Február egyik legnagyobb durranásának ígérkezett a Robert Rodriguez rendezte manga és anime adaptáció, melyhez James Cameronnak is volt néhány szava. Kritikánkból kiderül, mennyire volt képes túllendülni a műfaj kliséin, és sikerült-e valóban egy jó filmet tető alá hozni.
Az Alita nem tartozik a népszerű mangák közé, a belőle készült anime sem a stabil rajongóbázisáról híres, perifériára szorult a műfaj rajongóinak körében. Az alapművektől függetlenül is helyt kellett állnia a készülő adaptációnak, a kiborglány nem támaszkodhatott pusztán a fanokra.
James Cameron tervezte megvalósítani ezt a nagyszabású alkotást, ám közben már lázasan az Avataron dolgozott és nem tudta volna a két film munkálatait összeegyeztetni. Alita parkolópályára került, a na’vik története pedig minden idők legsikeresebb filmjévé vált. Eltelt tíz év, és a harc angyala végre megmutatta magát.
A harc angyala egy sci-fi dráma, amely az emberiség nagy részét elpusztító Nagy Háború után játszódik, az utolsó fennmaradt lebegő város (Zalem) alatt elterülő gettóban, Roncsvárosban. A lakók guberálással és fejvadászattal igyekeznek boldogulni. A népesség nagy része augmentált (valamilyen műszervvel, művégtaggal rendelkezik), így a robotika és kibernetika átvette az orvoslás szerepét. Az egyik ilyen műtéteket végző és folyamatos karbantartást biztosító személyDr. Dyson Ido, aki egy kiborg lány részeit találja a szemétben, és úgy dönt, megjavítja.
Forrás: geektyrant.com
Sokan hasonlítják a Páncélba zárt szellemhez, koncepció alapján ez helyénvaló. Azonban míg a Scarlett Johansson főszereplésével készült film sok mély gondolattal foglalkozott, jelen alanyunk erre kísérletet sem tett. Pedig szívesen megnéztem volna, hogyan ábrázolja mondjuk az augmentáció utáni depressziót (lett volna lehetőség ezt bemutatni), de nem vagyok biztos benne, hogy nem rondított volna bele a könnyed szórakozásba. Vajon érdemes minden kínálkozó lehetőséget feláldozni a szórakoztatás oltárán?
A film igazából egy egyszerű felnövéstörténet, a főszereplő szemszögéből figyelhetjük az eseményeket, vele együtt csodálkozunk rá a torz világra és fedjük fel a múlt titkait.A legnagyobb hangsúlyt a főszereplő jelleme és árnyalása kapta, nagyon kevés azon jelenetek száma, ahol nincs jelen Alita. Személyében megcsodálhatjuk a filmtörténelem legjobb motion capture (digitális mozgásrögzítés és ezt egy animált modellre ültetik át) figuráját. Eddig a Warcraft orkjai vitték a prímet, de Alitában egy lélegző, minden mozdulatában élő teremtményt fedezhetünk fel. Múltjának darabjai pedig a film egyértelmű fénypontjai.
A látványfilmek egyik legnagyobb hátulütője, hogy a képi világon kívül rendkívül sokszor minden mást elhanyagolnak, legyen szó forgatókönyvről, vagy a szereplőkről.Az Alita az egyik olyan film, amely 2009 óta megközelítette az Avatar színvonalát. Egyes jelenetek (főleg a flashbackek) egyszerűen gyönyörködtetik a szemünket, és sokáig emlékezni fogunk rájuk. Apropó képiség: a film igencsak brutális lett. Habár a Venomot tervezték R-besorolásra, ettől pedig egy szimpla családi popcorn mozit reméltünk, mégis sikerült kevésbé családbarát körítést szerezni a történetnek. Hol egy lefejezés, hol minden ötödik percben egy gyilkosság „melengeti a szívünket”.
Viszont a történet egyszerű és kiszámítható. A sztori nem tartalmaz meglepetést és sikerül az összes filmes klisét elsütni. Kezdve az ostoba, érdektelen és kellemetlen szerelmi száltól (amelytől konkrétan falra lehet mászni), egészenChristoph Waltz béna apafigurájáig. Persze a két Oscar-díjas színészlegenda megpróbál egy értékelhető alkotást letenni az asztalra, de karaktere már a tervezőasztalon megbukott. A béna párbeszédeket pedig ne is említsük. Talán az egyetlen igazán figyelemreméltó szereplő maga Alita, akit Rosa Salazar kelt életre. Természetesen ebbe a filmbe is bele kellett erőltetni egy indokolatlan Mahershala Alit.
Alita karaktere gyakran kerül ellentmondásba. A nézőnek ő a kapcsolódási pont a filmhez, egy szereplő, akivel képes azonosulni és rajta keresztül részt vehet a történetben. Vagyis ez lehetne. Ugyanis, ahogy többször láthatjuk, a hölgy hirtelen haragú, meggondolatlan és nem mellesleg egy kíméletlen gyilkos. Nem a múltjára gondolok, hanem a film alatt véghez vitt ámokfutására.
Összességében az Alita: A harc angyala egy korrekt látványfilm, rengeteg akcióval, felejthető alakításokkal, béna sztorival és sok megválaszolatlan kérdéssel.Az Avatar óta a legnagyobb technikai nívójú filmet láthatjuk képében. Ha lesz folytatás én tárt karokkal várom, hiszen ebből az élményből a sok soha nem elég.
2017 novemberében hirtelen bukkant fel a Kikeltető tehetségkutató rendezvényén a magyar rap új irányzatát képviselő Krúbi. Aktuálpolitikával kapcsolatos szövegeivel pártatlanul kritizálja a mai magyar politikai viszonyokat. Többek között rímel Orbán Viktorról, Eszenyi Enikőről és az elhanyagolhatatlan Schmuck Andorról – aki, állítása szerint, elindította őt a rapperré válás rögös útján. Vajon mégis hogyan emelkedett ki a trash raptől fuldokló magyar hiphop tengeréből?
A tizenévesen csellózó, majd metálzenekart alapító srácból hogyan lett napjaink legszókimondóbb előadója? Direkt nem rádiós slágereket ír, hanem olyan társadalmi látleletet ad korunk Magyarországáról, amit nem mindenki tud megemészteni. A ’94-es születésű, Corvinuson végzett rapper kiemelkedése és különcsége egy nagyon egyszerű dolognak köszönhető: értelmiségi, tájékozott és nem fél kimondani a véleményét, ami a mai magyar rendszerben kuriózumnak számít. A hazai média minden területe komolyan cenzúrázott, ahol egyre kevésbé elfogadott, ha valaki nem osztozik a hatalmon lévők véleményével és nem támogatja a tetteiket.
Krúbi egy jelenség, aki mindenféle politikai szerepvállalás nélkül mondja el a véleményét, nem aktivistáskodik, nem tagja semmilyen pártnak. Egyszerűen csak kiokádja a benne felgyülemlett sérelmeket. Rappel hazai és külföldi történésekről, sokszor persze trágár formában, de nem azért, mert olyan jól hangzana egy bazdmeg a szövegben, hanem mert az adott indulatot csak az tudja a legjobban kifejezni. Sok dalban jelentet meg fekete humort, rasszizmust, antiszemitizmust, néhol fröcsög a hímsovinizmustól, de ezt mind csak kifejezőeszközként használja, hiszen ezek különböző előadói álarcok. Alapvetően ezekkel is olyan kapcsolatban áll mint a politikával: nem képviseli egyik eszmét sem.
Fotó: Lutor Katalin
A zenei alapokat (beateket) általában haverjaival rakják össze, mostanában legjobban Dé:Nash-sel való koprodukciója fut (Turul, V4 Krú, Keresztes hadjárat 2019), de a többiek inkább a Krúbi-ügyön dolgoznak. Más hiphop előadók első albumához híven ez fedezhető fel a 2018-ban kiadott első lemezén is, ami Nehézlábérzés címmel jelent meg, és leginkább Seaside működik benne közre. Az albumról korábban már írtunk.
A már említett szókimondás és egyenes a hát-benn a gerinc hozzáállás segítségével sikerült a magyar rap ifjú titánjának elérnie, hogy a hasonló eszmét képviselő Bëlga előőrseként indítsa a zenekar koncertjeit. Jelenleg együtt turnéznak, de Krúbi ettől még nem számít kis halnak: az Akváriumban tartott december 8-ai bulija full house-ra sikeredett, a jegyeket gyorsabban kapkodták el, mint a Volt Fesztivál early bird bérleteit.
A Bëlga már 2002-ben kimondta: a magyar nép magyar nemzeti hiphopot akar. Tizenöt évvel később pedig ez a fiatal srác elhozta és annyira kiforgatja az aktuális történéseket, amennyire csak azokat lehet.
A lassan egy éve megjelent Nehézlábérzés mind a tizenhárom dala egy-egy Krúbi-féle életérzést fogalmaz meg. A legigazibb művészi hitvallásával és önmaga bemutatásával foglalkozóA hős Krúbi azonban nem kerülhetett fel a lemezre, legfőbb indoka pedig az, hogy az Aladdin egyik ikonikus zenéjének alapját használta fel. A kezdő páros (PestiEst ésMásnap) egyfajta ars poetica, amiben a szerző bemutatja önmagát: egy szétbulizott pesti éjszaka után igazán nem kellemes a másnap. Ez a kettősség szimbolizálhatja akár a már fentebb említett semlegességét is. Lehet, hogy hősünk szétcsapta magát előző este, de simán elmondja, következő nap hogyan viselte a következményeket, mint amilyen lazán állítja a vicc pellengéjére a magyar politikai „elit” bármelyik tagját – hovatartozástól függetlenül. Az Orbán, Verd Ki A Ferinekpedig a legjobb példa erre.
