Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb / Kötetbemutató – Január 27. 19 óra

Helyszín: Nyitott Műhely

A szerzővel Szolláth Dávid irodalomtörténész, kritikus beszélget:

“Álldogál, és az egyik piros kabátos lányról én jutok az eszébe. Vagy egy francia buldogról, hogy odafutok, megsimogatom. Vagy egy illatról, utánafordul. Álldogál, és valamiről az eszébe jutok, de nem vagyok ott. Ha az eszébe jutok, sosem vagyok ott. Ha az eszembe jut, sosincs itt. Olyan meg nincs, hogy ne jusson az eszembe.”

Harag Anita történetei ismerős helyzeteket mutatnak meg váratlan szempontokból. Valaki nyelvismeret nélkül próbál helytállni egy multicégnél, valaki a halott apja után próbál rendet rakni annak házában, valaki a demens nagyanyjával próbál szót érteni. A rokonok érthetetlenek, a kapcsolatok keserédesek.

Harag Anita 1988-ban született Budapesten. 2018-ban Petri György-díjat kapott. Az Évszakhoz képest hűvösebb az első kötete, amiért 2019 decemberében megkapta a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat.

A belépés díjtalan.

HetvenkedőVámos Miklós estje – Január 28. 19 óra

Helyszín: MOMkult

A Facebook-esemény leírásából:

Január 29-én születtem, nekem is hihetetlen hetven éve. Ez alkalomból mesélek az ötsoros versekről (limerick), a hosszú életről, a rövid észről, a közepes szerencséről, az egészséges halálról és a varázslatos hétköznapokról.”

ÉS-kvartett: Moesko Péter: Megyünk haza – Január 29. 17 óra

Helyszín: Írók Boltja

ÉS-kvartett (az Élet és Irodalom kritikai sorozata)

A beszélgetés témája: Moesko Péter: Megyünk haza című novelláskötete.
Károlyi Csaba beszélgetőtársai: Deczki Sarolta, Szolláth Dávid és Visy Beatrix

Beszélgetés Rakovszky Zsuzsával – Január 29. 17 óra

Helyszín: Három Holló

Rakovszky Zsuzsa, Kossuth-díjas író, költő, a magyar kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója látogat el a Három Hollóba a Széchenyi István Szakkollégium szervezésében egy beszélgetésre, mely során szó esik regényeiről, verseiről, fordításairól, soproni mindennapjairól. Legutóbbi regénye Célia címmel 2017-ben jelent meg, majd egy évvel később Történések című verseskötetét adta ki.

Moderátor: Reizinger Zsófia – aktív szakkollégista

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
https://www.eventbrite.com/e/beszelgetes-rakovszky-zsuzsaval-tickets-90609002967?fbclid=IwAR27JOCJ5i8QZh0oLK14qKVg198KeG0j2hyujqRC4DwrZNmPRq2obhj2QqM

Születésnap / Irodalmi Szalon #107. – Január 29. 19 óra

Helyszín: MITZIkortárs kávéház és bisztró

A Facebook-esemény leírásából:

A 2020. év az Irodalmi Szalon életében jubileumi épp tíz éve, 2010-ben alakultunk és valósítottuk meg közösen, hogy havonta egyszer találkozzunk irodalom és művészet mentén. Könyvek, szerzők, színművészek, zenészek, előadások, koncertek, nagy találkozások ez az Irodalmi Szalon, ami januárral megnyitja ezt a különleges évadot.

Január 29-én három vendégünk közül ketten születésnaposak: Várady Szabolcs január 27-én ünnepli 77., míg Kántor Péter két hónapja ünnepelte 70. születésnapját. Kőrizs Imre költő-képzőművésszel, mindkettejük jó barátjával együtt érkeznek, hogy kapcsolódásokról, generációs párbeszédről, költészetről és Petri Györgyről beszélgessünk. Hármójuk kapcsolódási pontjai, a Holmi és az Új Írás folyóiratok, a kép és a vers viszonya, friss kötetek is említve lesznek Várady Szabolcsnak De mennyire című legutóbbi kötete és Kántor Péter izgalmas verses-albuma, a Jég-öröm is.

