Csaknem hetven művet sorakoztat fel a Szépművészeti Múzeum El Greco kiállítása. A tárlatra jelentős külföldi múzeumokból és magángyűjteményekből érkeztek festmények, melyek segítségével betekintést nyerhetünk a görög mester életművébe, a rá nagy hatással volt festők műveibe, illetve tanítványai munkáiba is.
El Greco, avagy Domenikosz Theotokopulosz (1541–1614) az európai festészet egyik legkiemelkedőbb alakja, a manierista festészet egyedülálló mestere. Újbóli felfedezése a XX. század elején történt, és rendkívüli hatást gyakorolt az avantgarde irányzatokra, elsősorban az expresszionizmusra és a szürrealizmusra. Letisztult, ugyanakkor drámai, néhol már-már hátborzongató művei főként egyházi témákat jelenítenek meg, de világi alkotásait és portrémegrendeléseit is láthatjuk most Budapesten.
A tárlat időrendben és festészeti témák szerint rendszerezve mutatja be El Greco műveit. Ahogy a reneszánsztól távolodva a manierizmus felé haladt, alakjai egyre torzabbá, hátterei egyre expresszívebbé és elmosódottabbá váltak. A XVI. század legnagyobb festőitől tanult: tanulmányozta Tiziano, Veronese, Bassano, Tintoretto kompozícióit, melyek fokozatosan épültek be munkáiba, ugyanakkor jellegzetes színhasználata, egyedi ég- és háttérábrázolása védjegye maradt egész pályája során.
A tárlat tematikája az utazásait is nyomon követi, sorra veszi azokat a központokat, melyek formálták a mester művészi útját. A krétai születésű El Greco ikonfestészetet tanult otthonában, ahonnan később elutazott, hogy tanuljon és megrendelésekhez jusson: Velencében, Rómában, Madridban tanult, végül Toledóban telepedett le. Az itt készült munkáiban az itáliai hagyományokat alakította a helyi ízléshez és a spanyol vallási igényekhez. Olyan ábrázolásmódot és kompozíciótípusokat hozott létre, melyeket később majdnem minden alkotásán alkalmazott.
Az első kép, ami fogad minket a tárlatra belépve, az Idősebb Szent Jakab, mint zarándok (1587–1596) című festmény, amin egyszerre figyelhetjük meg a manierista nyújtott arányokat, a reneszánsz realisztikus portréábrázolást és az ikonokra jellemző letisztult háttérábrázolást is. Az alak mögötti arany háttér mandorlaszerű, a kevés és erőteljes szín használata egyszerre teszi drámaivá, harmonikussá és modernné a képet. A kiállítás mottójaként is értelmezhető Szent Jakab zarándokútja párhuzamba vonható El Greco utazásával valós és művészi tekintetben is.
Itália és Spanyolhon
A tárlat eleje bemutatja az El Grecóra hatást gyakorolt festőket. A görög mester Itáliába érkezésekor nagy hangsúlyt helyezett az ország reneszánsz festészetének megismerésére. Elsődleges forrásként metszeteket tanulmányozott, melyeken keresztül elsajátította a nyugati festészet jellegzetes kompozíciós megoldásait és kifejezésmódját. Nagy hatással volt rá Jacobo Tintoretto (1518–1594) művészete, akinek a Káin és Ábel című festménye (1538–1539) mellett El Greco Menekülés Egyiptomba (1570 körül) című kisméretű képét láthatjuk. Mindkét alkotásra jellemző a torzított perspektíva és a költői, expresszív háttérábrázolás.
A mester végül Toledóban talált munkát és szerzett elismerést. A királyi monostor, az El Escorial képtárához is több megrendelést kapott. Műhelyében készült számos másolat és változat példázza vallási témájú képeinek innovációját és sikereit. El Greco Angyali üdvözletét (1576) Veronese Angyali üdvözletével (1580) hasonlíthatjuk össze, egy korai Bűnbánó Magdolna (1576-1577) című festménye reprezentatív megtestesítője a keresztény ikonográfiának, ugyanakkor előfutára a barokk festészetnek. Mária Magdolna testének aránytalansága a manierizmushoz köthető, arcábrázolása a barokk festészetet idézi, elnagyolt környezete és háttere ugyanakkor modern: ilyen egyszerű, ugyanakkor dinamikus égábrázolással nem nagyon találkozhatunk a XX. század előtt.
