Avagy egy igazi művészeti est a város szívében

Külön-külön is öröm feltörekvő költőket, slammereket, zenészeket előadás közben látni, de ha mindezt egy este alatt teszik, az a szó legjobb értelmében szédítő élmény.

A Crossover estet a Zsebuniverzum kötet szerzője, Kemény Gabriella szervezte, azzal a szándékkal, hogy a fiatal alkotóknak lehetősége nyíljon szélesebb körben is ismertté válni.

A kezdeményezésről kijelenthető, hogy hiánypótló ötlet, hiszen önmagában a művészeti termék létrehozásával még nem lehet teljes az alkotás, ahhoz ugyanis a befogadó felekre is szükség van.

Már az este kezdete is formabontó volt: a költők (Nagy Rita, Grajzel Dániel, Bán Boglárka, Hangay Niki) felolvasása szerencsére nemcsak könyvtárszagú, poros lenyomata volt az irodalomnak, hanem egy meglepően eleven és élő jelenség, amihez hozzájárultak DAAN (Babinszky Dániel DJ) chillhop beatjei és a szervezők fénytechnikája is. Borsos Bence interaktív slamjeivel gondolati síkon és fizikailag is megdolgoztatta hallgatóságát, az este hátralévő részében pedig a zenészeké (Szente Katica, Baker Dániel, Eckhardt Bálint, Szabó Tamás, Gócza Gergő, Kemény Gabriella) volt a főszerep, akik rendkívüli minőségben szólaltak meg a legváltozatosabb zenei stílusokban. Az esemény során a vendégek is a mikrofonhoz kerülhettek, többen éltek is ezzel a lehetőséggel.

Az este családias hangulatban telt, pedig alapvetően sokan megjelentek, amit a padlón elfoglalt helyek száma is reprezentált. A Teleki-borcsalád támogatásától függetlenül is oldott, feszültségmentes hangulat uralkodott, a Fujifilm jóvoltából pedig kézzel fogható emlékeket is szerezhettek a látogatók.

Nehéz szavakba önteni azt az élményt, hogy miképp bontották le a hasonló gondolkodású fiatalok egymás előtt az idegenség falait, hogyan kerekedtek hosszas beszélgetések első találkozásokból, és hogyan ismerhettünk meg olyan szerzőket személyesen, akikre még érdemes lesz a későbbiekben odafigyelni.

A következő Crossover eseményen kizárólag a zenészeké lesz a terep (amire az alábbi linken lehet ingyenesen regisztrálni).

https://www.facebook.com/events/2384458185003117/?ti=icl


Karvaly Bence galériája


Képek forrása: Karvaly Bence (K-fotogràfia)