Szabó T. Anna Szabadulógyakorlata azon szorongásinkat és vágyainkat gyűjti egy csokorba, amelyek hol nárciszokként, hol liliomszörnyekként szövik át, majd irányítják tudatalattinkat. Ezen flórákat mi magunk öntözzük, hagyjuk virágozni, vagy épp keretbe zárt mivoltunk adja meg bimbózásukhoz a kellő táptalajt. S miután kéretlenül is bőrünk alá kúsztak az évek nyomasztó súlya alatt, – értük, hozzájuk epedezünk, majd általuk kérünk feloldozást, egy utolsó korty levegőt.
És most egy pillanatra megállok, mert itt kezdem el szégyellni magam. Eddig bírtam, mostantól kezdve lesz nehéz leírni, hogy mi is történt (…) Annyit holtbiztosan tudok, hogy mit nem lett volna szabad: akkor jártam először a tilosban, amikor azzal a vízzel keresztet rajzoltam a két mellem közé, csorgott lefele a hasamon, a maradékot pedig, sós volt és meleg, és lüktetett, mint a vérem, elnyalogattam, és zümmögve, ringatózva énekeltem közben. Eretnek voltam, szent és boszorkány, és jó volt, bizsergett és borzongott mindenem. A legjobban az fáj, hogy még most is a hideg forróság lel, mikor belém vág, mennyire élveztem a bűnt, a bűnömet.”
Zsoltárszinfónia c. novella; részlet
A József Attila-díjas Szabó T. Anna harmadik novelláskötete 2020-ban jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. A Szabadulógyakorlat negyvenöt történeten keresztül példázza az olykor generációkon átívelő, olykor saját magunk által gerjesztett mérgező élethelyzetek és kapcsolatok pusztító hatását, vagy adja kezünkbe a testből kiszakadás, a fellélegzés szabadulógyakorlatát. A szövegek jelentős része már korábban publikálásra került többek között a Nők lapja, az Index, a Népszava, a Pesti Hírlap, illetve más lapok tárcarovataiban.
A beszédes könyvborító mellett vétek lenne szavak nélkül elhaladnunk, hiszen a novelláknak, mintegy megágyaz Szilágyi Lenke Kiss Erzsébet énekesről készült portréja; mindemellett előrevetíti a kötet meghatározó hangulatát, tartalmát. A fotó értelmezése csupán nézőpont kérdése: lelkiállapotunktól függően láthatjuk bele a fojtogató megsemmisülés előtti utolsó pillanatot, másrészről a sötétség utáni első napsugarak megérkezését.
A novelláskötetet keretbe foglalja a zene: a Zsoltárszinfónia (1) és Élj a kopár hegyen (45) írások formájában, amelyekre bravúrosan ráerősít a zenész – nem tudatos – képi megjelenítése.
A különálló történetek egyes szám első és harmadik személyben íródtak, mely megengedi az olvasónak, hogy hol magáénak érezze a szereplők lelki tusáját, hol kívülállóként, szemtanúként figyelje az események sorát.
A történetekben többször teret kap a Kosztolányi-féle gyermeki örökkévalóság, s az erre irányuló visszavágyódás, a hintázás, valamint a testből kiszakadás olyan egyéb formái, mint a tér-idő megszűnése vagy a természettel való eggyé válás. A Nagymama kertje is ezen gyöngysor egyik eleme; azon túl, hogy gyönyörű lenyomatot ad kezünkbe a gyermekkorról, visszarepít bennünket azokba az időkbe, amikor még érintés által ismertük meg a körülöttünk húzódó világot, egy igazi manna a fojtogató felnőttkor, a valós élet képsorai között.
A kedves sorokat legtöbbször egy-egy arcon csapó történet követi. Ezen szövegek egyrészt olyan visszatérő kulcselemeket tartalmaznak, kulcskérdéssel foglalkoznak, mint az egyházi szövegekhez kapcsolódó latin kifejezések, a vallás, a hit, a templom motívuma és a halálvágy.
