Visszafordítani a telet című versével Horváth Florencia lett az f21.hu első alkalommal kiírt verspályázatának ötödik helyezettje, melynek témája az ökológia volt. Az öttagú szakmai zsűri shortlistjére tíz vers fért fel, ezeket hétről hétre fogjuk közölni Kortárs rovatunk Öko-líra sorozatában!
Horváth Florencia – Visszafordítani a telet
Ezt most úgy, mintha kezdeni akarnám, nem törölni, csak újra javítani,
lépéseimet az út elejéhez kötöm, mindent a kiindulóponthoz vezetek
vissza. Így próbálom rendbe szedni az elmozdíthatatlanul rosszat, így
próbálom kibillenteni magam abból, ami miatt napjaim nehézzé válnak.
Ez volt az eleve kitűzött útirány, de most, a cél utáni új kör startjánál
megfogalmazhatom, mindennek oka bennem az évszakváltozás,
mindennek oka a folyamatos hó, az olvadás, a szűnni nem akaró szél.
Mit tehetnék, hogy ne fagyjon rám a hajnal, mit tehetnék, hogy
változzon végre a légmozgás. A szélirány ismerete nélkül, csökkenő
napsütés mellett keresem az utat abba a hazába, ahonnét miattad
indultam el és azt hiszem, majd csak miattad térhetek vissza egyszer,
anyám. Sürgetni próbáltam eddig, már tudom, értelme nincsen,
értelme egyedül a fölösleges bolyongásnak lehet, a véletlenek útján,
az elrendeltetések földjén próbálgatom bizonytalan járásomat.
Nappalaimat a hideg irányítja, éjszakáimba a fagy költözik,
keresem, ami kilökhetne ebből, ami megadhatná végre a feloldozást.
Mintha átok uralkodna rajtam, mintha gerincemre rakódott vágyaim
miatt kellene jégtáblák közt ülnöm. Gleccserek folynak hátamon, de már
évek óta készülődöm, minden apróságot elsimítok, legalább ezt jobban
csinálom nálad, ebben az egyben igazán alapos vagyok. Ismerem a talaj
göröngyeit, ismerem a nehéz emelkedőket, buktatókat, mindent ami
útját akarja állni, hogy bekövetkezzen utolsó akaratom, az örökös fehér,
a hideg elhagyása.
Ott szeretnék otthonra lelni, ahol szelídebbek az éghajlati tényezők,
és ahol nem jár át a nullpont alatti levegő minden gondolatomkor,
aminek középpontjában te vagy, hiszen tudod jól, szemem a két
sarkpont, ami közötte történik, az az anyaország, most harcolok örök
függetlenségéért. Sereget kell gyűjteni magam köré, katonáim azonban
nem ismerik a történetet, talán igazán érteni sem tudják, katonáimra
mindig élesebb fény vetül, minden dicsőség övék, de az osztagból
csak nekem van elég bátorságom ahhoz, hogy megpróbáljam érzékeny
bőrömbe szívni a napfényt, megpróbáljam nem hasznomra hajtani,
de visszafordítani a telet.
Horváth Florencia 2002-ben született Celldömölkön, jelenleg Budapesten él. Az ELTE magyar-színháztudomány szakos hallgatója. A Kötetlenül nevű beszélgetéssorozat állandó moderátora, verseket, kritikákart, cikkeket ír. Szövegeit többek közt az Alföld, a Tiszatáj, a Látó és a Kortárs közölte. 2021-ben Móricz-ösztöndíjat nyert, első Hiátus című verseskötetén dolgozik.
