Hétfő délután az AGORA Művelődési- és Sportház földszinti termében mintha egy érzékenyítő foglalkozáson vettünk volna részt. Egy fiatal menekült férfi élettörténetét ismerhettük meg Németh Krisztina írónő tollából, szavaiból, valamint az eseményen bemutatott, A hazara című könyvéből. A beszélgetést Kovács Viki, az Agora Művelődési Központ rendezvényszervezője moderálta, a könyvből részleteket Antal D. Csaba, a Weöres Sándor Színház színművésze olvasott fel.
Terápiás csoportnak is hihette volna egy kívülálló, ahogy a fehér teremben körben ültünk. Könyvbemutatóra érkeztünk, de az érzékeny téma igényelte az egyfelől intimebb, másfelől pedig még nyitottabb térelrendezést. Egy menekült fiú életének történetét írta meg Németh Krisztina. A menekült szó hallatán pedig akarva-akaratlanul szökik az egekbe a szemöldökünk, tágul a pupillánk és sopánkodunk, mintha muszáj lenne. Profi szörfösként helyezkedünk rá a média hullámaira, hagyjuk hogy vigyen magával az ár, elhiszünk válogatás nélkül bármit. Mennyire sokoldalú probléma is ez, hiszen nem csak felnőtteket, de gyerekeket is legalább annyira támad: az oktatásban várható változások pedig nem segítenek a helyreállításban. Hiszen többek között a média tantárgy eltörlésének köszönhetően a diákok sokkal kevesebbet fognak tanulni a hírek közötti kritikus válogatásról, de a történelem tantárgy sem ússza meg az újítást: a könyvbemutatón boncolgatott témáról utoljára beszélnek a történelemtanárok. De mi itt vagyunk, s mint egy sötét szobában, vakon tapogatózunk – érzékenyülünk. És elérzékenyülünk.
A hazara fiúról szóló könyv két részben mesél: az első, elbeszélői részben kívülálló szemével mutatja be az ismert tényeket, majd a narrátor szerepébe Hamid bújik, az írónő az ő szavaival mesél. Krisztina egy konyhai munka során ismerte meg a menekült fiút, aki már nagyon fiatalon, tíz éves kora előtt nehéz fizikai munkákat vállalt, így nem is meglepő, hogy felnőtt korára jól megedzette az élet.
A bemutatott könyv mellé Tóth Veronika által egy videó is készült, melyben a főszereplő, Hamid szülőhazájáról láthattunk megdöbbentő, elborzasztó, szívszorító felvételeket. A helyről, ahol a háború otthonra lelt.
„A 70-es évek Afganisztánja olyan változásokon megy át, amely elől az Alizada család sem bújhat el. Az olvasó a könyv első felében egy család-, a másodikban pedig egy kalandregényt kap, gyönyörű leírásokkal. Három generáción átívelő vándorlásról szerzünk tudomást. A költözésnek pedig mindig oka van. Hamid elindulásának indoka saját szemével tekintve gazdasági, mert egy barátja jobb életet ígér neki Iránban. Előtte azonban megismerhetjük ősei életét, akik a forradalmak, háborúk elől vándoroltak, és főhősünk kvettai léte is a mindennapos terrorról szól. Van-e lehetőség maradni ott, ahol a mollah azt terjeszti: »aki megöl akár csak egy hazarát is, megváltotta a jegyét a mennyországba«? A regényből megtudhatják a választ. Az emberöltőként történő helyváltoztatást a kényszer mellett a bizalom mozgatja: »fájdalom nélkül kilépni a múltból csak úgy lehet, ha a jövő boldogságot ígér«. Kívánom mindenkinek, hogy ugyanúgy ragadja el a történet, mint engem. Biztosítson magának egy szabad estét, mert úgysem tudja letenni!
»Nem érted miért jöttem ide? Csak egy napot töltenél el abban a pokolban, nem kérdeznél többet. Tizenegy éves, felnőtt gyerek voltam… és menekült, már amikor elindultam. Pakisztánban semmibe vettek. A hazám, Afganisztán üldöz. A származásom, a vallásom miatt halállistára kerültem. Mert hazara vagyok. Én viszont azt mondom, ember vagyok. Ember, és ha már megszülettem, élni akarok. Valahol élnem kell!«” (Hamid)
Lutor Katalin galériája
