A váci Duna-part július 4. és 7. között fesztiválhelyszínné alakul át. A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón a legismertebb hazai és a V4-es országokból érkező fiatal zenekarok koncertjei mellett nemzetközi színházi előadásokkal, utcaszínházi produkciókkal, közösségi programokkal várják azokat, akik egy olyan fesztiválra vágynak, ahol a zene mellett a kultúra és a csodálatos természet és környezet is fókuszban van. A VéNégy hivatalos dala, a Carson Coma Let’s Call It A Day című száma jól mutatja azt a hangulatot, ami a négy nap során a résztvevőkre vár.
Csupán fél órára Budapesttől, a Dunakanyar egyik legszebb részén, a vízpart közelében koncerteznek a legnagyobb hazai együttesek július 4. és 7. között. A VéNégyen idén a Margaret Island, a Szabó Balázs Bandája, az Intim Torna Illegál, a Tankcsapda, a Vad Fruttik, az Irie Maffia és a Follow The Flow is fellép. A szervezők emellett kiemelten fontosnak tartják, hogy a visegrádi négyek országaiból érkező fiatal tehetségeket is bemutassák: Csehországból az I Love You Honey Bunny, Szlovákiából a Don’t Trust Butterflies, Lengyelországból a niXes ad koncertet, míg hazánkat az NKA Hangfoglaló Program támogatásával DLRM, az Ohnody, a Carson Coma és a The Pontiac képviseli. Nem véletlen tehát, hogy közülük választották ki a fesztivál idei himnuszának előadóját is. A tízen- és huszonévesekből álló, életvidám Carson Coma első lemezének egyik dalára, a Let’s Call It a Day-re esett a választás.
„A Carson Coma fiatal csapatával megpróbáltunk egy mókás, igazi fesztiválos klipet forgatni. A videóba a tavalyi VéNégy Fesztivál olyan képeit vágtuk be, amelyek jól tükrözik a váci hangulatot is. A fiúk nagyon viccesek voltak, kicsit a The Beatles A Hard Day’s Night hangulatát próbálták felidézni a maguk módján. Igazán jó hangulatú forgatás volt.” – emelte ki a rendező, Ruprecht Vilmos. A fiúk a forgatás idején nemcsak bejárták a fesztivál helyszínét, de pillanatok alatt igazi bulihelyszínné is változtatták azt.
„A Let’s Call It A Day az egyik legrégebbi dalaink közül való, nekem személy szerint az egyik kedvencem a lemezről. A forgatás a zenekar fennállásának egyik legviccesebb pontjai közé tartozik, soha ennyit nem futkostunk még együtt, el is fáradtunk a végére. A dal és a videó készítése is olyan, mint egy fesztivál: rengeteget rohangálsz, játszol, bulizol, mégis szükséged van néha egy kis pihenésre, szellemi felfrissülésre. A váci VéNégy fesztivál pont ezért is különleges, ha az ember teste már nem bírja, bármikor megnézhet egy színdarabot, ha pedig az agya fáradt el, akkor bármikor lemehet a Duna-partra kiereszteni a gőzt.” – meséli Fekete Giorgio, a zenekar énekese. A Carson Coma a VéNégyen július 6-án ad koncertet a Hangfoglaló Színpadon.
Manapság már mindenki youtuber. A YouTube megalkotása óta eltelt 14 év során a platform megkerülhetetlen fontosságra tett szert, és mára már hétköznapi szókincsünk része lett. De mégis, milyen is egy youtuber? Mit képvisel ez a platform a 21. századi médiában? És hogyan használjuk ezt hazánkban? FanMadeMaker-rel, egy hazai youtuberrel próbáltam megfejteni, mi állhat a jelenség hátterében.
A YouTube-ot 2005-ben alapította három PayPal alkalmazott, majd 2006 óta a Google egyik leányvállalataként üzemel. A platform célja az volt, hogy az emberek megoszthassák a saját maguk által felvett videóikat egy online felületen. Egy anekdota szerint az egyik fő inspiráció Janet Jackson 2004-es Super Bowlon történő villantása volt, amiről minden ember beszélt Amerikában, de szinte lehetetlen volt visszakeresni az online térben. A legelső YouTube videó az egyik alapító, Jawed Karim 18 másodperces felvétele volt a San Diego-i állatkertből.
A YouTube korai szakaszában ehhez hasonló házi videók („home video”) uralták a platformot, azonban már ekkor látszott egy másik vonala is a felhasználásnak, hiszen a legelső 1 millió megtekintést elérő feltöltés a Nike Ronaldinho-s reklámja volt, 2005 novemberében. A YouTube azóta rengeteg változáson ment keresztül, és nemcsak az egyszeri felhasználók, de zenei és egyéb vállalatok is megtapadtak rajta, főként a reklámok általi bevételeknek köszönhetően. A magánszemélyek szereplését pedig tovább árnyalta a közösségi média („social media”) megjelenése és térhódítása, aminek következtében az egyszeri tartalmak helyett a youtuberek, majd később az influenszerek kerültek előtérbe.
Mint a világon bárhol, Magyarországon is nagyon elterjedtté vált, és sorra jelentek meg zenészek, youtuberek, illetve később egyéb médiaszemélyek a platformon. A 444.hu még egy tehetségkutatót is szervezett KiMitTube néven, amit az egész videós társadalom, ha nem is teljes egyetértéssel, követett. Jelenleg a legtöbb feliratkozót Dancsó Péter csatornája, a Videómánia számlálja, az év legnézettebb magyar videója pedig egy zenés paródia Pamkutyától. Azonban a YouTube közösség nagyon színes és kívülről talán nehezen átlátható, ezért hívtam segítségül FanMadeMaker-t, hogy egy kicsit jobban megfejthessük a tendenciákat.
FanMadeMaker, avagy Nagy Márton, körülbelül 7 éve kezdte a videókészítést, és számtalan műfajban kipróbálta már magát. Korai videóiban előfordult gameplay (videójátékozás), vlogolás (a videóblogolásból szóösszerántással képzett kifejezés), illetve interjúktóltutorial videókig (tanító videók) bármi. 2017 szeptemberében azonban profilt váltott, és útnak indította a Szürreality Show című szatirikus elemző sorozatát, amiben a magyar YouTube teljes világát igyekezett görbe tükör elé állítani. Jellemző rá a nagyon pikírt és ironikus véleményalkotás, ami az alábbi interjúban is megfigyelhető. Kérésére is leírom, hogy ez csak egyetlen szempont és vélemény, ami nem reprezentatív, hiszen a téma jóval összetettebb annál, hogy egy ember átláthassa, de ettől függetlenül persze lehet releváns megállapításokat tenni vele kapcsolatban.
Mik az új média (mint például a streaming, felhasználói tartalomgyártás) és az old-school média (akár a hagyományos televíziózás) alapvető különbségei szerinted?
Egyszerűen lebonthatjuk, ugyanis az „old-school” médiánál, ami lehet elektronikus alapú hírközléstől a nyomtatott alapúig bármi, egy központi szervezet áll mögötte, és aki hallgatja, olvassa, nézi, az egy passzív befogadó fél. Ha bele is tud szólni, maximum egy SMS-sávon alul, például a reggeli műsorokban. Na most, az új média esetében nincs olyan, hogy passzív befogadó, ugyanis mindenki, aki nyilvánosan kommentel, a folyamat részévé válik. Vita alakulhat ki, mint egy nyilvános fórumon, tehát az egyik alapköve, hogy bárkiből válhat „újságíró”, bárki átadhatja az üzenetét, bárki levideózhat bármit és feltöltheti. Így szűnhet meg az az egyoldalú közeg, amit eddig a mainstream média nyújtani tudott. Ez egy nagyon nagy különbség, hisz nincs már olyan, hogy passzív befogadó, mert te is aktívvá válsz, azáltal, hogy kommunikálsz.
És szerinted ez hogyan szervezi át a szórakozást, a tájékoztatást?
Azáltal, hogy nem ez a központi szerv irányít, hanem a közlés „peer-to-peer” alapú – tehát bárki bárhonnan összeköttetésbe kerülhet bárkivel -, a szórakoztatás is átalakul olyan formában, hogy nem professzionális, hanem amatőr videókat nézünk. Ezeket karolják fel aztán menedzsmentek, viszont sokkal közelebbinek érezheti ezt magához az ember. Erre is mennek rá az influenszerek, hogy sokkal közelebbinek érezzük őket – ő hozzád beszél, konkrétan téged szólít meg, ugyanolyan átlagos életet él, levideózza, feltölti – sokkal jobban lehet vele azonosulni, mint a TV-vel. Nem véletlen, hogy egyre többen kezdenek el youtube-ozni, egyre több felhasználó van. Folyamatosan pártolnak át az emberek a tévétől – az a fajta szabadság, hogy te döntöd el, mikor mit nézz, még akkor is, ha öt hirdetés bejön videó közben, sokkal szimpatikusabb az embereknek, mint az a formátum, ami eddig volt.
Te minek tekinted a videókészítést? Hobbinak, művészetnek, vagy munkának?
A csatornámat egy felületnek tekintem. A videókészítést, hogy minek tekintem, az sokszor a hangulatomtól függ. Munkának biztos nem, mert nem tudok megélni belőle. Hobbinál meg már több, valahogy az életem részét képezi. Így a videókészítést semmiképp nem tartanám olyan nagyra, mint bármilyen filmkészítési folyamatot. Nem szabad becsapni a nézőket sem, és önmagadat sem azzal, hogy te valami óriásit alkotsz. A videókészítés YouTube-ra az videókészítés YouTube-ra, az nem egy film elkészítése, attól nem lesz senki művész.
Ugyanakkor el tudsz képzelni olyat, hogy egy művész a YouTube-on publikálja művészetét?
Persze, rengeteg külföldi példa van erre, csak azt mondom, hogy általában máshogy kell kezelni. Nem egy youtuber van, aki kitört ebből, és humorista lett, vagy filmrendező. De a youtube-ozás maga egy fejlődési folyamatnak a része – van, aki ezen a szinten marad. Mondjuk, ha a felület a filmednek, amit készítesz, a YouTube, az nem egyenlő youtube-videózással. Ha felismered, hogy a filmedet jobb nem moziba, hanem egyből YouTube-ra rakni, az a te döntésed. De a videózás az annyi, amennyit látunk, hogy vlogolnak az emberek, meg top 10 videókat gyártanak, és ez az, ami mainstream, ami a „felkapottak” között van.
Tudsz példát arra, aki a YouTube-ról indult és onnan tört ki?
Van egy Bo Burnham nevű amerikai humorista, ő a 2010-es évek elejétől töltött fel társadalomkritikus zenéket és ő tudatosan építette azt, hogy neki ez csak egy ugródeszka. Aztán elkezdett élőben fellépni – Amerikában nyilván könnyebb magának támogatást találni -, mert tehetséges nagyon. És most már filmet rendezett, a Nyolcadik Osztály címen. Szirmai Gergely például itthon közelebb áll ehhez, nem a filmkészítés szempontjából, hanem hogy komolyabban lehessen venni, mint egy átlagos youtubert, hogy ne influencerként kategorizáljuk be, akár Dancsó Pétert.
