Tóth Kinga, az idei Bájoló utolsó vendége vizuális- és hangköltő, író, performansz művész, a Tóth Kína Hegyfalu formáció frontembere, aki kísérleti zenével is foglalkozik.
Kalandos élet jellemzi a performanszművészet egyik jelentős, hazai képviselőjét. Már kiskorában színpadérzékeny volt, korán megmutatkozott íráskészsége és hiperaktivitása: ő volt az a gyerek, akit, ha letettek valahová, akkor ott valami történt. A nagymamája nagy hatással volt rá: szintén írással foglalkozott. „Mama, ha meghalsz légy szíves add nekem az írógépet, mert én híres író leszek.”– állt elé egyszer ezzel a gyermekien merész kijelentéssel a leendő szárnyait bontogató költőnő. Az írógépet megkapta, azóta is felelősséggel tekint rá. Így első versét nyolcévesen írta, ez családtagjairól szólt. Korai, publikálásra kerülő verseit álnéven közölte: ő volt a The Key.
Első nyomtatott kötete Zsúr címen jelent meg 2013-ban. Kinga csak „B-oldal”-ként emlegeti, ugyanis párhuzamosan egy másik versesköteten dolgozott évekig. A kötetben gyermekmondókák bújnak meg, amelyeket óvodai munkája ihletett: a sokszor gyermeteg szövegekben nagyon súlyos társadalomkritikát fogalmaz meg. Ezért átgondolta, hogyan lehetne ezeket megújítani és visszatükrözni esetleg a felnőtteknek is, így elkezdett újszerű gyermekmondókákat írni, amelyek mai világunk problémáival foglalkoznak. Témái közé tartozik az éhezés, a járványok, és akár a genderelmélet is, de felbukkan a szexuális hovatartozás kérdése, a családon belüli erőszak, párkapcsolati problémák, állatokhoz és növényekhez való viszonyulásunk. A Zsúr mondókáihoz illusztrációkat is saját maga készített.
Következő kötete All Machine címmel látott napvilágot. Ebben radikálisan újszerű versek bújnak meg az emberi szerkezetről, a bennünk lakozó masinákról és a minket körülvevő gépekről, a gépvilág ritmusairól. Ahogy első versénél, itt is családja volt az ihlető forrás: édesapja agrármérnökként dolgozott, édesanyja biológiatanárként, és úgy jellemzi a kötetet, hogy kettejük egyfajta keveréke ez. Nagy benyomást tett rá, amikor édesapja elvitte a sárvári húsgyárba és ott megfigyelhette, hogy az asszonyok önkéntelenül milyen hangot adnak ki a monoton munka közben, ezt használta fel a zajzenék alapjául. Elkezdte foglalkoztatni, hogy az emberi testet hogyan lehet hangszerré alakítani. Nagy hatással volt rá David Cronenberg kanadai filmrendező testről szóló gondolata, miszerint az emberi lélekből kiinduló mozgások a testi világ közvetítésével visszakanyarodnak a lélekbe és átformálják testével együtt. Az embert saját lelke hússá vált örvénye szippantja be. A külvilággal való összefonódás végére nehéz magunkra ismernünk, Cronenberg filmjeiben a test és az emberi gépek összefonódnak. Kinga később német nyelv- és irodalomtanár szakon végzett a Pannon Egyetemen. Nagy hatással volt művészetére a német avantgárd irodalom, Rilke, Thomas Mann, mellettük pedig Hugo Ball fogta meg leginkább mert ő „magával a nyelvvel meg tudta valósítani a zenét”.
Még általános iskolában az egyik tanára óva intette a művészeti ágak keverésétől. Azt mondta „Rendes ember vagy ír vagy rajzol vagy énekel, egyben nem lehet!” De ő nem hallgatott rá, mert neki nem megy máshogy, csak mixelni bír – teszi hozzá. Ez egész művészetére jellemző. Tökéletesre fejlesztette a montázs technikát. Kollázsszerű szóhalmazok, zajokkal átitatott szintagmák, testből zakatoló gépi menekülés és zenés performanszok mind jellemzik Kinga világát. Eléri, hogy a zene és az írás kiegészítse egymást, de ezek a részek önmagukban is megállják helyüket. Úgy látja a szöveget, mintha test lenne. Az emberi test pedig képes arra, hogy áteressze a zenét. Hatottak rá a cseh fizikai költészet azon impulzusai, amelyek azt vallották „testünk mozdulatai is vonal mozdulatok”. Roland Barthes francia kritikus és filozófus azon tézise is alátámasztja gondolatait, amely azt mondja ki, hogy a rajzolás maga is lehet az írás aktusa. A művésznő úgy véli az éneklés is lehet egy hangi vonalképzés, ennél fogva minden visszavezethető az írásra.
Volt egy hosszú időszak az életében amíg nem publikált. Ez betegségére vezethető vissza, amely végül megihlette a következő verseskötetéhez, a Holdvilágképűekhez címűt. A kötet más szempontból értelmezi újra és láttatja az emberi testet: a fókusz itt elmozdul az emberről, a test és a betegség viszonya felé tart. Itt azok a testi változások kerülnek középpontba amik, úgy fogalmaz, “nem mennek sehova”, ellentétben Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló című könyvével, amelyben két véglet van: a rák vagy győz vagy elbukik. Ezzel szemben a Holdvilágképűekhez kötetben előforduló betegség: “Állandó szeretőnk, egy titkos utas, akivel egyszerre kerülünk a világra. Ebbe nem halunk bele, a megváltozott funkciók átalakítják az embert, magukkal hozzák a fejlődés lehetőségét.”
A betegségekkel élő embereket egyfajta szuperhőssé lépteti elő. Új képességek jönnek a változásokkal kézen fogva, így ezekkel a problémákkal könnyebb együtt létezni. Célja a költőnőnek az volt, hogy teremtsen egy nyelvet, amely képes ezt a megfoghatatlan állapotot leírni. A bekategorizálhatatlan műfajjal próbálta megragadni ezt a különleges helyzetet, hogy milyen is az a totális elidegenedés, amikor már a saját bőrödben sem érzed magad otthon. A kritikusok negatívumként értékelték a törekvését, szerintük “prózának lírai, lírainak túlontúl prózai” a stílusa. Ezzel szemben több nyelvre is lefordították, és elmondható, hogy talán a németben működik a legjobban. Képes arra, hogy titokban tartja ki és mikor cselekszik, a nyelvnek ez a hideg volta hozzájárul a kitekert szóhasználattal együtt, a soráthajlásokkal és a passzív szerkezettel, hogy még inkább átélhessük az elidegenedés érzését.
Szabados Petra galériája
