Megvan a 2020-as Libri irodalmi díj 10-es listája

f21.hu 2020. Már. 26. 0 0

A Libri irodalmi díj mindig az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit ismeri el: a 2019-ben megjelent, és a díj követelményeinek megfelelő 179 műből idén már 180 neves közéleti személyiség szavazata alapján alakult ki a 10-es lista, amelyre a zsűri és a közönség is szavazhat.

A Libri irodalmi díj nevezési kritériumainak 2019-ben összesen 179 könyv felelt meg, a lista 51 kiadó könyveiből állt össze. Erről a listáról választotta ki kedvenceit a Libri által felkért szakmai bizottság. 2020 februárjában 180 neves közéleti személyiség voksolt kedvenc könyveire, amelyeknek jó szívvel adná át idén a Libri irodalmi díjakat. Az így kialakult tízes listából az öttagú szakmai zsűri és a közönség választja ki majd azt a két könyvet, amelyek májusban megkapják a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat.

A közönség és a zsűri a következő 10 könyvből választhat:


1. Babarczy Eszter A mérgezett nő
2. Barnás Ferenc Életünk végéig
3. Bodor Ádám Sehol
4. Darvasi László Magyar sellő
5. Grecsó Krisztán Vera
6. Láng Zsolt Bolyai
7. Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt
8. Péterfy Gergely A golyó, amely megölte Puskint
9. Tóth Krisztina Fehér farkas
10. Závada Pál Hajó a ködben


A Libri irodalmi díj zsűrijének tagjai: Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja; Beck Zoltán dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója; Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színésznő, a Katona József Színház társulatának tagja; Károlyi Csaba Artisjus díjas irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató; Szilágyi Zsófia Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke.

A közönség március 25-től május közepéig, majdnem két teljes hónapon át szavazhat a Libri honlapján. A szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők, a könyvcsomagok a Libri irodalmi díjak 10 döntős könyvéből állnak össze. A Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat májusban adják át.


Kiemelt kép: Libri

Tags: Babarczy Eszter, Barnás Ferenc, Bodor Ádám, Darvasi László, Grecsó Krisztán, irodalom, könyv, könyvek, Láng Zsolt, Libri, Libri irodalmi díj, Libri irodalmi közönségdíj, Libri Könyvkiadó, Nádasdy Ádám, Péterfy Gergely, Tóth Krisztina, Závada Pál Categories: IRODALOM
Related Posts