A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár keretein belül a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum idén is kiosztotta a magyar gyermekirodalom legrangosabb elismerésének számító az Év Gyerekkönyve díjat gyerekkönyv, ifjúsági irodalom, illusztráció, fordítás és innováció kategóriában.

A diákzsűri tagjai – vállalkozó szellemű pedagógusaik vezetésével – ebben az évben is díjazhatták saját kedvenceiket, valamint a Fórum által gondozott, a gyerekirodalom területén belül kiemelkedő írói, illusztrátori és – az idei évben először – kiadói munkát elismerő HUBBY-díj győzteseit is kihirdették.

A HUBBY, a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának (IBBY) magyar tagozata 2015-ben alakult. Fő célkitűzésük – az 1953 óta működő IBBY irányelveit követve – a magas színvonalú, gyermekeknek és fiataloknak szóló irodalmi szövegek terjesztésének és kiadásának támogatása, a gyermekirodalom népszerűsítése, valamint a témával foglalkozó kutatás és tudományos munka ösztönzése. A 2000-ben (még IBBY néven) alapított az Év Gyerekkönyve díj kiosztása azt a célt szolgálja, hogy az irodalmi élet és az olvasók figyelmét ráirányítsák a színvonalas gyermekirodalmi alkotásokra, valamint támogassák azokat a szerzőket, kiadókat és illusztrátorokat, akik a területen kiemelkedő munkát végeznek.

Az Év Gyerekkönyve 2020 díjak elbírálása során a zsűri tagjai a tavalyi évben megjelent kötetek közül választották ki a legkiemelkedőbbeket, így a 2019-ben kiadott könyvek legjobbjai a következők:

A szakmai zsűri által kiosztott díjak

Az Év Gyerekkönyve (12 év alatti kategória): Zalka Csenge VirágRibizli a világ végén, Móra Kiadó

Az Év Ifjúsági Írója (12 év feletti kategória): Huszti GergelyMesteralvók hajnala, Ciceró Könyvstúdió

Az Év Illusztrátora: Majoros Nóra: Az orrszarvú és a madarak, illusztrálta: Paulovkin Boglárka, Pozsonyi Pagony Kiadó

Az Év Leginnovatívabb Könyve: Hogyne szeretnélek!, Shakespeare szonettjeit újrafordította Papolczy Péter, kiadta a Tilos az Á könyvek

Az Év Fordítója: T.S. Eliot: Macskák, fordította: Havasi Attila és Varró Dániel, Pozsonyi Pagony Kiadó

A HUBBY díjkiosztójának nyertes kötetei.
A HUBBY díjkiosztójának nyertes kötetei. forrás: Libri, Bookline, Líra

A gyerekzsűri által kiosztott díjak

Az Év Gyerekkönyv Írója (12 év alatti kategória): Bán Zsófia: Vagánybagoly és a harmadik á, Pozsonyi Pagony Kiadó

Az Év Ifjúsági Írója (12 év feletti kategória): Berg Judit: Az őrzők, Ecovit Kiadó

Az Év Illusztrátora: Majoros Nóra: Az orrszarvú és a madarak, illusztrálta: Paulovkin Boglárka, Pozsonyi Pagony Kiadó

Az Év Leginnovatívabb Könyve: Lőrincz László: 25 szelfi az Árpád-korból, illusztrálta Bertóthy Ágnes, Rátkai Kornél, kiadta a Kolibri Kiadó


A gyerekzsűri nyertes kötetei.
A gyerekzsűri nyertes kötetei. forrás: Libri, Bookline, Líra

HUBBY-díj

Szerzői díj: Wéber Anikó, elsősorban az ifjúsági irodalom területén végzett alkotói munkájáért, regényeiben a tabutémák, a korosztály számára fontos kérdések körbejárásáért.

Illusztrátori díj: Máray Mariann, független, egyedi képalkotású, kiemelkedő színvonalú illusztrátori munkájáért.

Kiadói díj: Csirimojó Kiadó, a külföldi piacról behozott, tartalmukban és megjelenésükben is színvonalas kiadványaiért.

A Csirimojó kiadó kötetei.
A Csirimojó kiadó kötetei. forrás: minimatine.hu

Az idei év shortlistjei és a díjak elbírálásában közreműködők nevei ide kattintva linken olvashatók.

Kiemelt kép: aranynapok