Fanni, Margit, Jeanne. 1794, 1848, 1883. Három nő szomorú élettel, lehetetlen szerelemmel és borzasztó véggel. Három kor, melyekben nehéz volt boldogan élni nőként. Melyekben nehéz volt élni nőként. Szeretni bűn volt, annak beteljesedése lehetetlen. De mennyire volt fundamentális szerepük a nőknek? Mit jelentett és határozott meg a nőiség, és milyen befolyásoló szerepe volt életükre nézve akár a társadalmi konvencióknak, akár a férfiaknak?
Kármán József: Fanni hagyományai (1794), Ifjabb Dumas: A kaméliás hölgy (1848), Guy de Maupassant: Egy asszony élete (1883)
(A cikk egy részlete a KultAgorával folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.)
Szerző: Némedi Emese
Három lányból három nő
Fanni
Fanni édesanyja meghalt, édesapja (aki lánya iránt minden gyengédséget elfeledve él mellette) mostohaanyjával karöltve neveli; mostohaanyjával, kinek lányai megnehezítik, mintsem jó testvéri szeretettel kísérnék, támogatnák Fanni életét. Kármán József Fanni-Hamupipőke, a legkisebb, az árva történetét meséli el, aki még ilyenkor éppenhogy belelép a felnőtt életbe, de a halál fekete posztókabátját már panyókára is vette.
A lány megszokta a magányt, ingerszegény közegben cseperedik, boldoggá teszi a legkisebb rezdülése is a természetnek. Minden földi örömtől mentesen él, egy edzett burokban, ahova nem juthat be semmi, ami boldog szabadságot nyújthatna – vagy szabad boldogságot.
Szerelme villámcsapásszerű. Azon szerencsések közé tartozik, kinek – barátnője segítségével ugyan – fejében megalkotott képe a tökéletes férfiról megjelenik teljes valójában, tőle pár méterre. E mögött azonban sejteni lehet, hogy bár biztosan megnyerő az ifjú, a bárónéval folytatott, szerelmi tanácsokkal telített beszélgetése óta alig telt el pár nap. A kép körvonalait még nem húzta át feketével, csak a színek voltak meg.
Boldogsága lehengerlő az olvasó számára: a férfi, T-ai, kihozza belőle a repkedő madárkát. Ám nem számol azzal, hogy a társadalomban elfoglalt helyük, hátterük nem megfelelő egy frigy „legális” létrejöttéhez. Erre – miután már a szóbeszéd felkapta őket – édesapja figyelmezteti, a lehető legrosszabb módon. Tiltással, elhurcolással fenyegette lányát, amely később több családregény motívumává vált az irodalomban: „[…]de az édesapa azt kiabálta, ha reformátushoz megyek, akkor keresztet éget a testembe, örökre tudjam, hová tartozom és meztelenül kerget végig a falun[…]” (Nádas Péter, Egy családregény vége, Szépirodalmi, Bp., 1977, 53.)
Miután a „megengedő” apa végül hagyott nekik még két hétnyi boldogságot, már valami elromlott. Megmérgezte gyermeki lubickolásukat a valóság. Megoldás nem volt. A lányt megcsapta a boldogság mámorító illatfuvallata, ám a szél elcsendesedett, elvitte magával a férfit, a kavalkád eltűnt, és Fanni egyedül maradt a romokkal.
Margit
Egy prostituáltnak lánya születik Párizsban; amint a kislány „korban van”, pénz szűkében kiküldi őt az anyja az utcára, hogy az a nyomdokaiba lépjen. Már gyermekként kilátástalannak látja életét, vágyai és álmai tudatosan legfeljebb földi javakhoz köthetők. Margit sosem tapasztalt pozitív érzéseket: a baráti, anyai vagy akár emberi szeretet (a későbbiekben oly sok tárgyi kincsei mellett) nem képezte vagyona egy kis részét sem.
Az ifjabb Dumas egy kivételes történetet mond el – amit, ha általános eset lenne, nem lett volna érdemes megírni. Margit gyönyörű, okos, humoros utcalány, akiben van valami különleges. Viszont a férfiak belehajszolják egy olyan könyörtelen életvitelbe, mely hosszú távon kivitelezhetetlen – mégis ez lesz az ő hétköznapisága. A burok, ami körbeveszi, igazából egy páncél, mely attól védi, hogy remélhessen bármit is az élettől, ami igazából szép, tiszta.
Sorsa végzetesen drámainak, a maga nemében szürkének tűnt. Anyja által férfiak kezéből-zsebéből csapódott más férfiak kegyébe-begyébe. Az őszinteség, a szeretet teljes hiányában, nihilben él. Miután Margit szégyenteljes módon kinevette a férfit, Armandot (feltételezve, hogy ő is csak csodálatát kifejezni, illetve beteljesíteni jött hozzá), újra találkozik vele. A férfi magával hozza az eddig sosem tapasztalt törődést, aggódást, és végtelenül őszintén rajongó szerelmet. A nő esélyt lát arra, hogy boldog életet éljen úgy, ahogy mindenki számára természetes lenne, számára mégis abszolút diszkomfort érzetet kelt. Megjelenik a megmentő egy férfi alakjában, ám a már múltbéli kísértet-had ellehetetleníti a szerelmes véget. Margit sodródik, sikálja, súrolja múltját, áldoz és dönt. Férfiakért engedi el a férfit.
A cikk folytatását IDE kattintva olvashatod testvéroldalunkon, a kultagora.blog.hu-n.
Kiemelt kép: Pinterest
