„Az emberek változnak is, meg nem is. Az emberek fejlődnek is, meg nem is. Alice előtt megjelent egy grafikon, amelynek egyik tengelye azt mutatja, mennyire változott a személyiségük a gimnázium után, a másikon pedig az látszik, hogy hány mérföldre költöztek el otthonról. Könnyű ugyanolyannak maradni, ha az ember ugyanazokat a falakat nézi.”
Emma Straub, a Nem vagyunk már gyerekek szerzőjének új könyve egy lélekmelengető időutazás. A könyv főhőse, Alice beleragadt a saját, langyos kis pocsolyájába, ami egy idő után már túlságosan kellemes és biztonságos ahhoz, hogy elhagyja. Míg körülötte az évek során mindenki elköltözött, családot alapított, karriert épített, addig ő megrekedt a kamaszkora díszletei között. Van egy kiszámíthatóan unalmas, de biztos állása (a volt középiskolájában), egy csodálatos barátnője (akinek a gyerekei lekötik minden idejét), és mindig van kivel ágyba bújnia (de a kötöttségek ijesztőek). A lelke mélyén érzi, hogy nem olyan teljes az élet így. Hogy lehetne másképp. Hogy lehetett volna másképp.
Alice szeretett apja, Leonard Stern világhírű sci-fi író, és haldoklik – az okot nem tudják, a szervei sorra mondják fel a szolgálatot. Leonard Idővándorok címmel regényt írt két időutazó fiútestvérről, Alice pedig egészen a negyvenedik születésnapjáig azt gondolja, hogy az időutazás csak afféle kitaláció. Egy elázott, magányos ünneplés után felébred, és újra tizenhat éves. 1996-ot ír a naptár, és itt a lehetőség, hogy egy sorsdöntőnek hitt nap végre másképp alakuljon. Mit kezd vajon a fejben negyven, testben újra kamasz Alice a helyzettel?
A Holnap ilyenkor érzékenyen és gyengéd humorral mutat be egy szeretetteljes apa-lánya kapcsolatot. Beszél a gyászról, az elengedésről és a barátságról, miközben visszarepíti az olvasókat a kilencvenes évek jellegzetes miliőjébe. A kötet a 21. Század Kiadó gondozásában, Szabó Olimpia fordításában jelenik meg.
