Asztrológia, sors, véletlenek különös találkozása – mi lehet a magyarázat az élet kiszámíthatatlan történéseire? Milyen észérvekkel igazolhatjuk édesanyánk elvesztését vagy a nagy szerelem váratlan, már-már lehetetlennek tartott betoppanását? Szentesi Éva Merkúr a retrográdban című könyve többek között ezeket a témákat boncolgatja, keresztezve és keretezve a női barátságok realisztikus, szintén szeszélyes dinamikájával.
Szent(esi) retrográd(ja)
Akik olvasták korábbi műveit vagy a WMN.hu-n megjelent cikkeit, illetve akik követik a közösségi médiában, azok pontosan tudják, hogy Szentesi Éva karakán, szókimondó egyéniség, aki nem fél hangoztatni a véleményét és kiállni a szívének fontos ügyek mellett. Ez a hozzáállás jellemzi fikciós és életrajzi műveit egyaránt.
Történeteit olvasva úgy érezhetjük, személye többet nyom a latban a fiktív elemeknél. S ha talán ez a kijelentés elmarasztalónak hangzik, érdemes rávilágítani: Szentesi élőbeszédszerű, szabadszájú és ironizáló stílusa, illetve az obszcén kifejezéseket sem mellőző kritikus attitűdje adja az elbeszélés egyedi hangvételét.
Szentesi könyvének már a címe is determinálja a baljós események bekövetkeztét. Az asztrológiában jártasak ismerhetik a kifejezést: minden évben többször jelentkezik az a körülbelül háromhetes időszak, amikor a „Merkúr a retrográdban” van. Ebben az időintervallumban a dolgok rendes kerékvágása felfordul, kaotikus, zűrzavaros, netalán végzetes eseményekre kerül sor.
A Merkúr a retrográdban főszereplője kezdetben mintha ennek a jelenségnek lenne az illusztratív példája: barátnői között fatális érdekütközés jelentkezik, majd váratlan hirtelenséggel meghal az édesanyja. Az évtizedekig stabilnak tűnő, majd egyik pillanatról a másikra elfoszló kapcsolatok, a gyászmunka keserves folyamatából adódó perspektívaváltás és a boldogság miatt érzett bűntudat önmagukban is megrázó változások, hát még ha mindhárom trauma közel egyidőben következik be.
Kapitalista kérdésfeltevések
A könyv két részből áll, mindkettő brutálisan indít. Az első oldalakon a főhősnő a halálán agonizál, és a vele egykorú nőkkel ellentétben az álomesküvő helyett az „álomtemetést” tervezgeti gondosan. „Ja, és akkor legyen a ruhám piros, semmiképp nem szeretnék a saját búcsúztatómon a csodálatos koporsómban slamposan festeni.”
A könyv első részében megismerjük a harmincas évei közepén járó főhősnő pezsgő, sőt toxikus életvitelét. Alkalmi kapcsolatai a pillanatnyi mámort követően keserű utóízt (füstszagot, fejfájást és szégyenérzetet) hagynak maguk után. Két barátnőjével rendszeresen összeülnek koktélozni (Lívia az alkoholt egy kis droggal is megtoldja), részletesen kitárgyalva a szexuális életüket, miközben különféle fogyókúrás étrendeket javasolnak egymásnak. Líviával és Noémivel a középosztály felső rétegének gyakorta fényűző életvitelét sajátítja el, mely a felszínes párbeszédek mögött megbúvó, hátsó (szándékú) gondolatok által sokszor csak a könnyed luxusélet imitálásának tűnik.
A főhősnő kettősen viszonyul a baráti társaságban felmerülő témákhoz és gondolkodásmódhoz (némely esetben kiterjesztve azt a polgári társadalom szélesebb körére) – ez az első rész 4. és 5. fejezetében csúcsosodik ki. Egy kozmetikai termékbemutató kapcsán így lamentál:
(…) tizenkét nő egy luxuslakosztályban egy jeges, halfarok formájú fémdarabbal nyomogatja az arcát, és közben nem bírja abbahagyni az ajnározást. Ide jutottunk ebben a kurva emancipációban, erre költjük a pénzünket, erre pazaroljuk az időnket, a tehetségünket meg az eszünket.”