A ma megjelent kislemeze a rapper telefonjába enged betekintést. A Jegyzetek, Üzenetek, Értesítések és Lenémítva címmel ellátott dalok szövege a művész eddigi munkásságát foglalja össze, leírja, hogyan éli meg a népszerűséget. Stílusosan az első-harmadik és második-utolsó szám ugyanolyan hosszú, ezzel is jelezve a kettő közötti összefüggést.
Középpontjába a barátnőjét és a papáját helyezi, akiknek különböző problémája van. Mérhetetlen emberutálatát zúdítja a kutyagyilkosként lefestett társadalomra.
Üzenetek (feat. Killakikitt) – “Pszichiáterhez amúgy két hetente megyek.”
Összefoglalja az eddigi munkásságát rajongóktól kapott üzenetek formájában. Kifigurázza a a különböző indokokkal őt felkereső/zaklató embereket. A fent kiemelt sor pedig a „mű tételmondata”, ezzel jelzi, hogy a sok érdeklődő néhol már rohadtul zavaró üzenetei komoly fanatizmusról árulkodnak. A végén pedig csattan az ostor: „Most mér’ nem válaszolsz?” Krúbi nem indokol, csak gúnyosan ennyit ad az őt számonkérők szájába: “Meggyőződésem, hogy nincs vagy még 200 ember, aki erre kér!!”
Szépnek tűnik a rapper élet? Hát nem az. Az értesítései között ott van a haverja (Dé:Nash), aki kikéri a véleményét egy rappel kapcsolatban, vagy például a managere, aki szétszedi a rendezetlenségért. A végén a Krúbitól már jól megszokott Krrr.
Volt már valaki jógán? Sima csoportos köredzés? Igen? Na és megvan a lenyújtás egy teljesen meditatív dallamra? A Lenémítva pont ezt a szerepet tölti be a Zárolás Feloldva EP-n. Az értesítések, üzenetek hangját utánozza, ezzel is erősítve, hogy egész nap cseng és csipog a srác telefonja.
Összességében azt a képet kapjuk, hogy Krúbi egy rohadtul elfoglalt, kapós rapper, aki nem ér rá bárkinek visszaírogatni.
Mindebben megmutatkozik egyfajta bátorság és igazságérzet, ami a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvend, nemhiába tombolnak és üvöltik a trágárnál trágárabb, mindenféle emberutálattól hemzsegő refréneket.
Krúbi a magyar hiphop fellendítésének reménycsillaga, aki nyíltan és őszintén mondja el véleményét, attól függetlenül, hogy érdekelné, mit gondolnak róla és vajon hol és mikor fogják a kritizáltak felismerni a jelentőségét és próbálják meg elhallgattatni. Amint nagyobb tömegeket fog elérni, úgyis kiderül, mennyire félnek tőle azok, akiktől ő nem.
“Népszerűbbek vagyunk, mint Jézus” – ez a John Lennon-idézet jutott eszembe először, miután rájöttem, hogy valószínűleg kevesebb érdeklődéssel libbentem át az adventi időszakon, mint amilyen fészkelődve várom a Trónok harca utolsó évadának áprilisi premierjét. A naptár kockáiban már piros filces dühvel vésődnek bele a vaskos ikszek, álmaimból hajnalban felriadva üvöltöm a “BEND THE KNEE”-t, az óráimon jegyzetelés helyett Jon és Daenerys gyermekének nevét workshopolom, az elmúlt hónapokban csak az előző évadok szexjeleneteit visszanézve tudtam eljutni az orgazmusig, és minden nap pontban éjfélkor feltárcsázom a segélyhívót, hogy szóról szóra előadhassam Tyrion védőbeszédét. A barátaim félnek tőlem, mióta csak egy másfél méteres karddal vagyok hajlandó elhagyni a lakásomat, és tudják, hogy futniuk kell, amikor elkezdek “Shame, shame!”-et kiáltozni.
Persze mióta rászoktam, hogy fürdés és fogmosás helyett Havas Jon feltámadásának misztériumán elmélkedve morzsoljam a rózsafüzéreket, egyre több kérdés, teória, remény kezdett el mocorogni az agyamban az utolsó évadra vonatkozóan. Az alábbiakban a legzsírosabb, legizgalmasabb, legvalószínűbbek következnek, nyilvánvalóan irtózatosan spoileresen.
Ki éli túl?
Kezdjük az alapokkal. Ezen a ponton már több mint világos, hogy Cersei, Jon és Daenerysa három fő játékos a sorozat történetében. Az előző évad folyamán szépen lassan az ő vállukra csúszott minden, épp ezért, ha utol is éri őket a vég, erősen kétlem, hogy az a legutolsó rész előtt történne meg. Ekkor Cersei végzete szerintem borítékolható, ahogy Daenerys győzelme is. Utóbbi története az első évad óta a Vastrón felé vezetett, így bármilyen más vég sután, erőtlenül hatna. Cersei pedig szépen kinőtte magát a sorozat főgonoszává, így sejthető, hogy már robog is felé egy vaskos adag költői igazságszolgáltatás.
A többiek, utolsó évad lévén, feláldozhatóak: én nagyon könnyen fogadnék arra, hogy Jaime az elsők közt lesz, aki fűbe harap. A halála komoly érzelmi fűtőanyagot jelentene Cerseinek, és egy egész évadra való motivációt is képes lenne adni neki. Valamint szegény Jaime minden egyes jelenetével veszít funkciójából: ezen a ponton semmi lezáratlan, sürgős elem sincs a történetében, ami nem tenné az írók számára teljesen feláldozhatóvá. Holott az egyik kedvenc karakterem, be kell vallanom, a halála izgalmasabbá tenné a történetet ezen a ponton, mint az, ha életben maradna. Remélem jó korán elpatkol a nyolcadik évadban.
Hasonló a helyzet Theon Greyjoy-jal, akinek már tényleg annyi van hátra, hogy kiszabadítsa Yarát, mielőtt elveszti szerepét a sztoriban. Sokkal szebb lenne, ha a testvére emlékét megtisztelni akaró mellékszereplő vinné az utolsó csatába az Euron kezéből kicsavart vasembereket, mintha Theon, akit viszonylag jobban fókuszban tartott a sorozat, terelné el a figyelmet, miközben semmit nem csinál. Szóval számítsatok egy olyan jelenetre, amiben a srác a nővére megmentése után annak karjai közt leheli ki a lelkét, megkoronázva egy tíz éve tartó megszakítatlan balszerencse-sorozatot.
A széles szereplőgárdán nem is mennék egyenként végig, úgyhogy álljon itt néhány gyors találgatás: Arya – meghal, Sansa – túléli, Sandor – meghal, Tyrion – meghal (erről alább bővebben), Gendry – kit érdekel, Tormund – meghal, Qyburn – elképesztően meghal, Varys – túléli, Bran – fává változik, Brienne – meghal.
Megejtik végre a Clegane-bowlt?
Mióta Hafþór Júlíus Björnsson a negyedik évadban Gregor Clegane-ként megmutatta, hogy hol is lakik a jóisten, újult erővel csapott fel a rajongóhadak követelőzés-áradata egy esetleges Clegane-bowlra, azaz a két Clegane-srác párbajára.
Kegyetlenség lenne, ha ezt nem kapnánk meg: félezer rajongói poszter menne kárba, Sandor a saját nagy pillanata nélkül fejezné be a show-t, nem láthatnánk a Hegy Qyburn által átkalibrált arcát, illetve az izlandi erősember szórakoztatási potenciálja is kiaknázatlan maradna. Björnsson kvázi zombiként imbolyogta végig az utolsó három évadot egy olyan alakítással, amit egy okosporszívóra pakolt krumplis zsák is könnyedén abszolválhatott volna. Ha nem erre az eseményre készültek azzal a producerek, hogy évekig fizettek a világ legerősebb emberének azért, hogy fenyegetően nézzen ki a sisakjából, akkor semmiért. A listámban található összes sejtés és teória közül ebben vagyok a legbiztosabb: lesz itt Clegane-bowl, nyugodtan pattogtathatjátok a kukoricát.
A személyes tippem az, hogy egy, mégpedig Drogon. A sárkányok sztoriszála már az előző évadban is azokét kezdte visszhangozni, akikről a nevüket kapták: véletlen lenne, hogy pont a félkövér dőltbetűsen unszimpatikus Viserysről elnevezett Viserion lett az Éjkirály háziállata? Én ezt nem hinném.
Egy sárkány elvesztése már alapból némileg kiegyenlítette a terepet a Mások és az emberek hadserege között, egy második sárkány legyilkolása pedig meglehetősen egyszerű módszer lesz arra, hogy tovább növeljék az írók a feszültséget, és elég drámai pillanattal lássák el a hat másfél órás részt.
Forrás: hdqwalls.com
Drogon pedig mind a könyvekben, mind a filmekben nagyobb és szebb állatka volt, illetve csak az ő névadóját volt lehetősége megszeretni a nézőnek. Érzelmileg is kerekebb lenne, ha a hölgy a halott szerelme nevét viselő hüllő hátán indulna a végső csatába, illetve egy esetleges sárkánybirkózás is kiegyenlítetlenebb lenne, ha kettő menne egy ellen.
Rhaegonnak pedig különösebb szerepe eddig sem volt, csupán egy rakás félelmetes hús, mehet a levesbe.
Miért zavarja Tyriont, hogy Jon és Daenerys lefeküdtek egymással?
