Február 6-án Vincze Bencével folytatódott a Berzsenyi Dániel Könyvtár Bájoló sorozatának hetedik évada: irodalomszeretetéről, verseiről, novellájáról, a Nyolc Ág Művésztáborról és az általa alapított f21.hu kulturális portálról Boros Ferenc beszélgetett vele.
Vincze Bence gimnazista kora óta próbálkozik szépirodalmi szövegekkel; versei eddig a Pannon Tükörben, a Kulterben és a FelOnline-on jelentek meg. Ez adta apropóját a Bájoló-sorozat soron következő beszélgetésének, amely alkalmával a fiatal tehetség szót ejtett az f21.hu alapító főszerkesztőjeként, felelős kiadójaként az online kulturális magazinról, és a részben általa megálmodott és életre hívott kámi Nyolc Ág Művésztáborról is.
Bencében hamar fellobbant az érdeklődés az irodalom iránt, így már tizenévesen elkezdett verseket írni. A gimnáziumi évek elején nagyon közel került Ady Endre munkásságához, és ekkoriban kezdett el megfogalmazódni benne a gondolat, hogy ezzel akar foglalkozni, és irodalmi közegben akar mozogni. „Ehhez viszont nagyon sok év kell” – mondja, és úgy érzi, a rengeteg olvasás és önképzés ellenére még most sem érte el ezt a szintet, ezért az ambíciója változatlan. Mérhetetlenül kritikus önmagával – derül ki az első percekben, noha a következő pillanatban olyan számadattal tűzdelt tény hangzik el, hogy egyből kiváltja a közönség rokonszenvét: a gimnázium négy éve alatt több mint 1000 könyvet olvasott el. „Nem szeretek úgy beszélni dolgokról, hogy nem érzem azt, hogy érdemileg hozzá tudok szólni” – teszi hozzá magától értetődő egyszerűséggel, magyarázatként, mit sem törődve azzal, hogy egy átlag magyar fiatal maximum ennek a töredékét veszi kezébe egész élete során. Azt is megtudjuk, hogy ez a szokatlan mértékű olvasottság a lehető legkevésbé sem nevezhető hiábavalónak: az ELTE SEK magyar–orosz szakos hallgatójaként végzett előző félévi tanítási gyakorlata során több alkalommal is ahhoz a tudáshoz tudott nyúlni, amit még 9-10. osztály alatt szedett magára. A szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban töltött évek nem csak az olvasásszeretetének kialakulása miatt voltak jelentősek számára, hiszen itt szembesült azzal is, hogy mi az, hogy kortárs irodalom, na meg hogy a szerzők nem haltak ki mindannyian 1950 előtt.
Esetében az alkotási folyamat elég összetett, vagy ahogy ő jellemzi, saját maga felé mutatott makacsság. „Ha valaki vers- vagy prózaírással foglalkozik, a legmesszebb kell tartania magát attól, hogy költőnek vagy írónak nevezze magát. Majd egyszer úgyis rámondja a szakma, ha eléri azt a szintet” – vallja. Önmagát egyébként egy olyan fiatal újságírónak tartja, aki szeret próbálkozni versekkel és novellákkal. „Kísérletezés és játék van bennem” mondja, de csak a versek kapcsán; a prózát sokkal komolyabban veszi, és inkább ezzel is szeretne foglalkozni. Inkább, mint egy verseskötettel: amúgy sem tud belenyugodni a verseibe, mindig előveszi és tökéletesíti őket, úgyhogy egy csokorba gyűjteni az alkotásait valóban nehéz is lenne. Ezzel szemben a prózát illetően feltett szándéka, hogy legyen tétje annak, amit ír. Azt akarja, hogy hasson, és önkifejezést tudjon belevinni – magyarázza, majd elkezd sportokról beszélni. A versírást a dartshoz hasonlítja, ami az egyik kedves hobbija, de ettől még nem lesz dartsjátékos, a prózaírást viszont a futballal állítja párhuzamba, ami kapcsán meggyőződése, hogy mindenki, aki a sportágban érintett – legyen bármilyen amatőr –, focistának tartja magát.
