Az utánpótlás kérdése nagyon fontos dolog, nemcsak a sportokban, hanem az irodalomban is. Mi történik akkor, ha húsz tehetséges és nagyon fiatal diák részt vesz egy csaknem három hónapos irodalmi alkotóprogramban, ahol szabadon és megfelelő érzékenységgel sajátíthatják el a kreatív írás alapjait? December végén szervezték meg a FISZ Junior tíz hetes kreatív írás kurzus felolvasó eseményét a Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz termében, ahová bárki becsatlakozhatott. A program a Fiatal Írók Szövetsége és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

A beszélgetést az ifjúságra érzékeny és felkészült két szervező és moderátor, Élő Csenge Enikő és Kazsimér Soma nyitotta meg, ahol elmondták, hogy sok fiatal – akik a tizenkettőtől tizenhét éves korosztályig jelentkezhettek – közül azokat vették fel, akik a legkiválóbb szövegekkel indultak, ezután tíz héten keresztül hozták felszínre írói képességeiket. Az eseményre a résztvevők itt megszerzett tudásának gyakorlatba ültetése volt a cél, hogy a fiatalok tematikus és benyomás alapú írásokkal fejlesszék tudásukat. Soma elmondta, hogy a jelentkezéskor benyújtott szövegeket összemérték a tábor végéig készültekkel, majd megemlítette, hogy pozitív irányú elmozdulást tapasztalt főleg a tudatosság és a szövegérzékenység felől. Benyomás alapú szövegeket alkottak képről, zenéről és címről, a tematizált irományok közé tartoztak a párbeszédek, a nagyon merész és vad tartalmisággal rendelkező szövegek. Tapasztalataikat elmesélve olyan kérdéseket tehettek fel már rutinos íróknak, minthogy miként lehet egy magyar író elismert külföldön, hogyan lehet egy élethosszon át alkotni, hogyan működnek a folyóirat publikációk és hogyan lehet mindezekből megélni. A program résztvevői olyan szerzőkkel vitathatták meg különböző kérdéseiket, mint Závada Péter, Nemes Z. Márió, Vida Kamilla, Kemény Zsófi, Molnár T. Eszter. Az eseményen megjelent Fehér Renátó és Kemény István, akik szintén mentoraik voltak.

fisz
FISZ Junior program felolvasás (Fotó: Bashiri Keyan)

A felvezetés után a tanárok mellett négyesével foglaltak helyet a húsz fős társaságból a majd három órás eseményen, és megkezdődött a felolvasás a teli terem előtt. Először Németh Fanni, Lippai Dorka, Keményffy Ábel és Varga Villő Eleonóra olvasták fel benyomás alapú novelláikat és verseiket. A felolvasás közben Soma és Csenge is hozzászólt a különböző művek keletkezésével kapcsolatban. A második turnusban érkezők között volt Kranyik Dorina, Bodor Zsuzsanna, Surányi Róza és Fox. Kranyik Dorina novellája, a Skarlátvörös érzékletesen mutatta be egy táncos belső vívódását. A fiatal íróknak szüksége van tapasztalati tudásra, hogy egy helyzetet hitelesen tudjanak átadni, más esetben hiteltelenné válhatnak. Az expozíció egy lányról szólt, aki a testvérével ment el bulizni, és egy ismeretlen fiú is feltűnt a történetben. A nyitott ablaknál talán egy gördeszka hangja hallatszott be. Itt elcsuklott a hangja, egy pillanatra csend uralkodott a teremben, majd Dorina befejezte a novelláját. Fox. párbeszéde egy hiteles kihangosítása volt egy átlagos bevásárlóközpont kasszájánál elhangzott beszélgetésnek, de a tudatos feltárásnak köszönhetően vált egyértelművé a két szereplő bonyodalma. Ezután következett Bognár Levente, Komjáthy Sára, Molnár Vanda Imola, Csáki Botond Benjámin, Horváth Flóra. Bognár Levente színésztanonc metaforikus verse nagyon szépen adta át az élet és a kapcsolat mulandóságát, és valahogy mégis folytonos áramlását.

FISZ Junior program felolvasás (Fotó: Bashiri Keyan)

Összességében el lehet mondani, hogy olyan szituációkat, felismeréseket hoztak magukkal a résztvevők, amikben nemcsak a tapasztalataik megfigyelői, szemlélő stílusát idézték fel, hanem frissességgel, elhivatottsággal álltak saját maguk elé, választ keresve kérdéseikre.

Az utolsó etap-ban igazán fiatal írók mutatkoztak be, hiszen Kessler Emma kivételével (aki tizenhat éves) volt, hogy tizenkét éves fiatalok olvastak fel. Az esemény után a két tanár elismerően nyilatkozott a hallottakról, kiemelték, hogy ez egy hosszú út kezdete, de megérdemelten voltak itt, most már még inkább fontossá válhat saját maguk és később akár mások számára is az irodalmuk. A lezárást követően lassan mindenki elhagyta a termet, a felolvasók együtt távoztak, a többiek szétszéledtek a budapesti kora éjszakában.

Kiemelt kép: Bashiri Keyan