Légy szíves ülj le, kapcsold ki a zenét/TV-t, zárd be az összes többi böngészőablakodat, és figyelj rám. Ez fontos. Szóval: nyilván emlékeztek rá, hogy Jon ésDaenerys a hetedik évad utolsó részében összébb bújtak, mint ahogy az általában szokásuk a nagynéniknek és az unokaöccsöknek. A jelenet végén egy vágás erejéig a kamera Tyriont mutatta, ahogy a párocska szobájához vezető folyosón kémlel feléjük, mégpedig nem a legfelhőtlenebb tekintettel.
A rész rendezője, illetve a Tyriont alakító Peter Dinklage szerint ez semmi másról nem szólt, mint arról, hogy folyton tervező-szervező karakter csupán aggódik, mi sülhet ki a két főszereplő románcából politikailag, illetve arról, hogy talán-esetleg picit szerelmes is Daenerysbe. Meggyőződésem, hogy ez hazugság.
A dolog kulcsa egy korábbi jelenetben keresendő, mégpedig abban, ahol Tyrion és Cersei megegyeznek arról, hogy az utóbbi visszavonja a seregeit addig, amíg az északi veszély el nem múlik. Már első végignézésre is hibádzott a jelenetben az a tény, hogy nem mutatták meg pontosan, ahogy Cersei beleegyezik a dologba: Lean Headey és Peter Dinklage ott ültek a királynő kamrájában, életük legjobb alakítását nyújtva, és az egésznek hirtelen vége szakadt, amikor kiderült, Cersei terhes. Legközelebb már azt láttuk, amikor visszatér a tárgyalóasztalhoz, és rábólint mindenre.
Ez a két elképesztően gyanús jelenet kirajzol valamit, amit hivatalosan még nem kellene tudnunk: mégpedig azt, hogy Tyrion egy olyan háttéralku megkötésével szerezte meg Cersei támogatását, amiről azt hitte, sosem kell majd kiderülnie.
Ezért elárulta Cerseinek, hogy Daenerys meddő, tehát még ha meg is szerezné a trónt, nem lenne esélye arra, hogy örököst állítson elő, épp ezért a jövőbeli halálával a dinasztia is kihalna. Amikor ez bekövetkezik, akkor Tyrion Cersei születendő gyerekét juttatná trónra, ezzel beteljesítve nővére és apja álmát: a teljes Lannister-uralmat a Hét Királyságban. Éppen ezért kezdett el Tyrion aggódni, amikor Daenerys és Jon összejöttek: mi lesz, ha kiderül, mégis jöhet egy baba azon az ágon? Elvégre egy halálból visszatért fickó és egy olyan nő nászáról beszélünk, aki sikeresen kikeltett három sárkányt. Mi van, ha van még egy csoda a tarsolyukban?
Forrás: hu.ign.com
Ismétlem, ezen a ponton ez egy teória, azonban ha belegondolunk a dolog lehetséges következményeibe, bőven el tudjuk látni az egész évadot drámával: mi lesz, ha Daenerys megtudja, hogy Tyrion elárulta? Mi lesz, ha Cersei rájön, hogy az utódkérdés nem oldódott meg ilyen egyszerűen? Betartja-e a szavát a visszavonulással kapcsolatban? Ez lehet végül Tyrion veszte?
Az utolsó kérdésre remélem, igen a válasz. Tyrion ugyanis az utolsó képviselője annak az iránynak, amelybe a sorozat az első hat évada során haladt, amikor az intrikáé és a politikáé volt a főszerep, az akciójelenetek és a szálak kibogozása helyett.A régi szép időkben több helye volt az olyan karaktereknek, mint Tyrion, akik trükközve, háttéralkukkal próbáltak érvényesülni hadseregek vezetése és várak elfoglalása helyett. A halottak seregét viszont nem lehet kijátszani egymás ellen, a költségvetés pedig már megengedi, hogy minden egyes új epizódban a látvány domináljon.
A hetedik évadban a Kisujj halálához felvezető, lustán megírt események már bebizonyították, hogy annak a kornak vége, mint ahogy az is fordulópont volt, amikor Cersei abbahagyta a politizálást, és simán felrobbantotta Baelor szentélyét. Ezt a vonalat már csak Tyrion képviseli a sorozatban, éppen ezért érdemel meg az ő története egy olyan lezárást, ami egyrészt elfeledteti a borzalmas deresi szálat az előző évadból, másrészt világosan jelzi, hogy a jövő a Daenerys- és Jon-féle cselekvőké, nem a magafajta intrikusoké.
Lesz Sean Bean-cameo?
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Sean Beant még egyszer láthatjuk majd egy visszaemlékezésben/álomjelenetben Khal Drogóhoz hasonlóan.
Régen volt már az első évad, de a színész akkor elég erőteljesen megalapozta a sorozat ismertségét: ő díszelgett minden plakáton és reklámanyagon, mi pedig kilenc rész erejéig szó nélkül benyaltuk, hogy ő is lesz itt a főszereplő. A halála mérföldkő volt a sorozat számára, annak identitását határozta meg, és lefektette az alapszabályt: itt bárki meghalhat, itt senkit nem érdemes túlságosan megszeretni, az összes főszereplő folyamatos halálos fenyegetésben él. Nyilván ezt az ígéretet Havas Jon feltámadásával aztán a lehető legszemérmetlenebb módon szegték meg (a nyugati kánon alkotói általában kifejezetten nehéznek találják, hogy ne pakoljanak legalább egy Jézus-metaforát bármilyen hőstörténetbe), de ennek a krédónak köszönhettük aztán a Vörös Nászt, Joffrey halálát, vagy épp azt a pár képkockát a negyedik évadból, amit azóta sem tudok kiverni a fejemből. Mindennek a gyökere volt Eddard Stark, és szép főhajtás, illetve kikerekítés lenne, ha legalább még egyszer láthatnánk a vég előtt.
Ezen felül már az új évad első teaserében is külön figyelmet kapott a karakter, így nehéz azt hinnem, hogy legalábbis nem futott át Weissék agyán az, hogy legalább egy jelenet erejéig visszacibálják Eddard Starkot. Vajon ráért Sean, hogy leugorjon egy fél napra forgatni? Vajon engedi, hogy elmorzsoljam az utolsó könnycseppemet Eddardért? Én reménykedem.
Forrás: collider.com
Jó lesz?
Habár egy ilyen hosszan vitt sorozatnál lehetetlen, hogy ne szülessen néhány megúszós, sántító kreatív döntés, a fő különbség e pillanatban a Trónok harca és a sorozat alapjául szolgáló A tűz és jég dala között, hogy csupán az előbbin érződik az, hogy épeszű emberek készítik.
Ez azonban talán kevesebbet fog nyomni a latban a nyolcadik szériánál, ha arra gondolunk, mekkora nyomás nehezedik most az alkotókra: félezer sztoriszálat kell kielégítően lezárniuk, és egy rakás évtizedes konfliktusra és rejtélyre kell olyan megoldást találniuk, ami képes meggyőzni a publikumot, hogy nem bóvli volt az egész. Veszélyes játék az, ha egy sorozatot folyamatos titokzatoskodással visznek végig a készítők: az elvárások könnyedén akkorára nőhetnek, hogy emberileg lehetetlen lesz elkápráztatni a rajongókat. J. J. Abramsmystery boxnak nevezett történetmesélési módszere sokak szerint már az azt elsőként tudatosan alkalmazó Lostnál megbukott (hogy az újStar Wars-trilógiáról ne is beszéljünk), a Trónok harca tökéletes zárófejezetére vágyó milliókat pedig matematikailag is lehetetlen lenne egytől egyik lenyűgözni.
Ezzel azt akarom szépen körbemagyarázni, hogy ne lepődjetek meg, ha rossz lesz az egész. Az utolsó évadok mindig nehezebbek, mindig nagyobb bravúrokat igényelnek, és minden elvétett hibát örökös megoldatlansággal büntetnek; ez a végsőség definícióból következik. Ennek a dolognak viszont az a szép oldala, hogy mindenképpen érdemes lesz nézni: ezen a szinten már egy kudarc is pont annyira emlékezetes, mint egy siker.
Ebdühjárvány vagy veszettség, kúszmászik – mint egy történet – szájakról szájakra, velőkről velőkre, függelkedik az agytekervényeken, gyomorbazabálja a gondolatokat, és a nyelvet a tőtől a hegyig végigkaristolva, a fogtestek között kiordítódik a végén, akár valamilyen sokszoros utolsó beszorult lehelet. Ez egy kórkép.
Kárpáti Péter, Titkos Társulat:Díszelőadás, Trafó, 2019
(A történetet nem Gogóly Miklós találta ki, ez fontos.) Néhány évvel az első világháború berobbanása előtt, a századforduló környékén Budapesten, a francia Louis Pasteur neve egy intézet képében megszilárdult. Hőgyes Endre magyar professzor kezdeményezésére itt oltották be a veszettség-vírussal fertőzött nőket és férfiakat, az itt termelt ojtóanyagból, az itt ketrecelt kísérleti nyulak kedves patronálásával. Pasteur Lajos hős és Hőgyes Endre kísérleti kórtani búvár. Előbbi a párizsi Pasteur-intézet díszavatóján, ahol a világ tudósai, művészei meg pénzesei ültek sorokban, fáradtan egy pókos sarkot vizsgálgatva a fiával olvastatta fontos díszbeszédét, utóbbi, ez a magyar dr. Hőgyes pedig a budapesti (szintén Pasteur) intézet sötét és bizonytalan falakkal szerkesztett termében, fáradtan, fontosan, kísérletileg és kórtanilag beszél. Összefoglal.
