Kiss Dávid első verseskötetének, a Medvék bolygójának második budapesti könyvbemutatójára február 21-én 20 órakor került sor a Kis Présházban. A beszélgetést Horváth Florencia (író, költő, újságíró, az ELTE magyar szakos hallgatója) moderálta. Az eseménnyel párhuzamosan egy jótékonysági gyűjtés is zajlott a helyszínen, melynek keretében egy négygyermekes túristvándi családot lehetett támogatni.
A beszélgetést négy felolvasás gazdagította, ezekkel nyitották és zárták az eseményt, melyek közt Horváth Florencia más és más témákról kérdezte Kiss-t. A felolvasások során előre megbeszélt verseket vagy szójegyzékeket hallhattunk.
Az első szövegrészletek után (a Masszáda, a Meteor, a Seregélyek és a Betelgeuze című versek hangzottak el) a moderátor a gimnáziumi kezdetekről és a 7-8 évvel ezelőtti visszatéréséről kérdezte a szerzőt. Kiss Dávid elmondta: igaz, már gimiben „írogatott”, és nem is lettek olyan rosszak a versei, de szerinte nincs ezzel egyedül. Mesélt arról, hogy az egyetemi éveire jellemző zsúfolt életvitele – tanulmányok, Hallgatói Önkormányzat, munka, közéleti dolgok, idegenvezetés, családfa kutatás – a fő oka annak, hogy elmaradt az írással.
Az újabb lendületet Bende Tomi szerzői estje adta meg neki, amikor úgy „felpaprikázta magát” azon, hogy abbahagyta az írást, hogy az esemény után napokon belül megírt pár verset, és ezzel visszarázódott a szerzői életbe. Rendszeressé váltak a publikációi mind online, mind print formában, egyre rangosabb újságokhoz jutott el, idővel pedig összegyűlt a nyersanyag, és körvonalazódott, hogy mik azok a témák, amik foglalkoztatják, hogy mi az, amiről ő ír.
A beszélgetés folyamán Horváth Florencia megemlítette az általánosan első kötetekre jellemző és Kiss Dávid kötete közti párhuzamokat és ellentéteket, továbbá arról kérdezte vendégét, miért nem jelentkezett korábban könyvvel. Szerinte, habár a szerző megmutatja, mi foglalkoztatja – utazás, személyes és családi emlékek –, nincs meg benne a fiatalokra és az első könyvekre többnyire jellemző lendületesség, sokkal inkább a nyugodt hangvétel uralkodik a szövegekben.
Az író elmondta, egy ponton mindenki számára beérik az a gondolat, hogy munkásságából kézzel fogható produktumot szeretne létrehozni, hiszen manapság a publikációk egyre jobban kitolódtak az online irányába, illetve egyre többen írnak.
Hangzavar van.”
– fogalmazta meg Kiss ezzel kapcsolatban a gondolatait.
Szerinte úgy lehet ebből az írói „hangzavarból” kitűnni, ha a szerző kötettel jelenik meg. „Ez az első igazi mérföldkő.” Majd arról beszélt, ahogyan a mű tartalma, úgy annak megszületése is bejárt egy ívet. Mivel a versanyag kétharmada az elmúlt másfél-két évben íródott, utólag jónak látja, hogy eddig kivárt.
Úgy gondolja, mivel csak idővel körvonalazódott benne az, ami foglalkoztatja – hogy fő motivációs forrásai a szakítások, a szerelmi csalódások, a fájdalmas veszteségek, a családi tragédiák és a Covid időszaka –, és a kötet még az utolsó pillanatban is változásokon ment keresztül, ha nem várt volna vele, nem olyan lenne ez a könyv, amilyen most. A sci-fihez mindig is erősen kötődött (ezt valószínűleg édesapjától „örökölte”), így idővel a fókusz is eltolódott egy szürreális irányba, a meseszerű, legendákat idéző motívumok felé. A kötet végleges koncepciója, motivációi, a ciklusok sorrendje, a kötet verseinek íve és a grafika végleges megjelenése viszont az utolsó pillanatban alakult ki.
