A modern magyar irodalom alakjai közül sokkal találkozhatunk iskolai tanulmányaink során, azonban a ,,nyugatos” költőkön túl is van élet. Kassák Lajos a XX. század jelentős és kiemelkedő alakja volt, de nem csak az irodalom, hanem alapjában véve a művészetek terén is.

A XX. század elején kezdett el alkotni, 1915-ben pedig Szabó Dezső már a Nyugatban is megemlítette az Isten báránykái című kötete kapcsán: ,,(…) a főinspirálója – ez szabja meg szeme irányát is – az a mély megindulás, amit a mindenféle embernyomorúság kelt benne”. Kassák teljesen más rétegből származott, mint kortársai túlnyomó többsége. A magyar társadalom egyik – ha nem a legalsó – osztályába született, a munkásságba. Ennek a rétegnek sok köze sajnálatos módon nem volt a művészetekhez, a közélethez, mondhatni némaságra voltak ítélve. Kassák nem csak a munkások életét hozta be az irodalomba, hanem a szimpla életérzéssel való fokozott foglalkozást is. Lírai kibontakozása előtt egy epikus korszakát élte, nem foglalkoztatták annyira a versek. A két műnemben alkotott művei között meglepően eltérő a hangnem, míg prózában érett és magabiztosabb, lírájában dadogó keresést demonstrál.

Az első kiadott verseskötete az Éposz Wagner maszkjában címet viselte, 1915-ös megjelenéssel, a tipikus ,,kassákos” stílus pedig itt megjelent. Már-már pacifista költészetnek felfogható munkájában erősen érződött Berzsenyi Dániel hatása. Kassák törekedett arra, hogy megteremtse az igazán saját, egyéni versét, mely igyekezetére (a festői látásmódja mellett) a 20-as évekbeli kritika is felfigyelt. A Tett című folyóirat szerkesztője és létrehozója volt, később pedig szinte a lap idealista prófétájává vált: ,,Irodalmi programot akartam adni, azt a programot, amelyet utóbbi munkáim illusztrálnak, amelynek propagálására A Tett-et gondoltam, és amelynek beváltásához a nagy bohémiában néhány más-más úton törtető, de velem egy célba készülő embert találtam.”-írta.


0 × 0 = 0

A reménytelenség bazalt oszlopai virágoznak fölöttünk
Éjjel nappal
ijedt fekete lovakon ügetünk a koponyánkban
s néha föl szeretnénk ordítani a kínjainkat de fogaink között szétporlanak a hangok
Ó együgyű állatok lovak szamarak és ti borjazó tehenek a jószagú istállókban Halleluja
Öntsétek felénk szemetek meleg szomorúságát
Kiolthatatlan tüzek lobognak a mellünkben és rémülten számoljuk hogy homlokunk alatt befordulnak a tükrök
Gondoljátok meg a halál tenyerén feküdni reggeltől estig és estétől reggelig
Vannak közöttünk akik még emlékezni tudnak a luftballonfejű emberekre de ezek naponta lezuhannak egy láthatatlan toronyból
Vágyaink előtt az útak ketté fűrészelik önmagukat
Gyerekeink kiáltása láncot csörömpöl az éjszakában
Csak hajnalban a sárga madarak hoznak némi enyhülést
Egyenesen a napból szakadnak hozzánk zengő aranylapokban és fényességet énekelnek fölöttünk
Őket nem emészti föl a csönd
Szeretetmeleg uszállyal röpülnek ide oda ők élnek és bizseregnek az elesett világ fölött
Mialatt valaki itt vörös szökőkutat hörög a feje köré s mi szörnyű bádogpofával fújtatunk a plafon alá mert minden hiába
mi tudjuk már az orvosok is csak pápaszemes fajankók ezen a csillagon.
Wiedner Krankenhaus, 1920

 

Megosztó figura volt, Babits Mihály például dicsérte Kassákot (egyenesen Walt Whitmanhez hasonlította néhány szempontból, azonban a hasonló irányzatot követő írókat nem illette szép szóval). Ebből az időszakból kiemelném a Júliusi földeken című verset, amely Kassák szépségeszményének példája, valamint élesen meglátszik benne erős kötődése az izmusokhoz – futurista-kubista-expresszionista versalakításmódja jól megfigyelhető. Képzőművészet terén is határozottan gondolkodott, felismerte, hogy milyen irányba indult el az emberiség, erősen kritizálva a világ helyzetét és történéseit, a sok ,,törekvő” művésszel együtt. Ebből az intervallumban tollal készített tájképei maradtak fenn az utókornak.

