A színház izgalmas, érdekes, csábító világ. Annak is, aki benne van, és annak is, aki csak „kívülállóként” nézi, hogyan mennek a művészek ki a színpadról és be a függöny mögé. Közhelyessé vált a shakespeare-i dráma sokat idézett mondata, ellenben az igazságából semmit sem veszített: „Színház az egész világ”. Szép és sokrétű metafora. De mi a helyzet a színészekkel, akiknek tényleg, hivatásukból adódóan színház (vagy film) az egész világuk?
Térey János 2018-ban megjelent regénye, a Káli holtak a színházi gépezet szempontjából avatott és avatatlan szemek előtt is feltárja, mi rejtőzik a színlap, sorozat esetében pedig a stáblista mögött. Csáky Alex ifjú, pályája elején lévő színművész, egyben a regény főszereplője és narrátora is. Az olvasó egy egészen sajátos környezetben találkozik vele először: nyár van, éppen a Káli holtak című zombihorroros, apokalipszisszerű sorozat első évadját forgatják a Balatonhoz közeli Káli-medencében. A nem mindennapi sorozatban Alex Botondot alakítja, a mindenre elszánt, Istenben a végletekig hívő zombiharcost. Olykor-olykor fel kell ugrania a Balaton mellől Pestre, az anyaszínházába, a Füst Milán Színházba. Főként a felújítópróbák és a társulati ülések miatt, hiszen lassan beköszön az ősz, kezdődik az évad.
Az elvált, egygyerekes, fiatal színészt az évadon át kísérjük végig. Tanúi leszünk szakmai bukásoknak, magánéleti részsikereknek. Olvasunk buktatókról, felemelő pillanatokról, elemzünk belső vívódásokat, részt veszünk külföldi színházi turnéállomásokon, és akár még ott is kileshetünk ezt-azt…
Térey három nagy egységre bontott műve folyamatosan játszik a színházi világ látható és láthatatlan oldalával. Leleplez és eltakar. Kimond és elhallgat. Érzékeltet és konkretizál. Mindezt teszi Csáky narratíváján keresztül, aki minden darabjában, minden munkájában, így az életében is a tétet keresi. Hiszen kockázat nélkül győzni nem érdemes. Az ám, csakhogy közben pénzt, elismerést, visszaigazolást, apás hétvégéket, no meg közkedveltséget is kell keresni.
A regény hosszabb-rövidebb fejezetei, a cselekménydúsabb és filozofikusabb részek egyaránt okozói az olvasás közbeni „hullámzásnak”: néhol behúz a történet, máshol több koncentrációt igényelnek az egyszerű, tömör és sokjelentésű mondatok. Azonban Csáky színpadi próbái; az igazgatóval, a rendezővel és önmagával folytatott harcai; dilemmája a sorozat és a színház, a kőszínházi és a független lét között nem hagyja érintetlenül az olvasót. Vagy a sok ismerős momentum és „aha-élmény” kapcsán, vagy azért, mert ismeretlenként betekintést nyer ebbe a páratlan univerzumba, hála 531 oldalnak. Az sem kizárt, hogy egyes olvasó bosszankodik majd a hosszabb táj – vagy állapotleírásokon, netán úgy érzi, Csáky túl sokat fecseg ahelyett, hogy cselekedne. Ám ha nem lenne ilyen nyűglődésekkel teli az élet, nem lett volna és nem lenne ihletforrása a nagy drámák szerzőinek. Mellesleg a nagy regények sem tudtak volna honnan meríteni. Ily módon Térey utolsó éveiben kiadott írása sem, amelynek olvasása közben mindenféle érzésekkel telítődhet, de közömbös semmiképpen sem tud maradni az olvasó. Nem is érdemes.
Egyedi, sajátos világot és hangulatot teremtő alkotás a Káli holtak. Ajánlom azoknak, akiket érdekel, milyen lelki és egyéb folyamatok játszódnak le egy színészben és/vagy társulatban egészen a bemutató napjáig, amely hol jól sül el, hol pedig a legjobb szándékú kritikus is csak egy gyenge közepest tud rá adni cikkében.
Ajánlom azoknak, akik mindig is kíváncsiak voltak arra, hogyan is zajlik egy forgatás, és miként dolgozza fel egy-egy szereplő a sorozat révén váratlanul jött népszerűséget. Ajánlom továbbá azoknak, akik a kortárs magyar irodalom jelentős, túlságosan korán és hirtelen elhunyt alakját, valamint annak műveit amúgy is a szívükbe zárták.
És persze ajánlom mindenkinek, aki szereti.
