Milyen szempontok alapján választja ki és értékeli a versesköteteket a mai irodalomkedvelő? Milyen változásokat figyelhetünk meg az irodalomnépszerűtési tendenciák terén? Fontos-e a közösségépítés? Lehet-e költészetből brandet építeni? Az f21.hu költészet napi programsorozatának egyik állomása a kortárs magyar líra és annak jövője volt április 11-én.
Március végén szavazást indított az f21, melynek célja az volt, hogy megtaláljuk azt a néhány verseskötetet, ami az olvasóink véleménye alapján a leginkább meghatározta az elmúlt öt évet. Az eredményeket április 5-én közöltük, s ennek kapcsán a költészet napjára egy beszélgetéssel készültünk. Az esemény április 11-én, a facebook oldalunkon zajlott élőben, benne pedig a beérkezett szavazatok alapján igyekeztük körüljárni, hol és hogyan is áll jelenleg a magyar költészet.
A beszélgetés felvezetéseként három, a szavazás eredménye alapján a legjobb ötbe került kötetből olvastak fel egy-egy verset a szerzőik, név szerint Kemény István, Vajna Ádám és Terék Anna. Ezt követően Vincze Bence és Eszenyi Fanni moderátorok nyitották meg az eseményt, melynek vendégei Beck Zoltán, Csete Soma, Péczely Dóra és Visy Beatrix voltak.
Az első téma a szavazás eredményéhez kapcsolódott. A vélemények megoszlottak azzal kapcsolatban, hogy meglepő lista született-e, de abban mindenki egyetértett, hogy egy nagyon színes és vegyes mezőny alakult ki. Szó volt arról is, hogy a résztvevők kit hiányolnak a leginkább a listáról, itt Závada Péter, Tóth Krisztina, Marno János és Szijj Ferenc neve hangzott el a legtöbbször.
A beszélgetés ezen pontján hamar arra terelődött a szó, hogy mi alapján értékelik a köteteket a különböző területekről érkező szakértők. Beck mesélt arról, hogyan dolgozik a Libri Irodalmi díj zsűrijeként, illetve hogyan olvas verseket egy zenész. Péczely az antológiaszerkesztő, az irodalomterapeuta és a szubjektív olvasó szemével közelítette meg a kérdést, Visy válaszából pedig kiderült, hogy az irodalomtörténész és kritikus számára is fontos, hogy a kötet, amit olvas, behúzza a saját világába.
A szubjektivitás abszolút közös pont volt, Csete ennek kapcsán fel is vetette, hogy hiányolja a személyes hangot, illetve a történeti kontextust a mai irodalmi kritikákból. A gondolattal mindenki egyetértett, de merültek fel problémák a megvalósításával kapcsolatban.
Mi tesz népszerűvé egy kötetet, és egyáltalán kik olvasnak ma lírát?
Csete szerint nagyon nehéz megmondani, hogy kik azok, akik lírát olvasnak, ugyanis a szakmának és az olvasóknak ritkán van lehetőségük kapcsolatba lépni egymással. Péczely itt behozta az iskolai irodalomoktatás problémáit, a verselemzések elrettentő hatását, ellenben azt is megjegyezte, hogy tapasztalata szerint az újabb tanárgenerációnak köszönhetően a fiataloknál újra kezd divatossá válni a versolvasás.
Ennek kapcsán, Eszenyi kérdésére reflektálva szó esett arról is, hogy a tananyag mennyire befolyásolhatja a fiatalok líraképét. Péczely szerint abszolút tapasztalható annak hatása, hogy mivel találkoznak a tanulmányaik során, Visy pedig hozzátette, úgy érzi, a lírához, illetve a kortárs lírához való viszony és távolságtartás nem fog változni, amíg az iskolai tananyag és oktatás nem változik.