Tényleg komolyan veszi a novellákat, amit mi sem bizonyít jobban, hogy hetekkel azelőtt, hogy egy prózai szöveg egyetlen betűjét papírra vetné, utánajárással, kutatómunkával kialakítja a teljes koncepciót a fejében. Így volt ez akkor is, amikor azon az esszészerű kritikai-politikai novelláján dolgozott, amiből aztán részleteket is hallhattunk, majd megtudjuk a keletkezési hátterét is. Éppen Nádas Péter Temetések évét kell olvasnia egy egyetemi szemináriumra, amikor lezárják fél Budapestet Erdoğan török elnök és Putyin orosz elnök látogatása miatt. Személyes ismerőseit, barátait bezárják a helyi kocsmába, nem mehettek még az utcára se – az eset viszont rejtélyesen hasonlít arra a világra, amit negyven évvel korábban Nádas írt le. Ez a párhuzam vezetett elsősorban a novella megszületéséhez, amit megelőzött a hetekig tartó jegyzetírás, az interjúhallgatás és a konzultáció a magyartanárnőjével. Ha már felmerül Nádas Péter neve, megtudjuk azt is, hogy a másik nagy kedvence Esterházy Péter: ők azok, akik a leginkább meghatározzák számára azt, milyen irányba szeretne a prózaírással haladni.
A beszélgetést időnként egy-egy vers felolvasása szakítja meg, hogy aztán azokról tudjunk meg minél többet. Elsőként a szabadság és bezártság kettősségét megjeleníteni próbáló Split kerül terítékre, majd annak testvérverse, a Döntetlen, aztán az Erőszak. Ez utóbbi kettő egyébként sportpályázatra íródott, amin Bence első helyezést ért el. Az Erőszak kapcsán felmerül Tandori Dezső neve is, kinek munkásságával sokat foglalkozott egy időben, és aki szerinte a tökéletes sűrítést képviseli; ő maga viszont úgy vallja, nem rendelkezik azzal a technikával, hogy tömöríteni tudja a verseit – ezért sem szeretne velük komolyabban foglalkozni. A versírás tényleg megmarad számára játéknak, kísérletezésnek. Minden alkotás azért születik, mert a gyerekkori játékvágy kifejeződik benne – teszi hozzá. Ha már kísérletezés: valahol az Egylényegű is ilyen; ez olyan központozás nélküli vers, ami központozással született. Megjelenik benne a vallásosság, ahogyan a Januárban is, és majd ez utóbbi lesz az, amit áthat az a kelet-európai csalódottság és frusztráció, ami a novelláját is.
Egy olyan fiatal esetében, aki 17 éves korában a semmiből életre hívott a barátaival egy online újságot, elkerülhetetlen egy ilyen beszélgetés során, hogy ez is felmerüljön témaként. „Ebben hiszek, amit csinálunk. Ha a kultúra vallás lenne, akkor lehet, az egyik legtörtetőbb hívője lennék” – mondja, miközben csillogó szemmel idézi fel, hogy januárban ünnepelte az oldal a negyedik születésnapját; ez alkalomból az ország minden szegletéből érkeztek olyan lelkes írók, fotósok és szerkesztők, akiknek köszönhetően nap mint nap több százan kíváncsiak az oldal tartalmára. Havi szinten meg több tízezer kattint rá – mondja büszkén, de alázattal, miközben hozzáfűzi: „noha tavaly Bt. jött létre egyebek mellett az f21.hu és a Nyolc Ág Művésztábor mögé, valahogy azt hiszem, a kezdeti elveink nem fognak elveszni”.
Az f21.hu létrejöttekor az egyik legfontosabb elv az volt, hogy fiatalok tegyenek a kultúráért, terjesszék azt. Hasonló Bence célja is a jövőre nézve: elsődlegesen az, hogy úgy helyezkedhessen bele a kulturális életbe, hogy az fontos legyen, de nem feltétlenül úgy, hogy mindenhol a saját nevét lássa. Nem mondja ki, hogy akkor kinek vagy minek a neve legyen ott, de a közönségben ekkorra már egyértelmű: ez nem más, mint az f21.hu.
Lutor Katalin galériája
