Ezúttal Szabados Attila Svéd naplójának harmadik, egyben befejező részét olvashatjátok Kortárs rovatunkban.
Szegény Higgins / Svéd napló, 3. rész
Még két nap. Délelőtt ledaráljuk a Squid game első pár epizódját, K a macskát simogatja, miközben a játékosok egymás után zuhannak a mélybe. Higgins elindul, furcsa hangokat ad ki, egyre jobban aggódunk, hogy elrontottunk valamit. Szegény Higgins, mondja K.
Kicserélem a macskaalmot. K meglepődik, hogy az egészet egyedül hajtom végre, nem csinálom szívesen, de kihívás. Az alomból kislapáttal kikaparom a szardarabokat, meg a húgytól összeállt kavicsgombócokat. Összesen öt kukászacskót használok el. A másodikat ráerőszakolom az alom egyik felére, felemelem a dobozt, óvatosan rázni kezdem a bennmaradt tíz kiló kavicsot. Száll az apró törmelék, felveszek egy orvosi maszkot. A kiürült almot alaposan befújom klóros fertőtlenítővel, a fürdőt elönti az uszodák szaga. Várok néhány percet, aztán forróvíz, megint várok, megszárad, friss alom.
A norrköpingi templom zárva van, helyette a temetőt járjuk végig. Minden rendezett, tiszta. Oszlopokat látunk, rajtuk feliratok az elhunytak neveivel. Nem tudjuk eldönteni, vannak-e belül hamvak. A legrégebbi sírkő az 1700-as évekből való. K megkér, fényképezzem le a nyulat, ami az egyik sírkövön ül. Csöndben kell maradni, nehogy elriasszuk.
A kirakatban egy fiatal, szakállas férfi, hintaszékben, csuklóján színes karkötők, bal kezében fekete paróka, jobb kezében tű. Előre-hátra hintázik, nem tudom, hogy képes így dolgozni.
Egyre fáradtabb vagyok. Szárad a bőröm, barnul az arcom. Legutóbb akkor éreztem így, amikor a rovinji tengerparton sétáltam negyven fokos lázzal. Most lassúbb az egész, mintha fokozatosan adná meg magát a testem.
Azt hiszem, hőfelhők jönnek, mondom K-nak. A hőfelhőid eltakarják a napot, mondja. A Mocca lett az itteni kedvenc helyünk. A búcsúvacsora fontos, csak így lehet igazán elköszönni. K gombás raviolit rendel, én cézáros pizzát. Rezeg a miniatűr Higginsre hasonlító jelző, kész a rendelés. Az egyik pizzára azt hiszem, az enyém, megfogom, mire hirtelen egy indiai nő megmarkolja a csuklóm. Bocsánatot kérek, átadom a vacsoráját. K szerint a ravioli mártása sós. Tényleg az, de nagyon ízletes, levágok egy nagyobb szeletet a pizzámból három töltött tésztáért cserébe.
A legrosszabb a szuvenírek begyűjtése. Ez következik, de még előtte megnézzük a koncerttermet. Sehol senki, de simán bejutunk. Az egész épület üres, mégis csak a ruhatárig merészkedünk.
Az ajándékokat a Hempsöpben szerezzük be, figyelni kell, hogy a lekvárok ne haladják meg a 100 millilitert. Egyik sem haladja meg. Gyömbéreset, áfonyásat és ribizliset veszek, két tábla Marabou csokit, egy mogyorósat és egy mentolosat, egy kis üveg szarvasgombás olajat, meg négy szelet nugátot.
Miért nem eszik ez a macska? Biztosan depressziós. Miért nem használja az almot? A frissen beöntött kavicsok felett hajlongunk, keressük a macskaürülék nyomait. Semmi. Megkérjük Google-t, hogy még egyszer utoljára indítsa el Higginst, ami egy traktor hangjával kezdi felporszívózni a konyhát. Kihányt valamit, mondja K, és felveszi a padlóról az apró kulcsot. Belepróbálom a hálószoba ajtajának zárjába, működik. Öt napja minden hajnalban arra ébredünk, hogy a macska felugrik a kilincsre és megpróbálja kinyitni az ajtót. Nem segít a barikádként odahúzott konyhaszék. A kulcs sem fog, mert habár Higgins kihányta, és a zárba is passzol, a macska ugyanúgy felugrik hajnalban a kilincsre, a zaj nem szűnik meg. Higgins főgombja pirosan világít, a Google tudomásunkra hozza, ideje kiüríteni.
Axel pontban tízkor érkezik. Felhúzzuk az azóta megszáradt ágyneműket, levisszük a szemetet, mosogatunk, adunk Lunának száraz- és nedvestápot is. Az ötperces autóút alatt beszámolunk a legizgalmasabb fejleményekről: Lunának hiányozni fogunk, Higgins meggyógyult, Stockholmot nem szerettük. Sajnáljuk, hogy nem hívtuk el Axelt közös programra, de ezt nem mondjuk meg neki.
Norrköpingből Nyköpingbe, Nyköpingből Skavsta felé, lassan rutinná válik. A reptéren minden eddiginél hidegebb van. K hamar átjut az ellenőrzésen, az én hátizsákomat félrerakják, kétszer átnézik, forgatják a lekvárokat, de leginkább az olajon akadnak fenn. A csomagolás bontatlan, elvégre ismerős kellene, hogy legyen nekik, az ő nyelvükön írták a címkéket, én csak annyit tudok, hogy szeretném hazavinni.
Előveszem A látogatót, egy oldal után abbahagyom, nem emlékszem rá, mit olvastam előtte. Idebenn kis fülkékben lehet dohányozni, a füstöt tilos a boxon kívülre fújni, a cigarettát nem szabad elnyomni, még égő állapotban kell a csikkesbe dobni.
K-val egymás mellé szól a jegyünk, én ülök az ablak mellett. Az egyik utaskísérőnek ez az első napja, a többiek biztatják, hasznos tippeket adnak neki a keresztellenőrzéshez és a biztonsági információk elmondásához. Előre néz, koncentrál, mosolyog. A bemutató után még beszélgetnek, a másik kettő szerint az oxigénmaszk gumiját jobban hátra kell húznia.
Jégtelenítik a gép szárnyait. K a Régimódi történetet olvassa. Nehezebb elkapni a pillanatot, amikor a futómű elválik a talajtól. K elalszik. Taking off.
Szabados Attila (1999, Debrecen) a BME mesterszakos hallgatója, Budapesten él. Verseket, kritikákat ír, amiket többek között az Alföld, az Élet és Irodalom, a Jelenkor, valamint a Bárka közölt. Első, Vérsűrűség munkacímű verseskötetén dolgozik.
Kiemelt kép: Szabados Attila fotója alapján
