Az Öbölnyi megafon – Fiatal magyar költők kétnyelvű antológia a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program beharangozójaként a Szigligeti Alkotóházban megvalósult összművészeti szimpózium eredményét mutatja be. A programban a harminc évesnél nem idősebb, még kötet nélküli szerzők pályázati úton, a mentorok döntései alapján vehettek részt. Az antológiából Korsós Gergő versét közöljük Kortárs rovatunkban mentora, Kemény István értelmező szövegével.
Kemény István – Űrlények, űrugrások, mágia (Korsós Gergő versei elé)
1.
A 2000-es születésű Korsós Gergő a tízes évek legvégén kezdett verseket publikálni. Ha ilyen rövid távlatból meg lehet ítélni, ennek az évtizednek a legfontosabb irodalmi fejleménye a populáris jelenségek és műfajok (okostelefonok, közösségi médiák, sorozatok, blogok, játékok, dalszövegek, animék, rap, slam poetry stb.) tömeges beáramlása volt az írott, „hagyományos” magyar költészetbe, akár médiumként, akár alkotói módszerként, akár témaként. A hangsúly a tömegességen van, mert bár ez a folyamat a „posztmodernség” címszó alatt már évtizedekkel előbb megkezdődött, a 2010-es évektől az irodalmi közeg gyanakvása és rosszallása a populáris, a trendi, a trash iránt megenyhült. Sőt, mintha kialakulóban lenne egy újfajta értékrend, ami a hagyományos költészetet „akadémiainak”, „elitistának” nevezve negligálná. Számomra Korsós Gergő verseiben az a legörömtelibb, hogy mind az új, mind a hagyományos irodalmi értékrend szerint érvényesek és hitelesek.
2.
Korsós eddigi életműve egy kötetre való vers. Első olvasásra is feltűnik, hogy ezeknek a túlnyomó részét a sci-fi és a fantasy megszámlálhatatlanul sok – írott, képi, filmes – világa inspirálta. Ezek a virtuális világok fogyasztóik (a potenciális mai versolvasók) tudatában egy már-már valóságos fantáziauniverzummá állhatnak össze, ami akkora, olyan hatalmas és teljes, hogy a konkrét, hétköznapi világ ehhez képest kevés és szimpla. Első, felületes olvasatban tehát Korsós Gergő űrlényekkel, űrugrásokkal, mágiával teli versei ebben a nagy, közös fantáziauniverzumban léteznek, és ki sem néznek belőle – nincs is szükségük erre (ahogy a bukolikus költőknek és olvasóiknak sem volt szükségük kijönni Árkádiából).
És mégis: alig találunk olyan Korsós-verset, ami „csak” fantáziavers lenne, mert folyton visszautalnak a mi mai, valóságos, hétköznapi társadalmunkra, családjainkra, szerelmeinkre, helyzeteinkre. Mint például a Jóslat, ami a négy kiválasztott vers közül a leginkább tűnik tisztán sci-fi-szövegnek: a beszélő egy mindörökre távozó űrutazó, de a verszárlat egyértelműen emberi fogalmakról és érzelmekről szól: az itt hagyott Másik iránti szeretetről és gondoskodásról. Ilyen a Képzeld is: ebben szatirikusan, ironikusan, de átélhető fájdalommal jelenik meg egy félresikerült randi, ahol a felek – saját fixáltságaik (a vers beszélője a sci-fi, a lány a feminizmus) fogságában – elbeszélnek egymás mellett. Az Elindultak a háziállatok nem él konkrét sci-fi-elemekkel, mégis egy olyan fantáziatérben játszódik, amit áthat egy apokaliptikus, poszthumán (mondhatni: 21. századi) szomorúság, egy csendes búcsú mindentől, ami emberi.
3.
Az űr, az űrutazás, a nagy, végleges elbúcsúzások és e versek humora, iróniája, játékszerűsége mind arra utalnak, hogy itt egy költő menekül a földi súlyok, a komolyság, a felelősség elől – a súlytalanság állapotába. De menekülni a felismert sors elől – ez éppen olyan romantikus alaphelyzet, mint szembeszegülni vele. Úgy érzem, hogy Korsós Gergő verseire nemcsak a „korszerű”, a „(poszt)modern”, a „poszthumán”, hanem olyan tetszhalott jelzők is érvényesek, mint a „romantikus” és a „realista”, mégpedig e kifejezéseknek a legérintetlenebb, legtisztább 19. századi értelmében.