Fotó: Véner Orsolya
Óceánokat búvárkodott keresztül, amíg most itt ez a kis intézet felépülni sikeredett. Óceánokat és tengereket, és a tengerekben nyulakat. És a nagyközönség ez alkalommal: mi, kevesek, reménykedő személyiségek. Kárpáti Péter húsz év elteltével újra elővett egy szöveget, a sajátját, amivel egyszer már Bárka nyílt, és amit most almaként-répaként a Trafóba, pezsgőként a gyomrunkba díszelőadott. Tényleg ő, maga, mert ezúttal Hőgyes Endre a szerző szájából kísérletezik, az ő lépteivel járja a hallgatóit, a tagtárs hölgyeket-urakat körül, és a saját hanglejtésével doktorodik az emlékezetünkbe. Ő maga és vele a színészek, Téri Gáspár a társrendező, Hevesi László, Julia Jakubowska, Kárpáti Liza. Ez a csapat a kísérleti monológ idején megszakított-újrainduló mozgásban rezeg, a tér közepén szédülnek, kis idegeikkel ránganak, habzanak, vesznek a földre. Egy asszony közben almát, répát vág egy nagyobb tálba. Az előadás, a dísz, közben tart, egy tudományos lendületbe fulladt búvár harmincéves, sérült culturális rögeszmesűrítménye, a szerző-professzor tekervényeinek szövedékenysége – ezzel a szöveggel tüneményköteg állott elő, az az igazság. De ki kell kicsit bogozni, kisebb részeire, csak amíg kísérleti-kórtanilag elemezzük és megértjük, amíg továbbfertőz, ahogy már a történetek szoktak.
Fotó: Véner Orsolya
Hőgyes Endre szóval búvárkodni kezdett, hogy az ember ösztöni természetét így, kisebb részeire bogozza, elemezze és megismerje. Istenien veszett tűszúrásokkal fertőzött, teremtett gyorsabban és gyorsabban és pontosabb és pontosabb kórképeket, és hullottak és hullottak a nyulak, és ugrott és ugrott a hazai tudomány fölfelé; mikor Párizsból megérkezett a gyógyanyag, az egészség és élet nevében, és az egyetemes tudomány ugrott egy pasteurit, egészen másfelé. És lett Pesten is ez a szép Pasteur-intézet, gyógyításra.
P. mondta, két törekvési irányzat van a világon. Az egyik, törekvés a hatékony és változatos pusztításra, a másik, törekvés az világ kellemetlenségeinek megszüntetésére vagy enyhítésre. Így feszülget irányokba a világkoponya, így fertőzködik a közös agyvelő.
Egy asszony közben almát, répát vág egy nagyobb tálba. Hőgyes Endre nem eldöglött, hát megkeresztelt Lali kutyájától beszél, és a szemeiről. A borzas nyakú kísérleti nyulak kórtanilag zizegnek a szénával, mindjárt etetés. Történetek megszűnnek, elfelejtés okán. Szegény borzas nyakú nyulak és vizslák. Mindig van következő, sokkal bonyolódottabb probléma. Phantasmagóriák! Emberek, jaj, mint a nyulak. Magy. Tud. Milyen apróka egy agyvelő. A tudomány érdekében. Egy asszony közben almát, répát vág egy nagyobb tálba… Kész, etetés, kész a díszelőadás, itatás. Alma, répa, pezsgő. Jó étvágyat, tagtársak!
(Hőgyes Endre később Tátrába szökött, ahonnan tébolydába került. A Pasteur-intézet épülete ma is áll, a veszettség gyógyítható.)
Szombat este a pörgős mondatoké volt a színpad a szombathelyi Savaria Mozi előterében. Krúbi flowja és aktuálpolitikát cseppet sem mellőző szövegei hihetetlen energiákat szabadítottak fel – főleg az igazán rock’n’rollos bodysurf. Aztán a „három hülye” vette át a mikrofont és csapott egy olyan igazi szerelmes, fizetésnapos, boroskólás bulit. A szöveg helyett azonban – amiből volt elég szombat éjjel – beszéljenek inkább a képek.
A Berzsenyi Dániel Könyvtár és a H+ Média Kulturális Egyesület szervezésében február 14-én hagyományteremtő szándékkal első alkalommal rendezték meg Szombathely kulturális csúcstalálkozóját.
A rendhagyó esemény vendégei Csapláros Andrea igazgató (Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum), Grünwald Stefánia ügyvezető (Savaria Turizmus NKft.), Kiss Barna igazgató (Savaria Szimfonikus Zenekar), Kovács Géza igazgató (Mesebolt Bábszínház), dr. Melega Miklós igazgató (Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltár), Parais István igazgató (AGORA Savaria) és Nagy Éva igazgató (Berzsenyi Dániel Könyvtár) voltak. Így egy igazán nagy kulturális réteget felölelő kerekasztal beszélgetésnek lehettek szem- és fültanúi a közönség soraiba érkezők. A Weöres Sándor Színház igazgatója, Jordán Tamás sajnos nem tudott megjelenni az eseményen, mivel nem tartózkodott a városban, de feltehetően, ha sikerül hagyományt teremteni ebből a roppant fontos évértékelő és összegző eseményből, legközelebb a szombathelyi színház sem marad ki a képviseletből. A beszélgetés moderátora Tanai Ibolya újságírónő volt, aki érdekfeszítő kérdéseivel és higgadt koordinálásával roppant minőségi keretet biztosított a nyílt kommunikáció és a figyelem fenntartása érdekében.
Első körben érdekes adatokat és információkat tudhattunk meg a kerekasztal beszélgetésben képviselt intézményekről. Kiderült, hogy a Levéltár a város legidősebb kulturális intézménye, és ha nem nézzük a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. elődjének, a Tourinform létrejöttének idejét, akkor a Mesebolt Bábszínházat megelőzve a legfiatalabb Szombathelyi kulturális intézménynek nevezhetjük.
A legnagyobb létszámú foglalkoztatottal rendelkező intézményt meghatározni már közel sem volt ilyen egyszerű, de egy kis matematikai fejtegetést követően a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum jött ki győztesként (96 státusz, összesen 120 foglalkoztatott), megelőzve a 83 státusszal rendelkező Savaria Szimfonikus Zenekart.
De megtudhattuk azt is, hogy fenntartó szempontjából a hat kulturális szervezet között van egy kakukktojás is. Mégpedig a Levéltár, ami azzal, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár intézményéhez csatlakozott, már budapesti fenntartóval rendelkezik, szemben a többivel, akik egytől egyig szombathelyi központtal működnek.
Fotó: Lutor Katalin
2018 legnagyobb eredményei
Nagy Éva, a könyvtár igazgatója elmondta, hogy számukra a tavalyi év legnagyobb eredménye az volt, amikor elnyerték a Minősített Könyvtár címet, ami mögött hatalmas munka áll. Két év alatt összesen 560 oldalnyi dokumentumot sikerült feldolgozniuk a pályázat kapcsán. De bevallása szerint nemcsak kívülről tett ez jót a könyvtárnak, hanem belül is, sokszor érte őket meglepetés a munka során és az olvasók véleményeinek is nagyobb teret adtak.
Az AGORA Savaria igazgatója, Parais István is elégedett lehetett az elmúlt év eseményeivel. Ahogyan többször is hangsúlyozta, a legfőbb cél az, hogy az intézmény mindig biztonságos, kiszámítható és stabil működést tudjon biztosítani. De alighanem 2018 adatait látva ezt a szlogent nem igazán kell mantrázniuk, hiszen igazán sikeres időszakot tudhatnak maguk mögött. A számadatok szerint csaknem félmillió aktív látogatójuk van és a fiatalok felé nyitás is egyre sikeresebb projektnek bizonyul.
A Mesebolt Bábszínház kiemelkedő teljesítményt produkál évről évre, ez nem is kérdés. Kovács Géza igazgató is büszke lehet a mindössze húsz fős gárdájára, akik a tavalyi év során 330 előadás fölött teljesítettek, de három jelentős szakmai díj is gazdagította a társulat vitrinjét. Emellett külföldön is nagyot alakított a kis szombathelyi csapat, többek között a 13. KATOWICE – DZIECIOM FesztiválonbezsebelhettékBatu-tá kalandjai című előadásukkal Katowice város polgármesterének különdíját is, de megjárták Brüsszelt, Luxemburgot, Prágát és Csíkszeredát is.
Fotó: Lutor Katalin
Kiss Barna igazgató is büszke lehet a Savaria Szimfonikus Zenekar 2018-as munkásságára, ő főként az intézmény fejlődésére helyezte a hangsúlyt. Véleménye szerint évről évre nagyobb, és ezzel arányosan minőségibb közönség alakul ki a zenekar kötelékében. A Zenemanó koncertsorozat sikere pedig megkérdőjelezhetetlen, több mint ezer gyermeket mozgat meg a rendezvény rendszeresen, akikből később egy szilárd felnőttközönség alakulhat ki.
A Savaria Turizmus NKft. évértékelésében természetesen nem eshetett ki központi szerepéből a Karnevál, ami a tavaly nyár végi borús idő ellenére az egyik legtöbb embert bevonzó eseményük volt eddig. Grünwald Stefánia ügyvezető beszélt Szombathely turisztikai világának alakulásáról is. A 2010-es látványos visszaesést követően egy lassú fejlődés végpontjára érkezett az elmúlt évben a város. A tavalyi év statisztikái már közelítenek a 2000-es évek végén kimutatott adatokhoz, de természetesen két olyan turisztikai célpont mellett, mint Bük és Sárvár, még egy megyeszékhely sem igazán tudja felvenni a tempót, ami érthető a helységek adottságait tekintve.
