A napokban egy ismeretlen férfi megpróbált tortát vágni a Mona Lisa „arcába”. Habár a festmény sértetlenül megúszta, köszönhetően a golyóálló üvegfalnak, az akció híre bejárta a világsajtót. Nem is csoda, hiszen az egyik legikonikusabb festményről van szó, aminek az évszázadok során számtalan parfrázisa és paródiája látott napvilágot.
A Louvre múzeumban mindig óriási tömeg tolong a híres, de méreteiben valójában nem is olyan hatalmas (53 × 77 cm) festmény előtt. A parókát viselő, ismeretlen tortadobáló feltehetőleg azért tettette magát kerekesszékes idős hölgynek, hogy a múzeum szabályait kihasználva könnyen átjusson a fotókat készítő sokaságon, elég közel a nagyjából 337 milliárd forintra becsült műtárgyhoz.
Még nem tisztázott, hogy a cél a Mona Lisa megrongálása volt vagy egyszerűen csak a figyelem felkeltése. Egy turista videóra vette, ahogy kivezetik a férfit, aki közben a következőket mondta: „Gondoljatok a Földre! Vannak, akik elpusztítják a Földet. Gondoljatok bele! Az összes művész azt mondja, hogy gondoljatok a Földre. Ezért tettem ezt. Gondoljatok a bolygóra!”
A magát környezetvédő aktivistának nevező 36 éves férfit az eset után őrizetbe vették, és egy pszichiátriai intézetbe szállították. A rendőrség „kulturális tulajdon megrongálására tett kísérlet” ügyében indított nyomozást.
A Mona Lisa útja
Da Vinci halála után I. Ferenc francia király vásárolta meg a festményt. Majdnem hároszáz éven át a közemberektől elzártan, csak francia uralkodó osztály gyönyörködhetett a Mona Lisa szépségében, míg Napóleon hálószobájából végül a Louvre gyűjteményében kötött ki. Bár a festményt 1804-től kezdve bárki megtekinthette, és a művészettörténészek sem győzték dicsérni, világhírre csak a következő évszázadban tett szert.
Az ellopott festmény
Vincenzo Peruggia, a Louvre munkatársa 1911-ben csempészte ki Da Vinci híres alkotását a múzeumból. Nem sokkal rá, az eltűnt Mona Lisa híre bejárta a világot. A rendőrség tanácstalan volt. Még Guillaume Apollinaire és Pablo Picasso neve is felmerült a gyanúsítottak között.
Mindez úgy történt, hogy egy bizonyos Géry Piéret nyomravezetői díj reményében felkereste a Paris Journal nevű lapot és elmondta, korábban két ibériai szobrot lopott „barátainak” a Louvre-ból. Ezután terelődött a gyanú előbb Apollinaire-re, aki Piéret korábbi munkaadója volt, majd a költő barátjára, Picassóra. Apollinaire helyzetén az sem segített, hogy egyszer azt mondta, fel kéne gyújtani a Louvre-t, a lopott szobrokat pedig Picasso vette meg a költő akkori titkárjától. A két művész bár ártatlan volt a Mona Lisa ügyében, a kitoloncolás lehetőségétől annyira pánikba estek, hogy megpróbálták a Szajnába hajítani a műtárgyakat, de végül nem tudták rászánni maguk.
Apollinaire a tárgyaláson mindent beismert: Piéret felbujtását, lopott műtárgyak birtoklását, a bizonyíték eltűntetésére tett kísérletet. Picasso ezzel szemben azt alította, soha nem is találkozott a költővel, el is sírta magát a bíróságon. A komédiába átcsapó tárgyaláson világossá vált, hogy a két művésznek semmi köze a Mona Lisa eltűnéséhez, így végül mindketten szabadon távozhattak.
A két művész esetét illetően a források sok helyen ellentmondanak egymásnak. Egy anekdota szerint állítólag épp Picasso terelte a gyanút Apollinaire-re. Mikor a költő számonkérte barátját, miért keverte ekkora bajba, Picasso azzal érvelt, hogy egy kis kellemetlenség árán világhíressé tette Apollinaire-t. Még ha ez kétséges is, annyi bizonyos, hogy a Mona Lisát eltűnése tette világhírűvé.