Szűz Mária és Jézus tisztelete
A következő szekcióban a Szűz Máriához köthető festményeket láthatunk. A vallási portrékon és szentábrázolásokon tanulmányozhatjuk, hogyan előlegezi meg El Greco a barokk művészetet: a drámai arckifejezések, a fény-árnyék játéka, a terek zsúfoltsága mind olyan festészeti elemek, melyek később a barokkban válnak népszerűvé. A szekcióban szemügyre vehetjük többek közt a Szent Család, a Jézus születése és a Szeplőtlen fogantatás témák különböző változatait.
A terem legérdekesebb eleme a Szent Család Szent Annával és a gyermek Keresztelő Szent Jánossal (1590–1595), és a fölötte elhelyezett tondó: Jézus születése (1603–1605). A köralakú festmény izgalmassá teszi a kiállítási teret, és maga a festmény is izgalmas, hiszen formájából adódóan az összes hagyományos kompozíciós eljárást megkérdőjelezi. Remek részlete ez a kiállításnak, a terem kialakítása is segíti a befogadást, hiszen csak az egyik falon vannak alkotások; a tondót – ahogy valószínűleg eredetileg is – a magasban helyezték el.
El Greco krisztusábrázolásai egyszerre idézik meg a bizánci és velencei előképeket. Az égre fordított tekintetű Krisztust a katedrális számára készített a Krisztust megfosztják ruháitól (1579–1580) című képen festette meg először, majd ezt az ábrázolást használta referenciaként saját ikonográfiát kialakítva. A különböző változatokon ugyanolyan beállításban láthatjuk a Messiást, fejét az égnek emeli, szemei nagyok és könnyesek, fejét rombusz alakú dicsfény keretezi.
A manierista festészet mesterei általában alakokkal töltik meg a képek hátterét, El Greco azonban nem, ettől válnak képei igazán érdekessé. Ezen a kiállításrészen tekinthető meg a mester egyik legismertebb képe, a Krisztus az olajfák hegyén (1605–1610) is, amelyen a többszintű kompozíciós eljárás figyelhető meg.
A számos krisztusábrázolás mellett a mester apostolsorozatai is lehetőséget adnak művészi fejlődésének értékelésére. Egyik legjellegzetesebb a Szent Bertalan apostol (1600) című festménye: a mesterre jellemző érdekes zöld és erőteljes vörös színek kontrasztban állnak egymással, keretezik a naturalista, kifejező arcot. A háttér kék színe és a drámai ecsetvonások itt bontakoznak ki igazán.
Valódi emberek
El Greco szentábrázolásainak képbeállításait portrémegbízásaihoz is használta, áhítatos, nyugodt tekintetű férfiakat láthatunk világi portréi között, ami életet kölcsönöz a képeknek: valóban érzékelhetjük, hogy igazi embereket látunk.
Szent Ferencet is emberként, naturalisztikus módon mutatta be, szemben a hagyományos ábrázolásokkal. A szentet leggyakrabban fiatalon ábrázolták, hangsúlyt fektetve az állatokhoz és természethez fűződő viszonyára. El Greco azonban a barokk hagyományokat megelőlegezve a szent életének utolsó eseményét festette meg: az Alverna-hegyi elvonulást. Szent Ferenc aszketikus arckifejezéssel jelenik meg előttünk, görnyedt teste és beesett arca pedig a festő talán legjelentősebb ikonográfiai újítását érzékelteti.
A tárlat El Greco műhelyéből, többek közt fia, Jorge Manuel, illetve Luis Tristán műveiből is sorakoztat fel festményeket, ezen felül pedig szobrokat, feszületeket és egy könyvet is láthatunk: Giorgio Vasari A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete (1550) című kötetét, ami megőrizte Federico Zuccari, El Greco és Luis Tristán feljegyzéseit is. Ezek az alkotások átfogó képet adnak a festő pályájáról, munkásságáról.
A jól felépített kiállítás során figyelemmel kísérhetjük a kompozíciós megoldások egyéni használatát, a tárlat eléri, hogy a néző újra és újra rácsodálkozzon, idővel hogyan változott El Greco művészete, hogyan vált egyre kifejezőbbé, miközben megőrizte saját stílusát és a rá jellemző ábrázolásmódot.
A kiállítás kurátora Dr. Leticia Ruiz Gómez, a spanyolországi Patrimonio Nacional Királyi Gyűjteményének igazgatója. Az életműkiállítás 2023. február 19-ig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban.
Kiemelt kép: wikipedia.hu; a fotókat a szerző készítette.
