díszlettervező: Antal Csaba
Jelmeztervező: Benedek Mari
Fénytervező: Payer Ferenc
Produkciós vezető: Kudron Anna
Rendezőasszisztens: Stangl Franciska

Rendező-koreográfus: Horváth Csaba

Időpontok:

2018.02.23. 20:00
2018.02.24. 20:00

Helyszín: Trafó Kortárs Művészetek Háza

Éljen a király! – Fekete Párduc kritika

Szerző:

Nagypál Levente

-

2018. febr. 18.

Az év egyik legnagyobb képregényes durranására készültünk, ahogy a Fekete Párduc első önálló filmjét vártuk. Az Amerika Kapitány: Polgárháborúban felbukkant szereplő a Marvel filmes univerzum egyik legnépszerűbb karaktere lett, így nem csoda, hogy hatalmas érdeklődés övezte mind az előzetest, mind a filmet. Meg kell mondanom, hogy minden várakozást felülmúlt a végeredmény.

A film eseményei egy héttel a Polgárháború után játszódnak. T’Chaka király meggyilkolása után Wakanda trónja megüresedik, amit ügyeletes hősünknek és örökösünknek, T’Challa-nak kell betöltenie. Még mielőtt valaki azt hinné, hogy ez egyszerű feladat, az tekintse meg az előzetest, ugyanis Wakanda országa nem az, aminek látszik. A külvilág számára csak egy szegény és elszigetelt afrikai ország, ahol főként pásztorkodással foglalatoskodnak a polgárok. Ez csak álca, ugyanis Wakanda a Föld egyetlen vibránium lelőhelyére épült, ennek köszönhetően technológiája fejlett a környező országokhoz képest. Vannak itt űrhajók, szuperpáncélok és fegyverek, továbbá az orvostudomány is a csúcsra van járatva, ám ezeket elrejtették a világ többi országa elől, megóvva az illetéktelen kezektől értékeiket és kultúrájukat. Szóval T’Challa eme ország vezetését igyekszik átvenni, ám megjelenik egy trónkövetelő, akinek személyében megismerhetjük a filmes univerzum egyik legösszetettebb negatív karakterét.

Maga a film helyzete is megér egy misét. A Párduc nem ismeretlen nekünk, már láthattuk a Polgárháborúban, ezután kapott egy önálló filmet. Az előző alkotásban szinte csak cameozott, de itt végre a teljes hangsúly rá helyeződik. A Marvel Studios önálló filmjeiben a hősöknek általában saját nemezisükkel kell megküzdeniük, például Hangya egy szintén zsugorító ruhába bújtatott ‘rosszarccal‘ küzd, ahogy Vasember egy fémemberrel, az első Amerika kapitányban pedig Vörös koponyával, egy náci tiszttel találkozhattunk. Ezt a jellegzetességét e film is megőrizte, azonban a negatív oldalon helyet foglaló Erik Killmonger (Michael B. Jordan) teljesen jogos és érthető motivációt kap, és így az egész film érzelmileg telítettnek hat. Végigfut a néző gondolataiban, hogy ki képviseli igazából a jó oldalt? Miket kell megtenni egy nemesebb cél érdekében? Ezeket a kérdéseket már eddig is feszegették filmek, itt mégis teljesen természetesnek és erőteljesnek hat.

Jelen film rengeteg különlegességgel rendelkezik, ami kiemeli a többi képregényfilm közül. A szokásos Marvel-recepttel ellentétben itt a pozitív és derűs hangvétel csak megbújik, kevesebb poénnak és önfeledt pillanatnak lehetünk tanúi, mint eddig bármikor. A film kimozdult a műfaj kínálta komfortzónából és egy tartalmas, megdöbbentő történetet kapunk kézhez. Emellett az alkotásnak nagy feladata volt: az áprilisi Bosszúállók epizódra egy egész világot kellett bemutatnia, Wakandáét. Ehhez erőteljes hangulatot teremt, melynek következtében afrikai jellege lett az egész filmnek. Az öltözetek, viselkedésformák, rituálék és maga a zene is mind a fekete kultúrát mutatja be nekünk, mely hasonlatos a valóban létező törzsekéhez. Külön kiemelném a tetoválásokat és a különféle ékszereket, amelyek mesterien néznek ki.