Csapláros Andrea igazgató egy hosszú munkálati folyamat eredményét, a múzeum épületeinek rendbetételét és renoválását nevezte meg az elmúlt év legnagyobb eredményének. A múzeum 2013-ban került városi fenntartás alá, ezért is sikerülhetett a nagyszabású felújítás. Többek között befejezték a Smidt Múzeum és avillamos renoválását is, ami már régóta szívügye volt a szombathelyi lakosságnak. Emellett sikeres kiállításokat tudhat egyaránt maga mögött és maga előtt is az intézmény. Reménykednek abban is, hogy az ASTRO kiállítás elnyerheti majd az Év kiállítása címet.
Végül a Levéltár igazgatója, Dr. Melega Miklós három fő területet is kiemelt az elmúlt év kapcsán. Elmondása szerint a legnagyobb lökést a digitalizációs fejlesztés adta meg, aminek köszönhetően két speciális scannerrel is gazdagodott az intézmény. Ezzel a kutatóknak még nagyobb segítséget tudnak nyújtani a jövőben. Emellett sikerült digitalizálniuk a Savaria Filmstúdió filmtekercseit is, ami több mint ezer filmet jelent. Végül kiemelt fontosságú lépésnek véli az igazgató, hogy 2018-ban már harmadik alkalommal kapott fix helyet a Savaria Történelmi Karneválon a Levéltár, ezzel felborítva az ilyen típusú intézmények sztereotípiáit, és igazán izgalmas filmvetítések alkalmával egyenesen mozivá alakulhat a Vas Megyei Levéltár épülete.
Fotó: Lutor Katalin
Legnagyobb meglepetés
Ezúttal a válaszok sorát dr. Melega Miklós kezdte egy igazán érdekes történettel. Szeptemberben egy ismeretlen férfi egy szatyrot adott le a Levéltár portáján, amivel az igazgató nem foglalkozott egy ideig, de amikor a kezébe került nagy örömére egy bőrkötésű kötet lapult az alján, benne 1870-es, 80-as évekből származó fotókkal, amelyeken többek között a Brenner család és a Premontrei szerzetesek is szerepeltek. A nagylelkű ajándékozó kilétére azóta sem derült fény, de hatalmas értékű kincset hagyott a Levéltárra.
Az AGORA Savaria igazgatója első sorban a Fő téri játszótér sikerességét emelte ki, és azt, hogy milyen felelősségteljesen vigyáztak rá a szombathelyi polgárok. A VB sátor is hasonló népszerűségnek örvendett.
Fotó: Lutor Katalin
Legnagyobb kudarc
A Berzsenyi Dániel Könyvtár rengeteg rendezvényt készít elő és szervez meg intézményi keretek között, így nyilván megvan az esélye annak, hogy néha-néha egy kevésbé népszerű esemény is becsúszik a sormintába. Nagy Éva igazgató beszámolójából megtudhattuk, hogy sajnos tavaly a karácsonyi könyvvásár egyik estje teljesítette alul az elvárásokat. A kortárs szerzőket bemutató programra roppant kevesen érkeztek, aminek oka többek között az volt, hogy a posta a rendezvény utáni nap kézbesítette a meghívókat.
Kovács Géza, a Mesebolt Bábszínház kapcsán személyes gondolatokat is hozzáfűzött a kérdéshez. Véleménye szerint a legnagyobb gondot a kultúra jelenlegi helyzete okozza és az, hogy milyen szerepet tud betölteni az egyenlőtlen ellátási rendszerben. Míg stadionok épülnek és a magyar futballbajnokság első osztályának kiesőjelölt csapata 160 milliós éves jövedelemmel tud játékosokat szerződtetni, addig a kulturális réteg roppantul el van hanyagolva. Emellett már évek óta cél, hogy létrejöjjön egy középtávú városi kulturális koncepció, amiben összegezni tudnák a céljaikat és törekvéseiket, de sajnos ennek megalakítására a mai napig nem volt lehetőség.
Az AGORA Savaria igazgatója is hasonló problémarendszert fogalmazott meg általános csalódásként. Szerinte a kulturális szolgáltatási rendszer egyik fő célja a közművelődés, a közkultúra kialakítása lenne, de a lelkesedés ellenére ezeknek nincs olyan háttér biztosítva, ami elvárható lenne országos szinten. Ellenben Kiss Barna, a zenekar igazgatója közel sem látja ilyen borúsnak a helyzetet. Szerinte nem érinti ilyen súlyosan az intézményeket ez a probléma, ennek az érzésnek a kiváltó oka sokkal inkább az emberek bizonytalanságában rejlik. Elmondása szerint nemzeti besorolásuknak köszönhetően több jelentős támogatásban is részesülnek, ami rengeteg új lehetőséget nyit meg előttük.
Csapláros Andrea múzeumigazgató elmondása szerint nehéz kérdések vannak, de kifejezetten nagy csalódások nincsenek. Az egyik legnagyobb félelem, hogy a tervek szerint Debrecenbe költözhet a Magyar Természettudományi Múzeum, ami sajnos ellehetetlenítené a szombathelyi kutatók számára az ingázást.
Fotó: Lutor Katalin
A Levéltárnál 2018-ban a legnagyobb kudarcot a Vasi Szemle és az Életünk folyóiratok nehéz helyzete jelentette. A fenntartó nem tudja a továbbiakban támogatni ezeket a közleményeket, és bár az olvasottságuk nem volt túl magas, fontos szerepet töltöttek be a szombathelyi kulturális közegben. Dr. Melega Miklós elmondta, hogy igyekeznek külső forrásokból támogatást meríteni a probléma kiküszöbölésére.
Turisztika szempontjából is érte nagy csalódás a várost az elmúlt évben, mégpedig a pályázati besorolásoknál. Sajnos Szombathely-Sárvár-Kőszeg-Celldömölk és térségének még az ezüst övezetbe sem sikerült bekerülnie, és mivel bronz övezet már nem létezik, így támogatásokban nem igazán reménykedhetnek a vasiak. Grünwald Stefánia bevallása szerint ez a fő probléma, ami további gondokhoz vezet, például ahhoz is, hogy a város nem tudta még most sem meghatározni azt a költségvetést, amit a Savaria Történelmi Karneválra szánnak. És bár szeretnének nagyszabású eseményt, hiszen mégiscsak a 20. alkalommal kerül megrendezésre Közép-Európa legnagyobb történelmi karneválja, nem tudnak mélyen belemenni a szervezésben, hiszen a költségvetés még koránt sem fix. Ebből adódóan több zenekar és fellépő is visszamondta már a fellépést, mivel sokuk már egy évvel előre megtervezi a programját, nem engedhetik meg maguknak, hogy az utolsó pillanatokig várjanak a karnevál költségvetési válaszára.
Fotó: Lutor Katalin
A legemlékezetesebb pillanat
Parais István a tavalyi év rengeteg eseményére tekinthet vissza nagy büszkeséggel, de egyértelműen kiemelkedő volt véleménye szerint az AGORA Savaria szervezésében megvalósuló a Dal a miénk program, ami lényegében a semmiből indult és teljesen önálló építkezéssel egy hatalmas katarzissá alakult végül.
A múzeum nagy pillanata a tavaly visszaérkező Derkovits-kép volt, ami, mielőtt hazajutott volna, bejárta egész Európát. Ezzel egy hatalmas műkincs birtokosává vált az intézmény. A Levéltár is egy nagy visszatérésnek örvendhetett decemberben, amikor is Szombathely egyik legrégebbről fennmaradt okirata érthetetlen okokból az Egyázmegyei Levéltárba került, ahol felismerték a hibát és a püspökség segítségével visszajuttatták az értékes levelet a városi intézménybe.
Nagy Éva a rendezvényeket és azok rendre magas szinten való megszervezését emelte ki a könyvtár kapcsán. Nehéz is lett volna ennyi esemény közül választani, hiszen többek között nagy sikert aratott az elmúlt évben az Ezt látni és hallani kell, a Bájoló, a Vers Világa, a Más-kép és a Könyvtári éjszaka neveket viselő programok is.
Fotó: Lutor Katalin
Kiss Barna személyes impulzusként éli meg, hogy rendszeresen találkozott az elmúlt év során a közösségi oldalakon a zenekart dicsérő és elismerő megjegyzésekkel és posztokkal. Grünwald Stefánia is csatlakozott a zenekart dicsérők sorába, szerinte hatalmas lépés, hogy végre van opera Szombathelyen, ami turisztikai szempontból is nagyon fontos lépés volt.
A Mesebolt Bábszínház legboldogabb pillanatai a kecskeméti Bábszínházi Találkozóhoz fűződnek és a nemzetközi sikerekhez. De Kovács Géza számára a Baltasar passiójáték első, teljes eljátszása volt a legörömtelibb pillanat.
Leghőbb vágyak 2019-ben
A múzeum számára a legfontosabb a továbbiakban is a kiegyensúlyozott költségvetés, de a Képtár épületének felújítása is az idei év nagy lépései közé sorolható majd. Parais István, ahogy az est során többször is hangsúlyozta, a legfőbb szempont mindig a biztonságos, kiszámítható és stabil működés, és hogy a 2019-es évben minél több közösségépítő és identitásfejlesztő pályázaton tudjanak indulni, de szeretnék megszólaltatni a helyi lakosokat is, véleményeikből építkezni és fejleszteni a város kulturális életét.
