Természettudomány és irodalom összefonódására az egyik legszebb példa Segesvári István egy 1792-es verse. A Magyar Kurírban közzétett költeményt az ismert csillagász, Hell Miksa emlékére írta. A szöveg összefoglalja korának tudományos ismereteit, miközben élteti a tudósokat és a teremtés művét. Figyelemre méltó írás, mely nem ellenfeleknek, hanem ugyanazon világ részeinek tekinti a teológiát és a természettudományokat.
Segesvári István életéről keveset tudunk. 1762-ben keresztelték meg Kiskunhalason. Tanulmányait is itt kezdte, majd Debrecenben folytatta, a kettő között pedig tanítóként működött Ócsán. 1779-ben iratkozott be a debreceni Kollégiumba, később Késmárkon a német nyelvet gyakorolta. Miután visszatért Debrecenbe, egészen 1785-ig maradt ott. Ezt követően Bécsben, végül Pesten tanult, s szerzett orvosi képesítést.
Legfontosabb munkája William Derham Physicoteology című művének magyar fordítása. Ez azért érdekes, mert Derham egyike volt azoknak, akik a 18. században a fejlődő természettudományok eszközeivel próbálták igazolni Isten létezését. Segesvári a szöveg elé írt összefoglalója az addigi teljes magyar irodalom áttekintése, így ezt tartják első irodalomtörténetünknek.
Tudomány és vallás egysége
A Hell Miksa emlékére írt vers ugyan nem tartalmaz olyan részt, amelyben a szerző a teológia törvényeit bizonyítaná – csupán költői eszközökkel mutatja be a természettudomány eredményeit –, mégis egy szerves egységként szemléli a tudományt és a vallást. Úgy tartja, hogy a világ helyes megismeréséhez mindkettőre szükség van.
A mű a Szacsvay Sándor alapította Magyar Kurírban jelent meg 1792-ben. Szacsvay – aki korábban még a pozsonyi Hírmondót szerkesztette – 1786-ban indította el saját lapját. Rendkívül ügyesen pozícionálta magát a közéletben: kezdetben II. József politikáját támogatta, a király halálát követően álláspontja a magyar nemesi mozgaloméhoz közeledett, majd 1791-ben II. Lipót híve lett.
Segesvári verse felvilágosult szellemisége miatt jelenhetett meg, de vallásos szemlélete toleráns volt minden felekezettel szemben, így a szerzőt nem vádolhatták elfogultsággal, s vélhetően nem ütközött Szacsvay egyházkritikus gondolkodásmódjával sem.
A költemény terjedelme 32 oldal, főszövegéhez 47 lábjegyzet tartozik, melynek szerzője valószínűleg azonos a versével. A művet egyszerre jellemzi elbeszélő jelleg és himnikus hangvétel: szimbolikus utazás a geológiától a kémián át a biológiáig és a csillagászatig, miközben a tudományt és művelőit dicsőíti. Címe tulajdonképpen nincs. A bevezető szöveg Hell Miksa érdemeit, tisztségeit taglalja. Bár a költemény a nagy tudós halálának apropóján íródott, mégsem Hellről szól: korának természettudományos ismereteit gyűjti össze.
A vers elején és az első lábjegyzetekben földrajzi adatokról olvashatunk: a Föld alakjáról s az annak megállapítására szervezett expedíciókról, a tengely körüli forgásról, a Föld „kerületéről”, felszínéről, térfogatáról, valamint a tengerek és a szárazföld arányáról. A hivatkozott tudósok, felfedezők – az ókor nagyjaitól egészen a szerző kortársaiig – ma is ismertek: Varenius, Magellán, Huygens, Newton, Cassini és Lichtenberg nevét említik a lábjegyzetek.
A következő téma a láthatatlan „Aer” („Gas Atmosphaericum”), amely körbeveszi a Földet, s ami nélkül sem állat, sem növény nem képes létezni. Alkotóelemei a „Gas dephlogisticatum” vagy a franciák szerint „Principium oxygenum”, amiben az állatok élnek, míg a másik az ennél nehezebb „Gas phlogisticatum” – más néven „Principium azoticum” –, amiben elalszik a gyertya. A kapcsolódó lábjegyzetben a sok kutató neve között szerepel azé a Lavoisier-é, aki nem sokkal korábban elnevezte az oxigént, de a számos gázt felfedező Joseph Priestley-é úgyszintén. A szerző tudása tehát – a hivatkozott tudósok alapján – naprakész volt. A két gáz, az „éltető-ég” és a „dögletes áer” ezt követő leírása nagyon részletes.