Milyennek véled a YouTube nemzetközi helyzetét, és ennek fényében a magyarét?
A magyar YouTube úgy működik, mint egy négyéves gyerek, aki állandóan az apját másolja le és átveszi a stílusát. A magyar youtuberek permanensen külföldi ötleteket „lopnak el”, ha éppen úgy van, akkor éves késésekkel, az sem fontos, hogy éppen aktuális-e a trend – látnak valamit külföldön, megvalósítják magyarul. Külföldön pedig úgy látom, hogy folyamatosan szűkítik a tartalomgyártók lehetőségeit, tudatosan. Például a PewDiePie típust nem kedvelik se céges, se politikai oldalról. Az, hogy egy svéd srác 21 évesen a legnépszerűbb youtuber-ré váljon, az nekik nem tetszik, az olyan tendenciát mutat, amit inkább elkerülnének. Ebből kiderül, hogy nincs arra szükség, hogy megoszd a tartalmad harmadik féllel, akik majd kezelik a videóidat. Sőt, ha tehetséges vagy, akkor úgy, mint PewDiePie, te hozod létre a céget, amivel majd partnerségbe lépsz saját magad – ezt meg lehet csinálni. Én úgy gondolom, tudatosan szűkítik ennek lehetőségét, itthon meg csak alkalmazkodnak ehhez.
Ha már PewDiePie-t megemlítetted, mostanában volt egy nagy párharc a YouTube két legnépszerűbb csatornája között. A már említett PewDiePie és egy indai zenegyártó cég, a T-Series, küzdöttek az első helyért, míg végül pár hónapja T-Series végleg átvette PewDiePie 5 éve tartó vezetését. Mit gondolsz, melyikőjük fejezi ki jobban a mai YouTube-ot, illetve a jövőbeli perspektíváit?
Szerintem szomorú módon a T-Series jobban kifejezi. Úgy tudom elképzelni ezt a „harcot” – nyilván nem ilyen eget rengető a dolog – mint a 300-at. Szinte lehetetlen helyzetben harcolt, mégis nagyon sokan támogatták, már ha lehet ezt harcnak nevezni. De az a lényeg, hogy ennek szimbolikus jelentése van, mégpedig az, hogy a jövőben milliárdos befektetők és cégek fogják uralni a platformot, vagy individuális egyéniségek, akik tehetségesek és kifejezik önmagukat. Nem véletlen, hogy a T-Series folyamatosan zúdítja a pereket a PewDiePie-ra, például, hogy PewDiePie rágalmazta őket a zenéjében. Nyilván nem ez történt, egy viccet ne vegyünk már komolyan. Egyébként a stílusra hivatkozva permanens törölnek videósokat és tartalmakat.
És ez miért jó a YouTube-nak? Hiszen már FreddyD, a RosszPCJátékok kultikus atyja és a YouTube korai alakja is elmondta annak idején, hogy ha mindez így megy tovább, a YouTube-ból You nélkül csak Tube marad.
Ez az idézet kezd egyre aktuálisabb lenni. De hogy miért jó? Kezdjük ott, hogy a YouTube el lett adva a Google-nek, és akkor tűnhetett el a „You”. A régi készítők azóta is sorra szólalnak fel az ellen, amit a Google csinál, például amikor összekapcsolták a Youtube-ot a Google+-szal és kötelező volt az utóbbin felhasználót csinálni. Ez nem feltétlenül jó a YouTube-nak, de a hirdetők felé biztosabb kommunikálni, hogy kontrollálni tudják az alkotókat, akik így nem pártolnak el tőlük. Ha valamiért, akkor ezért megéri.
Ennek a tendenciának a végén akkor a YouTube átlép az általad is leírt központosított, régi média világába?
Én ezt látom. Nem az történik, ami elkezdődött, hogy egyre szabadabb az internet, hanem úgy terjeszkedik, hogy egyre szűkülnek a lehetőségek, amik egykor adottak voltak. Ez relatíve lassan történik, mert itt évekről beszélünk, ami viszont a 21. században évszázadoknak tűnik az embereknek. Elég csak meghallgatni, egyesek már 2016-ról is úgy beszélnek, mint egy letűnt korszakról. Szép lassan így alakul át a szemük előtt minden.
Az egyik videódban az Újévi Videógála kapcsán készítettél egy szatirikus videót a tükröd előtt, és ott mondtad, hogy „Gratulálok! Sikerült lezülleszteni egy újabb médiagenerációt a bulvármocsokba.” Úgy festetted le, hogy a videósok ehhez asszisztálnak.
Az van, hogy nagyon fiatalon kezdtem a videózást. Hittem benne, hogy ez egy második esély a tévézés után, egy olyan információ-központú, szabad média, amit a felhasználók alakítanak, és hogy ez megingathatatlan. Abban hittem, hogy ezt a többi tartalomgyártó is ugyanígy érzi. Időközben kiderült, hogy nem ez volt a helyzet, ez nem volt soha egy második esély, ezt a legtöbben egy üzleti lehetőségként fogták fel. Én ezt így nem gondoltam át, azt hittem, hogy végre egy olyan platformot kaptunk, ahol szabadon dönthetsz arról, hogy mit nézel és mit töltesz fel. Látható a tendenciákból, hogy hatalmas cégek is beférkőznek az online szférába, a Netflix után az Amazon, most már a Disney is csinál egy új platfromot, HBO GO is lecsapott és Magyarországon az első. A YouTube pedig ebbe az irányba halad, főleg az Article 13 nyomán.
Az Article 13 egy megfoghatatlan jelenség, szinte minden videós másképp magyarázza, talán eddig Magyarósi Csaba összefoglalója a legkorrektebb, de úgy tudom, te például szerveztél egy tüntetést is, ami sajnos elmaradt a tartalomgyártók passzivitása miatt. Miért releváns ez a cikkely?
Az igazság az, hogy részemről tudatos provokáció belemenni a magyar videósokba, nem gondolom, hogy ebből lesz bármi változás is, ezért inkább a nézőket szeretném felrázni meg a felhasználókat, és arra törekedni, hogy ha a jövőben még van lehetősége újabb tartalomgyártóknak kiteljesedni, akkor azok esetleg vegyenek át dolgokat ebből a mentalitásból, ha magukénak érzik. De aki ebben már benne van, azt nagyon nehéz kirángatni, a megélhetése, egzisztenciája függ ettől. A tüntetés is egy provokáció volt, azok után, hogy megnéztem a magyar youtube-osok videóit a témáról, ami egy alkoholmentes sör volt, semmi hatása nem volt, és nem is lesz soha. Szimpátia lájkokat gyűjtöttek a nézőktől ezekben a videókban, mert amit mondtak, pont annyira fogalmazták meg, hogy ne legyen semmi hatása – ez „álvélemény-kifejtés”. Ezért gondoltam, hogy lépjünk egy szintet a tüntetéssel, de érdekes módon egy videós sem reagált, akik erről videót csináltak.
Említetted, hogy még nagyon fiatalon, sok éve kezdtél el videózni, valamint a YouTube-bal foglalkozni. Tudnál mondani pár beazonosítható mérföldkövet a magyar YouTube történetéből?
Volt egy FreddyD-s korszak, ez egyértelmű. Ezzel egy időben egy Herby nevű videós jelent meg a vlogjaival, és akkor ő uralta ezt a „proli” YouTube-ot. Bár eleinte voltak próbálkozásai Herby-nek például animációval, de aztán ez kikopott. Ami meghatározó korszak volt és meghatározó nyomot hagyott, az mindenképpen a JustVidman videói, vagy a DumaRagu. Illetve szintén ennek a korszaknak a tagja Szirmai Gergely Hollywood Hírügynöksége, valamint Dancsó Péter, akinél szerintem jól megfigyelhető a rendszerhez romlásnak tipikus példája.
Különös módon a YouTube-on felütik a fejüket olyan videótípusok is, amik régebben is teljesen függetlenül népszerűek voltak. Gondolok itt például az átverős „prank” videókra, ami akár az új kor „Kész átverés”-e is lehetne.
De már vannak kamu prankek is, amikor eljátsszák a haverjaikkal, hogy átverték egymást és eljátsszák a reakciókat.
Vagy ott vannak még a gyakran „Felkapott”-ba kerülő paranormális videók, az is egy korábbi televíziós műfajt idéz, ahol szellemeket kutattak. Tudsz-e még hasonló példákat?
A Top 10 például tipikusan olyan, amit a TV-ben is láthattunk, például sportcsatornákon. Bakik a filmek végén is voltak már. Bear Grylls túlélő műsorai lettek még átvéve, de persze úgy, hogy az a nagy cselekvés, hogy valaki kint marad egy éjszakát az erdőben. A főzős videók teljes mértékben a TV-ből jönnek, bármilyen főzős csatornáról. De nyilván az is megtörténik, hogy a csatornák vagy a celebek költöznek át YouTube-ra, ahogy például az MTV már teljesen átköltözött.
Ahogyan én látom, vannak olyan alakok is a YouTube-on, akik valamennyire kívülállókként tevékenykednek, úgy használják folyamatosan a YouTube-ot, hogy közben nem váltak „YouTuber”-ré. Külföldön például Jordan Peterson-t lehetne említeni, aki az egyetemi előadásait tölti fel, itthon esetleg Puzsér Róbertet, aki szerepléseit, korábbi projektjeit archiválja rajta. Mit gondolsz, ezek a személyek milyen viszonyban állnak a YouTube-bal?
Igen, ők lényegében archívumként tekintenek a videócsatornáikra – amúgy szerintem ez egy viszonylag helyén való mentalitás. Én is, ahogy már említettem, felületként tekintek a csatornámra, bármilyen művészeti értéknek az érdekében eljátszok bármit. Egyszer volt például politikai tartalom a csatornámon, de aztán egy óra múlva hívott az akkori magyar partnercégem, hogy sürgősen szedjem le, vagy azonnal meg kell váljanak tőlem, ez is csak azt mutatja, mennyire szűrve van a tartalom. Azt gondolom, hogy az ilyen típusú „outsiderek” [kívülállók] jobban bele kéne menjenek a YouTube-os szférával való foglalkozásba, hiszen már tagjai is ennek valamilyen szinten. Ők egyébként a saját felfogásukban fontosabb dolgokról mondják el a véleményüket, pedig ez a YouTube-os társadalom is nagyon sok mindenre rá tudna világítani. De tök jó, hogy van egy ilyen alternatíva, mint külföldön Dave Rubin vagy Ben Shapiro, akár a Sargon of Akkad csatorna. De ennek is van másik oldala, például a tévés celebek, akik úgy viselkednek, mintha ők tervezték volna az Eiffel-tornyot azáltal, hogy rájöttek, hogy napi vlogolni kell a YouTube-on, meg slime-ot készíteni. Nyilván az értelmiségi „outsiderek” nem fogják üzleti lehetőségként felfogni a YouTube-ot, hanem kulturális lehetőségként, ahol megoszthatják a véleményüket, ameddig egy celeb egyszerűen csak az üzleti lehetőséget látja benne. Berki Krisztián, Mónika, Nánási család, Istenes Bence, minden tévés celeb átment a YouTube-ra. És ez megint csak annak a tendenciának a jele, hogy nem arról van szó, hogy a YouTube fog szabadabbá válni, hanem ellenkezőleg, vissza fog térni a TV-s világhoz, csak online.
