Kotangens – Kormos Nikolett írása

f21.hu 2017. jún. 15. 0 2

Torkomba tódul a nyál és kannásgőz. Nyelni nem bírok, böfögni nem akarok. Utálom ezt a helyet. Két éve nem volt itt ennyi turista, a csövesek pisijébe magyaráztunk szögfüggvényeket, feltéve, ha még  egyenesen álltak, mert én csak a 90o koszinuszát tudtam fejből.

Most nem tudom kikkel, nem tudom miért. Nem tudom, miért nincs világos, meg meleg, meg most miért nem basz meg a BKV, hogy együtt jöjjünk ide befizetni a bírságot, és aztán megbeszéljük, hogy nem szeretem Parti Nagyot. Hogy érveljek, de te is tudod, hogy nem is nagyon olvastam tőle. Aggodalmaskodva iszol, előbb fogy el az én kezemből a löwen, lassan sötét, és hideg, nem öltöztem fel rendesen, hogy szexinek láss, és egy hétig nem merlek rendesen megcsókolni, hogy össze ne kenjelek takonnyal.

Amikor a liftajtóhoz nyomsz, már tudom, hogy másnap lyukasban beszállunk mindketten a felvonóba, és majd megpróbálok jó étvággyal valamit előtted megenni a háromszor három lépésnyi konyhánkban, hogy lásd, mennyire éhes vagyok, hogy lásd, ez a hazajövés elkerülhetetlen volt, és talán egyszer, amikor mondjuk telefonálsz (nem telefonálsz, engem nézel) vagy cigizel (de hát te nem is) elrohanok fogat mosni, bugyit is cserélek, mert nem árulhatom el neked, hogy amióta ma beültél a hátam mögé a szemináriumra, azóta a tegnapeste kísért. Minden másodpercéből bátran lezéháznék ötösre most is. Csak most nincs világos, és nincs meleg, nem basz meg a BKV, és sör helyett koccos forr fel a kezemben, és most pontosan a 90o kotangensének érzem magam ezen a kurva Deákon, nélküled.

Fotó: Fülöp Péter/FylepPhoto

A szerző előző írását itt olvashatjátok.

Categories: IRODALOM