A szöveg szerint egyébként a kétféle tulajdonság (éltető és mérgező) mindenhol jelen van, azaz általánosítható. A föld szelelőnyílásainak – így tulajdonképpen hasznosnak – nevezi a pusztító vulkánokat, valamint ismerteti az orvosságokat, melyek között mérgező növények is akadnak:
A’ sok ártalmas Plántákat, a’ mérges Állatokat
Sokszor ugy rendelitek mint leg-jobb orvosságokat.
Nállatok a’ leg-hasznossabb Patikabéli szerek
A’ bürök, maszlag, kökörtsén, ’s egyéb mérges gyökerek
A’ Scorpió, Varas-béka, ’s a’ mérges viperából
Készit’tek olly orvasságot [orvosságot], hogy a’ nyavalyájából
A’ beteg meg-gyógyúl, fel-kél, áldja böltsességteket
Hogy a’ mérges nyavalyákban használlya a’ mérgeket.”
A világ kettőssége nemcsak teológiai jellegű (jó és gonosz), ugyanis a természet szintén polarizált, de a határok itt nem olyan élesek: a teremtés műve nem lehet rossz, hiszen Isten alkotása. Segesvári szerint a tudósok nem is kereshetnek benne hibát. „Nem-is illik bölts Elméhez, hogy ott gántsot keressen /A’ mit a’ Teremtő keze formált mesterségessen.”
A mű egyes részletei meglepők lehetnek. A korabeli emberek számára ritkaságnak számítottak a mikroszkópról szóló írások, így különleges a vers mikrovilágot bemutató része. A szöveg szerint a tudósok a szabad szemmel nem látható élőlényeket egy „Üveg-tsönn által” nézik „tsendes andalodással.” Az apró állatok szaporodását leíró sorok is kissé szokatlanul hatnak: „Párjával mulatoz, játtzik, forró szeretetébenn: / Hogy igy lakosokkal telyen, e’ Tseppnek üressége”
Ugyancsak figyelemre méltó a fotoszintézisre történő utalás:
[…] a’ mit Ti! itt tsudáltok, ez az, hogy a’ Plántában
Annak ki-nyúlt Ágaiban, vagy pedig a’ Szárában
Vagynak oly titkos eszközök, a’ mellyekben a’ mérges
Levegő, meg készittetik, ’s leszsz (sic!) ollyan egésséges (sic!)
Hogy abban az Állat élhet, szivhattya tüdejében
A’ mit a’ Teremtő rakott mejje két üregében.”
Az emberi testről is olvashatunk a versben: arányairól, főbb részeiről, működéséről. A részletes leírás komoly anatómiai ismeretekre utal, amelyet a szerző orvosi tanulmányai igazolnak.
Belöll [belül] az Ember testében van a’ Lélek lakása,
De még ki nem tanultátok, mely helyt van a’ szállása?
Az igaz, hogy az Agy-velő ollyan pompás készület,
Hogy, mint egy Királyi Székbenn ott a’ Lélek megülhet.
Az öt Érzékenységek-is mint hiv Udvari szolgák,
A’ mit a’ testben éreznek, oda mindjárt bé-mondják.
Még pedig olly hamarsággal leszsz az Izlés, a’ Látás,
Szaglás, Hallás, Tapasztalás; mint a’ sebess Villámás [villámlás].
Ha pedig’ valamit gondol, vagy, parantsol a’ Lélek
Az onnan szármozó Inak, azt el követni készek”
A vérkeringést Segesvári a tengerbe visszatérő folyókhoz hasonlítja, míg magát a vért a harmathoz, amely a füvet öntözi. A szív kapcsán ír a születésről is:
A’ Vért tsudának mondottam: mert hiszen Ti! tuddjátok
Mely tsuda részekböl áll, ha, üveg tsönn visgállyátok
De tsuda ám a’ Szivnek-is az az eröss munkája,
Mellyel a’ meg-érkezett Vért magából taszigálya.
