Majdnem két évszázad telt el azóta, hogy a norvég író és a 19. század egyik legnagyobb alakja a dráma területén a világra jött. Henrik Ibsen neve ismerősen csenghet, hiszen darabjaival napjainkban is kifejezetten gyakran találkozhatunk a színházak kínálatában.
Henrik Johan Ibsen 1828 március 20-án született, és közel 80 évig élt. A világirodalmi kánonban elfoglalt helye szerint a valaha volt legzseniálisabb drámaírók egyike, azonban hazájában inkább lírikusként ismerik és kedvelik az emberek. Költői munkássága hozzánk talán nem is ért volna el, ha az 1848-as magyar szabadságharcra reflektálva nem ír meg egy elégiát Til Ungarn, azaz Magyarországhoz címmel, a lírához való fogékonysága pedig néhány drámájában is kitűnik. Ibsen lázadó szellemű volt, kiállt az akkoriban Európa-szerte zajló szabadságharcok mellett.
Magyarországhoz (Sulyok Vince fordítása)
Magyarországról nem dörög felénk a harci lárma már!
A csatatérről sóhajok és haldoklók jajszava száll,
hozza az éji csöndön át a hírt, a búskomort, a gyért,
hogy nincsen többé a magyar, utolsó harca végetért.
A szabadsághős seregen barbárok vad hordája dúl,
a romokra fölhág megint a zsarnok, és gyilkol vadul.
Örüljetek, bíborbabújt uralkodók! Erőszak ül
diadalt ismét, s a szabadság lángja eltiportan kihül.
Szegény ország! Legjobbjaid vére hullott földed porára,
s jutalma a halottaknak csak a vértanúság koronája.
Lám, Európának reményét hullákkal övezted körbe,
s Lengyelországként tipornak, vesztes nép, téged is földre.
Ám a rabság éje múltán hajnalpír fut égre újból,
s szabadságért holt hőseid fölkelnek halottaikból,
csatlakoznak azokhoz, kik a Visztula mentén vesztek,
s azokhoz, kik vérpadokon német földön elvéreztek.
És midőn a trónok ellen fölkelnek új nemzedékek
őszi orkánként, a zsarnok nem talál több menedéket.
Büszke harci jelszavaként, magyar, neved dörgi akkor
hőseidnek tisztelegve a győzelmes ifjú hadsor!
Szegény családban nőtt fel, már tinédzserként munkát kellett keresnie ahhoz, hogy meg tudjon élni. A gyógyszerész mellé szegődött inasként, később pedig dolgozott is ebben a szakmában. Nem Ibsen volt az egyetlen természettudományi érdeklődéssel bíró drámaíró ebben a korban; Csehov például ugyanúgy praktizált, csak éppen orvosként. Mindezek mellett Ibsen rengeteget olvasott, vonzotta a történelem, az irodalom és a nyelvek világa; már igen fiatalon megtanult németül, a későbbiekben pedig olaszul, franciául és angolul is beszélt alap szinten.
Az író járt Magyarországon is, a Nóra akkori bemutatójának címszereplőjével, Jászai Marival kifejezetten jó kapcsolatot ápolt. A művésznővel sok időt töltöttek együtt, aminek Reviczky Gyula – a Nóra fordítója és a hölgy akkori szeretője – nem éppen örült. Egymást tanították az anyanyelvükre és ennek eredménye az lett, hogy norvég-magyar keveréknyelven beszélgettek; végül pedig Jászai fordította le a John Gabriel Borkmant magyarra.