A magyar YouTube egy összetartó közösség? Létezik networking, kapcsolatok, stúdiómegosztás esetleg?
Vannak kisebb közösségek, akiknél ez létezik, például mi is live-oltunk a Hyp.R nevű sörözőben. De ezek általában kapcsolatoknak köszönhetőek, nem annak, hogy ez egy összetartó közösség. Fesztiválokon, rendezvényeken futnak össze ezek a videósok. Négy partnercég van Magyarországon, ezeknek a tagjai a videósok. Persze nem teljesen szeparáltan működik ez a négy partnercég, sok átfedés van, meg ezek a cégek kollaborálnak egymással. Szponzorációk tekintetében viszont, ha látjuk, hogy pl. a Coca-Cola szponzorál öt különböző videóst egyszerre, akkor azt tudhatjuk, hogy egy partnercég műve, mert a partnercégek csomagban ajánlanak ki videósokat. Tehát ilyen szempontból létezhetnek kis közösségek, de egy nagy összetartó közösség nem létezik. Üzletemberek vannak, akik megpróbálják összegyűjteni ezeket a videósokat fesztiválokra, és kezdeményezések, hogy egyes tartalomgyártók kommunikáljanak egymással.
Szerinted lenne rá igény, jó lenne egy ilyen?
Nem, mert ha ezt felülről irányítják, akkor vissza fognak élni vele. Kellenek emberek, akik megkérdőjelezik a közösséget, kellenek emberek, akik kívülállók, és olyanok is, akik nem szeretik ezt az egész működést, erre rá kell világítani. Ha lenne egy ilyen összetartó közösség, lehetséges, hogy már senki nem lenne őszinte a másikkal. Nekem is ki kellett jönnöm ebből, hogy kívülről, a Szürreality Show-n keresztül megfogalmazzam a kritikáját. Minden kapcsolatot el kellett felejtenem, mert különben az befolyásolt volna a véleményalkotásban. Főleg azért sem lenne jó egy közösség, mert már ötszáz plusz tartalomgyártóról beszélünk. Szerintem pont, hogy mindenkinek igyekeznie kéne elvonatkoztatni ettől a közösségtől és a saját munkáját csinálni. Tekintsünk platformként erre, és ne közösségként, és a nézőkre se tekintsünk úgy, mintha csak a mi nézőink lennének. A nézők néznek még legalább tíz másik videóst, olyan nincsen, hogy a „mi nézőink”, olyan van, hogy YouTube-felhasználó, aki néz videókat.
A Szürreality egyik részében kifejezted, hogy kétféle videós van, „akinek van drámája, és akinek nincs”, úgy értve, hogy van-e tétje annak, amit csinál. Kiállsz még emellett az állítás mellett?
Ez még mindig megvonható, csak úgy, hogy sokkal nagyobb az a halmaz, akinek nincs „drámája”. De azóta ennek a drámának már értelmezése is lehet, például sok videós abból csinál nézettséget, hogy drámázik, tehát direkt generál műbalhékat. Vagy az is egy értelmezés lehet és egyben egy érdekes kérdés, hogy mennyire van megfogalmazva a YouTube-on például a kiskorú nézőidnek, hogy mikor vagy szerepben. Ez most egy valódi személy vagy egy szerep, amit látnak? És van, hogy ezt direkt nem fogalmazzák meg videósok, mert ez is hozzájárul ahhoz, hogy őket ennyien nézik, vagy beszélnek róluk. Például Dezső Bence videócsatornája alapján meg nem tudná mondani egy gyerek, hogy az most szerep vagy a valódi énje. Ez szerintem nagy probléma.
Tudomásom szerint sok influencer úgy lett az, hogy a személyes fiókját egyre többen és többen elkezdték követni. Szerinted ők maguk képesek megfogalmazni, hogy mikor változtak át médiaszereplővé?
Az a helyzet, hogy ez pár éve lett volna így, ahogy mondod. Most már tudatosan építik fel az influenszereket, múltkor hallottam egy beszélgetést a buszon. Húsz éves kinézetű lány azt mesélte, hogy megkereste egy partnercég és elmondták neki, hogy majd ők felépítik online személyiségnek. Azt ecsetelte a barátnőjének, hogy 70.000 követőnél majd posztonként mennyit kereshet. Most már teljesen tudatosan építenek ilyen személyeket. Persze azt nem tudom, hogy a személyiségük ezt miképpen bírja. És az a baj, hogy nincs kimondva, hogy ez csak egy szerep. Különítsük el, hogy egy „tévézést” csinálsz, vagy azt akarod mutatni az embereknek, hogy őszinte vagy. Pont ezért választják őket a marketing cégek is, mert könnyebb úgy eladni egy terméket, ha az köthető egy valós személyhez. Ők pedig eljátsszák, hogy őszintén szeretnek egy adott terméket.
Akkor ennek az egyik iterációja a külföldön hatalmas népszerűségnek örvendő Paul testvérek, akik mindketten vlogokból élnek?
Az ott a piramis csúcsa. Az már úgy szerep, hogy már teljesen benne élnek. Nekik van pénzük, idejük és elég egojuk, hogy ezt megcsinálják. Félelmetes, hogy ezt napi szinten, szinte érzelmek nélkül meg tudják csinálni, hogy majdnem minden percüket végigvideózzák. Voltak is ilyen botrányok, például az egyikőjük levideózott egy holttestet, azokból a reakciókból látszott is, hogy nem bírják elkülöníteni már a szerepüket maguktól.
Érdekes, hogy a YouTube és az algoritmusai, amik még több nézettséget generálnak, felkapják ezeket a sztárokat.
Egy ideig. Aztán nagyon könnyen el is engedik őket a hirdetők, ahogyan egy baklövésük van. Ezért kétélű a dolog, mint a jégen való táncolás, mert ameddig nagy nézettséget csinál, semleges és nincs benne rizikó, hogy vele hirdessenek, addig imádják, addig folyamatosan vele szponzorálhatnak, New Yorkban nyitnak neki boltot, eladhat dolgokat, saját brandet építhet ki, addig a rendszer része. Amint egy olyan lépése van, ami akár egy nézőnél is kiverheti a biztosítékot, öt másodperc múlva farolnak is ki mögüle.
Ha már Puzsér Róbert volt említve, egy videójában ő fejezte ki, Hamvas Béla nyomán, hogy a „vertikális népvándorlás korát éljük”, tehát hogy a nyilvános beszédnek már nem kell megbízható értéket feltételeznie, bármelyik kommentelő ugyanolyan súllyal esik a latba. Mit gondolsz erről a folyamatról?
Szerintem ez egy olyanfajta információforrás, amire még nem áll készen az emberiség, mert túl önző mindenki ahhoz, hogy ez úgy működjön, ahogyan azt kitalálták valakik, akik a kollektív érdekeket nézték, talán. Szerintem rossz korban találták ki ezt az egészet, ilyen formában. Ez egy hirtelen bumm volt.
Ebben az információs bumm-ban aztán könnyen teret kapnak téves információk is. Dezinformáció, fake news, mindez megtalálható a YouTube-on is?
Alapból ez a fake news is egy olyan fogalom, amit tudatosan terjesztettek el az emberek között, hogy mindenre rá lehessen mondani, hogy el lehessen hitelteleníteni akár valós forrásokat is. De vannak azért jelek, amikből kiszűrhetjük, hogy valaki csak alulinformáltságból vagy tudatosan mond hamis infókat. Mert az alulinformáltság nem bűn, az alulinformált embert egyszerűen informálni kell és válaszol, hogy „köszönöm az információt, javítom a következő videómban.” A mainstream média az online felületeken ugyanúgy elfogult, mint a tévében, úgy fogalmaznak, hogy az valamelyik oldalnak kedvezzen. Vagy akik benne vannak egy véleménybuborékban, annak táplálják ezt. A YouTube-on ez a tudatos megtévesztés az üzleti elvek mentén való alul-informálásból adódik, azáltal, hogy amit látnak, nem tudni, az valós-e, vagy nem. Szponzoráció-e, vagy őszinte vélemény. Teljes káosz van ebben, és ezek a partnercégek nem segítik ezt.
A WIRED-ön láttam egy videót, amiben egy srác a TripAdvisor-ön Anglia legnépszerűbb éttermévé tett egy nem létező éttermet. Ezt úgy csinálta, hogy ő korábban is cégek számára írt álvéleményeket, és ezt a tudását használva játszotta ki az algoritmust, hogy egyre felkapottabbá váljon. Ez alapján, ha csinálok bármit, amivel kijátszom az algoritmust, akkor kvázi felül is írtam a valóságot?
Az algoritmusra ki is akartam térni. Erre mennek YouTube-on is a tartalomgyártók, hogy az algoritmust betalálják, és az kiemelje őket. Amikor látunk ilyen clickbait [kattintás-vadász] címeket, meg nyilakat az indexképeken, meg tökéletesen eltalálva a tíz perc hosszúságot, az nem csak a reklámbevételek megduplázására van, hanem a tökéletes eltalálására az algoritmusnak, hogy berakja őket a „Felkapottak” listába. A bekerüléshez nem csak a nézettséget nézik, az alapján már nekem is többször kellett volna ott lennem, soha nem kerültem be. Volt egy idő, amikor külföldön nézték, hogy pornográf tartalmakat mennyire kap fel a YouTube, és volt rá példa, hogy nem szűrte ki. Meg volt egy másik hasonló eset a példádhoz, azt a Yes Theory nevű YouTube-csatorna csinálta, akik elterjesztettek az egész interneten egy képet Justin Bieberről, ahogy középen eszi a burritot, és durván elterjedt. A Redditen kezdték terjeszteni, és ez a fake news végigment az interneten, de közben nem Justin Bieber volt, hanem ezt a képet ők generálták egy Justin Bieber hasonmással. Senkinek nem esett le, hogy ez kamu. Aki rájön, hogy hogy működik, az úgy manipulálja az algoritmust, ahogy akarja.
Szerinted mi lehet a YouTube kihívója?
Meg fogják majd unni ezt a tendenciát azok a szabad felhasználók, akik emlékeznek arra, hogy hogyan indult, és akik rendelkeznek megfelelő tőkével. És nyilván van egy másik oldal, a PewDiePie oldal – nevezzük így – akik rendelkeznek megfelelő tőkével és ezt képviselik, ami nem is feltétlenül egy oldal, hanem inkább egy mentalitás. Ők majd össze fognak állni, létre fognak hozni egy saját szabadabb platformot, és oda szép lassan átpártolnak, itt meg marad a mainstream trash, a celebek és az a fajta hírközlés, ami politikai célok alapján manipulál.