A’ Kis-gyermek mikor nyugszik még az Annya méhébenn;
(Az Isten bölts Ujjainak abban a ’ remekébenn,
A’ holott tsudállatossan teremnek az Emberek,
Élnek, nőnek, ’s majd ki-jőnek, ha el-telt az idejek)
Már ott vér [ver] a’ Sziv: ’s az utánn mindég fáradhatatlan,
Éjjel nappal hajtya a’ Vért a’ testben mind untalan,”
Ezek után különböző belső szervek – tüdő, belek, lép, máj, vesék, gyomor, nyelv, fog, nyelőcső – és néhány külső testrész (fül, szem) rövid ismertetése következik.
A Holdig nyújtózó tudósok
Az ember után a mű az állatokat mutatja be – először az ég madarait, a tengeri halakat és a bogarakat egy-egy utalás formájában –, majd a bolygókat, a Holdat és a csillagokat. Segesvári említi, hogy a Hold krátereit feltérképezték, és tudósokról nevezték el, akik között azonban egy magyar sincs. Ennek kapcsán utal vissza Hell Miksára, korának egyik leghíresebb tudósára, aki méréseiből meghatározta a Föld-Nap távolságot, valamint részt vett egy csillagászati évkönyv kiadásában és csillagvizsgálók alapításában. Érdemeit az egyik utolsó lábjegyzet foglalja össze. Segesvári kérése azóta teljesült, ma már Hell neve is rajta van a Hold térképén.
A vers utolsó szakasza egy imaszerű zárás: Istent dicsőíti, de a megszólaló hozzáteszi, hogy a tudósok útjuk végén visszatérnek a Föld porába, mert az ő testük is abból „formáltatott.” Ez a kép összhangban van a teológiával, de a bölcsek és az általuk vizsgált természet szoros kapcsolatát is mutatja. A szöveg tulajdonképpen végig erről szól: az egyes elméleteket röviden összefoglalja vagy utalások formájában felvillantja, részletesen azonban a lábjegyzetek bontják ki őket.
A szerkesztett utazás révén a vers egy enciklopédiára hasonlít: a költészet és a tudományos szakirodalom kiegészíti egymást. Az optimista hangvétel magával ragadó; a költő szerint a teremtett világ és a kutatók munkái egyaránt csodálatosak. A Földön ezt nem mindig jutalmazzák birtokokkal, de a Holdon kráterek viselhetik egy-egy tudós nevét, s ez bármi másnál nagyobb dicsőség.
Összességében elmondható, hogy Segesvári István műve egy izgalmas, olvasmányos vers. Bár eddig keveset foglalkoztak vele – a teljes szöveg kiadása jelenleg is folyamatban van –, sok érdekességet tartogathat még a tudománytörténettel foglalkozók számára. Az alkotás egyszerre mutatja meg a felvilágosodás tudományszeretetét és a 18. századi ember vallásosságát. Különleges szemléletű, szép költemény, melyben ott lapul a tudósok felelőssége az emberek és a teremtett világ iránt: ma is tanulhatunk belőle.
Kiemelt kép: literatureandscience.fi
Felhasznált irodalom
BUZINKAY Géza, KÓKAY György, A magyar sajtó története I.: A kezdetektől a fordulat évéig, Bp., Ráció, 2005.
LYSEWYCZ Adrienn, PIPICS János, Éltető és mérgező. Orvostörténeti adalékok Segesvári István Hell Miksa emlékére írt verséhez (1792) = Természet és társadalom 2.: A 2. Történet- és természettudományi hallgatói konferencián (2022. május 31.) elhangzott előadások kivonatai, szerk. PIPICS János, SZABÓ Róbert, TÓTH Kristóf, Szombathely, ELTE SEK Történeti Diákműhely, 2022, 37–40.
PIPICS János, LYSEWYCZ Adrienn, A természetet vizsgáló bölcsek. Tudósok Segesvári István Hell Miksa Emlékére írt versében (1792), = XV. Tudomány- és technikatörténeti konferencia, 2022, 72–76.
SZINNYEI József, Magyar írók élete és munkái, XII, Bp., Magyar Könyvkiadók Egyesülete, 1908.
SZILÁGYI Ferenc, Fiziko-teológia a XVIII. századi hazai irodalomban = Hungarológiai Kongresszusok. A magyar művelődés és a kereszténység II., Bp., Szeged, 1998, 794–803.
TÓTH Béla, Első magyar nyelvű „irodalomtörténetünk” szerzője: Segesvári István = A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve, 1983, 189–197.
