Nincs szabadság, nincs gyógyulás. Legalábbis ebben a könyvben. A 60-as, 70-es évek ellenkultúrájának legvadabb regénye William S. Burroughs Meztelen Ebédje, ami szertartásos magaslatokba lőtte a fekete humort.
Botránykönyvként vált hírhedtté; mára elkészülésének körülményit és az írót egyfajta mítosz lengi körül. Az Úton és az Üvöltés mellett a beat irodalom három nagy művének egyike, azonban míg Kerouac és Ginsberg a hippi-kultúrát ihlette, a Meztelen Ebéd a punk magjait vetette el.
„Érzem bezárul a kör…„- csendülnek fel a regény sorai, és valóban: nincs menekvés, eleje vagy vége. Ott kezdődik, ahol felcsapja az olvasó, történetei nem lineárisan követik egymást és nem a gyönyörködtetés mentén stilizáltak. Burrougsh írógép(fegyver)ét a sokkolás és kíméletlen szatíra általi megszállottság vezeti.
Nem hagyományosan összefüggő történetet prezentál, a Meztelen Ebéd mégsem novellafüzér. Kísérleti regény, térkép és enciklopédia, a pokolra alászállás modern lenyomata, ismétlődő helyszínek és visszatérő karakterek kísértésében. Köztük is egyfajta főszereplő William Lee, a tapasztalt narkós, aki hardboiled detektívregények stílusában anekdotázik, részletezi praktikáit, vagy épp látogatást tesz sötét világának egy-egy szegmensében. Legyen az New York, Mexikó, vagy a misztikus Interzóna, Lee átrágja magát a felszín küllemén bürokrácia, politika, oktatás, orvoslás és tudomány hatalmi dinamikáiról rántva le a leplet. Szóhordáinak rohamaiban Lee már-már háttérbe szorul, csupán az emésztett végeredmény tálalja magát önnön pőreségében. Kérdés: bírja-e a gyomor, aki az olvasó?
Egyes események brutális és obszcén fékevesztettsége megszünteti a mesélőt mint szereplő. Szemérmek, testnedvek örömei és kínjai hajlanak egymásba, nem tudva, ki tudósít, mert a jelenések önmagukban szólalnak meg. Szakrális és szatirikus összeér (Ginsberg szerint), akár csak Bosch képein. A szentségtörések komikus rítusai egyszerre adjak a nevetségesség és megbotránkozás érzését.
De nemcsak a maróan szatirikus és szakrálisan eksztatikus leírás nő túl az elbeszélőn, olykor a megszólaltatott figurák is. Csapongva egyik történetből a másikba, egyes szereplők soha véget nem érő körmondataikból kiutat nem találva veszik át az uralmat fejezetek felett. Ezek mind archetípusok, a hatalom mániákusai, fertőzöttjei: drogfüggők, rendőrök, politikusok, tanárok, de az orvosok és a tudósok sem kivételek. Utóbbi kettő közül is kitűnik a fekete humorral operáló Dr. Benway, akinek elmefuttatásaiban keveredik a vulgaritás és korhű szleng a pszeudotudmányos szakzsargonnal. Ez a rétegzett szövegvilág jellemzője a teljes műnek, nyelvi sokszínűsége, mint sok apró szerv együttműködik egy szervezetben.
Élő szövege a lecsupaszított valóság, cicomáktól, illatoktól mentesített krónika, disztópia, ahol eltorzult lények, emberkísérletek és áldozatok mind a hatalom oltárán állnak halomban egy vad orgia közepette. A Meztelen Ebéd számadás arról a vírusról, amit mindenki magában hord.
A könyvet keretbe helyezik az 1965-ös Bostonban zajló tárgyalás részleti és egy függelék – Levél a kábítószer-élvezet egy mesterétől. A Meztelen Ebéd perében többek között Norman Mailer és Allan Ginsberg tanúskodik a könyv mellett, jobban rávilágítva egyes részek mélyebb jelentésére is. Ez volt az utolsó eset, hogy obszcenitás vádjával bármiféle irodalmi művet betiltottak az Egyesült Államokban. A könyv végén található levél az író különböző kábítószerekkel való tapasztalatait taglalja, ami a The British Journal of Addiction-ben jelent meg 1956-ban.
A Meztelen Ebéd bár a betegséggel foglakozik, nem kínál gyógyírt. Fogásait az olvasóra bízza, hogy birkózik meg velük, és mihez kezd utána. Bevezetésének jó tanácsai egyetlen egy tűhegyes mondatban összpontosulnak: „Az okos ért a szóból.”
HÁT TE?