És szerinted mi a YouTube jövője?
A YouTube jövője szerintem az, hogy egyre kevesebb lesz az értékes tartalom, ahogy az már megfigyelhető, minél több jellegtelen személyiséggel rendelkező online celeb lesz; és ugyanez az Instagram és Facebook jövője is. Szponzorált tartalom 0-24-ben, egyre több reklámmal, egyre nagyobb pénzek benne, és egyre kaotikusabb szerzői jogi rendszer, hogy ne lehessen olyan könnyen betámadni azt az oldalt.
Lezárásképpen, kérlek, ajánlj olyan Youtube csatornákat, amik szerinted megtekintésre érdemesek.
Sok csatornát nézek, mindegyiket másért, imádom az értelem nélküli szórakoztató videókat is. Van az a trash, ami őszintén az, meg amit egy profi csapat állít össze és nagyon vicces.
Például van egy magyar előadó, Egs, ő nagyon vicces szerintem, most jött ki egy új száma, Kicsi kocsi a címe.
A Gyógy Balzsam nevű YouTube csatorna, ez Monthy Python-os angol humort tol, nem feltétlenül értelmezhető.
Ideológiák Tárháza, ez egy olyan csatorna, ahol bemutatnak politikai nézeteket objektíven, elfogulatlanul.
The Raven Croaks, ez a magyar Youtube közösségről csinál véleménykifejtő videókat.
Külföldi pedig sok van, ha egyet kellene említenem, akkor Bo Burnham.
Itt voltam gimnazista. Itt ugráltam éretlen tizennégy évesen a színház előtti „taposós szökőkút” lapjain, ennek a városnak a parkjaiban róttam a köröket, amikor fogyási-lázban égtem, és itt álltam sorba az Andrássy úton óriási gömb fagyikért a „bűnözős” napokon. Itt dobáltam morzsákat a Körös-Élővíz-csatorna kacsáinak, akiknek a társaságában aztán elsírtam az első szerelmi bánatomat, majd itt csempésztünk be óriási iskolatáskákban chipset és üdítőt a moziba, és itt söröztem az iskola mögötti lepukkant kis kocsmában az osztályommal, miután papír szerint is megérettünk. Innen indultam el tizenkilenc évesen, hogy nyakamba vegyem a világot, de mindig ez marad az egyik hely, amit az otthonomnak hívok.
Budapesttől nagyjából három óra autóút távolságra, a dél-alföldi régió közepén terül el az 59 357 lakost számláló, 193,93 km² területű Békéscsaba, Békés megye székhelye. A belváros fölé magaslik az Evangélikus Nagytemplom, amely Közép-Európa legnagyobb protestáns temploma, és ahol jómagam is öt éven keresztül minden héten legalább egyszer megfordultam.
16 középfokú oktatási intézményével és az egyetemével igazi diákvárosnak számít, szép időben szinte hemzsegnek a fiatalok a sétáló utcán és a Csaba Centerben. Kávézók, fagyizók és éttermek érik egymást az Andrássy úton, a város minőségi kulturális életéről többek között a Jókai Színház és a Csabagyöngye Kulturális Központ gondoskodik, ősszel itt rendezik meg a méltán híres Kolbászfesztivált, valamint a Garabonciás Napok nevet viselő diákfesztivált, tavasszal pedig a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádét. Minőségi szórakozásban sosincs hiány, szórakozóhelyekben viszont annál inkább. Kocsmákban bővelkedik minden zegzuga, a diszkók és táncos szórakozóhelyek azonban eltűntek az évek alatt, talán a Műhely-Babylon az egyetlen, ahol táncolni is lehet, nem csak leülni néhány italra.
Hova jártok a városban szórakozni? A zenés helyeket, kocsmákat, esetleg házibulikat részesítitek előnyben? Van ezekben választék, lehetőség?
Joakim (22): Leginkább kocsmázni járunk. Van egy hely Békéscsabán, a Gólya Söröző, ami úgy 2016 óta lett felkapott, azóta oda járnak a legtöbben, főként a 15-23 éves korosztály. Pár hetente van diszkó is, oda nem igazán jár a mi társaságunk. Viszonylag sok hely van, főleg kocsmák, de nem igazán van élet a városban esténként. 2012-ben, amikor elkezdtünk feljárni az éjszakába, sokkal nagyobb volt az élet. Anett (24): Én személy szerint a kicsit „finomabb” kocsmákat, vagy kisebb szórakozóhelyeket részesíteném előnyben (ilyen helyen dolgoztam). Zenés szórakozóhelyekből nincs nagy választási lehetőség, nagyjából hármat lehetne ide sorolni, de ebből a két nagyobba beengednek kiskorúakat is, ami eléggé le tudja vinni egy hely színvonalát szerintem. Orsi (24): Leginkább az Éden Presszó nevű szórakozóhelyre jártunk, esetleg a Gólyába, Gardenbe. Inkább a beülős helyeket szeretjük, ahol lehet csocsózni is akár, de ritkán kedvünk támadt táncos helyhez is, azok viszont nagyon zsúfoltak. Békéscsabán szerintem kevés a lehetőség, főleg mivel minden adott helynek megvan a korosztálya, hogy melyik korcsoport jár oda, de alapból nem gondolom nagynak a választékot. Barbi (22): Személy szerint én ritkán járok fel bulizni, viszont ha a korosztályomból másokat nézünk, ők leginkább a kocsmákat a diszkókat részesítik előnyben. Választék van, de nem gondolom, hogy elegendő és megfelelő lenne. Gergő (20): Amikor nem társasozni vagy inni jövünk össze a baráti társasággal, amik kisebb házibulikba fajulnak, akkor a Gólya Sörözőbe szoktunk feljárni. Ez számít a legfiatalosabb helynek, oda jár a legtöbb ismerős 16-21 év között. Az Andrássy és a Belvárosi gimi kéz a kézben, jó barátként issza egymás borát, ebből a közösségből szoktak elég gyakran házibuli összeröffenések alakulni. Ezen a kocsmán kívül még az Elefánt Söröző, ami zenés helyként funkcionál, és szoktak lenni klubkoncertek is, általában blues, de sokféle program van (diszkók, karaoke, többféle zenei stílusból koncertek). Nemrég nyílt egy Game Pub nevezetű e-sport bár, ahová általában társasjátékozni vagy sörözni szoktunk beülni, ott viszont elég sok lehetőség van, és kellő mennyiségű alkohol után előszeretettel fizet be az ember egy VR-szemüvegre, vagy akár egy óra kockulásra PC-n, esetleg valami konzolon.
Mik a szórakozási trendek, népszerű helyek, hóbortok a lakóhelyeden? Mit és mennyit isztok, ha éjszaka szórakozni mentek? Mennyit vagytok hajlandóak költeni egy ilyen alkalommal?
Joakim: Általában a sörözőben találkozunk, de többször előfordul, hogy valakihez már átmegyünk előtte alapozni. Beszélgetünk, kártyázunk, iszogatunk, eléggé összeszokott társaságunk van. Ma már érett fejjel nem iszunk össze mindent, így rendszerint két különböző ital/fő, de van, mikor becsúszik 3-4 féle, de az ritka. Én csak gin tonikot iszok, de több ismerősöm whiskyezni vagy sörözni szokott. Ha nem számolom, hogy kiket hívok meg, akkor a saját költségem körülbelül 2500 Ft alkoholra egy éjszaka alatt. Anett: A fiataloknál minden este egy bemelegítéssel kezdődik valamelyik kocsmában, ebből nagyjából minden második utcára jut egy, valószínű azért, mert a nagyobb helyeken jóval drágább az alkohol. A jelenlegi legnépszerűbb helynek a Babylont, mostani nevén Műhelyt mondanám, de nekem nem sokszor voltak pozitív élményeim ezen a helyen. Sok a részeg kiskorú, zsúfoltság a tánctér és környékén, többször voltunk szemtanúi balhéknak is. Orsi: A népszerű helyek szerintem azok, amiket előbb is felsoroltam, illetve talán a Dublin, régebben a Babylon. A trend az ivászat, csocsó, billiárd. Mi nem igazán voltunk a nagy piás társaság, nem azok a típusok vagyunk, akik a sárga földig leisszák magukat. Inkább megiszunk egy-két sört és beszélgetünk, maximum néhány rövid, ha szülinap vagy más különleges esemény van. Barbi: A szórakozás egy este alatt általában zenehallgatásból, csocsóból, illetve dartsból áll. Persze, ha más fiatalokat veszünk figyelembe, ők inkább az ivást és bulizást kedvelik, mintsem a lazább bulikat. Inni változatos, hogy mit szoktunk, de leginkább a röviditalokat kedveljük. A hölgyek inkább az édesebb likőrökre vevők, valamint a vodkára, az urak esetében pedig nyilván a sör és a whiskey fogy leginkább. Gergő: Tavaly épült meg a Békéscsaba belvárosában végigfutó Élővíz-csatorna melletti stég. Ha jó az idő, nyáron teli szokott lenni. Ez úgy néz ki, hogy akár 40-60 ember kiül a partra a többemeletes deszkapalánkokra, JBL-ről zenét hallgatnak, és mindenki cigizik, piál, tép ezerrel. Ahol lehet „fiatalosabb közegben” bulizni vagy táncolni, az nagyjából csak a Babylon, vagyis most már Műhely Pub, de mindenki csak „babszi”-ként emlegeti. Népszerű hely az én közösségemben a már említett Gólya, a Game Pub, de a lecsúszott emberek, akik a hajnal fényétől sem rettegnek, végül az Édenben kötnek ki. A mennyiről inkább nem ejtenék szót, ez az alkalomtól, az évszaktól, az élethelyzeti krízisemtől és a bolygók állásától is függ. A milyen nedűt fogyasztunk kérdésre adott válasz elég széles spektrumom mozog, mert ahogy a rómaiak megmondták, a változatosság gyönyörködtet, de általában ami csúszik az a búzasör, vodka, bor, télen Becherovka.
Mennyire érzitek biztonságban magatokat a városban éjjel? Hallottatok-e balhékról, bűnesetekről? Találkoztok-e az éjszakai kalandok során kábítószerekkel?
