Péntek este ismét a rock volt főszerepben a Végállomás Klubban. A koncertterem zsúfolásig telt minden korosztályú emberekkel, s egy közös tulajdonsággal, a rockzene szeretetével.

Előzenekarként a Nomad nevű együttes lépett fel, akik nagy tiszteletet érdemelnek, hiszen dobosuk, Vécsi Zoltán csütörtökön balesetet szenvedett, eltörte karját, amit azonnal meg kellett műteni, ezért Zoli nem tudott részt venni a fellépésen, de a zenekart ez sem állította meg. Régi dobosuk, Mihalik Ábel vállalta az estét, így vele kiegészülve léphetett színpadra a banda, akik fergeteges hangulatot teremtettek. A közönség tombolt, Juhász Marci (ének) hangja betöltötte a teret.

A Nomad után a várva várt Leander Kills következett. Régi és új dalok kerültek terítékre, a közönség egy emberként énekelt és ugrált a zenére. A koncert igazi meglepetése az volt, amikor egy fiatalember szót kapott és megkérte barátnője kezét. A lánykérést ujjongva fogadták a rajongók, ezúton is gratulálunk az ifjú jegyeseknek! Leander azt is megköszönte, hogy ennyien állnak mellettük a Dal 2018-ban, és elmondta, hogy nem baj, ha nem jutnak ki, zenéjük így is összehozza az embereket. A koncert után mindenki katarzisban lépett ki a teremből, ahol a zenekar tagjai várták a nagyérdeműt fotózkodni és beszélgetni.

Ne feledjétek, jövő héten Dal 2018 döntő, szavazzunk a Leander Killsre, éljen a metál!

A koncerten készült képeket itt tekinthetitek meg:

 


Herczeg Orsolya galériája