„Égetni: gyönyörűség volt” – Ray Bradbury: Fahrenheit 451 könyvajánló

f21.hu 2020. ápr. 10. 0 0

Szerző: Zámbori Cintia

A huszadik században számos olyan szépirodalmi alkotás készült, amely látnoki módon vette elő korunk legégetőbb problémáit. Keserédes érzés napjainkban is érvényes görbe tükröt felfedezni a klasszikusok sorai között, egyben ordítóan nagy szükség van rá, hogy elővegyük őket polcainkról.

Ray Bradbury Fahrenheit 451 című regénye az a mű, ami minden bizonnyal helyet kapna az összes olyan listán, amely összegezni hivatott az ilyesfajta szerzemények közül a legkiemelkedőbbeket, hiszen az alkotó 67 évvel ezelőtt álmodta meg történetét, mégis az utóbbi két évtized körvonalai rajzolódnak ki általa. Az amerikai író nem engedhette meg magának, hogy egyetemre járjon, képességeit autodidakta módon sajátította el. Szabad ideje nagy részét könyvtárakban töltötte, ahol széles körű műveltségre tett szert. A könyvek iránti tisztelete és szeretete művében is tükröződik. 

„Égetni: gyönyörűség volt” – így kezdődik az alkotás, melynek alapja egy olyan társadalom, ahol általánosan elfogadott igazság, hogy a könyvek tartalmának ártalmas hatása, birtoklása bűn, így azok módszeres pusztítása törvénybe van iktatva. A könyvégetés jelensége a történelmünkben nemegyszer felemelkedő diktatúrák sajátosságai voltak, így valóságszagú fenyegetettség lengi át az egész művet. Ebben a rendkívül nyomasztó atmoszférában követhetjük végig Guy Montag öntudatra ébredését, akinek tűzőr lévén a könyvek felkutatása és elégetése a feladata. Élethazugságának jól felépített alkotóelemei egyik éjjel elkezdenek összedőlni, amikor egy riadó során egy leleplezett asszony megtépázott könyvei mellet állva felgyújtja saját magát, kinyilvánítva ezzel a tűzőröknek, hogy őt nem foszthatják meg autonómiája érvényesítésétől. Montagot nem hagyja nyugodni erkölcsi érzéke, így a megfelelő kérdéseket feltéve saját magának, elindul az önazonosság felé vezető úton. Ahogy fokozatosan kialakul az értelem és a tudás iránti vágya, világossá válik számára kapcsolatainak felszínes mivolta, valamint sivár és tartalmatlan életébe épülő rendszer velejéig romlott szándéka. Elsőre úgy tűnhet, hogy az író egy szélsőségekig sarkított világot ábrázol, azonban a történetben előre haladva hamar nyilvánvalóvá válik: groteszk valóságunkról kapunk zavarba ejtően hiteles képet.

Forrás: Starburst Magazine

Az alkotó egy olyan víziót vetít elénk, ahol az úgynevezett boldogságban való mérték nélküli fürdőzés az egyetlen célja szinte mindenkinek, a boldogság kifejezés azonban itt nem jelent többet a pillanatnyi igények azonnali kielégítésénél. Ez azért önmagában is elég ismerősen csenghet számunkra. Természetesen, a tömegmédia élve a lehetőséggel, hasznot merít az emberi kicsinyességből és félelmekből, komplett nárcisztikus tömegeket termelve ki a társadalomból, melynek tagjai szinte sulykolják egymásba a mesterséges élvezetek hajhászását. A fejlett technológia nyújtotta kényelmet és hamis boldogságot preferáló sokaság számára már értelmezhetetlen jelenség, ha valaki saját belső világában elmerülve szemléli a természetet, esetleg gondolkodik szinte bármin, ami kicsit is túlmutat aznapi tevékenységein. Így a háborús fenyegetettségről szándékosan tudomást sem véve élik meg rideg létezésük mázzal bevont mindennapjait. Ha az érzékek „etetése” képes hosszú távon betölteni azt a szerepet, ami a megelégedésért felel, akkor valószínűleg nem is olyan nehéz lemondani a valódi tartalomról. Persze a belső sorvadás azért jó mélyen megindul, hogy csak félúton a kiüresedés felé tűnjön fel a sokadik öngyilkossági kísérlet után: a mindennapokat felemésztő tétnélküliség egy ilyen világban fekete szurokként telepedik az ember nyakára.