Szóba kerültek az antológiák, mint népszerűsítő eszközök, illetve a közösségi oldalak, mint új platformok. Ennek kapcsán Vincze tette fel a kérdést, hogy vajon van-e esély rá, hogy teljesen átveszi a közösségi média a verseskötetek, nyomtatott folyóiratok szerepét. Péczely szerint kiszámíthatatlan, mi válik éppen divattá, mint ahogy arra sem számított senki, hogy a Harry Potter ennyire megreformálja az olvasási szokásokat. Csete hozzátette, hogy szerinte a kiadók feladata a marketing, de meglátása szerint a kisebb, kevésbé ismert szerzők kevesebb figyelmet is kapnak, pedig az irodalom népszerűsítésének nem kellene pénzkérdésnek lennie. Ennek kapcsán kisebb vita bontakozott arról, hogyan promotálják a szerzőket a kiadók, illetve a szerzők saját magukat, továbbá, meddig elfogadható a szerző, mint brand jelenség.
A beszélgetés az írott folyóiratok jövőjéről folytatódott. Beck elmondta, hogy ő azok táborát erősíti, akik szeretik kézbe fogni a folyóiratot, ezzel szemben Péczely az online változat előnyeit emelte ki, illetve az alkotóközösségek fontosságát taglalta.
A kortárs magyar szerzők intézményei, közösségei
A következőkben az irodalmi közösségek kerültek terítékre. Csete mesélt a Kóspallagi Írótanya céljairól, ügyeiről, Beck pedig a pécsi, vidéki irodalmi élet pozitívumait emelte ki. Vincze felvetésére, hogy széttagolt-e az irodalmi élet Magyarországon, és kell-e valamilyen módon egységesíteni, eltérő válaszok érkeztek. Péczely kiemelte, nagyobb szükségét érzi annak, hogy legyenek olvasók, és férjenek hozzá a kritikákhoz, minthogy a mindent átható közös diskurzus körülményeit teremtsék meg magának a szférának.
Visy egyetértett a gondolattal, szerinte kivitelezhetetlen és értelmetlen volna egy sztenderdizált, helyi sajátosságoktól mentes összefogást létrehozni, hiszen vélhetően nem tudna kellően erős, színvonalas és egyedi hangot képviselni, ellenben jó, ha az egyes műhelyek, csoportok tudnak egymással kommunikálni. Csete nem értett egyet ezzel, szerinte szükség lenne a szakmai összefogásra, az erőforrások ésszerű elosztására, a közös ügyek képviselésére.
Véleménye szerint azonban ez pénz kérdése, és abból sajnálatos módon hiány van, ezért alternatív forrásokat kellene keresni. Abban Péczely is egyetértett, hogy különböző irányokból közelítették meg a kérdést, szerinte is működőképes lenne az összefogás, ha az azt működtető központi szerv irányelvek helyett lehetőségeket teremtene.
Merre tart a magyar líra?
Eszenyi tette fel a kérdést, hogy hogyan látják a résztvevők az elmúlt öt év líráját és mit emelnének ki ebből az időszakból, illetve mit várnak a jövőtől. Csete szerint a kánon átalakulóban van, és izgatottan tekint a jövőbe ezzel kapcsolatban, Visy viszont elmondta, hogy nincsenek nagy elvárásai, de hasonló véleményen van, a régi irányvonalakat valóban újabbak váltják fel meglátása szerint.
Pozitívumként emelte ki, hogy többféle egymás mellett élő költészetet lát, és mindegyikben talál olyat, amit jónak gondol, tehát szerinte a sokszínűség lehet a líra jövője. Pozitívnak éli meg, ahogyan a fiatal költőgenerációk nyúlnak a közéleti, társadalmi problémákhoz, ezzel új hangot létrehozva és leszámolva a hagyományos formákkal. Péczely is hasonló szempontokat boncolgatott, illetve említette a felerősödő fordításkultúrát, aminek köszönhetően úgy véli, jóval könnyebben ment a bekapcsolódás a nemzetközi tendenciákba, ami érezhetően felfrissítette az itthoni közeget.
Zárásként Beck a líra kihívásáról beszélt, és elmondta, mit tanácsolna a jövő költőinek, illetve mitől inti óva őket.