Vendégek:
Várady Szabolcs költő, műfordító, szerkesztő
Kántor Péter költő, műfordító
Kőrizs Imre költő, képzőművész
Háziasszony-szerkesztő: Juhász Anna irodalmár

Belépő: 1000 Ft
Jelentkezés: anna.irodalmiszalon@gmail.com

Kortárs irodalom Európából A Metropolis Media kiadó könyvei – Január 30. 17 óra

Helyszín: Írók Boltja

A kerekasztal-beszélgetésben a könyvek fordítói vesznek részt:
Nemere István (Anna Onichimowska: Középen)
G. Bogár Edit (Johanna Sinisalo: A Nap Magja)
Isztrayné Teplán Ágnes (Sara Mannheimer: A cselekvés nulla foka)
Szente Mihály (Jodi Taylor: Semmi lány)
Joó Attila (Ana-Maria Negrilă: Jégcsászár)
Veress Katalin (Halldóra Thoroddsen: Ablak)

A beszélgetést vezeti: Dr. Mund Katalin, a Metropolis Media kiadó vezetője.

Grecsó Krisztián: Vera én vagyok, irodalmi est – Január 30. 18 óra

Helyszín: Eiffel Bazár és Klub

Grecsó Krisztiánnal Gulyás Eszter beszélget.

A jegyek ára 1800 Ft; megvásárolható az üzletben, vagy rendelhető e-mailben, telefonszámmal: eiffelbazar1@gmail.com

Tripla Szépíró 4 – Január 30. 18 óra

Helyszín: Magvető Café

“Túl áton és cetten”Parti Nagy Lajossal Deczki Sarolta, a sorozat szerkesztője beszélget. Közreműködik Bíró Kriszta.

Csoóri Sándor 90 – Február 2. 17 óra

Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum

A kilencven évvel ezelőtt született költőre emlékeznek barátai, írótársai és olvasói.

Emlékbeszédet mond Iancu Laura költő.

Csoóri Sándor műveiből, író- és költőbarátok köszöntőiből felolvasnak Császár Angela és Hegedűs D. Géza színművészek.

Csoóri Sándor kedvenc népdalaiból és tájegységeinek zenéiből játszanak:

Csoóri Sándor Kossuth-díjas népzenész – hegedű

ifj. Csoóri Sándor Prima Junior-díjas népzenész – brácsa

Csoóri Bendegúz – bőgő

Szárnysuhogásban

Mi volt ez a nap? Szárnyak ünnepe?
Mellettem a kertben
tizenkét akácfatuskó száradt,
de fönt, az eső utáni égben,
vércsék köröztek lassan, és seregélyek suhorásztak.
Nem volt ország a földön, ahová elindultam volna,
tenger se volt, amelyre elcseréltem volna az arcom.
Tudtam, hogy három életem után
a negyediket is úgy kezdhetem el újra,
mint aki egy kihalt fasorban
várja, hogy megszólítsák.

Pánik – Február 2. 19:30

Helyszín: Óvóhely

Mika Myllyaho: Pánik (avagy férfiak az idegösszeomlás szélén)
– fekete komédia egy felvonásban –
Mondolat Társulat előadása.

Szereposztás:
Max: Virág Zsombor
Leo: Mari Csongor
Joni: Maczky-Kő Bálint
Rendezte: Mondolat Társulat

Akadt már látszólag megoldhatatlan problémád? Hogyan szoktad kezelni?

Esetleg orvoshoz fordulsz, böjtölsz, netán vegetáriánus leszel, jógázol, meditálsz. Kitakarítasz a ház körül, elmész futni, lemész a kondiba, depis zenét hallgatsz. Majd a Pszichodráma, mindenki hibáztatása, a feng shui és a szalmán alvás.

Max, Leo és Joni hasonló szituációba keveredik, és a megoldás itt is egyszerűbb, mint az ember gondolná…