Kiválasztotta a zsűri a JCDecaux idén már harmadéves szépirodalmi pályázatának húsz legjobb írását, amelyek hamarosan országszerte ellepik a busz- és villamosmegállókat. A képzeletbeli dobogóra ezúttal három apuka állhatott fel.

Húsz novelláról és húsz alkotóról hullott le a lepel a JCDecaux Álljon meg egy novellára! pályázatának finisében. Az első három helyen olyan szerzők végeztek, akiket sok-sok kilométer választ el egymástól, de egy valami mégis közös bennük, mindhárman édesapák. 

Tavaly az emberi kapcsolatok nehézségei, a generációk közötti kapcsolat és a digitalizáció erősödése voltak a novellák legnépszerűbb témái. Az életproblémák, gyerekkori emlékek, a szerelmi történetek most is nagy számban szerepeltek, néhány közösségi közlekedéshez kapcsolódó írással kiegészülve, azonban idén ehhez tudatosság is társult. A zsűri megfigyelései szerint a pályázók egyre tudatosabban használják azt a közvetítő médiumot, amelyen keresztül közzé tehetik írásaikat: a citylight sajátos helyzetéből fakadóan sokak fantáziáját megragadta, ami a beérkezett pályaműveknek mind a témaválasztásában, mind megformálásuk módjában tetten érhető.

Fotó: Gordon Eszter

Az első díjat és az azzal járó 300 ezer forintot A házikedvenc című novella szerzője, Magyar Csaba nyerte el, aki matematikatanárként egyfajta terápiaként használja az írást. A második helyet és ezzel a 200 ezer forintos jutalmat a Minden oké? című pályázattal megszerző Dizseri Barnabásra nem csupán a családja, de diákjai is büszkék lehetnek. A pályázat visszatérő indulója a harmadik helyen végzett Pölczman Péter, aki tavalyi különdíját cserélte az idén bronzéremre és 100 ezer forintos elismerésre a Várandósságmendzser férfiaknak írásáért. A 2019-es különdíj Baki Dániel színészé lett, akinek Megálló névre hallgató novelláját értékelte nagyra a zsűri.

A legjobb alkotásokat Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész előadásában hallgathatták meg az ünnepélyes díjátadó résztvevői, akik azt is megtudhatták: az idei felhozatal felülmúlta a korábbi kiírásokat, hiszen a pályázatra majd’ 4500 novella érkezett be. „Ennyi év után már a szokásos nyárindító minifesztiválunkká is válhat ez az esemény, én azonban képtelen vagyok megszokni az egész folyamat izgalmát: a várakozást arra, hogyan öltenek arcot a beküldött remekművek mögötti jeligék. Az egypercesekhez hasonló, rövid és értékteremtő alkotásokat szeretnénk minden évben előcsalogatni alkotóinkból. Úgy tűnik, egyre sikeresebbek vagyunk ebben a küldetésben, legalábbis ezt mutatják az évről évre növekvő írások számai” – vont gyors mérleget az idei kiírásról Samu Tímea, a JCDecaux Hungary out-of-home médiacég társ-vezérigazgatója.

A novellákat bíráló testületet ebben az évben is a József Attila-díjas Grecsó Krisztián író elnökölte, aki az ünnepélyes díjátadón elmondta: „A JCDeaux novellapályázata olyan, mint egy országos szabadegyetem. Évről-évre tömörebb, kidolgozottabb, okosabb és néha persze karcosabb novellák jönnek. Nem tudom, mi lesz ebből, de sok ilyen helyzet kellene ebbe az országba. Ahol magukra adó, okos, kreatív emberek űzhetik, hajszolhatják a tehetségüket.”

Fotó: Gordon Eszter

Egyértelműen kedvező tapasztalatokról számolt be a zsűri két másik tagja, Antal Nikolett és Korpa Tamás, a Fiatal Írók Szövetségének két társelnöke: „Minden olyan akció, ami képes értő módon közelebb vinni az emberekhez az irodalmat, csakis áldásos lehet. Ha olyan váratlan helyeken találkozunk szépirodalommal, mint egy busz- vagy villamosmegálló, az ad némi pluszt is: valami olyasmiként tünteti fel az olvasást, ami teljesen természetes és magától értetődő, s nekünk, irodalommal foglalkozóknak ez csakis jó lehet. Idén rengeteg izgalmas megoldás és téma jelent meg a novellákban; így garantáltan a várakozás sem lesz olyan unalmas többé.”

A novellapályázat eredményes lebonyolításában az Uni-ball tollak magyarországi forgalmazója, továbbá a Líra Könyv és az Athenaeum Kiadó támogatta a JCDecaux-t.

A tavalyi évhez hasonlóan a JCDecaux az idén is közönségszavazásra buzdítja az utazó- és az olvasóközönséget: a pályázat weboldalán 2019. június 26-a és 2019. július 9-e déli 12 óra között lehet szavazni az egyéni kedvencre a zsűri által 20 legjobbnak ítélt novella közül, hogy a legtöbb voksot kapó novella szerzője legyen a közönségdíjas.

Az alábbi írásokra lehet szavazni:

Magyar Csaba: A házikedvenc

Dizseri Barnabás: Minden oké?

Pölczman Péter: Várandósságmenedzser férfiaknak

Baki Dániel: Megálló

Horvát Rozi: A postára, legyen szíves!

Lackó Gábor: A tükör

Kovács Júlia: Együtt

Apats Gábor: El kéne mosni már

Pandur Ágnes: Ketózis

Révész Attila: Komintern, Latinka Ballada, Tejjegy

Kránicz Dorottya: Az első randi

Orosz Adél: Óriás

Tóth Beatrix: Poéta

Szakács Borbála: Pókháló

Élő Csenge Enikő: Snitt

Szabó Leona: A döntés

Lendvai Dóra: Csak csavarosan!

Guczogi Annamária: Apám meg én

Welbach Lola: A Góth Irén-szag

Pólya Zoltán: A csetényi sírkő

Kiemelt kép: Gordon Eszter fotója