Joakim: Mivel nálunk nagyon idősebbek nincsenek éjszaka a városban, vagy ha vannak is, azoknak is benőtt már a feje lágya, így nem igazán van mitől tartanunk. A fiatalok, 15–18 év közöttiek néha összeszólalkoznak, de csak ritkán fordul elő szóváltás, még ritkábban az, hogy egymásnak esnek. Komoly baja még nem igazán történt senkinek. A kábítószer viszont ma már mindennapos dolognak számít az éjszakában. Kábítószer alatt 90%-ban a fűre gondolok. Hihetetlen mennyien fogyasztják és szinte nincs este, hogy ne csapja meg az orrunkat a szaga. Hülye lennék azt mondani, hogy mi is szívjuk, de viccet félretéve, mi nem élünk vele, viszont az tény, hogy az elmúlt két évben nagyon elterjedt és bárki tud magának venni, többször nappal az utcán is látom, hogy nyilvánosan fogyasztják. Anett: Amikor legutoljára (igaz ennek vagy öt éve) voltunk a barátnőmmel a föntebb már említett Babylonban, még majdnem belekeveredtünk mi is egy balhéba, ugyanis két srác – szerintünk – egy lány miatt veszett össze, és elég durván meglökték barátnőmet a veszekedés hevében. Kábítószer nagyrészt jelen van minden helyen; kinti sarkokon vagy fa mellett cigizgető emberek, vagy a wc-ben szipákoló lányok látványa nélkül egy buli nem az igazi… Orsi: Balhék mindenhol vannak, de én viszonylag biztonságban éreztem magam mindenhol, pláne, hogy nagy társasággal voltunk. Néha hallani egy-két verekedésről, de semmi vészes szerintem. Egyszer biciklivel mentem haza éjjel, és a piacnál valaki utánam futott, de szerencsére csak „vicces” akart lenni. Ami félelmetes, hogy kevesen vannak az utcán, így nincs lehetőség segítséget kérni, ha bármi baj történne. Kábítószerrel én soha nem találkoztam. Barbi: Az esti biztonság mindenhol változó. Szerintem a mi környékünk biztonságosabb, mivel nálunk minden este járkálnak a rendőrök, valamint biztonsági kamerák mindenhol vannak, így ritkán fordulnak elő bűnesetek és balhék. Kábítószer a világ minden részén van, de nem igazán jellemző a városban. Gergő: Én teljes biztonságban érzem magam, hiszen kerülöm a proli helyeket, ahova a züllött emberek járnak. Néha-néha vannak verekedések, de tényleg nem tudok ezekről, mert nem mozgok ilyen körökben. Keményebb kábítószerekkel még sosem találkoztam, amit szoktunk látni, az csak a fű.
Hogyan és kikkel mentek szórakozni, majd miként juttok haza? Gyalog, taxival, esetleg tömegközlekedéssel? Melyik a legpraktikusabb?
Joakim: Ahogy mondtam, van egy összeszokott társaságunk, rendszerint ugyanúgy vagyunk, a nemek aránya fele-fele. Valaki mindig autóval van, így azzal közlekedünk odafelé és hazafelé is. Szigorúan nem fogyaszt alkoholt a sofőr soha! Anett: Éjszakai tömegközlekedés egyáltalán nincs, így helytől függően taxival vagy gyalogosan kell hazamenni. Az én baráti társaságomnak és nekem egyszerű volt, ugyanis a Dublin Music Pubban dolgoztam és csak egy utcára laktam tőle. Így egy-egy buli előtt bealapozva, valamint buli után nem volt nehéz hazasétálni, viszont ha már a Babylonba mentünk, csak és kizárólag taxival mentünk haza, hisz elég sok részeg mászkál hajnalban, valamint nem ritka a kéregetés sem. Orsi: Barátokkal mentem, vegyes társaság mind korban, mind nemben. Van, aki kocsival jött, van, aki biciklivel, másokat a szülők hoztak. A tömegközlekedés abszolút nem praktikus, mivel fél 11 magasságában elmegy az utolsó busz is. Autóval jönni se az, hiszen akkor egy sört sem lehet meginni. Szerintem a taxi-szülő a legjobb megoldás, mi mindig megosztottuk, hogy kinek a szülője jön értünk, és hazavittük a másikat, így a legbiztonságosabb szerintem. Barbi: Leginkább baráti társasággal érdemes bulizni járni. Akik olyanok, hogy ivás után is képesek biciklire ülni, azok azzal mennek, de mi személy szerint gyalog járunk, taxival csak nagyon kivételes esetben. Gergő: Gyalog vagy biciklivel szoktunk menni, Békéscsabán nincsenek nagy távolságok. Szerintem ez a legpraktikusabb.
Mesélj egy rövid történetet, személyes sztorit az éjszakai élettel kapcsolatban. Örömök és bánatok is jöhetnek!
Joakim: Vicces sztorim nagyon sok lenne, de azoknak semmi tanulsága, hiszen bárki jól tudja magát érezni, főleg, ha iszik egy kicsit. Egy szomorú történet jutott eszembe, ami tanulságos és sosem felejtem el. Pár éve sétáltunk haza reggel 5 felé egy kocsmából, és a belvárosban a bevásárlóközpont (Csaba Center) mellett haladtunk el, amit egy elég széles útszakasz választ el a túloldali “parkosított” területtől és buszmegállótól. Már a Centernél láttuk, hogy a túloldalt fekszik valaki a fűben, és nevettünk is először, hogy valakinek jól sikerült az estéje. Ahogy haladtunk felé, eldöntöttük, hogy megnézzük minden rendben van-e vele, de nem jutott eszünkbe, hogy baj van az illetővel. Mikor odaértünk hozzá, már csak egy kihűlt férfitest tárult elénk. Hányan elmehettek mellette, ugyanazzal a gondolattal, hogy biztos csak ivott? A mentősök megállapították, hogy agyvérzésben hunyt el. Egy ötvenes éves férfi volt, szépen felöltözve, valószínűleg munkába tartott. Orsi: Lehet, hogy nem túl érdekes, inkább tény. Számomra elkeserítő, hogy a mi korosztályunk mennyire kikopott. Valahol a 14-15 éves fiatalokba botlunk, máshol a nálunk idősebb, akár negyvenes, ötvenes korosztályba. Például egy farsang alkalmával beültünk az Édenbe és körülöttünk tele volt középkorú éves emberekkel, ami elég lelombozó, hiszen azért is menne az ember szórakozni, hogy akár ismerkedjen, de így ez elég nehéz. Barbi: A legutóbbi bulin amin voltam, eléggé jól éreztem magam, és hála Istennek minden problémamentes volt. A párommal mi egy nyugis helyre járunk bulizni, balhé nem jellemző rá, ezért is szeretjük annyira. Ittunk, csocsóztunk és dartsoztunk, aztán eltelt az este és hazamentünk pihenni. Gergő: Egy meleg nyári éjszakán kezdődött minden… Akkor még mit sem sejtve ültünk mámoros bódulatban pár doboz olcsó sör társaságában a stég deszkapalánkjain, amikor egyszer csak nagy kiabálásra kaptuk fel a fejünket. Hirtelen üvöltözésbe torkollott az összegyűlő tömeg, két kis srác (kb. 15 évesek lehettek) egymásnak esett. Az egyik annyira behúzott a másiknak, hogy ömlött a vér az orrából. Az est további felében két gangre szakadt a társaság, volt egy team Danika és egy team Dominik. Fenyegetések, üvöltözések sora volt megfigyelhető, még a „békéscsabai” maffia is be lett vonva valahogy a témába, és Danika félhetett is, mert holnapra úgy volt, hogy meghal az egész családja, mert Dominik apja Békéscsaba maffiavezére. Na szóval ja, durva dolgok vannak itt az Isten háta mögött.
Forrás: Wikipédia
Milyen szórakozási lehetőségek vannak szerinted Békéscsabán azoknak, akik nem szeretnek kocsmázni, bulizni?
Joakim: Akik nem szeretnek kocsmázni vagy bulizni, azoknak a város által nyújtott többi szórakozási lehetőség adatik meg. Ha eltekintünk a gyorséttermektől, könyvtáraktól és hasonló dolgoktól, amikből mindenhol van, akkor nekem egy hely jut eszembe, a Game Pub. Ahogy a neve is mutatja, ez tényleg egy pub, ahol ki tud kapcsolni az ember. Lehet italt fogyasztani snackkel és minden korosztály ki tud kapcsolni akár társaságban, akár egyedül. Óriási mennyiségű társasjáték, illetve számítógépek, Xbox, PS és VR van. Ez egy elég egyedi dolog, hiszen az országban is nagyon kevés hasonló hely van. Anett: A Csaba Center bevásárlóközpontban, valamint a sétáló utcán (Andrássy út) található kávézók is elég jó találkozóhelyek lehetnek. A Csaba Gyöngye Kulturális Központ is szokott programokat, koncerteket szervezni, ha valaki arra vágyik, de ha egy kicsit tágabb fogalomban értjük, akkor van mozi, színház, még paintball pálya is. Orsi: Sajnos szerintem elég kevés a kulturális program. Egy színházunk van, ami viszont színvonalas, illetve a Városházi Esték, esetenként programok a Csabagyöngye Kulturális Központban, de alapvetően majdnem minden program fesztivál jellegű, ahol a hangos zene, ivászat, bulizás van hangsúlyban, így szerintem kevés lehetősége van azoknak, akik nem ezt preferálják. Barbi: Nem sok ilyen lehetőség van, szinte semmi. Gergő: Szórakozási lehetőség azoknak, akik nem szeretnek kocsmázni-bulizni szerintem a Game Pub. Be lehet ülni játszani az összes társasjátékkal a világon, lehet kockulni, VR-ozni, autót vezetni, stb.
Mennyire vannak a városban tematikus bulik? Például amiken csak a 2000-es évek popzenéjét játsszák, vagy rockzenét?
Joakim: Nyílt egy új hely, a Mamma Mia, ahol havonta többször is van retro buli, kifejezetten a középkorosztálynak, illetve a Csehó nevű romkocsmában rendszeresen van élő rockzene, úgyhogy a retro vagy épp rock kedvelőinek is megvan a megfelelő kikapcsolódási lehetőség, annak megfelelő környezetben. Anett: Tematikus buli elvétve szokott lenni a legtöbb szórakozóhelyen, de ezek gyakorisága két-három havonta egy, ugyanis legtöbbet a mai „disco” zenéket játsszák. Orsi: Mivel én ezeket soha nem kerestem annyira, így nem igazán vagyok tisztában ezzel, de tudtommal vannak olyan szórakozóhelyek, ahol tartanak hasonló jellegű bulikat, illetve egyre elterjedtebb, hogy farsang, halloween, vagy más alkalomból találhatunk programokat. Barbi: Sajnos kevés ilyenről hallottam. Gergő: A Dublinban volt múltkor High School Musical témájú buli, ezen kívül nem nagyon láttam még ilyet sajnos, kivéve persze az ünnepeket. Az Elefántban szokott lenni a blues koncerteken kívül Retro Disco, ahol 2000 előtti dalokat szokott játszani egy állandó DJ, de ennyi.
A húsz éves múltra visszatekintő Prae Kiadó munkásságát idén magasabb szinten folytatja, így az Ünnepi Könyvhéten öt új irodalmi kötettel, és egy angol nyelvű szakácskönyvvel képviseli magát. A könyvek közt találhatók versek, tanulmányok, valamint a Prae Kiadó friss sorozatának, a KRIMI MA-nak két tagja. A kiadó pultja a korzón elhelyezett színpad mellett lesz megtalálható, a könyveken túl pedig Prae vászontáskákat, a Prae folyóirat példányait, valamint Apokrif-számokat is lehet majd kapni.
