Október 13-án mutatták be a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének könyvtárában az Alföld folyóirat októberi lapszámát, amely a 100 éve született Pilinszky János életművének állít emléket.
Szirák Péter, az Alföld főszerkesztője nyitotta meg az eseményt, kiemelve azt, hogy a költő születésének centenáriuma alkalmából interjúkat, olvasmányos irodalmat készítettek alakjának megidézésére, költészete teológiai összefüggéseinek felmutatására. Hommage verseket is tartalmaz a kötet, melyeket kortárs költők írtak Pilinszky emlékére.
A beszélgetésre a modern magyar költészettel foglalkozó Bednanics Gábort, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanárát is meghívták, aki néhány hete a FISZ és az EKE BMK Irodalomtudományi Tanszék közös konferenciáján adott elő. A lapszámbemutatón Halmai Tamás költő, író, esszéista betegség miatt nem tudott jelen lenni, azonban Fodor Péter, a folyóirat tanulmányi rovatának szerkesztője segített a moderálásban.
Elsőízben azokról a személyes élményekről beszéltek a résztvevők, melyek során Pilinszky költészete megérintette őket. Bednanics még középiskola elején találkozott a költő munkásságával. Elmondása szerint eleinte a kultusz üzenete volt az, amely eltávolította őt Pilinszkytől.
Kifejtette azt is, hogy milyen mértékben lehetett eltérő Pilinszkyvel való kapcsolat egy katolikus középiskolában. Szerinte az az ellenálló gesztus, amivel a költő jellemezhető, erőteljes volt a nyolcvanas években. Emlékei szerint a „katolikus költő” és „a költő, aki katolikus” hangoztatásával esett egybe a szerző önvallomásában is megjelenő „költő vagyok és katolikus” megkülönböztetése. Középiskolai tanórai értelmezéssel kapcsolatos emlékei, illetve a versek (már az irodalomtudományi szemináriumon oktatóként való) használata segítettek neki kapcsolatot teremteni a költővel.
Fodor úgy vélekedett, hogy a költő szuggesztív jelenléte az, amit érdemes figyelembe venni, valamint az imázsa, amely leginkább úgy jellemezhető, ami a Kádár-rendszer eszmei világába nem illeszkedik.
Szirák Pilinszky alkata és szövegei közötti különbségekre mutatott rá, szerinte a szerzői figura és a szövegtapasztalatok közötti eltérés az érdekes. Leginkább abban látta az ellentmondásosság megnyilvánulását, hogy ellenzéki költőnek tartották, és csak később lett világos a nyilvánosság számára, hogy olyan alkotó volt Pilinszky, aki nem tematizálta a fennálló politikai viszonyt. Akképp vélekedett, hogy alkat és szöveg noha összesimul, ezek között nagy különbség is feltételezhető.
A továbbiakban a költő életművének irodalomtörténeti szakaszolásáról beszéltek a résztvevők. Fodor szerint a hetvenes évektől kezdve figyelhető meg változás a Pilinszky-életmű folytonosságában.
Költészettörténti folyamatosság látszik főképp József Attila (de Babits, illetve Szabó Lőrinc) és Pilinszky versei között is. Bednanics is úgy vélekedett, hogy ha irodalomtörténetileg korszakoljuk munkásságát, akkor más olvasási tapasztalatokat gyűjtünk be az első kötettel kapcsolatban, mint kései költészetének olvasása során, amely teljesen eltérő opciót kínál fel.
Mindketten a későbbi írásaiban megjelenő csöndpoétikáját emelték ki lényeges komponensként. Szirák azzal egészítette ki, hogy a médián keresztüli megnyilvánulásaival (interjúk adásával, esszékben, cikkekben írott reflexióival) együtt erősödtek föl költészetének teológiai vonatkozásai. Költészetében csöndpoétikája vált jelentőssé ekkor, azonban publicisztikai írásait bőbeszédűség jellemezte.
Mindezeken túl beszéltek még Pilinszky költészetének eredetéről és hatástörténetéről, valamint az ezeket tárgyaló szakirodalmi írásokról is; Fodor ezzel kapcsolatban kiemelte Tolcsvai Nagy Gábor Pilinszky-monográfiájának jelentőségét.
Szirák a már korábban említett költői önértelmezés körüljárásának lényegességére, illetve a tanú szerep problematikusságára hívta fel a figyelmet. Egy korábban készített kettős interjú során a két alany a tanúság két különböző aspektusára irányította a figyelmet.
Pilinszky esetében megállapították, hogy a tanúperspektívának az irányultsága válik fontossá, az, hogy az elbeszélő tanúként mivé válik. A Trapéz és korlátban megjelenő öndestrukció kérdését is tárgyalták, illetve, hogy hogyan emészti fel Pilinszky verseiben a tanúságtétel tárgya magát a tanút.
Szó esett továbbá a tanúsággal kapcsolatban Borbély Szilárd és Kertész Imre írásai mellett a költő helyéről a holokauszt-narratívában, valamint a Kádár-rendszer idején működő irodalmiság törekvéseiről, amelyeknek lényege Pilinszkynek a fasizmusellenes irodalmi kánonba való beillesztése volt – mintegy megteremtve számára a nyilvánosság elé lépés, és a megszólalás lehetőségét.
A beszélgetés befejeztével lehetőséget kapott a hallgatóság is a megszólalásra, amely során Imre László a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének professor emeritusa, illetve S. Varga Pál, az intézet egyetemi tanára is reflektált a felvetődő kérdésekre.
Mindketten Pilinszky az intézményben tett hetvenes évekbeli látogatásáról meséltek, a költő lenyűgöző beszémódjáról, illetve arról az intenzív élményről, ami maradandóvá tette mindannyiuk számára is a látogatását.
S. Varga még a versekben megjelenő emberi létezés gyökereinek áthálózódására hívta fel a figyelmet, amellyel Fülöp László Pilinszky János című monográfiáját is szoros kapcsolatba hozták. Továbbá lehetőség nyílt más résztvevők élménytapasztalatainak megismerésére is.
