Egy hét múlva, június 1-én indul a XI. Friss Hús Budapest Rövidfilmfesztivál! A magyar és nemzetközi versenyprogram, valamint a tematikus blokkok mellett elismert hazai és nemzetközi szakemberekkel tartott beszélgetések, networking események színesítik a szemle programját. A közönség találkozhat az idei Friss Csillagokkal is a Puskin Moziban.

A programok idén a filmek életútját és a filmesek karrierválasztásait érintő kérdéseket helyezik fókuszba: sorozatírásról, az animációs filmek és a tökéletes pitch rejtelmeiről, a filmek marketinglehetőségeiről, filmfesztiválok jövőképéről, illetve az új technológiák nyújtotta lehetőségekről is szólnak a workshopok és beszélgetések. Természetesen a hagyományos rövidfilm pitchfórum sem maradhat el! A programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Itt lehet regisztrálni.

Bemutatkoznak a Friss Csillagok

A Friss Hús szervezőinek célja, hogy a filmek rendezői mellett tehetséges fiatal színészekre is ráirányítsák a figyelmet – ezért hívták életre a Friss Csillag nevű programot 2022-ben. Az idei év Fiss Csillagai Tóth Zsófia és Babinchak Atanáz lesznek, akikkel személyesen is lehet majd találkozni a fesztiválon. Az érdeklődők nem csak legfrissebb rövidfilmjeiket láthatják a Puskin Moziban, hanem a vetítést követő beszélgetésen többet is megtudhatnak a fiatal színészek előtt álló feladatokról, felívelő karrierjükről. 

Időpont: 2023. június 2. péntek, 17.00

Helyszín: Puskin, Metropolis terem

Director’s Club

A fesztivál alatt a Puskin kávézójában délutánonként a versenyblokkok előtt az előző napi premierek alkotóival kötetlenül lehet beszélgetni filmjeikről és a filmjeikben érintett témákról.

Időpont: a blokkok vetítését követő napokon 16.00–17.00 óra között

Helyszín: Puskin kávézó

filmipar
Jelenet a Mária Terézia szül c. filmből

SZAKMAI PROGRAMOK

Frissek és rövidek – befutófilmek és alkotóik

A Friss Hús befutófilmjeit évek óta a MOME hallgatói készítik egy szemináriumi projekt keretében – feladatuk a lehető legkevesebb megkötéssel minél egyedibb befutófilmek megvalósítása. Idén egy beszélgetés és vetítés keretében mutatkoznak be az alkotók, illetve a fesztivál ideje alatt a mozi területén található kivetítőkön is lejátsszuk az utóbbi évek befutófilmjeinek színes termését.

Kötetlen beszélgetés a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média design Ba szakos hallgatóival a Friss Húsra készített befutófilmjeik alkotófolyamatáról. 

Időpont: 2023. június 1. csütörtök, 19.00

Helyszín: Puskin, Metropolis terem

Hogyan legyek sorozatíró? – kerekasztal-beszélgetés

Mi előzi meg a sorozatok gyártási munkálatait? Fókuszban az ötlet, írás, fejlesztés a televíziós sorozatok világában. Sokszor a tapasztaltabb filmesek (rendezők, írók, producerek) számára sem világos, miben különbözik egy sorozat írása, fejlesztése, előkészítése egy nagyjátékfilmétől, hogy pontosan mit jelentenek a sorozatok szerepkörei (író, producer, showrunner, rendező), és mi az elvárás ezekkel szemben – erről beszélgetünk elismert írókkal, producerekkel, showrunnerekkel.

Időpont: 2023. június 2. péntek, 12.30

Helyszín: Puskin, Metropolis terem

PITCHFÓRUM

Magyarország egyetlen rövidfilmes pitchfórumának célja, hogy lehetőséget teremtsen fiatal filmes alkotóknak előkészületben lévő projektjeik prezentálására és azok megvitatására. A nyilvános pitchfórumon a beérkezett pályázatok közül tíz projektet mutathatnak be az alkotók (rendezők/forgatókönyvírók/producerek). A legjobb filmterv a fiatalon elhunyt producerről elnevezett Lovas Nándor-díjat kapja, amely pénzjutalommal jár.

Időpont: 2023. június 2. péntek, 14.00

Helyszín: Puskin, Metropolis terem

From Pitch to Perfect | Egy rövidfilm hosszú élete

Minden egy jó ötlettel kezdődik, és ez igaz a rövidfilmekre is. De hogyan tovább? Hogyan lesz egy jól leírt történetből jól megírt és megrendezett kisfilm, ami komoly nemzetközi fesztiválpotenciállal is bír? Julie Marnay, a European Short Pitch programigazgatója és idei Friss Hús zsűritag betekintést ad a nemzetközi pitchelés sajátosságaiba, és bemutatja a European Short Pitch program nyújtotta nemzetközi lehetőségeket.