A film egyik hibája (ahogy erőssége is) a hangulatteremtéssel kapcsolatos, ugyanis akarva-akaratlanul hasonlít egy-egy jelenet az Oroszlánkirályhoz. Az előzetes megtekintése után is tartottam attól, hogy mennyit fog meríteni a kultikus alkotásból, és a félelmem beigazolódott. Teljesen felismerhetőek a motívumok: a halott édesapa, a trónörökös és trónbitorló szerepek mindegyike egybevág. Ennek ellenére a Fekete Párduc továbbgondolja az említett film értékeit, ezek ábrázolásához is eltérő eszközöket alkalmaz. Nem rest a műfajtól szokatlan brutalitáshoz és lélektani krízisek bemutatásához folyamodni, így nem csak annak lesz élvezetes, aki könnyed szórakozásra vágyik. A Thor: Ragnarök után ez egy nagyon éles váltás, viszont ennek a filmnek kifejezetten jól állt, hogy nem próbálták elbohóckodni. Személy szerint nekem nagyon tetszett T’Challa személyes őrlődése, illetve a Michael B. Jordan által alakított negatív karakter mögött húzódó üzenet, mely a gondoskodásra és felelősségvállalásra hívja fel a figyelmet.

A látvány a műfajhoz képest nem hoz újdonságot. Lélegzetelállítónak korántsem lehet nevezni, de mindenképpen a szebbik kivitelezések közé sorolandó. Kifejezetten látványosan készítették el a harci és üldözéses jeleneteket. A Párduc előző felbukkanásához képest ezúttal tényleg igazi háborús eseményeknek lehetünk tanúi, amelyek nagyon jól lettek koreografálva.

A színészi teljesítmény egészen magával ragadó, főként az amazon női harcosokat alakító színésznőket emelném ki, akik csodásan mutattak a vásznon, élükön a Nakiat alakító Lupita Nyong’o-val. A film felvonultatja a fekete színészek legjavát, így Forest Whitakert végre egy fontos szerepben láthatjuk a Zsivány Egyes óta, mellette pedig feltűnik a Tűnj el! sztárja, Daniel Kaluuya. Személy szerint nekem nagyon tetszett Michael B. Jordan alakítása is, ahogy a jelentőségteljes Killmongert alakította. A sorból talán csak Chadwick Boseman lóg ki, aki nem adta bele minden erejét a karakterébe. Szerintem a Polgárháborúban sokkal otthonosabban mozgott a bosszúszomjas T’Challaként.

A film befejeztével (ahogy megszokhattuk) most is kapunk két stáblista utáni jelenetet. Az elsőben Wakanda jövőjéről esik szó, a második előrevetít egy kis szeletet a következő epizódból, a Végtelen háborúból, tehát mindenképpen érdemes lesz a teremben maradni még pár percet.

Összességében a Fekete Párduc igazi meglepetést okozott a nézőknek, sikerült kilépnie a komfortzónájából és egy mély, tanulságos történetet kaptunk. Szinte úgy hat a film, mint a Marvel Sötét lovagja; végre igyekeztek komolyságot kölcsönözni a témának és ez nagyon jól állt a filmnek. Egy messze nem tökéletes, de végtelenül szerethető történet felelősségvállalásról és lojalitásról. Miután közelebb hozták hozzánk a Párduc figuráját, epekedve várjuk újabb felbukkanását a Végtelen háborúban.

Kiemelt kép: hdqwalls.com

Nomad és Leander Kills koncert a Végállomás Klubban

Szerző:

Simon Dorina

-

2018. febr. 17.

Péntek este ismét a rock volt főszerepben a Végállomás Klubban. A koncertterem zsúfolásig telt minden korosztályú emberekkel, s egy közös tulajdonsággal, a rockzene szeretetével.

Előzenekarként a Nomad nevű együttes lépett fel, akik nagy tiszteletet érdemelnek, hiszen dobosuk, Vécsi Zoltán csütörtökön balesetet szenvedett, eltörte karját, amit azonnal meg kellett műteni, ezért Zoli nem tudott részt venni a fellépésen, de a zenekart ez sem állította meg. Régi dobosuk, Mihalik Ábel vállalta az estét, így vele kiegészülve léphetett színpadra a banda, akik fergeteges hangulatot teremtettek. A közönség tombolt, Juhász Marci (ének) hangja betöltötte a teret.

A Nomad után a várva várt Leander Kills következett. Régi és új dalok kerültek terítékre, a közönség egy emberként énekelt és ugrált a zenére. A koncert igazi meglepetése az volt, amikor egy fiatalember szót kapott és megkérte barátnője kezét. A lánykérést ujjongva fogadták a rajongók, ezúton is gratulálunk az ifjú jegyeseknek! Leander azt is megköszönte, hogy ennyien állnak mellettük a Dal 2018-ban, és elmondta, hogy nem baj, ha nem jutnak ki, zenéjük így is összehozza az embereket. A koncert után mindenki katarzisban lépett ki a teremből, ahol a zenekar tagjai várták a nagyérdeműt fotózkodni és beszélgetni.

Ne feledjétek, jövő héten Dal 2018 döntő, szavazzunk a Leander Killsre, éljen a metál!

A koncerten készült képeket itt tekinthetitek meg: