Elérkezett a Fishing on Orfű negyedik napja. A többség már kissé fáradt, de mindenki újult erővel indul neki minden egyes koncertnek. A fesztivál utolsó napjának mindig van egy sajátos varázsa – mintha a fesztiválozók a Fishing on Orfű végével életük végéhez érnének, ezért az utolsó pillanatig élvezik a fesztivált.

Ehhez tökéletes kezdő löketet adott a Lékkör zenekar a PMFC színpadon, akik egyedi hangzásvilágukkal fogták meg a közönséget. Utánuk a Tűzhöz közel színpadon a Lázár  tesók (Esti Kornél zenekar) egy rövid interjút adtak, majd akusztikra váltottak és eljátszottak pár Esti Kornél és Pegazusok Nem Léteznek dalt. A számok között a két testvér magáról mesélt, illetve kisebb családi civakodásoknak is szem -és fültanúi lehettünk.

Közben a KIES lépett fel a fesztivál túlsó színpadán, a Misina sátorban. Ismét ütős koncertet adtak, ahogy azt tőlük megszokhattuk. Elengedhetetlen kellékként most is jelen volt egy unikornis, sőt egy lila dínó is, akik strandlabdákat szórtak a közönségbe, ezzel felrázva a hangulatot. A Tasmán Ördög Nagyszínpadon Szabó Benedek és a Galaxisok következtek, ők is hozták a megszokott hangulatot és színvonalat. Mindeközben a Misina sátorban a jól ismert Üllői Úti Fuck lépett fel (akikről egyébként az egyik kemping utca van elnevezve). Ezek után a Bohemian Betyars hatalmas koncertet adott a Tiszavirág Nagyszínpadon. A pörgős és vidám dalaik hatására hatalmas pogo alakult ki középen a színpad előtt, melyhez sokan örömmel csatlakoztak. Közben a már említett Esti Kornél zenekar lépett színpadra a Tasmán Ördögön, ahol hatalmas tömeg várta őket.

Végül ismét a Tiszavirág Nagyszínpad váltotta a Tasmánt, ahol a 30y lépett fel. Már kezdés előtt megtelt a “mecseki domboldal” a pódium előtt. Az első dalt Beck Zoli akusztikusan egyedül kezdte el, háta mögött egy ponyvával. Majd amikor jött a zúzda, a lepel lehullott, és mögötte a tömény füstben megláthattuk a zenekar többi tagját. A színpad fölött lámpákból alakítottak ki egy hatalmas ipszilont. Az angol The Subways is megérkezett a fesztiválra, akik a 30y után rögtön kezdték is a koncertjüket a másik nagyszínpadon.  A koncert elején kisebb technikai probléma adódott, (nem szólt a basszusgitár) de szerencsére gyorsan megoldották a gondot, így a basszusgitáros Charlotte Cooper újult erővel kezdett bele a következő számba.

A Tiszavirágon a Kiscsillag zárta az estét, ahol meglepetésvendégként Falusi Mariann is dalra fakadt egy szám erejéig. A fesztivált pedig már-már hagyományosnak mondhatóan a Fish! zárta a Misina sátorban hajnali egy órás kezdéssel. És hiába utolsó nap, és a késői időpont, egyáltalán nem látszódott a fáradtság a közönségen. A koncert közben Kovács Krisztián megkérte a közönséget, hogy egyszerre ugorjon, és a hatalmas energiától nem csak a sátor, de egész Orfű is remegett. Állítása szerint az újságok biztos “Orfűi földrengés” címmel fogják lehozni a cikket. Éjjel levezetésként az Unicum Bárban pedig TESCO Discora rázhatták az emberek kora reggelig.

 


Herczeg Orsolya galériája