A magyar irodalom egyik legnagyobb hatású alakjának, Kassák Lajosnak ma van a születésnapja (1887). A felvidéki Érsekújvár (Szlovákia) szülötte, s az mellett, hogy verseket, prózákat, kritikákat vetett mesterien papírra, a képzőművészetben és a folyóirat-szerkesztésben is maradandót alkotott.
Könyvet, de legalább egy hosszú tanulmányt lehetne írni arról a nem mindennapi életútról, melyen Kassák Lajos ment és ment tizenhárom angyallal és énekelt fiatalságról, öregedésről, félelemről és szeretőkről. Most csupán egy fontos eseményt és annak hatását emelném ki életéből.
Mai szemmel extrémnek hangzik, amiről szó lesz, és talán az olyan zarándokutakhoz hasonlíthatnánk, mint a spanyolországi, franciaországi El Camino (Szent Jakab-út). A különbség annyi, hogy Kassák két barátjával, Gödrössel és Szittyával nem zarándokolt, hanem európai csavargás címén vágott neki a közel 1400 kilométeres Párizsig tartó gyalogútnak (összehasonlításképpen, az El Camino „csak” kb. 800 km.). Sikerült is nekik. Hogy mi vagy ki volt, aki leginkább motiválta a „világcsavargásra”? Természetesen Ady Endre, hiszen miután megismerte az ő és a nyugatos nemzedék verseit a népies hangvételű líráját már nem is tekintette verseknek.
Még sohasem olvastam ilyen nagyszerű verseket. Egészen mások, mint amit mi csinálunk, de azt hiszem, hogy ők az igazi költők, és nem mi. A mieink lehet, hogy igazabbak, mégis az övéik hatnak rám úgy, mintha élnének.”
– írta egy levelében Kiss Károlynak.
Ezt követően át szerette volna élni azt a szó szerint nyugatos élményt, amit Ady, ezért kitűzte célul, hogy elgyalogol Párizsig, és közben megismeri Európa megannyi területét. Visszatérése után azonban rá kellett jönnie, hogy az ő személyiségére egészen más európai művészeti irányzatok hatottak, mint példaképére. Ő ugyanis a bátor avantgárd lázadó szabadságát érezte igazán magáénak, és leginkább akkor tudatosult benne ez az érzés, mikor kis idő elteltével hazai környezetben is sikerült a futurizmus, a dadaizmus, a szürrealizmus, az expresszionizmus és a konstruktivizmus különböző alkotásaival találkoznia kiállításokon. Innentől kezdve az elkövetkező évek során sikerült, ha nem is az egyetlen, de a legnagyobb hatású magyar avantgárd művésszé fejlesztenie magát autodidakta módon, ami nem kis munka lehetett, hiszen írói pályájának kezdetén még a helyesírásával is komoly gondok voltak.
A LEGENDA VÉGE
Az eldobott kő
megült Isten mély ölében.
Királyi testőrök
hideg combú szajhák
elcsigázott zarándokok,
hiába keresik.
Szaxofonon
és dobon harsogom
ne keresd az Istent
a ködön túl rejtőzik vakon
ne keresd a követ
tört szárnyú madár volt
egy macska gyomrában
alszik.
Én látom
szegényt.
Bár sok területen tevékenykedett, az irodalomtudomány, és ő is, leginkább költőnek tartotta magát, aki olyan újításokat hozott irodalmunkba, mely előfutára volt korunk posztmodernjének. Verseiben olyan nyelvi rétegeket is mozgósított, amik a nyugatos költészet számára idegenek voltak. Ilyen példa az is, hogy nem csak az iparban szerzett szókincséből, hanem szlengből is bátran beépített a verseibe, valamint durva és emelkedett stílusrétegek kontraszthatásai szintén meghatározzák poétikai megnyilvánulásait. Emlékezzünk rá ezekért az alkotásokért, melyek még ennyi év távlatából is ugyanolyan élményt nyújtanak az olvasóknak, valamint későbbi költők fejlődésében is nagy befolyással bírtak: vessünk egy pillantást Radnóti Miklós vagy József Attila költészetére.
