A Szexoktatás harmadik évada sem okozott csalódást. 

Kétségtelenül az elmúlt évek egyik legnagyobb dobása a 2019-ben, a Netflixen debütált brit komédia, amely a saját nyelvükön szólítja meg a fiatalokat, és leplezetlenül beszél az ő problémáikról. Immár harmadik éve követjük nyomon a „szexiskolaként” elhíresült brit gimnázium diákjainak életét, kiemelten a kissé különc és esetlen Otis Milburnt, aki a korábbi évadok során a szexterapeuta édesanyja nyomdokaiba lépve, Maeve Wileyval karöltve oldotta meg diáktársai szexuális problémáit. Mi újat tudott adni a harmadik évad, amit az előző kettő nem?  

A Szexoktatás sikerének titka

A szereplők problémáit az alkotók eddig is igyekeztek szórakoztató közegbe csomagolni, és valamilyen módon poénra venni, de nem ízléstelen módon, vagy szégyenérzetet keltve, hiszen a sorozat célja a címében is benne van: Szexoktatás, mégpedig fiataloktól fiataloknak. Mert mégis melyik tizenéves fordulna szívesen a szüleihez a szexualitásával kapcsolatos kérdésekkel? Tök jó, ha vannak, akik ezeket is megbeszélhetik otthon, de azért valljuk be, a legtöbben nem szívesen teregetjük ki az efféle problémáinkat a szüleinknek.  

A Szexoktatás, ami nyíltan mer beszélni a maszturbációs problémáktól kezdve a coming outon át a nemi betegségekig mindenről is, valóban hiánypótló és zseniális, mert az alkotói felismertek egy problémát, amit eddig senki nem akart megoldani: a szexuális felvilágosítás maximális hiányát a középiskolákból, és a fiatalok tájékozatlanságát vagy félretájékozottságát.  

Szexoktatás
Jelenet a Szexoktatás című sorozatból. Forrás: Netherlands News Live

Mivel azonban ez egy sorozat, nem pedig poénos dokumentumfilm, így az alaptörténete lassan csordogál valami felé az évadokon keresztül, fejlődnek a karakterek, bizonyos problémák megoldódnak, újak kerülnek előtérbe. 

Minden a régiben

Történet szempontjából semmiképp sem lehetnek nagy elvárásaink, mert a fókusz nem ezen van. Az idő előrehaladása, a tanév zajlása és a karakterek közti kapcsolatok szövődése, azok alakulása pusztán szükség, amely környezetet nyújt annak, hogy szabadon lehessen beszélni a szexualitás témájáról. Ennél testhezállóbb közeg a középiskolánál aligha létezik, hiszen akárhogy is szépítjük, itt van jelen az a korosztály, amely már kezdi felfedezni a szexualitását, abba teljes erőbedobással bele is veti magát, és nem utolsósorban tele van megválaszolatlan kérdésekkel.  

Történetileg tehát semmi igazán izgalmas, vagy a sorozat korábbi vonulatát önmagából kifordító esemény nem történik. Apróbb konfliktusok karakterek között, érdekesebbé váló kapcsolatok, új szituációk jellemzőek az évadra, és némileg megváltozott iskolai közeg, de nem landolnak űrlények a Moordale Középiskola tetején, és nem változnak zombivá sem a Chlamydia-fertőzöttek, hogy a tini dramedyből valami teljesen mást kreáljanak az alkotók. A Szexoktatás az marad, aminek már korábban megismertük, és éppen csak annyit haladunk előre történetileg, hogy ne váljon unalmassá, legfőképp pedig komollyá a nézése, ez pedig pont jó így. 

A harmadik évad továbbra is foglalkozik a mérgező családi kapcsolatokkal, a nemi szerveket és szerepeket érintő tévhitekkel, továbbviszi az LMBTQIA+ társadalom tagjainak problémáit, és ezzel kapcsolatban bedob egy sokak számára ismeretlen, de nagyon érdekes jelenséget, valamint általa valamelyest választ kapunk arra a kérdésre is, hogy mi a helyzet a mozgásszervi sérültek szexuális életével.  

Röviden összefoglalva tehát a Szexoktatás válaszol minden olyan kérdésünkre, amiket még felnőttként sem merünk megkérdezni, nemhogy gátlásokkal teli tinédzserként, sőt, olyanokra is választ ad, amikről nem is tudtuk, hogy tudni akarunk, emellett pedig fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet, mindezt szórakoztató és kedves módon. 

Kiemelt kép: Games Radar