Cserháti Éva:A Sellő titka. A K.É.Z. első esete
Szerkesztette: Péczely Dóra Sorozatcím: KRIMI MA Prae Kiadó 3500 Ft
2015. július. Egy forró éjszakán fegyver dördül Budapest Belvárosában, az áldozat ismert közgazdász. Az ügyben épphogy nyomozni kezd a kiemelt ügyekkel foglalkozó csoport, amikor újabb hasonló módon elkövetett gyilkosság történik. A nyomozást vezető Telki-Nagy Judit őrnagy egyébként sem unatkozik, mert új csapata ennél kisebb horderejű ügyek megoldására sem áll készen, a felső vezetés meg a saját pecsenyéjét sütögeti.
1948. április. A Keleti pályaudvarra több száz menekült gyerek érkezik Görögországból, köztük egy testvérpár, Lena és Mitre. A gyerekek akkor még nem tudják, hogy a hidegháború és következményei örökre Magyarországra kötik majd őket. De mi köze lehet a történelem sodrásának egy sorozatgyilkoshoz? A súlyos bűnök mögött meghúzódó titokra csak a Sellő tudja a választ.
Cserháti Éva, krimiíró és műfordító 1975-ben született. 2005 óta foglalkozik a magyar irodalom spanyol nyelvű terjesztésével. Évekig egy vitorlás hajón élt és dolgozott, a Földközi-tenger öbleiben olyan remek szerzőket fordított, mint Kaffka Margit, Polcz Alaine és Tóth Krisztina. A nők és a vitorlázás feszültséggel teli kapcsolata ihlette első regényét (Palackposta, 2016). Utazás közben fedezte fel Sue Grafton, Sarah Paretzky és P. D. James regényeit. Hatásukra gyilkos indulatait azóta krimiírásba öli, az alkotás feletti szorongását pedig futással oldja. A Sellő titka egy krimisorozat első kötete.
Forrás: Prae.hu
Események
2019. június 13., csütörtök, este 19 órától. A Prae Kiadó könyveinek bemutatóját a FUGA Építészeti Központban tartja, ahol A Sellő titkából részletek hangoznak el és Mészöly Ágnes (a Rókabérc, haláltúra című krimi szerzője) beszélget a szerzővel. Helyszín: FUGA, Budapest, V. kerület, Petőfi Sándor utca 5. Facebook-esemény
2019. június 14., péntek, 16 órától a Margó Feszten a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében mutatjuk be a regényt. Szederkényi Olga beszélget a szerzővel, Pethő Andrea egyetemi tanárral és Péczely Dóra szerkesztővel. Az esemény Facebook-oldala.
Dedikálás a 90. Ünnepi Könyvhéten: 2019. június 15., 15 óra a Prae Kiadó standjánál a Duna-korzón
P. Horváth Tamás: A Zsolnay. Egy dinasztia eredete
Szerkesztette: Péczely Dóra Prae Kiadó + Palimpszeszt 3800 Ft
Nyáry Krisztián ajánlója: P. Horváth Tamás megírta a pécsi Zsolnay család történetének harmadik részét, pontosabban a legelsőt. Ezúttal a varázslatos tudású dinasztiát megalapító Zsolnay Vilmos életregényét veheti kezébe az olvasó. Az Amerikaihoz címzett vegyeskereskedésből induló, alkimista hírében álló ifjúból a szemünk előtt válik kockázatot vállaló, sikeres üzletember, s mindeközben a középkorias kisvárosból megszületik a Dunántúl gyorsan fejlődő ipari és kulturális központja. Lampionos csónakokban udvaroló szerelmes mesterlegények, a porcelán titkát őrző itáliai mesterek, skót úrilányok, baranyai vincellérek, szigorú szerzetesek és fess honvédtisztek sorsából fonódik össze a meseszerű, mégis igaz történet a Zsolnayak felemelkedéséről. Kultúrhistóriai és gasztronómiai utazás gőzhajóval és postakocsival, kadarkával és stifolderrel az elemózsiás kosárban. A trilógiává bővült családregény lapjai közül egy szerelem története is kisejlik: a szerző nem múló rajongásáé szülővárosa iránt.
Forrás: Prae.hu
Események
2019. június 7., péntek, 18 órától
Nemhiába Pécsett van a legnépesebb rajongótábora a Zsolnay-trilógiának. Először oda visszük el a könyvet, mégpedig a Trafikban, a Perczel u. 22. szám alatt. A szerzővel és Péczely Dóra szerkesztővel Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője beszélget. Az esemény Facebook-oldala.
2019. június 13., csütörtök, este 19 órától. A Prae Kiadó könyveinek bemutatóját a FUGA Építészeti Központban tartja, ahol A Zsolnayból részletek hangoznak el és Pintér Tibor esztéta beszélget a szerzővel. Helyszín: FUGA, Budapest, V. kerület, Petőfi Sándor utca 5. Facebook-esemény
2019. június 14., péntek, 15 órától a Margó Feszten a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében mutatjuk be a regényt. Szederkényi Olga beszélget a szerzővel, Péczely Dóra szerkesztővel és Pintér Tibor esztétával. Az esemény Facebook-oldala.
Dedikálás a 90. Ünnepi Könyvhéten: 2019. június 15., 15 óra a Prae Kiadó standjánál a Duna-korzón
versek Szerkesztette: Péczely Dóra Prae Kiadó 2890 Ft
A verses levélformát újra megtalálva fedeztem fel Dora Ratjen és Gretel Bergmann közös történetét. Dora Ratjen német magasugró áll a verseim középpontjában, aki csak azért vehetett részt 1936-ban az olimpián, mert Gretel Bergmannt zsidó származása miatt eltiltották a versenyzéstől. Viszont Doráról később kiderült, hogy biológiailag nem lehet egyértelműen sem nőként, sem férfiként beazonosítani. Később a náci rendőrség Dorát férfinak nyilvánította, és mint a női mezőnyben indult sportolótól a rekordokat és az érmeket elvették. Dora Ratjen ezután eltűnt a nyilvánosság elől. A történet médiareprezentációja nagyon izgalmas: rengeteg egymásnak ellentmondó információ került napvilágra, de számomra minden nézőpont és történet megállja a helyét. (Lesi Zoltán)
Forrás: Prae.hu
Események
2019. június 13., csütörtök, este 19 órától. A Prae Kiadó könyveinek bemutatóját a FUGA Építészeti Központban tartja, ahol a Magasugrásból részletek hangoznak el, és Molnár T. Eszter (a Szabadesés című bűnregény szerzője a Prae Kiadónál) beszélget a szerzővel. Helyszín: FUGA, Budapest, V. kerület, Petőfi Sándor utca 5. Facebook-esemény
Június 14. 17-20 óra között kiállításmegnyitó és könyvbemutató a Feri galériában (Budapest, Német utca 6.). 18:00-kor, 19:00-kor és 20:00-kor felolvasó performance. A 19:00-kor kezdődő performance-ba becsatlakozva Csehy Zoltán beszél a Magasugrásról.
Június 15. 17 órától Szegeden Lesi Zoltán Balaskó Ákossal és Gáspár-Singer Annával beszélget a könyveikben megjelenő identitásproblémákról a JATE Klub teraszán (Szeged, Dugonics tér 13.).
Június 16. 16 órától Debrecenben a FISZ könyvheti standján beszélgetés a Magasugrásról és a Lesi Zoltán Xaver Bayer-fordításáról.
Dedikálás a 90. Ünnepi Könyvhéten: 2019. június 16., 11 óra a Prae Kiadó standjánál a Duna-korzón
Horváth Márk – Lovász Ádám – Nemes Z. Márió: A poszthumanizmus változatai. Ember, embertelen és ember utáni
Szerkesztette: L. Varga Péter Prae Kiadó 3990 Ft
Az emberről szóló legkülönbözőbb tudományos diskurzusok – a természettudományoktól az antropológián át a filozófiáig és más bölcseleti diszciplínákig – régóta arra törekednek, hogy megragadják azt a lényegiséget, amely fajunkat eltéveszthetetlenül egyedivé teszi bolygónkon, és kiemeli az állatvilágból. Az intelligens ember, a Homo sapiens vagy az animal rationale ebben a kikülönülésben vált a Föld kizárólagos, olykor isteni eredetűként tételezett uralkodójává.
De mi történik, ha a mindenható Embert kimozdítjuk eladdig stabilnak hitt ontológiai helyzetéből, és úgy vizsgáljuk meg, mint a környezetében lévő többi létezőtől, a flóra és fauna burjánzó lényeinek sokaságától, sőt a szervetlen vagy gépi entitásoktól egyáltalában nem elütő organizmust? A poszthumanizmus változatai.Ember, embertelen és ember utáni című monografikus kötet szerzői arra kérdeznek rá, hogyan változik meg az Ember státusza a modernitás humanista gondolatkolosszusának kritikájával. Filozófiai, antropológiai és esztétikai faggatózás révén, mindenekelőtt Agamben, Bataille, Deleuze, Derrida, Foucault, Heidegger és Nietzsche nyomvonalán dekonstruálják az ember hagyományos, esszencialista elgondolásait és tudományos, művészi képződményeit, hogy az animal studies, a kibernetika vagy az ökokritika egyes eredményeit számba véve eljussanak az embertelen, valamint az ember utáni állapotok olykor rémisztő, hús- és zsigerorientált, esetenként posztapokaliptikus, vagy egyszerűen csak entrópiába forduló vízióihoz.
Forrás: Prae.hu
A kritikai értelemben vett poszthumanista perspektíva szubverzív ereje azonban nem az ember lebontásában vagy kiiktatásában rejlik. Sokkal inkább annak a gyanúnak a megalapozásában, hogy mi van, ha valójában sohasem voltunk emberek a magunk humanista-esszencialista módján? A morális és etikai dilemmákat nagy nyomatékkal felvető kérdésre provokatív feleletek érkeznek Horváth Márk, Lovász Ádám és Nemes Z. Márió könyvében, amely magyar nyelven elsőként mutatja be összefoglaló igénnyel a poszthumanizmust és annak különböző irányzatait a kritikai poszthumanizmustól a transzhumanizmuson és a spekulatív poszthumanizmuson át egészen a nonhumán, valamint a posztumusz poszthumanizmusig.
A Prae Kiadó könyveinek bemutatóját a FUGA Építészeti Központban tartja, ahol A poszthumanizmus változatai szerzőivel, Horváth Márkkal, Lovász Ádámmal és Nemes Z. Márióval L. Varga Péter szerkesztő beszélget. Helyszín: FUGA, Budapest, V. kerület, Petőfi Sándor utca 5. Ide kattintva elérhető a Facebook-esemény
Dedikálás a 90. Ünnepi Könyvhéten: 2019. június 14., 18 óra a Prae Kiadó standjánál a Duna-korzón.
„örök véget és örök kezdetet” – Tanulmányok Szabó Lőrincről
Szerkesztette: Kabdebó Lóránt, Kulcsár-Szabó Zoltán, L. Varga Péter, Palkó Gábor PIM + Petőfi Irodalmi Múzeum + Prae Kiadó Ára: 2500 Ft
Az „örök véget és örök kezdetet” – Tanulmányok Szabó Lőrincről című kötet az ELTE Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszéke és a Petőfi Irodalmi Múzeum 2017. október 5-én és 6-án, Szabó Lőrinc halálának 60. évfordulója alkalmából rendezett konferencia előadásainak tanulmánnyá formált változatait adja közre.