Fotó: Lutor Katalin
A Levéltár szeretne idén egy nagyszabású kiállítást a Savaria Karneválon, amelyre egy gyűjtéssel kerülne sor. Keresnek minden olyan tárgyat, emléket, amelyen szerepel Szombathely neve. A Berzsenyi Dániel Könyvtár törekedik arra, hogy tartani tudja a tavalyi magas minőségi szintet, ami kifejezetten nehéz feladatnak ígérkezik, hiszen Nagy Éva igazgató távozni fog, és szeretnék, ha zökkenőmentesen menne végbe az átmenet. Grünwald Stefánia elmondta, cégük idén szeretné, ha a 20. Savaria Történelmi Karnevál visszanyúlna a gyökereihez, ezért kéri minden olyan szombathelyi lakosnak a segítségét, akik már a ’60-as években is részt vettek az eseményen, hogy még jobban fel tudják majd eleveníteni az akkori műsorokat, rendezvényeket. A zenekar már jó ideje küzd a Bartók Terem világításának hibáival, így az év első teendője lesz, hogy ezt a problémát rendbe hozzák. Emellett Kiss Barna célja, hogy egyre kevesebb üres szék legyen a koncerteken. Végül Kovács Géza is megfogalmazta a legfontosabb célt az idei évre: a Mesebolt Bábszínháznak nagy szüksége lenne végre egy méltó és önálló otthonra, ami már lassan 25 éves vágyálom számukra.
Legújabb, Kortárs szubjektív nevet viselő cikksorozatunk célja, hogy megszólaltassa a jelenleg is aktívan alkotó, elismert szerzőket, szerkesztőket, újságírókat az irodalom területén felmerülő témákkal kapcsolatban.
A sorozat első darabja 2018 kiemelkedő könyvmegjelenéseit mutatja be a megkérdezettek véleménye alapján.
1. Vajna Ádám:
Takács Zsuzsa: A Vak Remény – Összegyűjtött és új versek
Azt hiszem, nem mernék úgy kezdeni verset, mint ahogy Takács Zsuzsa kezdi az Egy körúti kávézóban-t. Mert úristen, hányszor ültem már a körúton, egy nemrég nyílt kávézó járdára kitett, billegő asztalánál munkaügyben, szerelmi ügyben, rég nem látott baráttal, délben, este, részegen, másnaposan vagy egy társaságba keveredve, ahol csak egy embert ismertem, őt is alig. Túl kamaszos, túl banális, túlságosan adja magát, hogy ez egy olyan élmény, amit versbe kéne írni. Megmutatni a költőit a hétköznapiban. És Takács Zsuzsa mégis megírja. Leülteti a versbeszélővel szembe a Vak Reményt, és ezek ketten összehoznak egy nagy verset. Minden szó milligrammra kimérve, minden puzzledarab a helyén, és mégsem steril és mégsem lezárt. Elindulnak végül? Maradnak? Meg lehet győzni a Vak Reményt? Vagy a Vak Remény győz meg minket? Soha többé nem fogok már ugyanúgy ülni a körúti kávézókban.
A Vak Reménnyel egy körúti kávézóban
Ültem a Vak Reménnyel a körúton, egy nemrég nyílt kávézó járdára kitett, billegő asztalánál. Ültünk és beszélgettünk. Kérdezte: milyenek az utcák a kora tavaszban? Mondtam: koszosak, az őszi levelek sepretlenül rohadnak még a házfalak tövében. És az emberek arca? – kérdezte aztán. Ne tudd meg – válaszoltam –, gyanakodva méregetik egymást, s azt hallod, hiszen vak vagy, és nem süket, milyen ocsmányul beszélnek. És milyen ruhában járnak? – próbálkozott még.
Hallgattam, aztán megeredt az eső, kopogott a fejünk fölé feszített ponyván. Esett, és kitartóan sütött közben a nap. A tépett farmerekről beszéljek neki, hát nincs elég baja? Az ormótlan, mocskos, műanyag sportcipőkről? Az autókerekek a járdára fröcskölték a sarat. Fizetni akartam. Kérte, hogy maradjunk. Ő angyalok lépteit hallja, mondta, meztelen talpuk surranását, fényes ruhában járnak a víz fölött. Azt mondta, érzi a tenger cseppjeit az arcán.
André Ferencnek jó ízlése van, és kitűnő tanuló. Szótagadó című verskönyve mégsem emiatt került a tavalyi listám élére. Egy önmagát lírakötetként definiáló könyvet hajlamos vagyok a költői lelemény és a nyelvérzékenység szempontjából is értékelni. Ahogy én látom, utóbbi két perspektíva szorosan összefügg, ha az innováció nem csak a (köz)nyelvhasználatban van jelen. A nyelv innovációja önmagában nem hozza el a költészet innovációját. Engem különösen az foglalkoztat, hogy az adott esetben századok óta írt-olvasott nyelvi eszközöket hogyan hasznosítja újra a költő. Hogy a nyelv (újjá)építése közben történik-e valami az abszolútum szintjén. Valami zsigeri. Valami katarzis. Ami túlmutat a tanulón és a tanulmányokon. Véleményem szerint a Szótagadó ebből a szempontból is ígéretes, első kötetnek pedig, Selyem Zsuzsa szemfüles szerkesztésének köszönhetően, különösen körültekintő mutatvány. A távolodó című hosszúverssel ajánlom az olvasók figyelmébe.
távolodó
minden ami ezután következik az csak a csönd játékában képződhet meg
csak a zaj szivárgása a szavak belevacakolása a nyelvbe ahogy szétfeszíti a rácsokat mint állkapcsot mint felleget és most szorít úgy szorít ahogy tartani sem bírod tartani sem szabad tartani sem lehet ezt mert ránk záródik akkor a tér és a félelemben csak macskák születnek
tülkölés és manőverezés
most hova még ha az utcák is bevizelnek mint én is néha de legalább meleg ugye meleg egy darabig mint a szó
mert ennyi marad ma belőled a kertből kiásott földet viszed haza a táskában fogkefe és selyemzsinór szabad a csonk
ez nem az a taszítás ez nem az a vonzás ez nem az a szuszogás ez nem az a tagadás
most hova menjünk ha a küszöböt elvitték és nincs amin átlépni pedig mi nem hazamenni hanem átlépni akartunk és akárhány testet jártunk körül mindig a szív a legkisebb de a májat sem szabad kifeledni hallod ugye hallod mert én nem igazán de majd elmeséled nekem jó el kell mesélned mert ha már te sem akkor én ki vagyok nélküled hogyha nyelvek árulásában kell élne
ugye elmeséled majd az utat elmeséled és lerajzolod és ha majd szó se lesz és vers se lesz és kép se lesz és festék se lesz akkor is elmeséled és lerajzolod a nyelvedbe a nyáladdal a húsodba a körmöddel vagy az én húsomba
de én nem lehetek műalkotás nem vagyok műalkotás és akkor hova menjek
és most mondhatnám hogy én úgyis csak ledarállak ez viszont nem vezet sehova és azt hiszed hogy jobb neked ha én is itt és azt hiszed hogy jobb nekem ha te is itt én nem vagyok hangok de nem vagyok csend sem én a hangok hiánya vagyok én nem vagyok színek de nem vagyok árnyalat sem én a fények hiánya vagyok én a galambok tolláról lehulló atkák zizegéséből maradtam itt neked csak te hiszed hogy közöm van még a madarakhoz
és nem mondhatom neked hogy itt én öntöttem ki a sarat a földre és beárnyékolt mindent és nem volt mit együnk mert én kiöntöttem a sarat és nem mondhatom neked hogy én zártam befőttesüvegbe a szavaid és megpenészedett minden és azt hitted nem értelek mert én elzártam a szavakat de attól még elzártam mindent és kiöntöttem csak ezt nem akarom hogy tudd ahogy én sem tudom hogy például miért
szállnak együtt a madarak
és hogy a galambok miért nem
mennek a többiekkel
de nem számit mert most itt
futok én
is vaktában hogy zárjak és öntsek
és hogy mondjam hogy mi vagyok ha te nem rajzolsz vagy te rajzolnál de én nem értek a rajzokhoz mert hozzám nem ér el a fény és hogy mondjam hogy mi vagyok ha te nem mesélsz vagyis mesélnél de elzártam a szavaid sárba öntöttem ki szét a szavakat és össze és akkor most hogy érjen el hozzám a hang mert az én hangom csak zajban él
nincsen sár nincsenek szárnyak csak hovatovább
az éjszaka pattanásai hunyorognak
én pedig lassan már egyáltalán nem tudok
belelátni a susogásaid illatába
csak saját magamnak ülök háttal
(Forrás: André Ferenc, Szótagadó)
Forrás: Libri
3. Fehér Renátó:
Bartók Imre: Jerikó épül
„És ha elrúgtam egy követ, amerre gurult, arra mentem tovább” – énekelte ezt a botladozó magyar mondatot évtizedekkel ezelőtt az Edda, s akármilyen távoli is az analógia, az idézett mozdulatsor sokban hasonlít Bartók Imre Jerikó épül című regényének prózatechnikájára, az elbeszélő főhős bolyongására azon az irdatlan rommezőn, amit Jerikónak, egy korszaknak, vagy – egészen egyszerűen – az életünknek hívunk. Beláthatatlan az a kulturális hordalék, amit a könyv olvasása közben magunkkal görgetünk, nagyregények, Sziszüphosz sziklája és új égitestek lennének gyúrhatók-teremthetők belőle, egyre azonban nem alkalmas: elmondani általa, ami történt, mert mi magunk is ez a hordalék vagyunk. Mindez azonban nem kudarc, hanem adottság. A kudarc az adottságunk. Bartók Imre főművét mindazoknak ajánlom, akik már látatlanban, olvasatlanul is fontosnak tartották, és azoknak is, akik még nem hallottak róla. A Kortárs Magyar Próza Nagy Pillanata.
Forrás: Moly
4. Áfra János:
Takács Zsuzsa: A Vak Remény – Összegyűjtött és új versek
Takács Zsuzsa 2018-ban lett nyolcvan éves, A Vak Remény című gyűjteményes verseskötetének megjelenése viszont nem csak emiatt ünnepi esemény. Másfél évtizede kiadás előtt állt egy hasonló munka Összes versek címen, ám a költőnő az utolsó pillanatban visszamondta a megjelenést, azóta viszont újabb remek könyvekkel gazdagodott életműve, így most egy ezeket is magába foglaló, hatszáz oldalas magnum opust tarthatunk a kezünkben.
