Először láthatóak azok a fényképek, amelyeket a világhírű magyar fotográfus, André Kertész ajándékozott Zsilák György artistalegendának. A Cirkusz. André Kertész sosem látott képei című kiállításon 12 képet állítottak ki, melyek közül két alkotás Párizsban készült 1926-ban, a többi pedig 1969-ben New Yorkban. A képek mellett szerepel egy Kertész által írt, Zsiláknak címzett 1969-es képeslap is, melynek előlapján Kertész ikonikus képe, az 1926-ban készült Szatirikus táncosnő látható.

A tárlat rendhagyó módon nem a Mai Manó Ház kiállítóterében, hanem a múzeum boltjában, a PaperLab Galériában található. A kiállítás elején egy rövid kurátori szöveg olvasható, alatta látható Kertész On Reading című könyve, ám nem kiállítási darabként, hanem kézbe vehető, fellapozható formában. A hosszabb falon következnek Kertész New Yorkban készült képei, amelyek egy cirkusz világába vezetnek el minket. Ezek a felvételek mutatják legjobban az alkotó saját, jellegzetes stílusát. A cirkuszi jelenetekben a drótkötelek húzta irányvonalak, az artisták, táncosnők mozdulatai különleges világot idéznek, amelyek a művészi leképezésben hitelesen jelennek meg.

Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, CIRKUSZ. ANDRÉ KERTÉSZ SOSEM LÁTOTT KÉPEI. Szabó Benedek felvétele.

A sorozat részeként megjelent az apró tárlat másik falán egy kép, ami talán kevesebb, Kertészre jellemző stílusjegyet hordoz. A fényképen egy lécekből eszkábált lakókocsi hátulja látható, ablakrésén két bohóc néz hátra. Elsőre egy klasszikus szomorú bohóc témaábrázolásnak tűnhet a kép, azonban a huszadik század hangulatát idéző elemek, a feltűnő utcarészlet, vagy a macskaköves út a közvetlen jelenhez csatolja azt. A múlt század miliőjébe került szomorú bohóc már más asszociációkat kelthet, mint a régebbi, különféle festményeken szereplő, hasonló alakok. Itt egy mesebeli, ugyanakkor a rögvalóhoz is szorosan kapcsolódó, újfajta valóság jön létre.

Hasonló kétféleség a cirkusz-sorozatban is felfedezhető. A cirkuszok kettős világa, a porond, a csillogás, szemben a lakókocsis élettel, és az egész napos gyakorlással hasonlóan eltérnek egymástól. Kertész fotósorozatának egyik sarokpontja ennek a megosztott világnak a részletes kirajzolása.

Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, CIRKUSZ. ANDRÉ KERTÉSZ SOSEM LÁTOTT KÉPEI. Szabó Benedek felvétele.

A tárlaton szerepel a Kertész által írt képeslap is, ami egy másik fényképpel együtt került közös keretbe. Ez a ritkábban előforduló installációs megoldás – ahogy a szokatlan kiállítási hely is – inkább egy szűkebb célközönség igényeinek felelhet meg. Aki lelkesedik Kertész fotóiért, munkásságáért, annak nem jelenthet kellemetlenséget, hogy a kiállítótér nem olyan tágas, mint a Mai Manó Ház főtermei, vagy a tetőtéri műterme. A rövid kiállítás mindenki számára ingyenesen látogatható a Fotóhónap 2022 programsorozat keretében, így a Ház aktuális, Közvetlen történelem. Juhan Kuus életműve című kiállítása után is izgalmas programnak ígérkezik.

Kertész fényképeinek involváló világa azonban nem kell, hogy csak erre a tárlatra szoruljon vissza. Kertész On reading című könyve – amely a kiállításon szabadon fellapozható – további különleges fényképeket őriz. Az elsőre talán elhasználtnak tűnő téma – az olvasás – fényképpel nehezen megragadható, mivel rengetegszer megfotózott téma. Kertész ennek ellenére egyedi, minden közhelytől mentes, eredeti képei egy teljes fotókönyv anyagát teszik ki. Az album képei a legváltozatosabb helyszíneken születtek, hiszen olvasni bárhol lehet. Olvashatunk egy parkban, lépcsőn ülve, elolvashatunk egy eldobott újságot, egy banánosdoboz feliratát, vagy egy rakpart melletti utcanévtáblát.

Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, CIRKUSZ. ANDRÉ KERTÉSZ SOSEM LÁTOTT KÉPEI. Szabó Benedek felvétele.

A fotókönyv anyaga számos helyszínt felölel. Találhatunk képeket Tokióból, New Yorkból, Esztergomból, Párizsból. Az olvasás ezeken a képeken mégis, mintha ugyanazt jelentené. Világtól való elvonulást láthatunk azokon a szereplőkön, akik Kertész fotóin feltűnnek. Bezárkózást egy hétköznapitól eltérő, különleges világba, ami világ elillan, amint az olvasását abbahagyjuk. De a hétköznapokból bármikor visszatérhetünk oda, ahonnan kiszakadtunk.

Hasonló élménye lehet annak is, aki ezt a fotókönyvet kézbe veszi. Ezek a fényképek finoman, jó érzékkel teremtenek meg alkotói világokat, amelyek témáiban lehet sok minden a hétköznapokból, megfogalmazásukban nem találhatunk hétköznapit. Kertésznek különös érzéke volt arra, hogy ilyen sose-volt világokat hozzon el. Ez a tárlat az alkotói világ egy új szeletét mutatja meg közönségének.

A Cirkusz. André Kertész sosem látott képei című kiállítás november 27-éig látogatható a Mai Manó Házban.

Kiemelt kép: Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, CIRKUSZ. ANDRÉ KERTÉSZ SOSEM LÁTOTT KÉPEI. Szabó Benedek felvétele.