A könyv kettős feladatot tűz ki maga elé. Egyfelől azt, hogy a lehetőségekhez mérten széles spektrumban összegezze a Szabó Lőrinc-kutatás legújabb (filológiai, irodalomtörténeti és poétikai) eredményeit. Az életmű újraértékelésének feladata az 1990-es évek elején a 20. századi magyar irodalomtörténeti kutatások egyik legsürgetőbb kihívását jelentette, amelynek természetét nemcsak filológiai problémák, illetve a politikai-ideológiai és eszmetörténeti kontextusok felülvizsgálatának lehetősége határozta meg, hanem a Szabó Lőrinc-költészet kanonikus rangjának megerősödése a korszak periodizációjának újragondolására tett javaslatok némelyikében.
A Szabó Lőrinc-recepció új fázisa komoly hatást gyakorolt a 20. század első fele klasszikus költői életműveinek periodizációs kérdéseket ugyancsak érintő poétikai újraértelmezésére is: aligha véletlen, hogy a miskolci Újraolvasó konferencia- és könyvsorozat éppen a Szabó Lőrinc-kutatás helyzetét bemutatni hivatott, reader-jellegű válogatással indult útjára 1997-ben. 2000-ben az MTA-n rendezett centenáriumi ülésszak kínálta a következő alkalmat a Szabó Lőrinc-kutatás újabb eredményeinek áttekintésére, 2007-ben pedig az akkori Kodolányi János Főiskolán került sor egy újabb szimpóziumra A Szabó Lőrinc-életműkutatás jelene címmel.
A tíz évvel később rendezett konferencia számára nemcsak az apropójául szolgáló évforduló jelezte, hogy eljött az ideje egy következő, hasonló, de talán tágabb körű számvetésnek, hanem – talán mindenekelőtt – az életmű kritikai kiadása körüli, Kabdebó Lóránt irányításával zajló munkálatok előrehaladása, illetve a kiadást előkészítő kutatások mellett az elmúlt szűk évtizedben elkészült mértékadó tanulmányok, doktori értekezések, monográfiák is, amelyek Szabó Lőrinc költészetének több, korábban kevésbé vizsgált aspektusát állították előtérbe, és esetenként módszertani értelemben is új kezdeményezéseket tettek közzé. Ez utóbbiak határozták meg a szóban forgó ülésszak és jelen kötet másik célkitűzését. Azt nevezetesen, hogy körüljárja a Szabó Lőrinc-életmű elsősorban az újabb, részint kultúratudományi jellegű megközelítések megmutatkozó összefüggéseit. Az ilyen típusú kezdeményezések – a teljesség igénye nélkül például a Szabó Lőrinc-költészet testfelfogásával, mediális kultúrtechnikáival, politikai és politikaelméleti vonatkozásaival foglalkozó tanulmányok – az elmúlt években azt jelezték ugyanis, hogy a kutatás a szorosan vett poétikai és filológiai közelítésmódok mellett gyakran a kultúratudományok által inspirált vagy formált kérdésirányok felől igyekszik felülvizsgálni vagy éppen eddig háttérben maradt kontextusokba ágyazni a korábbi eredményeket.
A tanulmánygyűjtemény mindemellett nagy hangsúlyt kívánt fektetni az életmű komparatisztikai beágyazhatóságának kérdéseire, beleértve a költő műfordítói munkásságának értékelését is, amely az utóbbi időkben a Szabó Lőrinc-szakirodalom leggyakrabban felvetett kérdései közé tartozik. Ezeket a Szabó Lőrinc-filológia, illetve az életrajzi kutatás újabb eredményei egészítik ki.
A kötet szerzői: Balogh Gergő, Barna László Buda Attila, Felszeghi Sára, Gorove Eszter, Horváth Kornélia, Kabdebó Lóránt, Kemény Aranka, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán, Mezei Gábor, Nagy Csilla, Pataky Adrienn, Smid Róbert, Szávai Dorottya, Szávai János, Szele Bálint, Váradi-Szitha Ábel
A Prae Kiadó könyveinek bemutatóját a FUGA Építészeti Központban tartja, ahol a tanulmánykötetet bemutatja a kötet egyik szerkesztője, L. Varga Péter. Helyszín: FUGA, Budapest, V. kerület, Petőfi Sándor utca 5. Ide kattintva elérhető a Facebook-esemény
Dedikálás a 90. Ünnepi Könyvhéten: 2019. június 15., 16 óra a Prae Kiadó standjánál a Duna-korzón.
Fergeteges utolsó nap volt a hétfői, de mi mást is érdemelne egy fergeteges fesztivál. A húzónevek, mint a Neoton Família és a Groovhouse még a másnapi munkanap ellenére is tömegeket vonzott a vasi településre. Aki itt volt, méltán rábólinthat a megállapításra: ez a pünkösd jól meg lett ünnepelve.
Általában a többnapos rendezvényeknek jól átérezhető íve van: az utolsó előtti nap a legerősebb. Nos, az tény, hogy Gencsapátiban nem bíztak semmit a véletlenre és már az első napnak megadták a módját, de mindig van még feljebb és tovább. A vasárnapi csúcs-bulihoz olyan nevek társultak, mint a Paddy and the Rats, a Zaporozsec, Rúzsa Magdi, az AK26 vagy Bárány Attila, és ez csak néhány név a sok közül. És még mindig nincs vége.
Miután a Disney felvásárolta a Fox Studiost, tudni lehetett, hogy a tranzakció rányomja bélyegét a készülő filmekre is. Ennek eredményeképp a Sötét Főnix, az X-Men-széria záródarabja több mint fél évet csúszott a tervezett premierhez képest. Előre tartottunk tőle, hogy botrányos végkimenetele lesz-e a halasztásnak és az utóforgatásoknak, ám határozottan meglepő eredményt kaptunk. Hogy pozitív vagy negatív értelemben, az kritikánkból kiderül.
Az elsők óta nagyot fordult az X-Men kereke. Az előbb említett film új alapokra helyezte a szériát, tette mindezt tökéletes castinggal, okos és érdekes történetvezetéssel. Ezt követte az Eljövendő múlt napjai, amit a legjobb X-filmként tartanak számon. A további filmek, mivel a magas elvárásoknak nem tudtak megfelelni, egyenes útjuk volt a lejtőn, az Apokalipszis pedig már jócskán megosztotta a közönséget. Ezek után a Sötét Főnixet egyenesen a legrosszabb X-Men-filmnek titulálta a Metacritic és a Rotten Tomatoes. De valóban ilyen rossz a helyzet?
Azt gondolom, hogy korántsem: Jean Grey megváltásának története egyszerű, olykor meglepő és legfőképp: szórakoztató. Sok égbekiáltó hibája ellenére élvezhető, akciódús filmről beszélhetünk, ami megállja a helyét korábbi társai között.
Talán az egyik nagy hiányossága a kiforratlan forgatókönyv (ami miatt jogos kritikákat kapott a film). Ez nem csak a sztori sekélyességében, de a dialógusok sutaságában is megmutatkozik. A létező összes közhelyes maszlagot sikerült ellőni a felelősségről, a csapatszellemről, a hovatartozásról és a családról. Némely esetben ezektől egyenesen a szék karfáját lehetett kaparni. A film főként olyan jelenetekből építkezik, amiket már korábban is láthattunk (a befejezés konkrétan a Sötét Lovag:Felemelkedés sajátos verziója). Nagyon kevés eredeti ötlettel rendelkezik, mégis képes volt minket meglepni, és egy-két igen epikus jelenetnek is a szemtanúi lehettünk.
A történetvezetés hiányosságaiból sok alapvető problémát lehet eredeztetni, ezek közül a legfontosabb, hogy konkrétan az ellenségről nem tudunk meg semmit. Nincs felvezetve, hogy kik ők, mit, miért akarnak, egyszerűen csak vannak és üldözik a főszereplőket, ami ebben a formában természetesen nem kielégítő. Főleg azok után, hogy az elmúlt években milyen komplex főgonoszokkal találkozhattunk a mozikban. Ehhez az elcsúszáshoz erősen hozzájárul Jessica Chastain (aki többek között az Interstellar Murph-je) elképesztően gyenge alakítása is. Korábbi szerepeihez képest nagyon karakteridegen produkciót nyújtott.
Forrás: 24.hu
Ha már a színészeknél tartunk: a csapat castingja még mindig telitalálat, ám látszott az alakításokon, hogy lett volna még mit csiszolni. Elsőosztályú színészekről beszélünk, mégis olyan hatást keltettek a vásznon, mint akik a hátuk közepére sem kívánják a filmet. Sophie Turner és Michael Fassbender kiemelkedően alakított, de például a Széttörvéből ismert James McAvoy és a Ready Player One-banfeltűnt Tye Sheridan eléggé takarékra tették magukat. Sok karaktert szinte teljesen kihagytak, egyszerűen nem jutott rájuk elég idő. Talán a játékidő hosszabbításával javítani lehetett volna a hiányosságokon, hisz az eddigi X-Men-filmek nagy része több mint két órás volt. (Így nem is csoda, hogy ez kevésnek bizonyult egy összetettebb cselekményszál felépítéséhez.)
A látvány egészen pompásra sikerült. Míg Az Elsőkön és az Eljövendő múlt napjain néhány helyen (főleg Mystique esetében)
látszott a technikai hiányosság, addig itt a maximumra pörgették a
látványorgiát. Egyes jelenetek megoldása egészen agyeldobós. Több ismert
motívum is visszaköszön a korábbi X-filmekből. Ezek mellett párszor igen
érdekes kameraállásokból mutatják az akciót.
A film zenei anyaga pedig rendkívül erős és hangulatos lett, ami nem is meglepő, hiszen Hans Zimmernek köszönhetjük azokat. Az akciójeleneteket is megfelelően hangsúlyozza a soundtrack, de leginkább a lassabb, drámai jelenetekben mutatja meg igazán magát.
Ha minden igaz, a Fox utolsó előtti X-Men-filmje a Dark Phoenix (már ha a New Mutants valaha is elkészül). Jelenetei most is látványosak és izgalmasak. Története magával ragadó, még ha baltával faragták is. Összességében megállja a helyét, ám egy X-Men-filmtől többet vártunk volna. A filmes univerzum lezárása kissé méltatlan a nagy elődökhöz, mégis egy szórakoztató és élvezhető filmről beszélhetünk égető hibái ellenére.
Gőzerővel és forró délutánokkal telik a gencsi pünkösd, ott jártunkkor színpadon csíptük a Bagossy Brothers Companyt, a Roadot, a Kowalsky meg a Vegát, de bulizni lehetett még az Ocho Machoval, és számtalan DJ-vel is.Aki még esetleg habozik, hogy kilátogasson-e, semmiképp ne hagyja ki! Azonban tegye félre az autóját és használja a tömegközlekedést, hiszen a pünkösdi fesztivál alatt buszok segítik az oda-visszajutást. A hétfői napon 14.30-kor és 18 órakor indulnak járatok az Ady térről, visszafele pedig 17.30-kor és éjfélkor lehet elcsípni a járatokat.