Forrás: katakrasznahorkai.com

Kassák és társai szocialista művészetet akartak létrehozni egy nehéz időszakban, hiszen körülbelül ekkor ért véget az I. világháború. Az aktivizmusban vélték megtalálni a megoldást: ,,Aktivizmus – új terminológia a mi társadalmi mozgalmunkban. Magyarra fordítva így értődne: közvetlen cselekvés. Én szeretném bővebb és átfogóbb jelentőséggel az elnyomott emberek, a csupán önmaga erejével megváltható nép spontán és végtelen forradalmi életvitelének magyarázni…” A Tanácsköztársaság megbukott, a forradalmi eszméket valló, vagy éppen konkrét kötődéssel bíró személyek pedig nem kívánatos elemekké váltak az országban. Kassák Bécsbe emigrált, és nemsokára bekövetkezett több nagy fordulat a művészetét tekintve: az egyik a Máglyák énekelnek című elbeszélő költemény. A poéma tartalmaz mély, politikai gondolatokat és egyben költői látomás. Egy közös élményről szól, mely egyszerre tette homogénné és sokszínűvé a társadalmat. 1921-ben megrendezte első önálló kiállítását Bécsben, a Würthel Galériában. Nem sokkal később született meg egyik legjelentősebb műve, A ló meghal és a madarak kirepülnek című eposza. Egyre csapongóbb, nehezebben érthető (pedig azelőtt sem volt kutya) és lassacskán prédikátorként tündököl alkotása által. Visszatekint és értékeli a múltját, valamint az akkori költői pozícióját is felméri, zárómondata pedig már-már ikonikus: ,,(…) én KASSÁK LAJOS vagyok / s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár.” A képzőművészetet sem hanyagolja el, 1922-ben Moholy-Nagy Lászlóval megírta az Új művészek könyvét.

A látó, profetikus költő ezek után lassan merengővé vált. A 30-as években a politikai élet és a társadalom helyzetét elemezte a napi történésekkel összevetve, a szóban forgó Napjaink átértékelése című könyv után pedig ,,feladta” a társadalmi eszmény iránti törekvéseit, és elkezdett jobban koncentrálni a művészetekre. Fiatal, tehetséges költőket és festőket ,,toborzott”; lírája fejlődött (Radnóti Miklós kifejezetten kedvelte – vagy inkább értette munkáit); sokat írt képzőművészetekről; 30-as és 40-es évek fordulóján saját periódusa is született, modern festészetről 1955-ben készített egy tanulmányt. Életművének fontos állomása az Egy ember élete című, maratoni, de nem proust-i hosszúságú önéletrajzi regénye: 1924 és 1933 között jelent meg a Nyugatban. Hihetetlen őszintesége és egyéni stílusa miatt tudott még ebben a műfajban is maradandót alkotni. Ezt követő regényírói periódusában meghatározó ,,az író a világban” gondolat, valamint a munkásosztállyal kapcsolatos nézetei szintén kivetülnek. A Vallomás tizenöt művészről című könyve 1942-ben jelent meg, az őt szintén nagyon foglalkoztató konstruktivizmus lehetőségeiről.

Forrás: mek.oszk.hu

A XX. század felének környékén Kassák az élettel, a fiatalság emlékével és az időskori bölcsességgel egyaránt foglalkozott verseiben. Az összegzés korszaka a 60-as évekre tehető, ahol az élet szélsőséges oldalait szemlélte, 1964-ben pedig A tölgyfa leveleiben a hang, az egyedüli hang lehetőségei tűnnek fel, nyugtalansága azonban érezhető, hiába lehetett csak a felszín alatt rezignált. Festői munkássága teljesen egésznek és kiteljesedettnek tekinthető, élete alkonyán aktívan vett részt az európai művészéletben. Öröksége a mai napig fontos a magyar irodalom- és kultúratörténetben, egyedülálló pályát és munkát vitt véghez – Németh László Kassák Lajosról szóló dézetével zárnék:


,,egy osztály írója akart lenni, s az élet írója lett”


Kiemelt kép : www.cultura.hu