Peruggia végül 1913-ban bukott le, miután megpróbálta eladni a festményt egy firenzei műtárgykereskedőnek. Állítása szerint a hazafias érzések vezették arra, hogy visszajuttassa a Mona Lisát Olaszországba, azonban egyes teóriák szerint a személyes haszonszerzésnek nagyobb szerepe lehetett. Erre utal Peruggia egy leve is, amiben apjának arról ír a lopás után, hogy egy csapással megcsinálja a szerencséjét.
A hírnév ára
A visszakerülését követő években elsőként talán Marcel Duchamp űzött tréfát az egekig magasztalt festményből. Az alkotás alapjául egy turisták körében népszerű képeslap szolgált, amin a Mona Lisa orra alá Duchamp egy kis bajuszt rajzolt, a lap alá pedig L.H.O.O.Q. feliratot ragaszott. A cím egy szójáték, franciául úgy olvasható: „Elle a chaud au cul”, ami magyarul nagyjából jelentheti, hogy „Forróság van a fenekében” vagy „Forró a feneke”. A trágár kifejezés egy nő szexuális nyughatatlanságára utal.
Duchamp readymade alkotásának hatására alkotta meg önarcképét Mona Lisaként Salvador Dalí 1954-ben, Philippe Halsman fotós közreműködésével, aki emellett is sok ikonikus képet készített a szürrealista festőről. Később Dalí paródia-paródiáját az izlandi Erró hasznosította újra egy kollázs kompozíciójához. Amióta elkészült, az eredeti festménynek számtalan parafrázisa született, főként a 20. században, de jóval a világhír előtt is.
Azonban a Mona Lisát más fajta „támadások” is érték az elmúlt száz évben. 1956-ban egy férfi kénsavval próbált kárt tenni a festményben. Ugyanabban az éveben egy másik férfi, aki azt alította, hogy szerelmes a műtárgyba, egy kővel törte át védelmező üvegét, és sikerült enyhén megsértenie a képet. Ezután 1960-ban kapta meg golyóálló üvegpajzsát a mű, ez azonban nem szegte kedvét mindenkinek.
Egy kerekesszékes nő festékszóró sprayvel rontott neki az alkotásnak, amikor 1974-ben Tokióban állították ki. 2009-ben egy orosz nő teás csészét vágott az üveghez dühében, amiért nem kapta meg a francia állampolgárságot. Magyar viszonylatban még szóba hozható – mint bulvár jelenség – Varga Viktor, aki egy csókkal „támadta le” az alkotást. A kis performanszról szinte csak a hazai sajtó számolt be.
Muszlim Mona Lisa
Annál nagyobb felháborodás keltett Michel Houellebecq Behódolás című regényének magyar borítója, amin a Mona Lisa nikábot viselve látható. A Magvető kiadásában megjelentett könyv már a fordítás, sőt a publikálás előtt botránykönyvnek számított. Ebben nagyban hozzájárult a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztőségét ért terrortámadás utáni társadalmi feszültség, aminek enyhülését feltehetőleg nem segítette, hogy a regényben Houellebecq Franciaország számára iszlamista hatalomátvételt vizionált.
A francia sajtó a magyar borítót iszlámellenesnek bényegezte, ami a szélsőjobboldal narratíváját erősíti. Nyáry Krisztán, a Magvető akkori igazgatója úgy nyilatkozott az ügyben, hogy nagyot hibázik, aki ilyen üzeneteket vél kiolvasni a borítóból. Az ügyben Tófalusi Ágnes, a regény fordítója azt mondta a Népszabadságnak: „…az iszlám csak egy metafora…”, és hogy a regény „…inkább szól a hatalmi mechanizmusokról, a politikai pártok egymáshoz való viszonyáról, összeállásukról, szétválásukról és a korrupcióról, mintsem vallási kérdésekről.”
Utólagos vélemény
Talán nem lett volna a könyvborítóból akkora botrány, ha nem a Mona Lisát ábrázolja, ahogy feltehető, hogy a tortás akció se keltett volna ekkora visszhangot a sajtóban. Kétségtelen, hogy a Mona Lisa egy ikonikus műtárgy, a nyugati kultúra egyik kiemelt jelképe, ha nem az első számú. Bármi történik körülötte, mindig lesz hírértéke. Továbbra is lesznek parafrázisok, paródiák és persze árucikkek, amiket a Mona Lisa képével próbálnak majd eladni. Egy bögre, póló, kulcstartó vagy selfie erőltetett bizonygatása annak, ami mindezek nélkül is világos: a Mona Lisa mindenkié, maga az emberi kultúra.