A következő téma kapcsán – mivel mindig is érdekelte a versekből kötetté szervezés gondolata –, a szerkesztővel való közös munkálatokról kérdezték Kiss Dávidot. Az író elmondta, hogy Sütő Csabát (az Ambroozia folyóirat szerkesztője, a Vének csapatának egyik mentora és a tábor egy szervezője) a Véneki Alkotótáborban ismerte meg 2016-ban. Még ott összebarátkoztak, ám ezzel szemben a felkérés szerencsés véletlenek sorozata után jött, ugyanis amikor Kiss felkereste kéziratával a Napkút Kiadót, nem tudta, hogy Sütő Csaba annak a líraszerkesztője, akivel így leveleznie kellett.
Mikor Horváth a könyv fő mozgatórugójáról, a családfakutatásról és arról érdeklődött, hogyan inspirálta ez a szerző munkásságát, megtudtuk, hogy Kiss-t általában véve is mindig érdekelte a történelem. Mikor feltűnt neki, hogy másoknál nem természetes az, hogy az egyik ági dédszülőkkel németül beszéljen a család, elkezdett érdeklődni saját famíliájának a története iránt; hiszen már a kutatás előtt világos volt számára, hogy az tele van titkokkal, félreértelmezett dolgokkal, legendákkal és tabukkal.
A kötet végére már az is kikristályosodott számára, hogy saját gyerekkori világát, akkori indíttatásait és családi viszonyait apai oldalról közelítette meg, viszont mikor mélyebbre tekintett, az anyai ágat vette számításba. Az epilógusjellegű versen (A Permonyik) és magán a könyvön is végighalad az az ív, ami a kötet keletkezéstörténetén úgyszintén. A szövegek egy apafigurából indulnak ki, és a kötet végére egy anyafigurához jutnak, a záróvers pedig a férfi ősöknél kezdődik, az erőteljes maszkulinitásnál, majd a dédnagyanya és az édesanya alakjában jut tetőpontra.
A két szerelmi ciklusról megtudtuk, hogy Kiss két különböző korszak eltérő tapasztalatainak feldolgozását és tanulságait írta le bennük, és ugyanúgy az emberi kapcsolatok szervező erejének véli őket, mint ahogy bármely más családi históriát, hiszen saját fejlődésének az is fontos része, hogy túlesett egy-két csalódáson.
A megkomponált kötet szimmetrikus jellegéből adódik, hogy van egy bizonyos fordulópontja a történetszálnak, melyben a cím is kimondásra kerül. Az első ciklusokban az érzelmek és az események mozaik-szerűen töltik be a szerző életét, míg a fordulópont utániakban ezek már egy felnőtt ember lelkében érett érzésekként, lezárt gondolatokként térnek vissza.
A címre visszatérve megtudtuk, hogy a medve képe Erdélyt hivatott felidézni, amely nem csak múltja miatt fontos Kissnek (a Soproni Református Gyülekezettel rendszeresen jártak ide, a Felvidékre és Kárpátaljára), hanem munkája miatt szintén – ugyanis az elmúlt öt évben a mindennapokat jelentette számára, hogy határon túli magyarokkal foglalkozzon. Mindemellett elmondta, a családfához hozzátartozik a nyelvek, a nemzetiségek és saját magyar történelmünk megismerése.
Mivel az író – ahogy említette – erősen kötődik a sci-fi világához, a cím ihletét is bizonyos szempontból a tudományos-fantasztikus irodalom adta: a Medvék bolygója hasonló disztópikus világot mutat be, mint a névadó klasszikus, a Majmok bolygója. Másik címopcióként a Seregélyek merült fel, lévén a kötet egyik versének címe, ám erről többen úgy vélekedtek, hogy melankolikus, kevésbé figyelemfelhívó vagy unalmas egy első kiadvány címének. Így Kiss végül maradt annál az alternatívánál, amelyik jobb visszajelzéseket kapott. A későbbi címötleteket pedig cikluscímekként építette a kötetbe.