Ibsen szerint az írás annyi, mint törvényt üni a saját lelkünk felett – első drámája, a Catilina egy római lázadó vezérről szól, akit az ókori klasszikusok (például Cicero) negatív fényben, zsarnokként ábrázoltak, míg Ibsen egy teljesen más megközelítésből látta a figurát. Végül a szerző számára is egyértelművé vált, hogy a Catilina nem igazán való színpadra, csak saját kiadásban jelent meg és mindössze huszonöt példányt tudtak eladni belőle, a többit Ibsen csomagolópapírként árusította. Így elkezdett tanulni a régi nagyoktól, legfőképpen a dramaturgiára koncentrálva. Ezek után természetesen dramaturgként dolgozott, azonban kortársai és a közönség rosszul fogadta, tákolmánynak tartották darabjait. Egy kávéházban ismerkedett meg Björnsterne Björnsonnal, aki nála négy évvel fiatalabb volt, Norvégia azonban már akkor ünnepelte – egyébként ő írta a norvég nemzeti himnuszt. Furcsa kapcsolat volt az övék, egyszerre voltak vetélytársak és barátok, hiszen az ország irodalmi színterén kevés művész lehetett népszerű és anyagilag is elismert, viszont többször is dolgoztak együtt és segítették egymást. Politikai nézeteik sok időre szétszakították őket, hiszen míg Ibsen szabadságeszménye teljesen független volt társadalomtól, Istentől és az államtól, lenézte a baloldal törekvéseit; addig Björnson támogatta a pártot. Békülésük Björnsonnak köszönhető, aki megvédte őt a Kísértetek megjelenése után megindult botrányban, később pedig gyermekeik összeházasodtak, így rokonná is vált a két barát.
Még a korai időszakában a hazai kritika és közönség teljesen elutasította A szerelem komédiája című vígjátékát, így a fővárostól eltávolodva a Björnson segítségével megszerzett ösztöndíjjal Rómába utazott. Itt egy termékeny korszak következett életművében, a norvég írót rengeteg impulzus érte Itáliában, itt írta például a Peer Gynt-öt és A császár és Galileai-t. ,,Ha nem bírok építeni, én leszek az az ember, aki mindent lerombol maga körül.”– írta Björnsonnak Rómából, és ezt be is váltotta, hiszen teljesen elfordult az akkori drámahagyományoktól. Hazájában visszatérése után sem fogadták el igazán, de végül rátalált az igazi hangjára, és megszülettek azóta is folyamatosan műsoron lévő darabjai. A vadkacsával a középiskolai évek alatt találkozhattunk, de Ibsen másik kiemelkedő műve a Nóra (Babaszoba), mellyel hatalmas botrányt keltett bemutatásakor, hiszen egy olyan korszakban állt ki erőteljes hangon a nők helyzete mellett, amikor ez még szinte bűnnek számított. Ibsen tökéletesen ábrázolta a kalitkába zárt, érzékeny női lelket, a darabot olvasni és nézni egyaránt élvezetes. Késői korszakában egyre érzékenyebb és lírikus hangvételben írt, ennek köszönhetjük például a gyönyörű Solness építőmestert (amit egyébként Bardach Emiliával töltött hegyi nyaralása ihletett) vagy a John Gabriel Borkmant. A századforduló környékén Ibsen úgy gondolta, a dráma műfajában kimerítette minden gondolatát, így az elbeszélő költemények felé fordult. Agyvérzést kapott, aminek következtében lábai lebénultak, azonban utána még pár évig tudott alkotni.
Ibsen életművében abszolút a legfontosabb fogalom az analitikus dráma; az első alkotás ebben a műfajban elég ismert, Szophoklész Oidipusz király című drámája. A drámaidő általában 48 óra, egy helyszínen és egy cselekményszálon játszódik a történet. Az analitikus drámában a konfliktus -amelynek a következményeit látjuk – már korábban megtörtént, de hatása kibontakozik a dráma során. Ibsen Csehovhoz hasonlóan az arisztotelészi drámára építkezik, azonban mindkét művész kitalált magának egy utat, amivel tágították a dramaturgiát. Korai művei inkább tantervi drámák, azonban Ibsen később visszanyúlt az antik időkbe, és a 19. században nem népszerű stílusban kezd alkotni – ezzel pedig örökre beírta magát a történelembe.