Időpont: 2023. június 3. szombat, 13.00

Helyszín: Puskin mozi, Metropolis terem

Let the Right One In – Létezik titkos recept a fesztiválsikerre?

A megfelelő rövidfilmes fesztiválstratégia kialakítása szinte külön szakmává nőtte ki magát. De mit várnak el a fesztiválok? Van-e titkos receptje annak, hogy minél jobb helyekre eljuthasson a filmünk? Nemzetközi filmfesztiválok vezetőivel beszélgetünk arról, milyen szelekciós elv alapján döntenek a lineup-ról, de szó esik a kamu-fesztiválokról is.

Időpont: 2023. június 3. szombat, 14.00

Helyszín: Puskin, Metropolis terem

Magyar fesztiválok jövőképe

A közelmúlt és a jelen kihívásai, illetve az átalakuló filmnézési szokások nagy kihívások elé állították a hazai fesztiválokat. Hogyan vészelték át az elmúlt időszakot, és milyen terveik vannak a közönségük megtartására, esetleg növelésére? Milyen jövőképe van a magyar fesztiváloknak? Hogy tudják bővíteni a közönségüket? 

Időpont: 2023. június 3. szombat, 15.30

Helyszín, Puskin, Metropolis terem

film
Pillanatkép a 2021-es Friss Húsról

Fókuszban: Kuba Czekaj

Az idei fesztivál egyik kiemelt vendége és egyben a magyar versenyprogram zsűritagja a kortárs lengyel film egyik legerősebb hangjaként számon tartott rendezője, Kuba Czekaj, aki rövid- és nagyjátékfilmjeiért számos rangos elismerést zsebelt be eddigi pályafutása során és jelenleg új Netflix sorozatát készíti elő. A rendező rövidfilmes munkásságával egy vetítéssel egybekötött beszélgetésen ismerkedhet meg az érdeklődő közönség.

Időpont: 2023. június 3. szombat, 16.00

Helyszín, Puskin, Amarcord terem

Hogyan add el a filmed és kinek?

A filmek marketingjét, nézőtervezését sosem lehet elég korán kezdeni, legyen szó akár  rövidfilmekről, nagyjátékfilmekről, fesztiváloztatásról, moziforgalmazásról vagy streamingről. Mennyit számít a pénz és mennyit a kreativitás? Hogyan tervezzünk, és milyen csapatban gondolkodjunk? Hol vannak a nézők?

Időpont: 2023. június 4. vasárnap 15.00

Helyszín: Puskin kávézó

Hazai-reneszánsz

A 11 évvel ezelőtt tragikusan fiatalon elhunyt Hazai Attila novellái reneszánszukat élik. Felfigyeltek hazai műveire a fiatal filmesek, többen kisfilmjük alapanyagául használják, ezekből  láthatnak a nézők válogatást, amelyet beszélgetés követ az alkotók és irodalmár vendégek részvételével.

Időpont: 2023. június 4. vasárnap 17.30

Helyszín: Puskin kávézó

Filmzene-tudatosság workshop

Az interaktív foglalkozás célja, hogy segítse a filmkészítők zenei és hangi koncepcióinak tudatosabb kialakítását. A résztvevők inspiráló gyakorlatokon keresztül fedezhetik fel a zenei karakterfejlesztés lehetőségeit, a történetmesélést segítő hangi dramaturgiát, miközben praktikus szempontokat és szókészletet kapnak a zenei instruáláshoz, a rendező–zeneszerző kommunikációhoz. A workshopot dr. Alpár Balázs médiazeneszerző tartja.

Időpont: 2023. június 5. hétfő 13.00

Helyszín, Puskin, Annie Hall terem

Animáció + szakma 

A Magyar Animációs Producer Szövetség és a nemrég létrejött Magyar Animációs Művészek Egyesületének tagjaival beszélgetünk a szerepükről, a magyar animáció helyzetéről itthon és külföldön, támogatási hiányosságokról, tartalomfogyasztási szokásokról, szívfájdalmakról és büszkeségekről.

Időpont: 2023. június 5. hétfő 16.45

Helyszín: Puskin kávézó

Dot & Line bemutatja:

Menő kortárs magyar animációs alkotók hozzák el kedvenc filmjeiket a Friss Hús és a Dot & Line közös vetítésére. Az utóbbi évek legjobb animációi – Andrasev Nadja, Buda Flóra Anna, Bucsi Réka, Hegyi Olivér, Horesnyi Máté, Kreif Zsuzsanna, Turai Balázs, Szakály Réka Anna és Herczeg Zsófi, a Dot & Line alapítója ajánlásával. A vetítés után ők beszélnek a filmekről.

Időpont: vetítés: 2023. június 5. hétfő 18.00, beszélgetés: 2023. június 5. hétfő 19.30

Helyszín: vetítés: Puskin, Amarcord terem, beszélgetés: Puskin kávézó

Kiemelt kép: Jelenet az Apajegy c. filmből