Újabb állomásához ért Szombathely hiánypótló kulturális programsorozata. A fiatal tehetségeket bemutató estnek február 8-án késő délután a szokott módon a Berzsenyi Dániel Könyvtár adott otthont, ahol Boros Ferenc, az est házigazdája, és Nagy Róbert várta az érdeklődőket.
A Bájoló-estek és a város könyvtára magára vállalta azt a fontos és értékóvó feladatot, amely felkutatja és fejlődésük egy kiragadott pillanatában megörökíti a helyi feltörekvő alkotókat, legyenek azok zenészek vagy költőpalánták; Boros Ferenc, Nagy Éva könyvtárigazgató pártolásával, évről évre magabiztosabban kormányozza ezt a kedves vállalkozást, ami ugyan már kiforrott, de a végétől remélhetőleg messze jár.
Csütörtök este a terítékre Nagy Róbert verselő és újságíró került, akinek elhangzott munkáin keresztül érdekes betekintést és rapszodikus utazást kaptunk egy első pillantásra sokszínű világba, amit egyszerre tölt meg versekkel, képekkel, cikkekkel és kritikákkal. Boros Ferenc is ezekre a változatos érdeklődési területekre koncentrált és kalauzolt minket Robi, olykor sötét színekkel talán túlságosan hivalkodóan kihúzott térképén. Ami térkép önmagában ugyan nagyon fontos, de az est céljai közé tartozik az is, hogy az értelmező és befogadó miként látja, majd fejti fel azt.
Az elején le kell szögeznem, és tőlem idegenül, bizalmaskodóan tájékoztatni az olvasót, hogy a benyomásaim nagyon vegyesek, de ha egy életélést és ars poeticát folyamatosan, erőszakosan, nagy szavakkal kell alátámasztani, akkor ez bennem óhatatlanul kétséget ébreszt annak igaza felől. Nagy Róbert estje pedig kizökkenthetetlenül ezen a szálon felfűzve mozgott, intim, belső lelki egészségét tárta verskommentárjaiban közszemlére, amit a modern irodalomtudomány vagy kritika ugyan vizsgál egy híres alkotónál, de művészi értéket semmilyen esetben sem legitimál.
Robi versei, bár az egész beszélgetés igyekezte őket egy sötét skatulyába tuszkolni, stílust tekintve meglepően változatosak, szellemesen megírt sorokkal is bírnak és a mögöttes téma-gondolat egysége mindenképpen jelen van: valóban releváns problémafelvetések, Bognár Alexandra tolmácsolásában hitelesebb szín és élet is úszott beléjük. És igen, ennél a pontnál kell megjegyezni azt is, hogy az alkotók általában szürke interpretátorok, ha saját költeményeiket szavalják.
Halhattunk verseket Nemek, Menőpauza, Lennaparton egyedien adott címekkel és egy-egy érzékenyen kreatív sorral vagy fordulattal („terhességnyi idő”, „megtört rím szeretnék lenni”), megtudhattuk, hogy Devecsery László költő mentorálja az elkészülteket, és nagy előrelépést jelentett a közelmúltban Robinak, hogy hat alkotásának az ITT-HON antológia is otthont adott. Ugyanakkor a versek és verssorok többsége nélkülözte azt a „full minimált”, amit egyik művében önjellemzésként hallhattunk; Robi sorai sokkal inkább voltak telítettek, jelzőkkel és melléknevekkel átszőtt hosszú, párás dzsungelek, amikben nem a sötétséget, hanem a feltörő, önmaguknak több-kevesebb sikerrel formát kereső gondolatokat véltem felfedezni. Ez a részletgazdagság és a kezdő verselőkre jellemző, még kigyomlálatlan modorosság vonta homályba az én benyomásaimat is.
Gondolatokból és véleményből, ha Robinak a líra még nem is a legotthonosabb terep kívülről nézve, egyértelműen nincs hiány: 2007-ben, a blogok aranykorában Robi két blogot is vezetett, egyiket a társadalmi és közéleti kérdésekre, másikat elsősorban a zenére és dalszövegekre kihegyezve. 2014-től, túlnőve a blogokat, az újságírás ad teret véleménye kifejtéséhez.
Engem pontosan ez, az értékmentő kulturális újságírás érdekelt Robi személyével kapcsolatban, a műsorvégi kérdésemet is erről tettem fel: miért fontos egy Szombathely méretű város életében a kulturális eseményekről tudósítani? Kisebb pontosítás után válaszából megtudtam, hogy úgy gondolja, ha már a fősodorbeli média elhanyagolja a kultúrát és a művészeteket, akkor a kisebb portálok feladata tudósítani és pártolni azt: a vaskarika.hu is ezt teszi, Robi jelenleg ezen az oldalon ír.
Visszagondolva a mobiltelefonnal fotózott, szóra sem érdemes képekre, a jó és rossz versekre, a társadalomkritika és a sötét világlátás alá szigorúan bekényszerített kommentárokra (pedig a Lennaparton és a Pedofil vers kimondottan humoros volt), engem mégis ez a misszió érdekelt Robival kapcsolatban leginkább, és sajnos erről, talán a legizgalmasabbról tudtam meg a legkevesebbet; azt pedig egyáltalán nem, hogy miként és honnan töltekezik sarkos véleménye egy-egy publicisztika megírása előtt. Szintén nem láthattuk kézzelfogható jelét az emlegetett mardosó önkritikának sem, sokkal inkább a biztos tudás és tehetség hite mellett tanúskodott Robi, így a hitünkre van bízva a művészeket térdre kényszerítő legnagyobb erőnek léte.
Mindenesetre kár lenne elhallgatni, és a szubjektivitás torz szemüvege mögül felpillantva elmesélni, hogy a közönség számára igazán gondolatébresztő volt a beszélgetés és Robi kapott hálás kérdéseket: tehát versei a jelenlévők közül többeknek pontosan célt értek. A hangulatában, témájában kimondottan érdekes, a sorjázott művek megformáltságát vizsgálva viszont kétséges est összességében egy újabb színfolt volt, ami gazdagította a Bájoló világát.
A sorozat folytatódik, február 23-án Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar tagja lesz a következő vendég, a zenés délutánon Tóth András működik közre.
Shemagh: arab kendő, arcot, nyakat eltakaró, jellemzően kockás sál.
Szabados Petra galériája