Nézzük meg a negyedik verset, az Ez ist! Ezt nyugodtan nevezhetjük realistának. Nincs benne sci-fi és apokalipszis, és egyáltalán nem visz el a Föld felszínéről. Csak három sor az egész, de mintha „tértágító bűbáj” volna benne – számomra egy családregényhez elegendő megfigyelést és információt hordoz: „Tönkrebaszódott ez is, / mondta anya, / a lepukkant diszkóra mutatva.” Két szereplőnk van: az anya és a fia. Csak az anya szólal meg a jelenetben, de a fiú konkrét jelenléte egyértelmű. Más jelenlévő családtagra nincs utalás, amivel a vers nem állítja, hogy csonka családról van szó, de jelzi a lehetőséget, hogy a háttérben akár egy család tönkremenetele („tönkrebaszódása”) is állhat.
A helyszín egyértelműen egy falu: „a” diszkóról van szó. Egy olyan településen vagyunk tehát, ami nem akkora, hogy több szórakozási lehetőség (másik diszkó vagy bármi egyéb) adódjon benne. Megsejtjük, hogy az anya itt nőtt fel, ebbe a diszkóba járt, és most is itt él, tehát nyilván itt nőtt fel a fia is. Két nézőpontunk van: egy jelen- és egy múltbéli, köztük nemzedéknyi idő: aki történeti-szociológiai szempontokat keres, a magyar vidéki társadalom elmúlt évtizedeiről is hírt kaphat a versből. „Hogy elbaszódott ez is” – ez lehetne pusztán az anya szubjektív érzése, egyszerű sóhaj az elmúlt fiatalság után, de kijelentését a fiú is visszaigazolja: ő is látja, hogy az épület tényleg „lepukkant”. A romlás objektív. A diszkó jelképévé válik az anya ifjúságának, mai épületének állaga azt a romlást mutatja, amit az anya most gondol az életéről, a fiú pedig azzal, hogy észreveszi az „is”-t az anya keserű mondatában, kiterjeszti a leromlás érzését bármilyen romlásra, mindannyiunk biztos pusztulására, és ettől lesz ez a vers – szerényke három sora ellenére – egy valódi és teljes elégia.
Mégsem kizárólagos benne a szomorúság és a lemondás. Itt, a diszkó épülete mellett egy felnőttbeszélgetés zajlik anya és fia között. Nem az történik tehát, amit ebben a helyzetben várnánk: hogy egy szülő sopánkodik a gyerekének, vagy valamiféle „bezzeg az én időmben”-típusú monológot ad elő neki. Az anya megszólalásából (nem is a drasztikum, hanem a tűnődő keserűség miatt) azt érezzük, hogy egy fiatal felnőtthöz beszél, aki nyilván már nem itthon él (mert mintha most az anya a hazalátogató fiú szemével csodálkozna rá a falura). A kettejük közötti viszony tehát nem elidegenedett, hanem egy élő, változó, együtt gondolkodás felé mutató új kapcsolat: az anya mondata (vagy inkább sóhaja) folyamatos, talán évek óta tartó, generációk közti, értelmes párbeszédre utal. Minden keserűség ellenére kettőjük közt meghittség van, bizalom, tehát ott a közös jövő ígérete. Az anya egyszerűen mer saját magáról beszélni a fiának – és hogy ez mekkora kincs, talán csak az tudja átérezni teljességében, akinek felnőtt gyereke van. Lehet, hogy még maga a vers huszonkét éves, rendkívüli tehetségű szerzője, Korsós Gergő sem. „Csak” látja.
***
Korsós Gergő – Jóslat
A csillagok szerint
te vagy a kiválasztott,
a makulátlan.
De erről senkinek se szólj!
Egy ideig még úgy
kell tenned, mintha nem tudnád.
Aggodalomra semmi ok,
mert
bár vérszagra gyűl a vad,
és a félszemű gekkók
kardnyelvei élesek,
te megválthatod a világot!
10 év, 3 hónap,
8 nap, 2 óra és 23 perc múlva
kinyílik a portál, és ha pontosan
követed az utasításokat,
mindenre fény derül.
Nekem most mennem kell,
torzítják a horizontom.
Tessék,
harmatpor,
segíteni fog!
Öbölnyi megafon – Fiatal magyar költők antológiája / A Bay of Megaphones – Anthology of Young Hungarian Poets, szerk.: Áfra János, Owen Good, Petőfi Kulturális Ügynökség, Budapest, 2023.
Mentoráltak (versek): Kazsimér Soma, Korsós Gergő, Kósa Eszter, Kovács Edward, Kubina Zita, Locker Dávid, Masri Mona Aicha, Nagy Dániel, Ősi Anna, Rékai Anett.
Mentorok (esszék): Áfra János, Deres Kornélia, Gál Ferenc, Géczi János, Győrffy Ákos, Kemény István, Kukorelly Endre, Szlukovényi Katalin, Tóth Krisztina, Visky András.
Fordítók: Anna Bentley, Owen Good, Kulcsár Edmond, Márton Ágnes, Austin Wagner.
A könyv bemutatója a budapesti Kis Présházban lesz 2023. március 13-án (hétfő) 18:00-tól.
