„ Az énnek az egyedisége éppen abban rejlik, ami az emberből elképzelhetetlen. Elképzelni csak azt tudjuk, ami az emberekben egyforma, ami általános. Az egyéni én az, ami elüt az általánostól, ami tehát nem tételezhető fel, nem számítható ki előre, amit nekünk kell a másikban leleplezni, felfedni, meghódítani.”
Milan Kundera cseh születésű regény-és drámaíró. A prágai egyetemen irodalmat és filmművészetet tanult, illetve jazz zenészként is dolgozott. Egész fiatalon belépett a kommunista pártba, és a besúgóvá vált. Hangot adott nemtetszésének bizonyos eszmékkel (személyi kultusz) kapcsolatban, így a pártból egyhamar kizárták. Franciaországba emigrálása után még publikált cseh nyelven, azonban 1993-tól már csak franciául jelentek meg művei.
Az említett életrajzi elemek ismerete elkerülhetetlen, ha 1984-ben megjelent A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényét vesszük a kezünkbe. Alapos korrajzot tár az olvasó elé azáltal, hogy a tettek miértjévé teszi és felidézi az orosz megszállás időszakát Csehszlovákiában.
A regényben előtérbe helyezi az emberek gondolatait, érzésvilágát, a középpontba pedig allegorikus alakjainak sorsát, útkeresését. Fiktív karakterekről ír, ezt a mesélő szerepébe bújt író többször hangsúlyozza. A kifejtett lélektani problémákat éppen ezért nem szükségszerű fejtegetnünk, boncolgatnunk. Szereplői egy adott pillanatból, helyzetből vagy képből születnek. Bár jellemfejlődésről szó sincs a cselekmények egészét tekintve, apró metaforákkal és múltbéli történetekkel hozza közelebb az olvasóhoz az adott karaktert. Döntések sorozata az, ami mozgatja a szálakat, de befolyásoló tényező a tér és idő, amiben játszódik, hiszen ez a korszak (a 20. század második fele) és a politika ellehetetleníti az értelmiségieket pozícióikból, a sajtót a szólásszabadságtól, valamint alapvető kérdéssé vált az egyéni szabadság is.
A karakterek viszonya a következő: Tomás a sebészorvos, akinek rengeteg szeretője van, feleségül veszi Terezát, a kisvárosból elmenekült pincérnőt. A férfi szeretőinek egyike a prágai festőnő, Sabina. E három személlyel áll szemben Franz (Sabina későbbi szeretője), akinek eszméi, a világról alkotott illúziói már hiteltelenek. Mindannyian úgy viselkednek, ahogy a regény világa engedi, és pontosan ebben a létbizonytalanságban, boldogságkeresésben, szabadságvágyban jelenik meg a regény címe is. A döntéseik és következő lépésük számának lehetősége korlátolt, menekülnek a múltjuk elől, hirtelen felindulásból cselekszenek. Ugyanakkor bizonyos filozófiai töltettel bíró mondatokból egyre jobban megismerjük az adott személy lelki világát, vágyait, félelmeit, titkait.
Az erotika, a szerelem és szenvedély teljesen abszurd kontextusba kerül, mégsem veszít abból a magasztosságból, amit a fantázia beleképzelni enged. Az elénk tárt képi világ pedig nehezen köthető a ’még valóság’ vagy ’ már álom’ szintjéhez. Megjósolhatatlan életutakat, túlfűtött testi-lelki kapcsolatokat, érzelmileg felkavaró helyzeteket, örökös szabadságkeresést és a szerelem józan határát súroló eseménysorozatot vetít Kundera az olvasói elméjébe, kivívva egy kellemetlen, szorongó, zaklatott érzelmi állapotot. Ugyanakkor úgy viszi előre a történetet, hogy képes fokozni a kíváncsiságot, megragadja a teljes figyelmet, majd a következő pillanatban hagyja elveszni olvasóját a metaforikus epizódok olvasása közben. A lét elviselhetetlen könnyűsége pedig elkerülhetetlenül nehezedik rá az életutakra.
Mindazok számára, akik készek a mély lélektani leírásokra, megbotránkoztató témák hosszas taglalására, a testiség határtalanságára, azoknak csak ajánlani tudom Kundera írói stílusát, a megidézett képi világát.