Nem egyszerűen a korábbi kötetek anyagának újraközléséről van szó. A Vak Reményt szerkesztő Szalagyi Csilla – verseket követő és címmutatót megelőző – jegyzete is utal arra, hogy a helyesírási korrekciókon túl egyes részek átírásra kerültek, sőt, a redundancia elkerülése érdekében a több könyvben megjelent verseket rendszerint a frissebb kötetek címével és megjelenési évével ellátott egységekben leljük csak fel.
Elsőre kissé meglepett, de a könyv behatóbb megismerése után már termékeny, a lineáris olvasást elősegítő, ugyanakkor a lezáratlanságot is hangsúlyozó megoldásnak találtam, hogy nem egyszerűen a korábbi kötetek egyberendezett újraközlését tűzték ki célul. Engem legalábbis kifejezetten erős, az álmaimra is hatást gyakorló élményben részesített, hogy végigolvastam A Vak Reményt, pedig a frissebb köteteket, a lapokban megjelent új verseket már ismertem.
Aligha véletlen, hogy a kötet címadó és egyben nyitószövege az Üdvözlégy, utazás!-ból származik, amely a 2004-re tervezett gyűjteményes kiadvány egyik ciklusa lett volna, de végül ahelyett jelent meg önállóan. Takács Zsuzsa A (vak)remény című versben idézte meg először Csokonai Vitéz MihályA reményhez című szövegét, illetve annak allegorikus alakját. A ciklusnyitó szerepbe került verset a kapcsolódó friss szövegek követik, míg a kiadvány végén az India ciklus darabjait találjuk, amelyeknek körülbelül a fele a Test Imádása – India című 2010-es könyvben már olvasható volt, az elrendezését viszont ezúttal láthatóan nem befolyásolta az ottani sorrend, az újabb darabok nincsenek látványosan különválasztva.
A gyűjteményes kötet olvasásának egyik nagy tanulsága, hogy ez egy példaértékűen egyenletes életmű, és nem értek egyet azokkal, akik élesen elkülöníthető korszakokban próbálják leírni a pályaképet, hiszen visszatérő megszólalásmódokra, témákra és motívumokra figyelhetünk fel, ha végig olvassuk A Vak Reményt. A korai versek Pilinszkyt idéző sűrítettsége, tárgyiasabb hangja, döntően te-beszéde helyére egyre inkább az alanyi megszólalásmód lép, illetve a szerepversek is megjelennek, visszatérővé válnak. Ugyanakkor a narratív szövegek esetén is gyakoriak az álomszerű, asszociatív képsorok mind a mai napig.
Az életmű előrehaladtával a pátosz visszaszorult, illetve egyre kevésbé a hétköznapi, pejoratív értelemben volt érezhető, sokkal szublimáltabb módon reagálnak a versek a megrázó élményekre, s ehhez sokszor az iróniát hívják eszközül. A belső- és sorvégi rímek, a szójátékok sem ritkák a frissebb szövegekben, de ezek az eljárások sosem válnak hivalkodóvá, erőltetetté, nem veszik el az élét, a súlyát a verseknek. A legjobb írások egyszerre hatnak spontánul keresetlennek és asszociatívnak, ezzel együtt rendkívül komplexnek is. Az életmű egészében központi szerepet elfoglaló kapcsolati dinamikák – akár a szerelmi, akár a családi viszonylatok, vagy épp az idegenekhez való kapcsolódás nehézségeinek – érzékletes megjelenítése, valamint a finoman érvényesülő miszticizmus számomra nagyon szimpatikus vonásai Takács Zsuzsa korszakos jelentőségű életművének. Hosszan lehetne beszélni még ezekről a nagyszerű versekről, de inkább mindenkit az olvasásukra bíztatok!
Forrás: litera.hu
Takács Zsuzsa: Fogadd el! Fogadd el!
Mibe bele nem szólnál? – csattant föl kísérőm, a Vak Remény. Meglepett a keménysége. Csak az életbe és a halálba, másba nem – feleltem dacosan. Megszállt az ellenkezés szelleme. Nem föladni, hajtogattam magamban. A gyerekonkológián a műtők előtt vártunk reggel nyolc óra óta. Aztán kijött egy sebész, és találomra odalépett egy férfihoz.
Örültem, hogy nem engem szemelt ki, mert maszkját már levetette: meztelen és vészt jósló volt az arca. Közölte vele a gyászhírt, meghajolt kicsit és várt, akkor magára hagyta. – Az Isten verje meg! – jajdult fel hirtelen az Áldozati Bárány a (halott) gyerek apja, de a hangja elakadt, dőltek a könnyei, lecsúszott az üres padra. Kísérőm odalépett hozzá.
Mit képzel magáról, ki ő, hogy megszólítsa? Kezét a férfi vállához közelítette, de érintését az egyetlen rándítással letépte és elhajította magától. – Fogadd el! Fogadd el! – mondta neki a kísérőm, s olyan közelről, mintha mellettem állt volna. – De én nem vagyok szent – üvöltötte a férfi. – Mindnyájan azok vagytok! – mondta a Vak Remény.
A tavalyi év könyve számomra Orvos-Tóth Noémi pszichológus Örökölt sors című alkotása volt. Ahogy olvastam, úgy érkeztek a felismerések, egyre messzebbről és egyre mélyebbről, olyan múltból, amit nem is ismerek jól, vagy nem emlékezhetek rá kristálytisztán. A könyv generációink megoldatlan egyenleteit vázolja fel, és ha nem is ad mindenre megoldást, mert egy jó, személyes terápiát egy könyv sem helyettesíthet, azért válaszokat egész biztosan talál benne mindenki. Kötelező irodalomnak ajánlom mindenkinek, 14 éves kortól százhúsz éves korig.
Március 8-án igazán egyedülálló rendezvénynek ad otthont az A38 hajó. Simon Márton kortárs költő, slammer és a HOLDUDVAR hiphop formáció együttállásában egy interaktív felolvasóesttel összekötött koncertnek lehetünk szem- és fültanúi.
Az Ars-csoport rendezi meg az Error 404 eseményt március 8-án az A38 kiállítóterében. A kulturális rendezvényen fellép Simon Márton, akinek a felolvasásaihoz a HOLDUDVAR nevű zenei formáció hangszeres szekciója szolgáltatja majd az aláfestést. A felolvasás után pedig a HOLDUDVAR rapkoncertje következik. Az esemény témája: vaporwave, ezt a szervezők igyekeznek majd a látványvilággal és egyéb meglepetés eszközökkel támogatni, összművészeti jelleget adva a rendezvénynek.
Simon Márton
Simon Márton kortárs költő, slammer. Három kötete jelent meg eddig, legutóbbi tavaly A rókák esküvője címen. A szerző többek között e kötet verseiből fog felolvasni, de új szövegekkel is készül.
Forrás: SzIF Online
HOLDUDVAR
A HOLDUDVAR egy fiúbanda, legalábbis így definiálja magát. Tulajdonképpen elsősorban hiphop formáció, de a műfajok keverése is a zenei irányelvük része. Pontosan maguk a zenekar tagjai sem tudják megmondani, hányan vannak, de biztosan többen 12-nél. 2018 augusztusában leutaztak egyikük balatonakarattyai nyaralójába, ahol összerakták első felvételüket, az ATM című mixtape-et (nem album, nem EP) amelynek dalait ezen a koncerten mutatják be először. Az elmúlt félévben ennek a lemeznek az utómunkáin dolgoztak, finomították, javították. Két dal már meg is jelent róla, egyrészt az ELTÁV című, valamint videoklippel debütált decemberben a YAKUZI.
https://www.youtube.com/watch?v=xVPMLCYNWMo
Ars-csoport
Az Ars-csoport olyan kulturális projektekkel foglalkozik, amelyek elérhetővé teszik a közönség számára a legújabb magyar alkotók munkáit. Egy felolvasóest sosem csöndes, egy folyóirat sosem kiszámítható, egy koncerten soha nincsenek idegenek.
Egy vidéki, látszólag jómódú család szürke életébe nyújt betekintést Csehov Három lány (eredeti címén Három nővér) című drámája a Weöres Sándor Színház színpadán. A Hamvai-fordítás Réthly Attila rendezésében számos ponton eltér az eredetitől, szabadabb mozgásteret biztosítva magának. Íme egy darab, amelyben a szereplők vontatott, egymáshoz alig kapcsolódó monológjainak és közhelyekkel tarkított társalgásaiknak már-már visszataszító sekélyessége egy igen erős lánccá áll össze. Így nyer egy hátborzongató, mély értelmet, katarzis nélkül, megragadva a groteszk zord hangulatában – amennyiben képesek vagyunk befogadni.
Az alaphelyzet nem túl bonyolult: a nővérek apjának halála óta pontosan egy év telt el. A legfiatalabb, hajadon lány névnapi fogadására készül. Mindhárman alig várják, hogy eladhassák a vidéki házat, s visszatérhessenek Moszkvába, ahol gyermekéveiket töltötték – ahol még a mama is velük volt. Közben feltűnnek a család régi és új barátai, a vendégek, a férjek, a szeretők, s elindul a számtalan cselekményszál. Azaz indulna, a történet azonban aligha ad teret ezek kibontakozására; sokkalta inkább dialógusokká össze nem álló, egymással párhuzamos monológok alkotják az amúgy sem jelentős cselekmény magját.