Az író számos lényeges problémára reflektál, többek között a tömegmédia folyamatosan növekvő szerepére, a politika romlott működésére, az oktatásügy tematikájára és a technológiai fejlődés okozta káros hatásokra. Természetesen a könyvek által hordozott sokszínű gondolatiság értéke kerül központi helyre. Az alkotó megkockáztatja a kérdést: ahhoz, hogy ténylegesen értékeljük a tudás és a kultúra nélkülözhetetlen szerepét életünkben, valóban szükséges-e az a fenyegetettség, hogy gazdag irodalmi hagyatékunk esetleg maradéktalanul kitörlődik az emberi emlékezetből. Ez így elég szélsőségesen hangzik, viszont a mai állapotokat szemlélve bátran kijelenthetjük: megérett a helyzet ehhez a kérdéshez. Didaktikus szándéka ellenére a sorok között járva egy pillanatra sem érződik túl szembeötlőnek tanító jellege. Épp ellenkezőleg, a mondanivalója szervesen épül be a történetbe, így ahelyett hogy kizökkentené az olvasót, annak felismerése sokkal inkább katartikus élményt nyújt. Izgalmas alapötlete, komplex világa, és sokrétű mondanivalója mellett, a személyesség az, ami miatt igazán emlékezetes tud maradni. Az alkotó érzékeny módon mutatja be a főszereplő belső rezdüléseit, tűpontos képet adva ezzel egy krízisidőszakot átélő, önmagát kereső ember érzelmi világáról. Ebben az önérdektől fűtött és empátiát teljességgel mellőző társadalomban Montag megrökönyödése lebilincselő, az alapvető erkölcs iránti szükségletünket testesíti meg. Ez az, ami igazán szerethetővé, válságát pedig átélhetővé teszi.

Forrás: bookline.hu

Az egész művet átható, kegyetlenül feszélyezett hangulat nélkülözhetetlen eleme Beatty kapitány, Montag tekintélyparancsoló főnöke. A kapitány érzékeli a Montagban végbemenő változásokat, beigazolódni látszó sejtései pedig valós veszélyt jelenthetnek a főszereplő számára. Az író folyamatos izgalomban tartja az olvasót, hiszen remek ütemben adagolja a feszültséget, frappáns és lélekkel teli (olykor célzottan lélek nélküli) dialógusai hihetetlenül szórakoztatóak, szemléletes leírásai pedig élvezetessé teszik még a legapróbb részeket is.  Egy ponton a kapitány belekezd többoldalas monológjába, amely szándéka szerint a könyvégetést hivatott megmagyarázni. Hosszas érvelése eleinte izgalmasnak mutatkozik, hiszen logikus vonalon halad előre, jól megkonstruált szövegét pedig olyan hatásvadász módon adja elő, hogy kétség se merüljön fel igazságtartalmát illetően. Azonban hamar nyilvánvalóvá válik, a szöveg pusztán az általános jó kedély megőrzésének víziójában, és az értelem nélkül érvényesített politikai korrektségben merül ki. Ez zseniális szatírája a politikában manapság elég markánsan teret nyerő állapotoknak, amelyekben pusztán érdekérvényesítő eszközként használják ezt a jelenséget. Beszéde ugyanakkor rémisztő, hiszen feleslegesen várva az alátámasztott érvelést egyszer csak felsínylik bennünk: nem lesz igazi válasz. A diktatúrákban nincs olyan törvény, amit legitim lenne megkérdőjelezni. Bár itt nem beszélhetünk szó szoros értelemben diktatúráról, nincs is rá szükség, hiszen amíg a tömeg véleménye bármilyen irányba könnyedén torzítható, erkölcse rombolható, addig a hatalomnak miért lenne igénye arra, hogy bármit megmagyarázzon, végül is teljesen világos: „A közönség tudja, mire van szüksége”.

A könyv minden szempontból fantasztikus, frissessége az eltelt évek ellenére kiérződik, az olvasása közbeni fanyar mosoly pedig levakarhatatlan.

Kiemelt kép: sfmag.hu

Tags: Fahrenheit 451, irodalom, könyv, könyvajánló, próza, Ray Bradbury Categories: IRODALOM
Related Posts