Idén szeptemberben nyílt meg a Nemzeti Galéria Vaszary. Az ismeretlen ismerős című kiállítása. A tárlat a festő teljes életművéből sorakoztat fel képeket, szenzációja az a huszonnégy alkotás, amiket 2016-ban fedeztek fel a Galéria új állandó kiállításának előkészítése során. Művészettörténészek negyven, idáig ismeretlen olajfestményt találtak, melyek se kiállításon, se árverésen nem jelentek meg korábban. Az újonnan felfedezett művek jó apropónak bizonyultak a kiállítás megrendezésére.
Vaszary János (1867–1939), a XX. századi magyar festészet egyik legsokoldalúbb alakja volt. Művészete nagy ívet járt be: a realizmustól és naturalizmustól induló festőre a szecesszió, a francia impresszionizmus, a posztimpresszionizmus, később az expresszionizmus és az art deco is nagy hatással volt. Nem félt kísérletezni, hatvanas éveiben is kereste az új technikákat, témákat és stílusokat.
A kiállításhoz kontextust keresve először az állandó kiállítás XIX-XX. század festészetét bemutató termében kezdtem a nézelődést, ahol a teremőrök segítségével találtam öt korai Vaszary-művet, melyek az időszaki tárlatból kimaradtak. Ezek a festmények remek hátteret adnak az alkotói életműhöz: betekintést nyerhetünk a művész korai útkeresésébe, a díjnyertes szecessziós Aranykor (1898) c. alkotástól nyolc-kilenc év alatt eljutunk az impresszionista Álarcosbál (1907) és a Reggeli a szabadban-hoz (1907), melyeken erősen érződik Degas, Rippl-Rónai és Renoir hatása is. Már ezen a pár alkotáson is megfigyelhető Vaszary kísérletezőkedve, stílusának gyors változása.
Korai útkeresés
A tárlat a késő 1880-as évektől vezet végig egészen az 1930-as évekig. Vaszary rendkívül termékeny művész volt, de festményei mellett készített grafikákat, faliszőnyegeket, bútorokat, borítókat, plakátokat, könyvillusztrációkat és szobrokat is.
Korai munkái között elsősorban portrémegbízásokat és egyházi megrendeléseket láthatunk, melyek többnyire naturalista és szecessziós művek. Zsánerjelenetei sokszor egészen biedermeier hatást mutatnak, korai művei népi életképekből, naturalista portrékból állnak. Az Aranykor (1898) ugyan nem képezi részét a tárlatnak, a kiállítás azonban kiemeli, hiszen jól illusztrálja a német és osztrák szimbolista művészek Vaszaryra gyakorolt hatását. A kiállítás apropója az újonnan megtalált, „lappangó” festmények felfedezése volt, így nem sorakoztatták fel az összes, addig is a múzeum birtokában lévő anyagot.
Tovább haladva betekintést nyerhetünk Vaszary expresszív korszakába. Sötét, erőteljes alkotásainak az első világháború tragédiái szolgáltak háttérként. Bibliai tematikájú művei mellett jórészt aktkompozíciókat, csendéleteket és színpadi jeleneteket festett. Elkezdte alkalmazni az ún. feketealapos technikát: fekete háttérre vastagon felvitt színeket használt. A ’20-as évek közepére képei kezdtek derűsebbé válni, cirkuszsorozatai és színházi témái lassan oldották addigi festményei komorságát. A század elején az irodalomban és képzőművészetben is megjelenő „japánozás” Vaszary képein is megjelenik: a távol-keleti művészet speciális képkivágásai és a vissza-visszatérő, mosolygó Buddha-szobor elsősorban csendéleteiben figyelhetők meg. Kései expresszionista munkáin erősen érződik Cézanne hatása, többperspektívás alkotásai egyre lazább és erősebb ecsetvonásokkal születtek.
A Vaszaryra jellemző elnagyoltság, minimalizálás, jelzésszerű ábrázolás, a háttérben megjelenő épületek körvonalas ábrázolása is ebben az időszakban kezdődött el. Először a Kereszténység (1924) című alkotásán figyelhetjük meg a technikát, amely innentől végigkíséri alkotói pályáját.