Prosecco, biomandulatej, IKEA, garnéla avokádóhabbal. Fogyókúra, pránanadi, kötődésfóbia. A fogyasztói kultúra túlburjánzása, a felesleges fényűzés, valós és kevésbé jelentékeny problémákra adott nem szakszerű megoldások groteszk, ám kíméletlen tükörképet mutatnak számunkra: mindenki a saját mértékéhez és anyagi lehetőségeihez mérten kezdi végiggondolni, mi mindent engedhet meg magának. Mennyi nélkülözhető, csupán átmeneti örömet okozó dologra költünk, és mi az, ami tartós boldogságot jelent – amire valójában szükségünk lenne?
Ellentétes (csillag)mozgás
Egy olyan nő, aki a karrierjében remekül helytáll, a szociális életét csúcsra járatja, s barátnőivel gyerekkora óta ápolja a kapcsolatot, talán észre sem veszi, mennyire önpusztító életvitelt folytat. A könyv második része világít rá erre leginkább: az édesanya hiánya pillanatok alatt következik be, hirtelen és felkészületlenül éri a szereplőt. Az első részben alig esik szó a nőről, csupán annyi kezd körvonalazódni, hogy a kapcsolatuk némileg problematikus.
Az, hogy egyszeriben az anyára irányul a reflektorfény, minket, olvasókat is kissé kizökkent, hiszen a főhősnő egy olyan oldalát ismerjük meg, amely a hétköznapi szituációk forgatagában rejtve maradt mind előttünk, mind előtte. A gyors halál tragikuma a váratlanság, ennélfogva az előzménynélküliség, ami a történet realisztikus jellegét húzza alá.
A főhősnő édesanyjához intézett mondatait olvasva mi magunk is ösztönösen átértékeljük a szeretteinkkel való kapcsolatainkat. Mi mindenre nem kérdezünk rá? Mennyi érzést és történetet hallgatunk el a másik elől, amely által pedig jobban megértene minket? Mennyi gorombaságot vágunk a fejéhez? Miért hisszük, hogy a bántással önmagunkat védjük?
Viszlek tovább, anya, de nehéz vagy, de nehéz ez a huszonegy gramm.”
Első ránézésre azt hihetjük, a könyv második része jelenti a Merkúr retrográdba lépését, elvégre a legstabilabb kapcsolatok ekkor esnek szét. Ám a retrográd csakis negatív töltetű lehet? Nem elképzelhető, hogy az addig oly csodásnak tűnő élet volt maga az évekig elnyúló mélypont? A szoros kapcsolatok vajon a gyakori közelséggel együtt mélyek is voltak?
A nagy szerelem felbukkanásával vetődnek fel ezek a kérdések, melyek kezdetben kétséggel és önváddal párosulnak. Miért akkor találja meg a főszereplő a szerelmet, amikor az édesanyja meghal? A megválaszolhatatlan, bűntudat szülte kérdések belülről feszítik őt: „Anyámnak miattam kellett meghalnia? Anyám az életét áldozta a boldogságomért?”
A szerelemmel karöltve kialakul a főhősnőben a bizonyosság: a boldogság ritka madár, amely eddig csak átutazóban repült el mellette, de sosem ült meg az ablakában és énekelt neki. Kívülállóként követi nyomon Lívia és Noémi összeveszését, hallgatja végig a sértettségből fakadó sértések áradatát. Szentesi arculcsapóan reális képet mutat arról, hogy a tartósnak hitt női barátságok is pusztulásnak indulhatnak, méghozzá olyan csúnyán, mintha nem barátok, hanem ellenségek lettek volna éveken át. „A nőknek nem kell a patriarchátus, hogy lealacsonyítsanak bennünket, lealacsonyítjuk mi egymást.”
S ugyan a baráti társaság széthullása megviseli őt is, ez már nem a főhősnő tragédiája. Ő túlvan a magáén: ez most a boldogság ideje. Megtanul érzékeny lenni, kérni és adni. A valódi boldogságot nem a fényűzés jelenti – ott rejlik a dolgok egyszerűségében. Adva van egy férfi és egy nő, aki feltétel nélkül szereti egymást – innentől kezdve minden egyéb felesleges.
A Merkúr a retrográdban arra ösztönöz, hogy átértékeljük a kapcsolataink minőségét, az életünk milyenségét. Bármennyi veszteség ér bennünket, bármennyire is reménytelennek tűnik megtalálni az élet esszenciáját, bármelyik pillanatban megváltozhat a csillagok állása. Mindannyian lehetünk boldogok. Mindannyian élhetünk szépen.
