Bukowskit olvastam és arra gondoltam, hogy bezzeg a Nőket milyen könnyű lenne elemezni. Persze ez gigantikus tévedés, de megmutatja, hogy Bukowskit is hajlandó az ember lebutítani, csak hogy a maga munkáját megnehezítse.
Pedig szó sincs másról, mint hogy Bukowskin látszólag könnyebb fogást találni, de Vajna Ádám Odájáról első körben se vérrel, se verítékkel nem tudtam volna szavakba önteni a gondolataimat. Sőt épkézláb gondolatokat is nehezen szedtem össze. A kötet komplexitása és felszín alatti kötődései egyrészt a fejtegetés örömével elégítik ki az olvasót, másrészt folyamatos, gyakran fárasztó odafigyelésre kényszerítik.
Szerző: Szamosvári Bence
Feltűnő koncepció, hogy az Oda csupa szereplírából áll (ahogy azt már a címek is jelzik: Kasztília hercegnője, Sir Walter Lawry Buller élete), vagy szereplírába csomagolt alanyi költeményből (A Café Démagogue apácája; itt a szerzőt az ajánlás leplezi le: „Seres Lili Hannának”). A költő olyan „klasszikus” műfajokat állít fejtetőre, mint a népdal (Németh Eszter ura) vagy az ecloga (Pásztorok ébredése [Nulladik ecloga]).
Egyes verseket az azok részét képező lábjegyzetek vagy hangjegyekkel jelölt dalbetétek gazdagítanak, avantgárdra hajazó formai megoldásokkal és bravúrokkal. Vajna végletekig egyedi lírájában a hesbónbeli halastók cégstruktúrájával egyenes összefüggésben áll egy feltárcsázandó jordán lány (A hesbónbeli halastók cégstruktúrája), és minden további nélkül előfordul, hogy „a japán herceg / megtekint egy mangalicát Bugacon” (A japán herceg kérdése). Sajátos képzettársításainak hála találkozhatunk „zsenge államtitkárral” (A független Szlovénia első tavasza), „Német-római Birodalom-sárga palásttal” (A lándzsatörés művészete), és „cselédrózsaszín kislányokkal” (A civilizáció definíciója). Kisebb, de főleg nagyobb dózisokban irónia és intertextualitás teszi még sűrűbbé a szövegeket.
Természetesen ezek egyike sem válik egy vers laza értelmezésének kárára önmagában, együttesen viszont már megfeküdhetik a laikus olvasó intellektusát. Fennáll a veszély, hogy egy ennyire széles eszköztár szűkebbre redukálhatja a szövegek befogadói körét. Feltéve, hogy a szerző számára ez problémát okoz.
„>>Júliám lepök egy pajtát.<< Ezt látom. […] Jól esik, ha látom magam előtt, amit olvasok” – írja Kukorelly Endre a kötet fülszövegében. Igaza van, a Vajna-versek mindegyike erős és egyedi vizualitással bír. Az egyik legjobb példa erre A független Szlovénia első tavasza, telepakolva lélegző képekkel („a maribori presszóban elhervad / a mézillatú kocsmárosné. / Szerelmeit felejti / az első szuverén szlovén tavasz, / ez a széllel szemben fújt szappanbuborék / a délutáni naplementében”). Ugyanakkor ez a telepakolás mélyen maga alá temeti az üzenetet, akárcsak A civilizáció definíciójában vagy az Egy magánügy megoldásában.
A versek zöme ránézésre nehezen értelmezhető. Megoldásaik paradoxak, szerzőiségük tömény, vizualitásuk sűrű. Emiatt diskurzusba sem lépnek egymással…
Látszólag.
Ugyanis ahogy haladunk előre az olvasásban, leheletfinom kapcsolódási pontok mentén egységesülnek a szövegek. Ilyen pont a több versben következetesen felbukkanó bányászmotívum, az izgalmas helyszínek (Elzász, Hesbón, Kasztília, Fiume) és korok (kvázi történelem előtti időktől a középkoron át a kilencvenes évekig). A szövegek által utazunk; oda – időben és térben. De még ezek is hiábavalóak lennének, ha nem jutnánk el a kötet utolsó harmadához.
A dramaturgiát dicséri, hogy Vajna csak a kötet végén enged közelebb a maga egyetemes lírafelfogásához, például A lándzsatörés művészete című versében. A lándzsatörő örök szélmalomharcát vívja „felforgató filozófiák”, „sokat tapasztalt hittan” és „ugrásra kész posztulátumok” ellen. Küzdelme eleve kudarcra ítéltetett, kivéve, ha a küzdelem célja, „hogy bizonyítsuk a lándzsatörő létezését”.
A szerző egy másik egyéni hangú ars poeticája A sünök tudása, kiváltképp’ az utolsó szakasz: „ezt az állatot […] / azért üldözik, mert különös. // Kár bántani”.
De amely még ezeknél is jobban rámutat a szerző célkitűzésére, az A föld megmagyarázása. Már maga a cím is (enyhe didaktikussága ellenére) valami konkrétabbat sugall az eddigieknél, de a vers végre azt a bizonyos fogást is megadja az olvasónak, amit eddig az óriási eklektikából nehezen vagy még úgy sem kapart magának össze.
„Képzeld el, hogy egy másik bolygóról érkeztél. / Földi útikalauzt tartasz a kezedben. / Az első sor így szól: / A Föld gömbölyű. Egyesek szerint egy labdára hasonlít. / Mi az a labda, kérdezed.”
Ez a mindössze öt sor megindokol minden eddig elszórt mozaikot. A szerző fehérek közti európaiként, tágabb értelemben világpolgárként az európai és az univerzális kultúra különböző szegmenseiből gyúrja össze saját költői hangját. Labdával magyarázza a Földet, rengeteg, egymástól eltérő labdával.
És ettől az egyetlen kibújó szögtől minden korábbi és későbbi költemény értelmet nyer. Nem önmagában, hanem a többivel kölcsönhatásba lépve. Így lesz egy könyvnyi versből kötet.
„A verseket nem kell megérteni. / Bizonyos fő vonásokat, tendenciákat / azonban a változékony részletek / mögött is kitapinthatunk” (Függelék).
Az Oda nehezen adja magát, de ennek egyetlen oka az összetettsége. Olvasni jó és érdemes, mert akkora bravúr, amelyet a kortárs mezőnyben borzasztó ritkán látni. Még akkor is, ha semmi köze nincs Bukowskihoz.
Vajna Ádám: Oda. Scolar Kiadó, Budapest, 2018., 78 oldal, 1.271 HUF