Kép: Mészáros Zsolt/WSSZ
A Három lány ugyanis csekély hangsúlyt fektet a történetre és/vagy a cselekményre. Vagy a motívumokra. Inkább csak felsorakoztatja, ismétli őket felvonásról felvonásra, s hagyja, hogy egyik-másik jobban megszólaltassa a bennünk lakozó hiányérzetet. A Moszkvába költözés folyamatos tervezése, halogatása és végül elmaradása; az emberi viselkedés kifürkészhetetlensége; az önkételytől szabadulni képtelen, hétköznapi szereplők; a bizonytalanság és bizalmatlanság; titkok hitvesek, barátok előtt; az önbeteljesítés, önmegvalósítás teljes hiánya – ez és még számtalan más alapmotívum tér vissza színről színre.
A társadalmi normák másolása (munka- és gyermekvállalás, intenzív társasági élet, stb.) csak egy még kiüresedettebb élethez vezetnek. A kevésbé elfogadható jelenségek (félrelépés, válás) vagy éppen őszinte megnyilvánulások (szembesítés) fel nem vállalása csak ezt erősíti. Mintha számtalan, más-más művekből kiragadott, következetességet inkább kerülő jelenetek elevednének meg előttünk, amik önmagukban teljesen más értelemmel próbálnak szolgálni a maguk módján, mintha kontextusban lennének elhelyezve.
Kép: Mészáros Zsolt/WSSZ
A szereplők ugyanis álmokat szőnek szüntelen, de tettekre nem váltják őket. Vágyaik legnagyobb kifejezésüket csupán a szavakban érik el: az állandó ámítás egymás és önmaguk felé. A remény – eleinte erős – szálai fokozatosan elvékonyodnak, mígnem végképp eltűnnek.
Amiről kevés szó esik, csak egy-egy utalás (például a ház jelzálog alá tétele, a párbajra készülődés, a tűzeset), alig vált ki erős reakciókat a szereplőkből. A következmények ugyan visszafordíthatatlanok, de nem késztetik reflektálásra egyikőjüket sem. A kontroll hiánya teljes életük felett, s az irányítást saját maguk adták ki kezükből, vagy sohasem volt náluk?
Az egészen kitűnő színészi játék eredménye nemcsak a játszók teljes azonosulásában nyilvánul meg. Valósággal az a benyomásunk támadhat, hogy az adott szerepet rájuk öntötték, sőt, a darab végeztével még ugyanígy folytatnák viselkedésüket – mintha a mű szereplői ténylegesen hús-vér emberek lennének. Főszereplőnek még talán-talán tekinthető a három lány (Ólga – Nagy Cili, Mása – Alberti Zsófi, Irína – Hartai Petra), vagy bátyjuk, Andrej (Bajomi Nagy György) és a háztartás vezetését átvevő felesége, Natása (Gonda Kata), de egymáshoz való viszonyításuk a fontosságot tekintve szinte felesleges. Ugyanolyan jelentéktelen és önmaguk hibáinak enyészetévé lesznek, mint a többiek (Csebutíkin, az orvos és a család barátja – Szerémi Zoltán; Versínyin, Moszkvából kirendelt katona – Orosz Róbert; Kulígin, Mása idős férje – Szabó Tibor, valamint a ház gondnoka, Ferapont – Avass Attila). Szintén a katonákat (és egyben udvarlókat) játsszák Antal D. Csaba, Horváth Ákos, Jámbor Nándor és Kenderes Csaba.
Kép: Mészáros Zsolt/WSSZ
A színpad első ránézésre túlságosan összetettnek is tetszhet, hatalmas teret hagyva a szereplőknek. Mindez cseppet sem zavaró, a mű szempontjából a tér és az idő sem bír igazán jelentőséggel, a változás ugyan érzékelhető, de különösebb hatással nincsen a történésekre. A harmadik felvonásban már lényegesen szűkebb térbe szorul a játék, míg az utolsó felvonásban egy minimalista disztópia jelenik meg szemeink előtt, ahol végképp megszűnni érződik a tér és idő.
Látszólag minden feltétele adott a boldog életnek. Egy értelmes, tehetséges, tehetős család, akik semmiben sem szenvednek hiányt, korukhoz képest kimagasló életszínvonalban jutott részük (ezzel tisztában is vannak), s mégis megcsömörlötten végzik be életüket. Hogy miért? Erre saját élettapasztalataink adhatnak csak választ, s esetenként különbözni fog.
Kép: Mészáros Zsolt/WSSZ
Mintha egy hosszú virrasztást követő hajnalon egyedül találnánk magunkat egy szürke szobában, félrészégen magunk elé meredve, szorongva a múlttól, félve a jövőtől, s megvilágosodást nyerne bennünk az elménkben munkálkodó szörnyű gondolat, e világi kín – a létezésnek tényleg nincs értelme. Ilyen a Három lány. (Ilyen is lehet, ha hagyjuk.)
Hónapokig ettől volt hangos a közmédia: „metálzenekar képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon” – emlékszünk, ugye? Ezek azok a srácok, akik megmutatták, hogy egy közösség tudja hallatni a hangját, ha akarja. Ők az AWS zenekar. A szombathelyi Végállomás Klubban, koncertjük előtt beszélgettünk a zenekar két tagjával: Veress Áron dobossal és Kökényes Dániel gitárossal.
A Dal 2018-ban való szereplés óta megváltozott az életetek? Mennyit számít, hogy berobbantatok a közmédiába?
Áron: Elkezdhetnénk részletezni, de a koncertek és a rajtuk részt vevő emberek mennyisége a legszembetűnőbb és megdöbbentőbb még mostanáig is. És persze a rádiós játszások, tévében való szereplések mind felforgatták az életünk, de jó irányba és jól meg tudtuk ezt lovagolni.
Dániel: Teljesen felforgatta az állóvizet, az biztos. Lassan 13 éve csináljuk ezt a zenekart és mindig lépcsőfokról lépcsőfokra haladtunk: általában kettővel többen voltak a koncertjeinknek minden alkalommal, most pedig hirtelen rengeteg ember kíváncsi ránk. Mi is máshogy állunk hozzá, hiszen mindenkinek fontos volt eddig is a zenekar, de mellette rendesen dolgoztunk, most viszont az AWS az első és amellett csinálgatunk dolgokat.
Fotó: Herczeg Orsolya
A rockzene, bárhogy nézzük, rétegzene, az Eurovíziós Dalfesztivál azonban sokkal inkább a könnyűzenei világra fókuszál. Hogy fér össze mégis a kettő?
D: Mi valójában, Bencét kivéve, soha nem néztük a műsort, de azzal mindig is tisztában voltunk, hogy leginkább a szélsőségek domináltak, igaz, hogy főleg a csillámos vonal, de azért szélsőség. Mi odamentünk egy metálzenével, ami szintén egy üde színfolt, egy szélsőség volt.
Az Eurovíziót követő felbuzdulás és sűrű koncertezés megengedte nektek, hogy egy lemezt is összehozzatok, hiszen most ezzel turnéztok országszerte.
Á: Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem engedte meg, de mégis összehoztuk.
D: Terveztünk lemezt mindenképpen tavalyra, csak végül az eurovíziós forgatagban kellett összehozni. Ráadásul nem is egy, hanem két lemezt adtunk ki tavaly. Így gyakorlatilag az év minden perce ezekkel telt. Nagyon feszített tempóban dolgoztunk, rengeteg határidővel, feladattal.
Á: Volt egy évértékelőnk a csapattal és visszanéztük a naptárunkat: szörnyű volt ránézni, hogy például nyáron mennyi mindent csináltunk. (nevet)
Fotó: Herczeg Orsolya
Az egész zenekari felállás a tabudöntögetésről szól: metálzenekarként ott álltatok az Eurovízión. Most pedig kiadtatok egy albumot, amelynek dalai nagyon komoly és határozott véleményt formálnak aktuális témákkal kapcsolatban.
Á: Nagyon jó megfogalmazás ez a tabus dolog. Ez úgy történt, hogy mindenki írta otthon a kis számait és egészen véletlenül mindenki ugyanabban a stresszes, túlhajszolt élethelyzetben volt. Így hasonlóképpen alakultak a dalok is. A lemez címválasztása is ezt tükrözi: Fekete részem. Nagyon sok periféria is van a lemezen: egészen könnyen emészthető, populárisabb daloktól a progresszív metálig minden megtalálható. Ez annak is köszönhető, hogy négyen írtuk a dalokat. Örs pedig az énekkel, a dalszövegekkel foglalkozott.
D: A szövegbe mi nem is szólunk bele, mi csak hangulatokat teremtünk a zenével. Az, hogy végül miről fog szólni egy dal, mindig az utolsó simításoknál dől el. Sokszor egészen más a végeredmény, mint az a pillanat, amiből elindult. Például volt egy dalom, amit én egy szerelmi csalódásból írtam, Örs pedig a hajléktalanságról írt rá szöveget. Az én szomorú hangulatomból egy egészen másfajta, nyomasztóbb hangulat lett így.
Fotó: Herczeg Orsolya
Még egy utolsó kérdés: hova tovább? Mi lesz most?
D: Próbálunk minél jobban előre gondolkozni, amennyire lehet hosszú távon, de rengeteg dolog történik velünk folyamatosan, így inkább a következő lépésekre koncentrálunk elsősorban. Dolgozunk dalokon, van már egy, aminek a megjelenési dátuma is ki van tűzve. Pedig én azt gondoltam, hogy most egy ideig nem is fogunk írni, mert annyira kiírtunk magunkból mindent, erre most meg itt van hat dal is talonban. Szóval jönnek az ötletek, és remélhetőleg két éven belül még egy nagylemez.
Á: De ami a legfontosabb, az az, hogy rengeteget szeretnénk koncertezni.