Tumblr generációs tinédzser voltam. Kisebb kitérőkkel, és talán mélyebb könnyűzenei tájékozottsággal átölelve, de ugyanazt a sztereotipikus ízlésfejlődést jártam be, mint azok a lányok, akik fake érvágós képeket reblogoltak a neten. A középiskolás éveimet ebből kifolyólag olyan zenekarok határozták meg, mint az Arctic Monkeys, The Neighbourhood vagy az 1975, hogy aztán a 2010-es évek végére beleszeressek az újhullámos hiphopba, aztán most itt legyek, ahol vagyok.
Ezt minden szégyenérzettől mentesülve vallom meg, mert mai napig azt gondolom, hogy ez tökéletesen rendben van így, valamint ez egy elég erős leegyszerűsítése a dolgoknak. A lényeg, amiért ezt felhoztam, hogy tulajdonképpen egyetlen olyan ’10’s indie zenekar maradt, amellyel kapcsolatban azt érzem, hogy velem együtt, azonos irányvonalon érett és fejlődött. Ennek apropóján érzem kötelességemnek kifejteni, amit bizony előítéleteik vagy inkompetenciájuk miatt kevesen tudtak eddig feldolgozni: a The 1975 2018-ban megjelentABrief Inquiry Into Online Relationships című albuma a 2010-es évek egyik legfontosabb és legizgalmasabb poplemeze, kérdés nélkül.
A Brief Inquiry (hadd legyen innen ABIIOR) a zenekar harmadik nagylemeze, a 2013-as self-titled debut albumot, amely nagy népszerűségre tett szert, habár a kritika utálta, az I Like It When You Sleep For You Are So Beautiful Yet So Unaware Of It követte 2015-ben. A második album után az az NME tette meg őket az év zenekarának, amely két évvel azelőtt az év legrosszabb bandájának nevezte a manchesteri formációt. Aztán tavaly novemberben kijöttek az ABIIOR-ral, ami az NME-nél az év lemeze lett, a Pitchfork is hasonlóképp imádta, #1 album volt, és elérte, hogy úgy cikkezzenek a zenekarról, mint „band of the decade”.
Az album pontosan olyan, mint amilyennek minden poplemeznek lennie kéne a 2010-es években. Szinte kudarc nélkül nyúl bele minden zenei műfajba, amihez kedve van. Az ABIIORmegmutatja, hogyan lehet egy projektbe bezsúfolni az indie-t, a rockzenét, a dancehall-popot, a klasszikus R’n’B-t, az újsulis hiphopot és a Burial-hatású UK garage-t. Mindezt úgy, hogy pillanatig se érezd, hogy magára erőltetne bármit. Ez a lemez nonverbálisan azt üzeni, hogy popzenét csinálni azért jó, mert a popnak nincsenek megírt kódjai, abba belevihetsz bármit, amiben jól érzed magad, és nyugodtan kísérletezhetsz bármivel, a végén simán működhet a dolog.
Forrás: blackofhearts.com
De nem csak a nonverbális üzenet miatt emelkedik ki a lemez a popszférából. Matt Healy (akiről simán kijelenthetjük, hogy a brit könnyűzene fiatal generációjának legfontosabb figurája) kiváló szövegíró. És ez nem csak abból látszik, hogy a Pitchforknál év dalának kijelentett Love It If We Made Itben hogyan foglalja össze a 21. század legnagyobb betegségeit a klímaváltozástól Trumpig. Az album szövegei egyáltalán nem olyan specifikusak, mint azt annak a címe alapján gondolnánk. A barátnője megcsaláslásáról, a heroinfüggőségről, az amerikai fegyvertartási törvényekről és az öngyilkosság problematikájáról is úgy beszél, hogy sose érezzük azt, hogy ezt már megírták előtte, a közhelyeket nem kényszeresen kerüli, hanem ritkán, de annál ügyesebben használja őket. Az egyszerűen fogalmazott mondatok mögött mindig komoly problémák állnak, és mindez a banda által hangszerelt szuperdallamos popzene köntösében egészen különleges élmény.
Az ABIIOR hibázik is olykor. A Siri által felmondott spoken wordös The Man Who Married A Robot egy elég közepes és elcsépelt ötlet, még ha van is funkciója, hogy közelebb húzza a többi dalt az alapkoncepcióhoz. De elég unalmas és felesleges a rehabról írt Surrounded By Heads And Bodies is, habár egész szépen meg van alkotva az atmoszférája. Az elképesztő eklektikussága ellenére koherensnek megmaradó ABIIOR megmutatja, miért jó popzenét csinálni, hogy mire lehet használni azt a bevételeken kívül. Nem tudom, hogy mennyi van még a The 1975-ban, de ha állandóan ugyanúgy fognak tudni megújulni, ahogy tették azt az eddigiekben, akkor nehéz lesz rájuk nem figyelni, és nehéz elképzelni azt is, hogy ne legendás zenekarként írják be magukat a poptörténetbe.
A csernobili atomerőmű katasztrófája nap mint nap velünk van; megtörtént, és a közvetlen közelében élő emberekre borzasztó hatással volt, de arról, hogy pontosan mi zajlott le és mik voltak a következményei az atomerőmű felrobbanásának, valószínűleg a társadalom többségének fogalma sem volt az HBO nagy sikerű sorozatának megjelenése előtt.
1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor, körülbelül 130 kilométerre Kijevtől, az akkori Szovjetunió területén fekvő Ukrajna fővárosától emberi, és egy egész államrendszer gondatlansága miatt felrobbant a csernobili Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű egyik reaktora, lángba borítva az épület tetőszerkezetét, és soha nem tapasztalt mennyiségű radioaktív sugárzást bocsájtva a levegőbe.
Tizenhárom évvel később születtem, és fogalmam sincs róla, hogy hol, vagy hogyan hallottam először a világ legnagyobb atomkatasztrófájáról. Egyszerűen benne van a köztudatban, fel-felüti a fejét, néha beszélünk róla, vagy beszélnek róla azok az emberek, akik éltek akkoriban, és megpróbálnak visszaemlékezni arra, hogy mit csináltak ekkor.
Magyarországra, és más európai országokba is csak napokkal később érkezett hír a csernobili nukleáris katasztrófáról, amit a szovjet pártállam szinte csak egy ártalmatlan kis balesetnek állított be, amelynek következményei kivédhetőek azzal, ha alaposan megmossuk a zöldségeket és gyümölcsöket. Ma már tudjuk, hogy akár megmosták a gyümölcsöket, akár nem, a Csernobilban történt atomkatasztrófa következményei a mai napig kivédhetetlenek, és halálos áldozatokat követelnek.
Az HBO és a Sky saját gyártású, ötrészes minisorozata, melyet a Másnaposok trilógiáról híres Craig Mazin írt, és a svéd származású Johan Renck rendezett, leplezetlenül tárja az egész világ elé Csernobil, Pripjaty, és több ezer ember történetét.
A sorozat a legelső percétől kezdve nyomasztó, szinte ráül az ember mellkasára, és olyan, mint azok a szörnyű balesetek, amiket nem akarunk nézni, mégis képtelenek vagyunk elfordítani a fejünket. Rémisztőbb és borzalmasabb, mint bármelyik horrorfilm, mert tudjuk, hogy ezek a jelenetek nem pusztán egy kissé elborult elméjű író vagy rendező tollából származnak, hanem a valóság véste bele a történetét nem csak egy nemzet, de az egész világ tudatába.
Forrás: player.hu
Az egyik legelső jelenetben naiv, ártatlan emberek nézik csodálva a furcsa, de gyönyörű fénnyel égő atomerőmű tetejét, nem sokkal a robbanást követően. Közülük senki sem érte meg a negyven éves kort, ahogy azok a tűzoltók sem, akik sugárzó grafittörmelékben állva próbálták oltani a csillapíthatatlanul égő tüzet, és végig megingathatatlanul elhitték a párt emberei által közölt – hamis – információkat. A sugárzás mértéke „nem jó, de nem is borzalmas” és „éppen csak akkora mértékű, mint egy mellkasi röntgen”.
Az ötrészes, egyenként 60-70 perc hosszúságú minisorozat több szálon fut, így egyszerre látjuk, ahogy Valerij Legaszov próbál megoldást találni az egész világot elpusztítani képes tragédia következményeinek elhárítására, ahogy Ljudmila Ignatyenko kétségbeesetten keresi tűzoltó férjét, Vaszilj Ignatyenkot, aki az atomkatasztrófa egyik első közvetett áldozatává vált, és ahogy a szovjet pártállam próbál kibújni azon felelősségük alól, hogy a végzetes atomkatasztrófa legfőképp azért következett be, mert a Szovjetunió területén található összes atomerőmű költséghatékony és elavult módon lett megépítve.
A sorozat egyetlen kitalált karaktere, Uljana Homjuk atomfizikus elvtársnő felderítő munkálatain és nyomozásán keresztül tudjuk meg, hogy pontosan mi történt az erőműben, és ez milyen szörnyű következményekkel járt. Az ő, és Ljudmila szemén keresztül látható a legnyersebb módon az áldozatok szenvedése, akiknek megfeketedett és felhólyagzott a bőre az elképesztő mennyiségű sugárzástól, valamint leginkább általa ismerjük meg az atomerőmű vezető tudósát, a robbanás legfőbb felelősét, az utolsó percig tagadó és hárító Anatolij Gyatlovot. Uljana képviseli azt a józan eszet és „nyugati” gondolkodást, amely teljes mértékben hiányzott a korabeli, hazugságokra, tagadásra, és a párt tévedhetetlenségére épült Szovjetunióból.
Minden jelenet olyan élethű, hogy akár valódi felvételeket is láthatnánk, mivel a forgatás helyszínéül szolgáló litván Ignalina atomerőmű, és Vilnius városa megtévesztően hasonlítanak a ma „zóná”-nak nevezett evakuált és lezárt területre, ami egykor Csernobil és Pripjaty volt. Az amúgy is nyomasztó hangulatot és képeket kifejezetten a sorozat számára írt, az izlandi származású Hildur Guonadóttír csellóművész által előadott, szinte fojtogató dallamok teszik még hátborzongatóbbá, melyekhez párosul a sugárzásmérő folyamatos, a feszültség növekedésével egyre hangosabbá váló sercegése.
Az HBO és a Sky által készített minisorozat bár brit és amerikai gyártású, a színészek pedig egyetlen szót sem mondanak oroszul vagy ukránul, mégis tökéletesen megteremti az 1980-as évek Szovjetuniójában uralkodó szocialista körülményeket és az akkor uralkodó hangulatot.
Nem hiába dönt rekordokat a nézettsége és az értékelése, hiszen a Csernobil méltó emléket állít a tragédia minden áldozatának, és válaszol azokra a kérdésekre, melyekre a világ 33 éve nem kap választ, és amelyek közül néhány talán ma is aktuális lenne.
