Mindig izgalmas egy, a sajátunktól eltérő olvasási praxissal találkozni, például egy esszéket vagy kritikákat tartalmazó kötet formájában. Ezek is általában többszerzős antológiák; ritka, hogy egyetlen személy akár éveken át húzódó olvasás- vagy értelmezésmódját követhessük. L. Varga Péter sokműfajú könyve márpedig elsősorban szerzőjének értelmezői és kritikusi, szerkesztői gyakorlatáról látlelet.
(A cikk egy részlete a KultAgorával folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.)
Szerző: Bethlenfalvy Gergely
A kötet, ahogyan az előszóban is olvashatjuk, a benne szereplő szövegek – és így természetesen ezen szövegek tárgyai, témái – közötti hálózatosságra, pl. motivikus, tematikus, elméleti-tudományos kapcsolódásokra helyezi a hangsúlyt. Így kerülhetnek egymás mellé az első fejezetben Esterházy fikciós művei és publicisztikái, Márquez útinaplója, néhány Kispál-dalszöveg, politikai esszé, filmek és regények. L. Varga olvasatában ezek valamiképp mind a történelmi, kulturális és földrajzi-geopolitikai beágyazottságot, illetve ennek hatásait viszik színre, legyen szó Kelet-Európáról, Magyarországról vagy épp Westerosról.
A média- és kultúratudomány egyes emlékezettel, az archívummal, a látenciával, a medialitással, a valós-imaginárius kettősséggel kapcsolatos belátásai szintén hangsúlyosak: a kötetindító esszék egy része az ezen fogalmak alá tartozó kérdéseket, problémákat hozza összefüggésbe többek közt popkulturális produktumokkal.
Azért lehet a Más tartományokat olvasva eltöprengeni a kultúratudományos diskurzus említett témáin, vagy például Kittler, Lacan, az Assmann-házaspár és más média- és kultúratudósok munkáit és elgondolásait is felidézni, mert L. Varga számára az őáltaluk kijelölt diszkurzív mező, ez a tartomány látszik alkalmasnak arra, hogy a jelenkori bölcsészet-, illetve kultúratudomány elképzelései felől a kortárs tömegkultúra népszerű alkotásai olvashatók legyenek. A kötet egyik, ilyen szempontból legerősebb írása a Trónok harcát vizsgálja a könyv, az olvasás, illetve a történelem és az emlékezet kontextusában (A világ élő emlékezete).
Mindez a szóban forgó esszék nyelvére is hatással van. Érdekes megfigyelni az ezen írásokban megszólaló figurát, aki egyfelől igyekszik laikus olvasónak mutatkozni – olyasvalakinek, aki enged a reklám és a tömegkultúra csábításának, és/vagy a kezébe kerül valami könnyen fogyasztható és transzparens, ami „olvastatja magát”, ami „letehetetlen”. Ugyanakkor felbukkan az irodalomtörténész, a kultúrszemiotikus, és hol egy ponyvaregényen, hol egy popslágeren végez a szaktudomány eszközeivel mélyfúrásokat.
Az első fejezet olykor aktuálpolitikai kiszólásoktól sem mentes esszéit a kötetben a bírálatok, kritikák követik. A napokban olvastam újra Sipos Balázs tanulmányát, amelyet a Holmi-antológia harmadik, főleg kritikákat tartalmazó kötetéről írt (Mit számít, ki beszél?). Nagyon tanulságos, hogy mi minden kiderül egy folyóirat szerzőinek, de akár egy egész korszak (a Holmi esetében huszonöt év!) olvasásmódjáról, értelmezési horizontjáról pusztán azáltal, hogy miként közelítenek adott irodalmi művekhez. Talán ezért is kerestem L. Varga kritikái között egyrészt a szervező erőt, amit egyébként az első fejezet már implikált, másrészt pedig azt vártam, hogy képet kapjak valamiféle tendenciáról, amelyek indikátorai az éppen zajló film- vagy írásművészetnek.
A cikk második részét IDE kattintva olvashatod testvéroldalunkon, a kultagora.blog.hu-n.
Kiemelt kép: Péczely Dóra
