Egy fiatal testbe zárt öreg-lélek sorai: de azért a sejtekben lakó tizenéves életerő sugárzik a versekből, ahogyan a világgal szembeni lázas vizsgálódás is. Világ az égbolt, a tükör, az éjszaka, de minden sarok, minden világelem mögött emberek laknak; amikor vizsgálódik őket is méri, de az ujjai mindig rányomódnak kissé a mérlegre.
Legjobban a legrosszabb
Önismeret:
Viselkedés-pazichológia.
Ismerd meg magad!
Training.
Minek?
Hasztalan,
Hisz magunkon túl
Semmit és senkit nem látunk.
Jobbak, szebbek bárkinél.
Fontosabb vagyok nálad,
És te fontosabb vagy nálam.
Oh, szegény!
Menj el pszichológushoz,
Meggyógyít:
Jaj, kérem, olyan rossz nekem!
Amúgy látja: fogytam.
Leadtam az empátiám.
Aztán éjjel,
A tükörbe nézve
Inkább gyertyát se gyújtunk.
Éjszaka
Összegyűrtem az éjszakai égboltot.
Minden csillagot, minden lelket, minden kívánságot,
minden emléket ami benne volt, a markomban tartottam.
Sebes kezem összepiszkolta az addig makulátlan eget:
A csillagok véresen ragyogtak, a lelkek elmenekültek,
a kívánságok soha nem teljesültek, az emlékek eltűntek.
Remegett a kezem. Nem mertem az ujjaim közt tartott éjszakára nézni.
Aztán könnyeimben fulladozva raktam vissza helyére a meggyötört sötétséget.
A legsötétebb éjszaka volt aznap.
És még most is erre az égboltra tekintek fel nap mint nap.