Fények, nők, virágok
Az 1920-as évek végén is expresszionista műveket vonultat fel a Modern nők, Salome címet viselő kiállításrész. A művész inspirációját elsősorban párizsi utazásaiból merítette, a modern világváros nyüzsgő hangulatát, a felszabadultságot és a szórakozást örökítette meg. Ahogy a nagyvárosi tematika egyre nagyobb szerepet kapott Vaszary műveiben, képei úgy váltak egyre derűsebbé és színesebbé, amit megfigyelhetünk technikájának változásán is: a vastagon rétegezett festék helyett híg, vékony ecsetvonásokkal felvitt olajfestéket alkalmazott.
Ezt követően kerti jelenetek, csendéletek és virágkompozíciók sokaságát láthatjuk. A ’30-as években Vaszary sok időt töltött tatai villájában, itt készült munkáiban színes virágcsokrokat, kecses aktokat, gazdag szobabelsőket láthatunk. Ebben az időszakban jelenik meg a jellemző „Vaszary-kék” is, melyet majdnem minden alkotásán erőteljesen használ. Az elnagyolt ecsetvonásokat, a színek kavalkádját és a különleges, többnézőpontos ábrázolást remekül visszaadja a Verandán álló piros pizsamás nő (1930) és az Akt a kertben zöld kerítés előtt (1930).
Modern élet
A modern élet és a nagyvárosi dinamika is foglalkoztatta Vaszaryt, a ’30-as évek kései nagyvárosi témájú műveit a tatai idill ellenpontjaiként láthatjuk. A Krisztus a nagyvárosban (1936) és a Budapest kálváriája III (1937) című alkotások a modern élet gyorsaságával és a nagyváros árnyoldalaival foglalkoznak. Mindkét kompozíció Budapest emberkavalkádját ábrázolja, ahol a nagy tolakodásban a kép szereplői egymást sem veszik észre, nemhogy azt, ahogy átsétál közöttük a kereszt alatt görnyedő Krisztus. A fantáziadús, nyüzsgő jelenetek, az emberek sokasága, a fények sokfélesége mellett a Vaszaryra jellemző kék szín és a háttér épületeinek körvonalas ábrázolásmódja itt is jól megfigyelhető.
A kiállítás zárórészeként megismerhetjük a művész kései alkotásait, melyeket az Adriai-tenger és az olasz Riviéra ihletett. Az ekkor hatvanéves festő technikája egyre kifinomultabbá és letisztultabbá vált. Kései éveiben nyugodt szobabelsőket és mozgalmas strandjeleneteket festett, képein határozott ecsetvonást alkalmazva színes pöttyöket, vonalakat, formákat jelenít meg, melyek könnyed dinamikát kölcsönöznek azoknak.
A tárlat jól megtervezett és jól bejárható. Ahogy kisétálunk a kiállítótérből, újra látjuk Vaszary korai műveit, amik a bejáratnál fogadtak minket. Az életút végignézése után ismét szembesülünk azzal, honnan indult, és megint rácsodálkozunk, mekkora utat tett meg művészi pályáján. A kiállítás koncepcióját tekintve is könnyen érthető: az újonnan felfedezett művek egységes ezüstszínű keretben vannak elhelyezve, és a hozzájuk tartozó leírások is más alapszínnel segítik a tájékozódást. Ez a megkülönböztetés azért különösen jó, mert rácsodálkozhatunk az ezüstkeretes festményekre, hiszen színvonalukban nem térnek el az eddig ismert művektől, sőt, van néhány igazán kiemelkedő darab is.
A Nemzeti Galéria kiállítása remekül mutatja be Vaszary munkásságát: informatív, könnyen értelmezhető, és sok, de nem túl sok háttérinformációt biztosít a látogatóknak. Az időrendiség alkalmat ad arra, hogy feltérképezzük a festő sokféleségét, technikáinak, témaválasztásainak változását. Vaszary az örök fiatal benyomását kelti, akiben nagy volt a kalandvágy és folyton kísérletezett, ezt pedig remekül visszaadja a kiállítás. A tér jól megvilágított és barátságos, a tárlat minden korszakból fontos festményeket sorakoztat fel, ennek ellenére nem túl nagy ahhoz, hogy elvesszünk benne, ez pedig családias hangulatot kelt. Vaszary legtöbb képének színessége, derűje jól érződik a kiállításon, így abszolút pozitív élményt nyújt a látogatók számára.
Vaszary. Az ismeretlen ismerős című kiállítás kurátora Gergely Mariann, kiállításvezetője Barabás Réka. A tárlat 2023. január 15-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában.
