Idén is lehet jelentkezni a Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Film Pitchfórum forgatókönyv-pályázatra, amelyre élőszereplős vagy animációs egész estés filmek és sorozatok terveit várják május 31-ig. 

A pitchfórumot azzal a céllal rendezik meg már negyedik alkalommal, hogy a hazai forgatókönyvírók, írók és kreatív gondolkodók lehetőséget kapjanak a fiatal közönség számára írt film- és sorozatterveik bemutatására, valamint hogy terveikhez találjanak rendezőket, producereket, szakmai partnereket.

Mint írják, a rendezvényen szakmai zsűri értékeli a pályamunkákat. A legsikeresebb forgatókönyvterveket a zsűri és a diák közönség is díjazza.

Cinemira
A pályázat vizuális anyaga (forrás: Cinemira Facebook)

A beérkezett pályázatok közül várhatóan öt filmtervet és öt sorozattervet választ ki az előzsűri. A döntősök a pitchfórumon meggyőzhetik a rangos filmes szakemberekből és a diákokból álló zsűrit, valamint a közönséget a tervükről. A legjobb forgatókönyvtervet vagy sorozatötletet 300 ezer forinttal jutalmazzák.

A pályázatra egy háromsoros logline-nal, egy maximum 3 oldal terjedelmű szinopszissal, a nyitójelenet vagy a legjobb jelenet – maximum 2 oldalas – forgatókönyvével, a vizuális koncepcióval és egy írói önéletrajzzal vagy motivációs levéllel lehet jelentkezni.

Bővebb információk a pályázatról a www.cinemira.hu weboldalon találhatók. 

Kiemelt kép: Pillanatfelvétel a tavalyi Cinemiráról (forrás: a fesztivál Facebook-oldala)