Néma vagyok, nem beszélek, Uram, hiszen te cselekszel. (Zsoltárok 39:10)”
Zsoltárszinfónia c. novella, részlet
Másrészt bizonyos szövegeket erőteljesen uralja, mintegy átitatja a nők kétségbeesett segélykiáltása, így nem véletlen, hogy az ő hangjukon olyan mindennapi kérdések is vastag tintát kaptak a kötetben, mint a nő elmúlása, megöregedése, fizikai, szellemi beteljesedése, a méh funkcionális szerepe, valamint a gyermekvállalás. A kötet egyszerre vizsgálja, s elemzi a nők testéről alkotott képet, valamint a szebbik nem saját testéhez való viszonyát.
A testiség, szellemiség és lelketlenség megmutatják fogukat akkor is, amikor a Szabó T. a pornófüggőség üres utóhatásáról ír, vagy amikor az Asperger-szindrómás kisfiú a betegségéből fakadóan saját testének és elméjének rabságába kerül.
A történetekben a természet szerepének kulcsfontosságát, valamint a szereplők azzal való viszonyát mi sem példázza jobban, hogy több állati eredetű címmel jelölt novella is helyet kapott a kötetben: Holló, Kisbéka, Bagoly, Tűzmadár, Szárnyashangya, És a méhekkel mi lesz?
És itt külön kitérnék a Kisbéka című írásra, amely számomra mind témáját, mind hangulatát tekintve kiemelkedik a többi novella közül. A világvége, egy ember megőrülése, a gyermekkor visszatérő, fojtogató motívumai, a pedofília, a szatírság jelei mind jelen vannak a történetben. Annak ellenére, hogy az egyik legerősebb írásként tekintek rá, úgy gondolom, hogy tartalmi súlyossága miatt egész más minőségben toxikus vagy veszélyes a főhős belső vívódása, mint a többi karakter esetében. A számára megoldást, orvosságot nyújtó szabadulógyakorlat talán a legkevésbé kézzelfogható; a történetek szereplői közül ő a legkevésbé esélyes a feloldozásra, alkalmas önmaga gyógyítására.
Mindene izzad (…) de nem törölheti le, kézzel ő nem érhet magához, (…) a csupasz bőr tabu, nem tesz olyat többé, inkább a szeme folyjon ki, mint hogy még egyszer bárkit is megbotránkoztasson. Pedig ez a lány nagyon hasonlít arra a Mónikára az oviból, pont olyan a két sárga copfja, még a pisze orra is hasonlít, csak ő idősebb, tizenhárom lehet, vagy még több, nem tudja, nem ért a lányokhoz. Nem érhet a lányokhoz. Nagyon szerette volna legalább a gumibékáját megérinteni, Kisbéka, mondta volna, mert most kimondta volna ezt a titkos, gyűlöletes és gyönyörűséges nevet (…) Az óvó néni szólította így, amikor a többiek már mind aludtak, odajött, és a haját cirógatta, aludj, Kisbéka, te szegény, aludj már.”
Kisbéka c. novella, részlet
Szabó T. Anna kötete valóban mankó, igazi orvosság lelki vívódásainkra, bár megoldást nem ad, mégis erős tükröt tart elénk, hogy szembe merjünk menni démonjainkkal, érezzük: nem vagyunk egyedül. Habár a kötet nagyon erős írásokat tartalmaz: mind minőségében, mind tartalmilag, úgy éreztem, kevesebb novellával is teljes lett volna a végeredmény.
Míg a Zsoltárszinfónia, Magfúzió, Holló, Szabadulógyakorlat, Nagymama kertje, Kisbéka, És a méhekkel mi lesz?, A nyúl alakú vérfolt, Múzsa, Bagoly, Tűzmadár, Zeneterápia novellák mind egy életre nyomot hagytak bennem, addig a Próba; Projekt; Tengerpart, alkonyatkor; Míder; Csupaszdomb számomra elhanyagolhatóak lettek volna a kötetből.
Liliömszörny: Weöres Sándor: Egysoros versek