Saját „összeturmixolt” sci-fijének szerkesztésekor szándékosan középre került a már említett fordulat, mert ezután következnek a szintetizáló versek, melyek a fordulópont előtti ciklusok verseiben felvetett mozaik-szerű eseményeket és érzelmeket vázolják fel. Ahogy itthon, úgy Erdélyben is egyre több a medve (ha nem több), amitől az emberek elszoktak. És például egy tavalyi incidens kapcsán – a 21. századhoz alkalmazkodva – ezt kommentháborúval fejezték ki. Tavaly nyáron egy ízben a térségben tartózkodók medvék jelenlétéről kaptak vészjelzést; az ennek kapcsán kialakuló vita a szakértők és a lakosság, valamint a természetvédők és a politikusok között zajlott.
A konkrét címet így hírsorozatok is ihlették, melyekben olyan kérdések merültek fel, mint: ki a betolakodó? Ki az, aki igazán otthon van egy ilyen helyzetben? Ki az, akinek meg kell húznia magát? Ki a domináns, és kik szerint kell megvédeni a kisebbséget a többségi társadalommal szemben, akik számára csupán dekorációt jelentenek ezek az állatok, illetve kiket nem érdekel a kérdéskör?
Mivel a vadállat jelenlétét Tusnádfürdőhöz szokták kapcsolni – ami a politikának is fontos helyszíne –, a szóban forgó esetből egy olyan képet ragadott meg az író, mely szerint valaki hazament és a lakásában összetalálkozott egy medvével, aki békésen falatozott a hűtőszekrényből. Ezt a képet, a társadalmi problémát és kérdéseket viszi végig a könyv, melyben – habár ez csak a csattanóban derül ki – a medvék beszélik el egymásnak a történteket.
A második felolvasás során a koronavírussal kapcsolatos versek kerültek terítékre: az Óraátállítás, a Préselt vadvirágok Szlovéniából, a Harmadik hullám, majd kicsivel később a 2020 (utóbbi felolvasásához Kiss Dávid ragaszkodott). Mindezeket dokumentatív jellegűnek szánta, ám Horváth arról érdeklődött, gondolt-e arra, hogy nem biztos, hogy szerencsés Covid-verseket megjelentetni egy kötetben.
Kiss Dávid elmondta, hogy ő mindig arról ír, ami történik vele, és úgy, ahogy akkor érzi magát, így nem szándékozta aktualizálni a verseket – hiszen nem kifejezetten csak a járványról szólnak. Ha valaki ezeket a jövőben olvassa, nem feltétlenül ugyanazt jelentik majd számára, mint nekünk ebben az időben. Például a Harmadik hullám a szerelmi hullámokat a Covid aspektusain keresztül írja le, így a vírustól eltekintve is működik a mondanivaló.
A következőkben szó esett a Kiss által a kötet verseibe szőtt Ady- és Csokonai-verssorokról, melyeket az általa képviselt krónikás attitűd hozott magával. A szerző amolyan kikacsintásnak szánja ezeket, hiszen úgy gondolja, ha az allúziók nyomot hagynak őbenne, átvételükkel megmutathatja saját világát is. Állítása szerint másoknál is vadássza ezeket a parafrázisokat vagy egyfajta modern változatokat; szereti és kifejezőnek tartja őket. Fontosnak véli megmutatni, hogy mindenki egy rendszer része, hogy minden és mindenki kapcsolódik egymáshoz valamilyen formában: ezeket a kötelékeket nem takargatni kell, hanem büszkének kell lenni rájuk.
Ezzel kapcsolatban a kötet egyik fő különlegessége is szóba került: a tudományos jellegű, Nádasdy Ádám által inspirált szójegyzék, amit szintúgy egyfajta „összekacsintásnak” szánt az alkotó. Nádasdy a fülszövegben külön felhívja a figyelmet arra, hogy jó, hogy ez belekerült. Mikor Kiss azt mondta neki, lehet, hogy kicsit okoskodó lett, ő így reagált:
Dávid, ne mondjon ilyet, nem okoskodik. Mert ha igen, akkor én is.”
