Lehet még újat mondani a gótikus szellemtörténetekről, vagy valójában ugyanazokat az átlátszó forgatókönyveket alkotjuk újra? Lucy Strange A kastély szelleme című regénye közismert fordulatokat és motívumokat felhasználva mesél el egy olyan történetet, amit valószínűleg már mind ismerünk, mégis szívesen olvasunk. A kötet műfaji szempontból szerteágazó, több irodalmi zsáner stílusjegyeit emeli be a szövegbe: nagyrészt a lányregények és a kísértettörténetek narratívájához hasonlít, de felrémlik egy krimitörténet és egy romantikus tragédia történetszála is.
A Manó Könyvek gondozásában, Ruff Orsolya fordításában megjelent történet a lányregények ismerős alaphelyzetével indít: Agatha, a tizenkét éves elkényeztetett grófkisasszony az angol tóvidéken él egy gótikus kastélyban, ám apja hirtelen halála miatt mindent elveszít. Egykori otthonától és szép ruháitól megfosztja gonosz és kapzsi nagybátyja (aki a mesék gonosz mostohaanya karakterét testesíti meg), Agathát pedig egy mogorva idegen gondjaira bízza, aki állítása szerint a lány igazi apja.
A hirtelen szegénysorba került kislányra hárul tehát a feladat, hogy fényt derítsen születése és neveltetése rejtélyes körülményeire: hogyan került ő egy közönséges tolvaj gyermekeként a grófi családhoz, és miért rejtegették nevelőszülei egész életében? Agatha titokzatos jelképek, rejtvények és utolsó szavak nyomába ered, miközben még az évtizedekkel korábban elveszett ékkő, a fehér opál utáni hajszába is belekeveredik. Kalandjai során társául szegődik újonnan megtalált édesapja és egy titokzatos szellemlány, akiről úgy tűnik, sokkal többet tud Agatha múltjáról, mint ő maga.
Strange kiválóan adagolja a rejtélyeket és kalandokat egy fordulatos gótikus regényhez, a történet feszítettsége végig fenntartja az érdeklődést. Ennek ellenére azok az elemek, melyek a kísérteties hangulat megteremtéséért felelnek, klisések lehetnek az olyan olvasók számára, akik már találkoztak szellemtörténetekkel. A cselekmény helyszíne váltakozik a nyirkos tóvidék és a kastély között, ahol mindig akad egy-egy titkos folyosó vagy rejtekajtó. A kulcsfontosságú események nagyrészt éjszaka zajlanak, általában egy temetőben. Akárcsak a helyszínek, a szellemlány megjelenése is követi a zsánertipikus narratívát, eljövetelét halvány derengés, illetve a filmekre jellemző akusztikus ábrázolás, suttogó dal kíséri. Ezeket a jellegzetességeket maga a könyvtárgy is hangsúlyozza: a borítón átsuhanó szellem mellett düledező sírok állnak, miközben a háttérben komoran felderengenek egy kastély körvonalai.
Bár az imént felsorolt jellemzők nagyban hozzájárulnak a kötet hangulatához, a fókusz megoszlik a kísértet megjelenésének rejtélye és Agatha útkeresése között. A lány felnövéstörténete lényegében Frances Hodgson Burnett Titkos kert című regényének újraírása (a szerző maga is hivatkozik a műre, mint ihletforrásra utószavában): egy erőszakos fordulatnak köszönhetően az eddig szeretetlenségben élő kislányt egy kezdetben mogorva idegen fogadja be, ám végül szerető családra lel. A kastély szelleme történetváza lényegében ugyanezt az ívet járja be. A regény sokszínűsége az utószóban hivatkozott egyéb irodalmi művekben is megmutatkozik. A már említett gyerekirodalmi példa mellett felsejlenek a szövegben ismerős fordulatok a 19. századi angol irodalom női szerzőitől (Jane Austen, Emily és Charlotte Brontë) és a hagyományos drámairodalomból (Hamlet) is.
A család és a szeretet fontosságának hangsúlyozása mellett a regény fontos állításokat fogalmaz meg az identitáskeresés tapasztalatával kapcsolatban is. A megcélzott tinédzser olvasóközönség – a kötet hátulján a 10 éves kor feletti ajánlás szerepel – könnyen azonosulhat az olyan kijelentésekkel, amik a folyamatosan formálódó önképet ragadják meg: „Éjfél vagyok. Sem az egyik nap, sem pedig a másik. A tegnap mögöttem van, egy új nap pedig előttem.” (160.) Ugyanakkor a kötet – néhány kijelentésen kívül – ebben a témában sem merül el túlzottan.
Noha a történéseket Agatha szemén keresztül követjük végig, belső monológjaiból értesülünk vívódásairól, a karakterábrázolás mégsem képes kimozdulni az elkényeztetett, majd melegszívű kislány mesei típusszerepből. Ráadásul a belső narráció gyakran túlírttá válik, elsősorban azokban a jelenetekben, amikor „az agya” / „az elméje” (a regényben ez a két elnevezés váltakozik) mint egy külön hang szólal meg, vitatkozik vagy egyetért Agathával. Ez furcsa, kettős hatást kelt, amire a szöveg tipográfiai megformálása is ráerősít azáltal, hogy az „agy” gondolatait dőlt betűvel jelöli – „Igen, továbbmegyünk Penrithbe – mondom. Végül is, mormolja az agyam, a bosszút legjobb hidegen tálalni.” (231.)
Összegezve, Lucy Strange A kastély szelleme című regénye pörgős, fordulatos, és bár nem kifejezetten egyedi világot hoz létre, az érdeklődést végig fenntartja. Habár a történet a gyakorlott olvasók számára sablonosnak bizonyulhat, a fiatalabbak számára jó kiinduló szöveg lehet olvasói érdeklődésük kialakításában, mivel a különféle zsánerek egy-egy jellemzőbb vonását emeli be.