A továbbiakban a szójegyzéknél maradva megtudtuk, Kiss a kezdetekben úgy akarta összeállítani, hogy idegen szavak, más nyelvekből vett közszavak, város-, személynevek, valamint latin idézetek és álidézetek kerüljenek bele. Viszont idővel úgy lett vele, ha már valamit megmagyarázott, ne hagyjon ki semmit. Így egyre terjedelmesebbé vált a jegyzék, míg végül olyan elemek is a listára kerültek, amiket nem feltétlen kellett volna megmagyarázni. A szerkesztő először elkezdte kihúzogatni a feleslegesnek vélt szómagyarázatokat, majd inkább benne hagyott mindent. Úgy gondolták, mivel ezeket is Kiss Dávid írta, személye bennük is megtalálható.
Ahogy a beszélgetés a végéhez közeledett, a moderátor a jövőbeni tervekről kérdezte a fiatal szerzőt, mégpedig az Ursa mater (Anya medve) című jegyzet kapcsán, mely a szójegyzékben található és egy – még meg nem írt – vers álidézetét tartalmazza. Kiss elmondta, majdnem kész volt a könyv, mikor édesanyja tavaly elhunyt, így az egészet újra kellett alkotni.
Ekkor körvonalazódott benne, hogy ugyan tud férfias lenni és képes hatalmi szimbólumként működni a medvemotívum, de markánsan magában hordozza a bocsait védő anyamedve képzetét is. Rájött, hogy a kötetben lévő grafikákon nem minden esetben hím példányok szerepelnek; ebben az időben változott meg a borító, illetve született meg a szóban forgó jegyzet, amely előrevetítette, mivel fog foglalkozni a jövőben. Az apáktól és a férfi vonalaktól eljutott a női családvonalakhoz és magához az anyához, az anyai természethez.
Ezek után sor került a ciklusgrafikák elemzésére. Kiss Dávid elárulta, hogy ahogy a szerkesztés, úgy a grafikai munkálatok is két ember együttes, közös munkájának nyomai: nagyon jó ismerőse, egyben gimnáziumi barátjának párja, Aaron Hales brit textildizájner készítette őket. Mivel Kiss számára fontos volt, hogy a szöveg és a vizualitás egységet alkosson, azt akarta, olyan ember rajzolja meg az illusztrációkat, akivel ő maga is szinergiában van. Mindvégig arra törekedett, hogy egyenrangú alkotás legyen ez kettejük között; szerinte a grafikák kiegészítik a verseket, és ezt szerette volna érzékeltetni az olvasóval is.
Ezt követően mesélt a tervezés folyamatáról és az ötletek forrásairól: mindketten szeretik a szimbólumokat és az Indiana Jones-os képrejtvényeket. Kiss úgy képzelte, az illusztrációknak komplexeknek és elgondolkodtatóknak kell lenniük, hogy első ránézésre is mondjanak valamit, majd az olvasási folyamat egy mélyebb rétegében többletértéket adjanak a befogadóban korábban megfogalmazódott felvetésekhez. Célja volt, hogy a sci-fi és az ősi civilizációk világa egyaránt megjelenjen bennük, illetve az, hogy kifejezzék a történelem szeretetét.
Miután – Hills anyanyelve miatt – Kiss az egész kötetet lefordította angolra, elmondta az illusztrátornak, miket szeretne látni az egyes grafikákban. Szavakat mondott és képeket szedett le az internetről segítségül. Megtudtuk továbbá, hogy minden ábrán ugyanazok a szimbólumok jelennek meg, csak más szögben és más módon. A könyv elején például a kéz, ami egy isteni, teremtő végtagként válik láthatóvá, később a permonyik (másnéven bányatörp) kezeként nyúl fel a mélységből, vagy éppen nyúl le a mélységbe a leesett lámpásért.
A beszélgetést egy utolsó felolvasás zárta, amely során Kiss az Alicantét, A mélyúti Nérót és a Fosszíliát olvasta fel.
